Hódmezővásárhely, 1916. augusztus (46. évfolyam)
1916-08-01
. Egészen bizonyos, hogy ez a gyanúsítás gonosz rágalom gróf Károlyi Mihály ellen. Amint hogy gonosz rágalom Károlyi ellen az a feltevés is, hogy ő Magyarország számára szövetségeseink cserbenhagyásával és elárulásával külön békét akarna kötni. Károlyi Mihály gróf és társai nem hitszegő olaszok, hanem jó magyar hazafiak, akik politikai hibáik és tévedéseik, vagy egy-egy meg nem gondolt lépésük mellett is jól tudják, mit kíván az ország érdeke és mit parancsol a magyar becsület. Ebben nincsen kétség. Ellenséges román újságok dicsérete, vagy olyan hízelgés mint az, hogy a legtúlzóbb román lapok egyike, az »Adeverul«, Justh Gyula arcképét közölte nagy dicsőítéssel, bizonnyal nem hatnak Károlyira és társaira. Ellenkezőleg, az ilyen dolgok felnyitják majd az új párt vezérének és tagjainak szemét, mert hisz láthatják, milyen kárral jár az ilyesmi az ország ügyeire nézve. Hisszük is, hogy Károlyi Mihály gróf módot talál arra, hogy a maga programmját az ellenség által felhasználni ne engedje s véget vessen annak a helytelen és káros feltevésnek, mintha ő és társai nem értenének egyet az egész nemzettel abban, hogy ezt a háborút, melyet önvédelemből viselünk, szilárdan és áldozatkészen végigharcoljuk 10552-1916. t. v. Felhívás a felesleges gabona készletek eladására. Az 1750/1916. M. E. ministeri rendelet alapján ,minden termelő tartozik saját házi és gazdasági szükségletét meghaladó, tehát felesleges gabonakészletét vagy a Haditermény-részvénytársaságnak illetve megbízottjának, vagy egyes vásárlási igazolványnyal ellátott helybeli lakosoknak eladni. A város nem termelő közönségének joga van a saját szükségletükre a termelőtől igazolvány ellenében vásárolni ; minthogy azt tapasztalja a hatóság, hogy a termelők egy része tartózkodik attól, hogy gabonáját helybeli nem termelőknek eladja ; s igy azok vásárlási jogosultságuk dacára gabonához nem juthatnak s igy elláthatatlanokká válnak. Felhívja a hatóság ezért a város termelő közönségét, hogy felesleges gabonakészleteikből a vásárlási igazolvánnyal ellátott helybeli lakosoknak is maximális áron adjon el. Polgártársi és hazafias kötelesség ez, annál is inkább mivel a helybeli lakosság idegen törvényhatóság területén nem vásárolhat, a felesleges terményeket pedig a termelőknek minden HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 1916 augusztus 1 körülmények között úgyis el kell adnia. Hunvásárhely, t. h. város tanácsának 1916. juli 30 án tartott üléséből. Városi Tanács. A háború kétéves eredménnyé. —A 431.000 négyszögkilométer hódított terület, 2.658.233 hadifogoly. — A második háborús év végén egy egyszerű statisztikai kimutatást ad ki a berlini hivatalos távirati ügynökség a háború eddigi eredményéről. Ez a száraz kimutatás azonban ékesebben szól az antant államférfiainak leghatásosabb szónoklatainál. Össze van állítva itt le nem tagadható pontossággal, hogy két esztendei dicsőséges küzdelemmel mit értek el a harctereken a középponti hatalmak, mit hódítottak, mennyi foglyot ejtettek s raetnyi zsákmányt vettek el az ellenségtől. Megmondják ezek a számok, hogy ellenségeink országaiból 431. 