Hódmezővásárhely, 1917. január (47. évfolyam)

1917-01-02

2 térrel, aki a koronázáson szerzett benyomásairól a következőket mondotta: — Az évszázados tradíciókban nagy jelentőség rejlik. A koro­názási templomban nyert kép egy különös keveréke volt a ke­let és a nyugat szokásainak és a birodalom ókorának és huszadik századának. Ez minden egyes résztvevőnek megkapta a szívét és mindnyájan tanúi voltunk egy szövetségi aktusnak, amelyet a nemzet és az uralkodó kötöttek egymással és egy olyan aktusnak, amely ritka melegségről, nagy bensőségről, de egyúttal szilárd akaratról tett bizonyságot. Aki részt vett az eskü letételénél, az az elmúlt időkre kellett, hogy vissza­gondoljon, amikor a leg­nagyobb állami aktusok az Isten szabad ege alatt történtek és az közelebb hozta egymáshoz a né­pet királyával. A kis trónörökös valósággal elbájolta mindenütt az embere­ket. Kedves, fürge kis szemeit folytonosan vagy apjára, vagy anyjára emelte, vagy pedig cso­dálkozva nézte a hatalmas töm­e­­geket Az osztrákok, a­kiknek a rendezőség a koronázási temp­lomban igen jó­­helyet bocsátott a rendelkezésükre, tanúi voltak a magyar nemzet legbensőbb ter­mészetében rejlő aktusnak és megértették az osztrákok, hogy a jelvényeknek, szimbólumoknak és tradícióknak sokkal több a jelentőségük, mint azt eddig hit­ték. szakott háborút végig küzdjük. A nemzet e küzdelemben vé­rét és vagyonát áldozva fel­ségedet követni kész. ígérete, hogy a szabadságnak védel­mezője lesz.­­A magyar nem­zet szabadságát tartja legdrá­gább kincsének és felsegedet mint e kincsnek legfőbb őrét örök szeretettel szivébe fo­gadja. Feladatául választotta, hogy a rendes,­­ becsületes munkának bérét alattvalóinak biztosítja. A rend fentartása nélkül a szabadság szükséges fékét veszíti. A társadalmi igazság nélkül az állam osz­tály harcok prédájává lenne. Mindkét nagy feladat megol­dásában, a békének alkotó és gyömölcsöső munkájában fel­séged a honunk minden ha­­fiát szolgálatában fogja­­ talál­­ni. — Felséges asszonyunk, hitvesi és anyagi hitvatásában felséget urunknak és családi tűzhelyének örömöt, boldogsá­­megnyugvást hintő angyala, királynéi méltóságának elfog­lalásával családja m­egbővül : beléptek alattvalói is. Úgy tudjuk úgy érezzük, hogy ne­mes ír­gy szive a magyar nemzet millióit szeretetébe zár­ja Fogadják felségtek, fen­­költ lelkületük minden meg­nyilvánulásáért a nemzet leg­belsőbb -hálateljes köszönetét. A mai örömteljes napon fel­­ajánja a nemzet arányát és az arany jelkép is: jelképezi a nemzet ragazkodásának birto­­kában hozzon a jövendő fel­­ségtekre istentől áldást, kegyel­­met, sikerekkel, boldogsággal teljes esztendőket. Éjen a ki­rály, éjen a királyné! Zugó éjenzés fogadja az érsek beszédét, amely után a király a következő beszédet mondotta: — Az országgyűlés kétháza részésről megajánlott koroná­zási ajándékot, mint igazi hó­­dolatunk és ősszinte ragazko­­dásuk jelét, a Maguk és őfel­sége a királyné nevében ked­vesen fogadva­, azt hazai cél­ra kívánjuk fordítani, amire nézve szándékunkat hűség­­tekkel annak idejéjén tudatni fogjuk. A király szavait lelkes éljen­zéssel fogadták. A királyi pár ezután visszavonult s a kül­döttség eltávozott. nek minden egyes szám­a igen értékes és a közönség tetszését mindeneset.. ..ig fogja nyerni. Az estély műsora a következő: 1) Megnyitó. Tartja: ifj. Er­nyei István Vill. o. önk. elnök. 2. ) a) ,,Gaudeamus ign­ur“ Régi diák ének. b.) Csokonai „A Re­ményhez“ Énekli a 80 tagból álló nagy vegyeskar Darabos La­jos kántor vezetésével. 3. ) Istvánffy Gyula : „Hősök az égben" című költeményét szaval­ja: Tornyai János VIII o. t. 4. ) a) Beethoven: Románc Fe­­dor b.) Saint-Sanis Havanaise. Hegedűne előadja Rados Dezső hegedűművész. Zongorán kiséri Juhász János VIII. o. t. 5. ) Jánossy Zoltán a debreceni ref. egyh. országos hirű pap alkal­mi verseiből szaval: Solti Vil­mos VIII. o. t. 6. ) Liszt: „Rhapsodia" zon­gorán előadja : Juhász János VIII. o. tan. 7. ) „Új adók" (Színpadi tréfa Gábor Andortól.) Előadják a következő szereposztásban a fő­­gimnásiumi tanulók : Adó fő fel­ügyelő Miklóssy Zoltán VIII. o. t. Adó felügyelő, Magon Lajos VIII, o. t. Adó alfelügyelő Schiff János VIII, o. t. Sonkás néni, Pista Mariska VI, o. t. Biszt­ice János fővárosi adózó polgár, Darabos István VIII. o. t. Adótiszt: Csáki Lajos VII. o. t. Hivatalszolga: Plavec Jenő VIII. o. t. 10 percz szünet. 