Hódmezővásárhely - Magyar Nemzetőr, 1918. november (48. évfolyam)
1918-11-01
2 Egynapos forradalom Budapesten. A helyőrség fölesküdött a Nemzet Tanácsnak. — A forradalmi csapatok megszállták a postát. Szerdán az éjjeli órákban Várkonyi tábornok öt magyar tábornokkal fölkereste Lukacsics tábornokot, Budapest karhatalmi parancnokát és fölszólították, hogy mondjon le és adja meg magát, Lukacsis kijelentette, hogy nem tehet ennek eleget addig, amíg fölöttes hatóságával nem tanácskozott. Várkonyi kijelentette, hogy azonnali választ kér. Hir szerint Lukacsis erre hajlandónak mutatkozott arra, hogy a Nemzeti Tanács alá helyezi magát. Éjjel a rendőrséget arról értesítették, hogy a Váci úton levő kaszárnyában a katonák zendülésbe törtek ki. A katonák csekély számú tisztjeiknek megtagadták az engedelmességet, feltörték a raktárakat és mintegy ötszáz fegyvert az utcára hurcoltak. A kaszárnya közben kigyulladt, a tűzoltóság kivonult a tüzet eloltani, a katonák ezt az időt arra használták fel, hogy 25 gépfegyvert vigyenek az utcára teljes munícióval. Ezután a katonák a tömeghez csatlakoztak, amely ujjongva fogadta őket. A tömeggel együtt az Astoriaszállóban levő Nemzeti Tanács elé vonultak. Közben az Üllői úti kaszárnyából a 32-ik gyalogezred egész legénységével csatlakozott a tüntetőkhöz és teherautókon gépfegyvereket szállított ki a tömeghez. Ezt a csapatot is nagy ujjongással fogadták. Híre jutott a tömeg között annak, hogy a katonai parancsnokság csendőröket és bosnyák gyalogságot vezényelt ellenük. Erre a hírre a Nemzeti Tanács és az utcán levő tisztek beszédet intéztek a katonákhoz, hogy ettől a pillanattól kezdve ők a Nemzeti Tanács katonái és vonjanak kordont és állítsák föl a gépfegyvereket az ellenük törő csendőrök és bosnyákok ellen. Budapest, okt. 30. Ma este megalakult itt a Katonatanács, mely proklamációt bocsájtott ki az összes magyar katonákhoz és ebben csatlakozásra szólít föl miden magyar csapatot azzal, hogy csak a Nemzeti Tanácsnak és a Katonatanácsnak engedelmeskedjenek. Lukacsis erről értesülve, elrendelte, hogy a Katonatanács tagjait tartóztassák le. Előbb a Nemzeti Tanács helyiségeiben keresték őket, de később értesültek, hogy a Katonatanács a Reáltanoda egyik házában ülésezik. A csendőrőrjárat körülkerítette a házat, ahol mintegy 150 — 200 tisztet találtak. A lisztek nagyrésze elmenekült és csak negyvenet tartóztattak le, akiket bekísértek a Kontiutcai katonai fogházba. A letartóztatottakat óriási tömeg követte és lelkesen tüntetett a letartóztatottak mellett s követelte szabadonbocsájtásokat. A budapesti telefon- és távíróközpontot a forradalmi katonaság, amely fölesküdött a Nemzeti Tanácsnak, hatalmába kerítette. A 37-ik nagyváradi gyalogezred összeesküdött és otthagyta az olasz frontot. Egy vonatot megszálltak, a polgári utasokat leszállásra kényszerítették és most útján vannak hazafelé. J VÁSÁV 71 Ft Bulgária sorsára jutunk. Berlin, okt. 31. Az angol sajtó a magyar és osztrák monarchia különbékekérését teljes kapitulációnek tekinti. A Daily Chronicle a következőket írja: Míg Németország megtorpan a kapituláció mélységének szélén, Magyarország és Ausztria megkockáztatta a merész ugrást. Feltehető, hogy Magyarországnak és Ausztriának ugyanolyan feltételeket szabnak,nak, mint Bulgáriának, tudniilik, hogy területét és vasutak engedje át a szövetségeseknek. Ha tehát a németek elhatározzák, hogy folytatják védelmi háborújukat, akkor el kell készülve lenniük arra, hogy az ellenség Ausztria területén át is betör. Erre a hadműveletre rendelkezésre állna az egész olasz hadsereg, Németországnak pedig nélkülöznie kellene a jelenleg a nyugati fronton harcoló magyar és osztrák hadosztályokat. A kettős monarchia kapitulál, mert tulajdonképp a valóságban már nem is létezik. A Morningpost a következőket írja : A magyar és osztrák meghatalmazottaknak fehér zászlóval kell megjelenniük főhadiszállásunkon, ahol majd megállapítjuk a békefeltételeket. A Daily News szerint a fegyverszünek és külön békekérését a monarchia gyengesége teszi érthetővé. A kettős monarchia a polgárháború szélén $11. A szövetségeseknek és az Egyesült Államoknak nem a régi magyar és osztrák kormánynyal lesz dolguk. A monarchia már az osztrák németek nevében sem beszélhet és így tulajdonképp Andrássy aligha képvisel mást, mint a magyar