000 négyszeg kilométert tartunk megszólva, míg ők mindössze 22.000 négyzetkilométert foglaltak el ezalatt az idő alatt. A hadifoglyok összes száma több mint két és fél millió s ezek közül Ausztriában és Magyarországon több mint kilencszázezer van. A hadizsákmány száma is ilyen nagy: 11.036 ágyút, s másfélmilliónál több kézi fegyvert vettünk el ellenségeinktől. Ezek a rengeteg nagy számok, melyek teljes mértékben megmutatják a hosszantartó, modern háború borzasztó arányait egyúttal soha el nem múló módon tesznek tanúságot katonai dicsőségünkről s már magukban véve is biztosítékai annak, hogy ennek a háborúnak a sorsa már eldőlt, ezen ellenségeinknek semmiféle erőfeszítése sem változtathat. Kimutatás a következő: A második háborús év végén a háború eddigi eredményéről a következő számadatokat közöljük:A középponti hatalmak európai területen az ellenséges országokból megszálltak: Belgiumban kerek 29.000 négyszögölöméiért, Franciaországban 21.000 Oroszországban pedig 280.000, Szerbiában 87.000, összesen kerek 431.000 négyszögkilométert. Az ellenség megszállt: Elzászban kerek 1000 négyszögkilométert, Galíciában és Bukovinában 21.000 ,összesen 22.000 négyszögkilométert. A háború első évének végén a számarány ez volt: 180.000 négyszögkilométerhez. 2. A hadifoglyok összes száma a második háborús év végén ez volt: Németországban 1.663.794, Ausztriia és Magyarországban 942.489, Bulgáriában kerek 38.006, Törökországban 14.000, összesen 2.658. 83. Egy évvel ezelőtt a Németországban és Ausztria és Magyarországban lévő hadifoglyok száma 1.695. 400 ember lett. Az orosz hadifoglyok közül: Németországban van: 9019 tiszt és 1,202. 872 katona, Ausztria és Magyarországban 4242 tiszt és 777.324 katona, Bulgáriában és Törökországban 23 tiszt és 1435 katona, összesen 13.284 tiszt, és 1,981.631 katonai. Német hadifogságba jutott eddig Francia: 5944 tiszt, 348.731 katona, orosz: 9019 tiszt, 1, 202.872 katona, belga: 9656 tiszt, 41.752 katona, angol: 947 tiszt, 29.956 katona, szerb: 23.914 katona, öszszesen 16.569 tiszt, 1,647 225 katona. Németországban eddig a következő Hadizsákmányt állapították meg: 11.036 ágyú, 4.748.038 lövedékkel, 996 muníciós és egyébb jármű, 1.556.132 fegyver és karabély, 4460 pisztoly és revolver és 3450 géppuska. Meg kell jegyeznünk, hogy itt csak a Németországba elhozott zsákmányról van szó, míg egy megközelítően sem meghatározható száml ágyút, géppuskát a munícióval együtt mindjárt a harriren használatba vettünk. 4. Az egész német kórházaiban kezelt hozzátartozói közül a német tábori seregnek a rendelkezésre álló legutóbbi statisztika szerint 90.200 körül lett újra szolgálatképe, 1,4 halt meg 100 körül és 84 100 körül szolgálatképtelen maradt, vagy szabadságozták A higiénikus rendszabályok, különösen a szigorúm foganasított védőoltások folytán a járványos megbetegedések száma a hadseregben elenyészően csekély maradt. Mindig csak szórványos megbetegedésekről volt szó és katonai intézkedéseket a járványok sohasem gátolták meg. JillIllflítsa Heti műsor: Kedden ő vagy senki operette. C. bérlet. Szerdán ő vagy senki operette. A. bérlet Csütörtökön Grün Lili vígjáték, B. bérlet. Pénteken Legény búcsú C. bérlet Szombaton egy magyar nabob színmű, A. bérlet. Ma délután a fél 4 órakor zónaelőadásban színre kerül az iglói