Hódmezővásárhely, 1913. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1913-05-01 / 103. szám

Csütörtök 1913 május 1. 43-ik évfolyam. 103. szám politikai napilap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: kerü­let Kossuth-tér, ev. reform. templombazár . Felelős szerkesztő: Társszerkesztő és laptulajdonos Lapzárta éjjel 12 órakor.­­ Fejérvári Józsi.­f. Göold Antal. ___________Telefon : 85. szám. 1 Helyben: Negyed évre 1’60 K Fél évre 3'20 K Egész évre 6*40 K Vidékre: Negyed évre 3'40 Fél évre 6'40 Egész évre 12'80 Előfizetési díj: MA ESTE KITÖR A H­ÁBORÚS!! KATTARÓ ELLEN VONUL NIKITA SEREGE­ Ma reggel távirat érkezett Vá­sárhelyre, egyik nagy céghez. A távirat nem­ váratlan s mégis­ megdöbbentő hírt közölt. Szűk­­szavú ennyit jelentett : A montenegróiak szerdára virradó éjjel 1 órakor elkezd­ték a monarkia legdélibb erő­dítményének, Kattarónak bom­bázását. A vár lakosságát ál­mában lepték meg a gránátok. Tüzéreink nyomban viszonoz­ták a tüzelést.A háború tehát kitört. Ennyit mond a távirat. Nem jött váratlanul. Azok után, a­mik az európai diplomáciában történnek, ez előrelátható volt. Addig tűrtek a békakirálynak addig hallgatták az elintézést, addig kímélték a kecskepász­tort, míg az kerekedett felük Őse példáját követte, a­ki az ő rabló népével egykor magá­nak Napóleonnak üzent hábo­rút. Ez a legújabb szenzáció, még ez azonban nem nyert megerősítést. Szerda este jelenti tudósí­tónk, hogy a Kattaró bombá­zásáról szóló hírből Bécsben semmit sem tudnak.­­ Az tény hogy a Kattaróhoz vezető utat a montenegrói tüzérség meg­szállotta. Nikita nem tagit. Cettinjében Giesl Vladimir báró követünk. Ma reggel Ni­kita király magához kérette a követünket s kijelentette, előt­te, hogy Skutaritól nem tagit­. Most Giesl báró kezében van a legfontosabb szerep. Mert a Nikita válasza valóságos hadü­zenet a monarkiának. Giesl báró katona volt, mint katonai attiassé a tábornoki ran­gig vitte,, évtizedeken át a Bal­kánon szolgált és a Balkán had­erejét és harckészségét alapo­san ismeri; beutazta mindazo­kat a vidékeket, a­melyeken a mostani háború lefolyt és a­­melynek még újabb véráldozat­ra szomjasak , nemcsak diplo­mataszemmel, de katonaítélet­­tel is nézi Szkutarit, Albániát, Montenegrót és Szerbiát. A­mióta a viszonyok megér­tek arra, hogy monarkiánk sa­ját nagyhatalmi érdekében fegy­veresen avatkozzék bele a bal­káni vérontásba, Giesl volt az, a ki ezt a lépést sürgette. ő volt az, a ki a háború lefolyá­sát megjósolta, — akkor nem hittek neki — és ő volt a lon­­­doni értekezleten a Mensdorff Poully londoni nagykövetünk f.mellé beosztott, szakértő. " Tehát ő az aki legjobban is­meri a Balkánt, topográfiai, et­nológiai és katonai szempont­ból, az uralkodókat emberi, nagyon is emberi szempontból és a londoni reuniót. A deréki generálisnak jól eshetett, hogy ő általa szente meg Nikita ki­rály a háborút Európának. Orosz hang. Pétervár. Az orosz szociálde­mokraták tegnap felhívást bo­­csájtottak ki, melyben tiltakoz­nak az ellen, hogy Oroszország­ a balkáni kérdések miatt bármi­képpen is háborúba kevered­jen. Németország álláspontja: Berlinből jelentik : Az a hír hogy Ausztria Magyarország erélyes eljárásra van elhatároz­­va, kitűnő hatást tett a biro­­­dalmi gyűlésre. Egy parlamen­ti vezérember szerint ez az ál­láspont valósággal megváltás­kép hat. A szociáldemokraták, akik interpellálni akartak a Szkutari­ kérdésében, nem nyúj­tották be az interpellációt. Pénteken kezdődik, Bécsből telefonálják : Ausz­tria és Magyarország azon az állásponton van, hogy mivel a londoni reunió nem dönt a Szkutari-kérdésben, evvel a monarkia visszanyerte akcióké­pességét és el is van tökélve, önnállóan fog eljárni, őfelsége el van határozva, hogy hogy Európa akaratát