junker-oligarchiát. Ezért nem volna értelme, hogy az entente ne szabjon szigorú fel József főherceg a kibontakozás programjáról. Budapest, okt. 31. József fő, herceg Az Est munkatársának a következő nyilatkozatot tette : — Azzal az elhatározással jöttem, hogy egyenesen a balpárthoz megyek, amelynek véleményem szerint és ahogyan a tárgyalások során is kialakult, többsége van az országban. Természetesen Károlyira is gondoltam és azon igyekeztem, hogy Károlyit és politikáját teljesen észhangba hozzam a balpártiakkal vagyis Apponyiékkal . Fölfogásom szerint a kibontakozás programja nem lehet más, mint önálló független Magyarország, integritásunk megvédése, tökéletesen demokratikus irány, ennek megfelelően általános, egyenlő választójog mégpedig azonnali gyors békekötés a guilsoni elveknek nemzetiségi tekintetben való teljes érvényesítése, tehát barátságos, végrő megegyezés a nemzetiségekkel és új irányú birtokpolitika. Meghallgattam Károlyit több ízben és minthogy ezek,a szempontok azonosak politikájával, hajlandónak mutatkozott ezen program alapján együtt menni a balpárt többi részével. Kikötötte a belügy igazságügyi és honvédelmi tárcát. Mielőtt azonban végleges választ adott volna, közölte velem, hogy a Nemzeti Tanács állásfoglalásától teszi függővé elhatározását majd tudomásomra adta, hogy a Tanács álláspontja szerint nem mehet együtt a többi párttal. Meghalgattam a nemzetiségeket is, a románok, lótok megbízottjai, ismerem a szocialisták álláspontját is. Meggyőződésem, hogy a program kifejezi az ország nagy többségének óhajtását és törekvését. Megjegyzem, hogy az önálló, független Magyarország jelenti az önálló küügyi képviseletet és teljesen helyeselném az önálló hadsereget is. A nádori méltóságra vonatkozólag kijelentette a főherceg, hogy ő felsége helyeselné, hogy képviseletében, mint nádor, vezessem az országot, ha a törvényhozás megtisztelne ezzel a méltósággal, minthogy a felség a kibontakozással járó sokirányú goldja mellett nem foglalkozhatik kizárólag Magyarországgal. Mint nádornak, programom az tételeket és igy kockáztass az egész célt, amelyért harcolt. A Daily Telegraph szintén azt írja hogy Magyarország és Ausztria ugyanolyan feltételekkel fognak békét kapni, mint Bulgária. A cseh-szlovákok és lengyelek teljes függetlensége a német hatalom teljes megsemmisítésétől függ. A románok valószínűleg megújítják Németország ellen irányuló szövetségüket. 1918 november 1 önálló független . Magyarország, területi integritásunk megvédése és békés megegyezés a nemzetiségekkel. A felség azt kívánja, hogy vegyem át a magyar hadsereget is. Hogy ez milleia lesz-e vagy másfajta kereteket kap, e pillanatban nem tudom. Lukács Imre áll. vizsg. fogtechnikus szabadságra hazaérkezett, s és fogtechnikai működését Deák Ferenc u. 17. szám alatt megkezdte. Fogad naponta: d- 3.8-12, d. a. 2—5-ig Belépne-s a román nemzetségi párt a kormányba. Brassó, okt. 30. A Brassói Hírlap munkatársa beszélgetést folytatott Goldi Lászlóval, a hazai románság egyik kiválóságával és többek közt megkérdezte Goldist, hogy a román nemzetiségi párt — ha ez irányú felhívást kapna — belépne-e egy Károlyi kormányba. Cioldis a következő választ adta erre a kérdésre: — Ha a leendő miniszterelnök ilyen irányú felszólítást intézne pártunkhoz, akkor e fölött nem a román nemzeti kounité, hanem a prtgyűlés határozna, mert ilyen fontos kérdést csak a pártgyűlés döntheti el, a pártgyűlésörülbelül 200 tagból áll. A magyarországiválasztókerületek azon kerületbeliből, amelyekben románok is laknak, kerülden kint közfelkiáltással 2-3 személyt választanak, illetve küldenek ki ebbe az országos pártügyelésbe és így mintegy 200 személy szavazata összpontosul a pártügyelésben. Ugyancsak ez a pártgyűlés szokott dönteni az országgyűlési képviselőválasztások előtt a román képviselőjelöltek föllépéséről is. A pártgyűlés elnöke Illésfalvi dr. Papp György, aki minden valószínűség szerint azonnal összehívná a párgi ülést, mihelyt az új miniszterelnök az említett kérdést intézné a román terüzet vezetőihez. A budapesti központi távírda csatlakozott a Nemzeti Tanácshoz. Budapest, október 30. A budapesti központi távirda tisztviselői a hétfő esti vérengzés áldozatainak emlékére tegnap délután fél négytől négy óráig beszüntették a munkát és elhatározták, hogy csatlakoznak a Nemzeti Tanácshoz.