diákok operette. Este fél 9 órakor — a legénybúcsú- Strausz Oszkár három felvonásos operettével nyitották meg az aradi színészek az idei szezont szombaton este szép számú közönség előtt. A darbnak vannak szép zenei részletei, azonban régi, ismert motívumokból áll. A szövegben szintén nincs semmi új. A szereplők igyekezete váltott ki a közönségből tetszésnyilvánítást. Mindenesetre ügyes ötlet volt, hogy vasárnap este más szereposztással került színre, most így a szereplők kedvéért megtelt a színkör. Ír vagy senki Eysler Edmund gyönyörű zenéje és rendkívül mulattató szövegű operett újdonságnak ma kedden van a bemutató előadása. A bpesti népopera legvonzóbb műsordarabja. Az újdonságban az egész személyzet foglalkoztatva van, holnap szerdán megismétli a társulat az újdonságot.________________ HÍREK — Hírek a vöröskereszt tudósit© irodából. Rácz Jánost, Horváth Gyulát, Hegedűs Sándort és Balog Mihályt a magyar vöröskereszt egylet tudósító irodája keresteti. Földes Sándor (Széchenyi u. 32) 6-os honvéd a szegedi kórházból ide át nem helyezhető. Rácz János (Szög-u. 10, anyja Szabó Juliánna, felesége Bordás Lidia) 4-es huszár káplár, Arany István (Vilmos császár s. u. 10, anyja Urovecz Anna) 4 es huszár káplár és Nagy György Máté (Damjanich-u. 90, anyja Kenéz Rózái, felesége Koncz Jusztina) 4 es huszárzugsführer június hó 4 én az orosz harctéren Kolkitól nyugatra vívott ütközetben eltűntek s valószínűleg orosz hadifogságba kerültek. Bódé Ferenc 315 ös honvédről századparancsnoka nem tud. Nagy Lajos 315-ös népfelkelő június 5 én eltűnt. Imre Lajos 302-es honvéd junius 3-án az ütközetben két sebet kapott és pedig mell és karlövést. A mellövés sulyos. Még élve vitték el a hadosztály egészségügyi intézetbe s a betegápolók állítása szerint ott meghalt. Csontos Sándor 6 os huszár a Zubizec melletti ütközetben június 9-én eltűnt.Hogy fogságba került, vagy megsebesült, avagy elesett-e nem biztos. Oláh Sándor 310-es honvéd bajtársai állítása szerint a pünkösdi ütközetekben eltűnt. Katona Sándor (Észak-u. 67, anyja Benyhe Zsófia) június 4-én este a sapanovi harcban több társával orosz fogságba került. Vízi György utáni tudakozódás a magyar vöröskereszt egyiki tudósító irodájától pótlás végett visszajött. Táob lapok vannak s Dobsa Ferencné címére férjétől, Szűcs János címére Földesi Jánostól és Szőke Mariska címére János keresztnevü katonától. Hősi halált haltak. Varga István 300-as honvéd tizedes május 1- én hősi halált halt. A wieni központi tudósító értesítést küldött arról, hogy egy Koncz Sándor nevű hódmezővásárhelyi születésű katona 1915. október 30-án olasz hadifogságban meghalt. A katona 46 os ezredbeli volt. — névnapmegváltás. Nyizsnyay Gusztáv nagytakarék pénztárnok 20 koronát adományozott névnapmegváltás címén a votl katonák javára. — Orosz fogságban. Jakó Imre közös hadseregbeli katona, Zsoldos utca 28 sz. alatti polgártársunkról szeptember 14- ike óta nem hallottak hirt, már halottnak hitték, mig végre tegnap életjelt adott magáról. Levelet irt családjának, amelybe jelzi, hogy orosz fogságban van s nincs semmi baja. ha szemetes a faszája Lapos Í£32E a bukszája. Van máig önnek jó rostája ? ICalrnsai® ms® és Társa különleges terménytisztitó gépgyára Hódmezővásárhely.