8. ) Kiss Menyhért: „Ferike" szavalja Kardos Sándor VI. o. t. 9. ) Felolvas : dr. Major Simon gyulai ügyvéd. 10. ) a) Schubert — Wilhelmy »Ave Maria* b) Brahms — Joac­him »Magyar lánc« c) Ries Per­petuum mobile. Hegedűn előad­ja Rados Dezső hegedűművész. Zongorán kiséri Juhász János VIII. o. t. 11. ) Erdélyi Zoltán »Oroszlán­­bőr» bohózat 1 felvonásban. Személyek : Jávorka Tóbiás számtiszt Plavetz Jenő VIII. o. t. Jávorkáné a felesége Szilágyi Lenke urleány. Piroska leányuk Müller Bözsike Vili. o. t. Cseresnye Ivor végrehajtó Er­­nyei István VIII. o. t. Rideg Mátyás irodatiszt Darabos István Vili. o. t. Felülfizetéseket a jótékony cél­­ra elfogadunk és hirlapilag nyug­tázunk. Tekintettel a gazdag műsorra az estély pontosan 8 órakor kez­dődik. Kérjük a közönséget a pontos megjelenésre, mert a zene­számok alatt az ajtókat zárva tarjuk. . A még meglévő egyet­ előre válthatók Roth Antal könyvkeres­kedésében. Belépődíjak : A páholyok el­fogytak. I. rendű ülőhely 3 kor. II. rendű ülőhely 2 kor. III. rendű ülőhely 1­50 kor. Állóhely 80 fillér. Katona és diákjegy 60 fillér. Jótékony célra adja a király a nemzet ajándékát. Közvetlenül a koronázás be­fejezése után a várpalota vö­rös szalonjában a király, a királyné és a trónörökös jelen­létében a nemzet ajándékát átadó küldöttséget fogadta. A küldöttség nevében Váradi Árpád kalocsai érsek a követ­kező beszédet intézet a ki­rályhoz : — Felséges apostoli király, felséges királyné, legkegyelme­sebb urunk és asszonyunk! Az ősi hagyományhoz ragasz­kodva, mint a magyar törvény­­hozás mindkét házának kikül­dött tagjai, a koronázás alkal­mából ünnepélyes hódolattal bemutatják felségteknek a nem­zet ajándékát, kérve, hogy azt legkegyelmesebben elfogadni méltóztassanak. Apostoli ki­rályi felségeg a koronázás té­nyével a legteljesebb alkotmá­nyos kapcsolatban összeforrt a nemzettel és ezen széttéphetet­­len kapcsolat hivatva van a trónok fényét emelni, a nem­zetet a folytonos haladás ut­ján előbbre vinni. Az irányt kijelölve látjuk felséged trón­ra lépésekor kibocsájtott ki­­áltványában, melyben foga­dást tett, hogy a reánk erő­ nommtur jum­rem.­ ­ újság kihordó felvétetik, lapunk kiadóhivatalá­­lában. A diákok hang­versenye. Nagy érdeklődéssel várja vá­rosunk közönsége a diákság jó­­tékonycélú hangversenyét, mely­ 1917 január 2 A vasárnapi Höfer-jelentés. Keleti harctér: Mackensen vezértábornagy hadsereg harc­vonala. Az ellenség lépésről­­lépésre a Braila-Focsani vo­nal felé hátrál. Míg a Buzeu folyótól ke­letre az ellenség tegnap vis­szavonulóban volt, az emlí­tett folyótól nyugatra és Rim­­nicul Saraitól északkeletre el­keseredett ellenállást fejtett ki, amely több helyen heves harc után megtört. József főherceg vezérezre­des hadsereg harcvonala. A hegyvidéken, Kézdivásárhely­­től keletre és északkeletre Gerok tábornok osztrák ma­gyar és német csapatai ro­mán területen előbbre küz­dik magukat. Nerejut és Tulnicit, Paules­­ci mellett elfoglalták. A Casinu és az ojtozi völgy két oldalán tért nyertünk, a határhegységben Ocsától nyugatra a Sólyomtár magas­latot rohammal elfoglaltuk. Lipót bajor herceg vezér­­tábornagy hadsereg harcvo­nala. Semmi jelentős esemény nem volt. Olasz és délkeleti harctér; a helyzet változatlan. Hofer altábornagy. Heti betét. A hódmezővásárhelyi ipari és gazdasági hitelszövetkezet­nél 7 év első havában IV. csoport hetibetét (1 K. és 2 Koronás) nyittatik. Felkéri az igazgatóság m­ndazokat, kik a hetibetét jegyzésben részt venni óhajtanak, szövet­kezetünknél, (Kinizsi u. 1.) hivatalos órák alatt d. e. 9—12 -ig előjegyzés végett megje­lenni szíveskedjenek. A befizetés 5 évig terjed. Tisztelettel az igazgatóság. Hadikölcsön heti befizetésre. Miután a hadikölcsön jegyzést január 8-ig meghoszabbították, hadikölcsönt a zsidó iskolában bárki jegyezhet. A legutóbbi ki­mutatás óta, a következők je­gyeztek : Elek Julia tanítónő ivén a már kimutatott 39 részleten és 1000 k. készpénzen kívül jegyeztek: 2. r. Mónus Stefi, 1.­ r. Müller Ida és N. N. Biró Árpád tanító ivén jegyez­tek : 1-1 r. Biró Jolán, Biró Lente. Nálam jegyeztek : a már kimu­tatott 185 részleten és 200 koro­na készpénzen kívül : 10 r.Szen­­di Horváth Sándor, 2—2 r. Fein Böske, Fein Juliska, özv. Sprin­ger Edéné, 101 r. Zsarkó Idus­ka, Fein Pepike, Springer Anna Horovic Jakab.

Next