fegyverrel is keresztül viszi. A monarkia akciója pénte­ken reggel kezdődik. Ugyancsak Rómából jön a je­lentés, hogy Olaszország és a­ monarkia között ma teljes meg Kb. 150 drb mosó delin pongyola K 5­50 Kb. 320 drb madeira hímzett blúz á K 3­30 Kb. 240 batiszt blúz csipke gallérral á K 330 Kb. 130 drb honi delén blouz á k 290 Kb. 120 selyem bluzá K 1l'60 Kb. 600 drb nyers selyem ernyő ez még nem létezett ára K 3’60 Kb. 400 pár­azsur harisnya párja K 00'66 Tiz olcsó nap május tizedikéig. És még sok itt fel nem sorolt cikkek rend­kívül olcsó árért május 10-éig Singer Ferencz áruházában (Görög egyház palota.) állapodás jött létre a fegyveres­ fellépésre vonatkozólag és pén­teken nemcsak a monarkia, de Olaszország is támad Monte­negróra. ___ Elment a hadüzenet Este 9 órakor jelenti tele­fonon tudósítónk , Berchtold külügyminiszter ő felsége pa­rancsára ma siffr­rozott távirat­ban utasította Giessl báró cettinjei követünket, hogy Ni­­­­kitával közölje: „Az a monarchia parancsa,­­ hogy csütörtök este 6 órára Skutarit ürítse ki;­­ ha ez nem történnék, ez a parancs hadüzenet. Péntek reggel a monarchia had-­­­ereje fegyverrel vesz elég ú­­ tételt.“­­ Ez a parancs. Foganatja­­ nem lesz, tehát kitör a háború. Olaszország velünk van. Ma a montenegrói sereg 21 ezer harcosa elindult a bosnyák határra. Szerbia szintén ké­­­­szül. Holnapra várható a moz­gósítás elrendelése. A halál­­ torkában. Riadalom a nagy állomáson. Szerdán reggel nagy riadalom támadt a vásárhelyi nagy ál­­­­lomáson. Mikor a 7 órás vonat berobogott s az utasok a kijá­rat felé gombolyogtak, egy to­lató mozdony a kijárathoz lö­kött néhány teherkocsit. Több utas a vont alá került.­­ Rengeteg utassa volt a 7 órás vonatnak. Egy ketté szakított, tehervonat nyílása adott utat , a leszállóknak. Éppen a kijá­­­­ratnál volt az utasok tömege,­ mikor a tehervonatot meglökte­­ egy mozdony. A teherkocsi hír s télen megindult és tiz utast el­­­­lökött. Óriási kavarodás riada­lom támadt. Az utasok sikol­toztak. Szerencsére az ellökött­­ emberek a sínek közzé estek, í­­gy senkit nem gázolt el a vo­­­­­nat. Ki megy Pestre! A budapesti kereskedelmi és iparkamara a magyar ipari termékekből május 7-től­ 13-ig tartó tavaszi vásárt rendez Bu­dapesten az iparcsarnokban, hogy a magyar ipari termelés tárgyai a kereskedőknek s az iparosoknak bemutathatók le­gyenek) s e réven közvetlen ösz­szeköttetések támadjanak. A tavaszi vásár­vidéki keres­kedő és iparos látogatói szá­m mára a kereskedelemügyi mi­niszer utazási kedvezményt lép­tetett életbe.­­ Ez alapon május 6-tól—13-igl Budapestre III. oszt. jegygyel másodosztályon lehet utazni, a­ visszatérés néhány nappal ké­sőbb is történhet. Jegyigazolványért a szegedi kereskedelmi és iparkamarához kell fordulni személyenként 55 fillér jegykiállítási illeték le­fizetése mellett. a kolera. A kolera, ez az ijesztő rém, ismét fenyegeti Európát. Néhány hónap előtt a balkáni háborúban ütötte föl fejét a rettenetes járvány s a csataldzsai vonalon dúló harc­ban elesett katonákon kívül sok ezer embert a kolerajárvány pusz­­tított el. A balkáni államokból érkezett híradások szerint sikerült ugyan lokalizálni a bajt, de a járványt egészen elfojtani nem lehe­tett. Most a velünk szomszédos Szerbiából jelentenek kolera meg­betegedést. Ez a híradás különösen azért bír ránk nézve nagy jelentő­séggel, mert a monarkia és Monte­negró között minden pillanatban kitörhet a háború s katonáinknak esetleg éppen — a hozzánk kü­lönben is közel fekvő — veszélyez­tetett területre kell majd bevonul­­niok. Egy okkal több, a­miért ret­tegnünk kell az elkerülhetetlennek látszó háborútól. A temesvári hadtestparancs­nokság ma városunkkal is körirat­ban tudatta a rettenetes rém köze­ledését.

Next