Magyar Nemzetőr, 1920. július (50. évfolyam)
1920-07-08
2 emel kifogást, Nagy György, Haubrich Ferenc védője pedig azt kéri, hogy a tárgyalás egész menetét gyorsírókkal jegyeztessék. Az ügyész replikája után a bíróság határozathozatalra vonul vissza, tíz perc múlva kihirdeti a végzését, amelyik szerint sérti az elnapolási indítványok, sem az illetékességi kifogásnak nem adott helyet. Az ellen azonban nincsen kifogása, ha a tárgyaláson gyorsírók minden elhangzott szót följegyeznek. Fölvonulnak a vádlottak és az elnök kérdéseire elmondják a személyi adataikat. Vantus Károly negyvenegy éves református, nős ácsmester, előbb a szakszervezeteknek, majd a szociáldemokrata pártnak volt a titkárja. Három polgári iskolát végzett. Halkan, szerényen felel az elnök kérdéseire, azután viszszaül a helyére. Mellőle föláll és az elnök elé lép: Haubrich József. Hangosan, értelmes szóval adja meg a szükséges feleleteket. Fekete haját választékkal viseli, mellét kidülleszti, kis bajusza, éles profilja kemény, markáns vonásokat mutat, amint arcát fölemeli, hogy az elnök szemébe nézzen. Hadügyi népbiztos volt, majd karhatalmi főparancsnok és hadtestparancsnok a diktatúra alatt. Mielőtt a vörös uralom ezekbe a magas katonai állásokba emelte, a háború alatt szakaszvezetői rangig vitte föl. Valamikor vasöntő munkás volt, majd munkásbiztosítási tisztviselő és szakszervezeti titkár. Harminchét éves, római katholikus, nős. Hat elemit végzett. A háború egész idejét a fronton töltötte, előbb mint tüzér, azután pedig mint fényszóró osztagba beosztott katona. Most Bokányi Dezső lép elő. Erősen megfogyott, egykori jó burzsujos pocakja elolvadt a fogságban, a hangja azonban a régi érces bariton maradt, melylyel olyan nagy sikerei voltak a népgyűléseken. Negyvenkilenc éves, három gimnáziumi osztályt végzett, római katholikus. Kőfaragással kezdte, később hirlapíró lett, majd a munkásbiztosító pénztár helyettes igazgatója. A diktatúra alatt munkaügyi és népjóléti népbiztos volt s a fővárosi munkás- és katonatanácsok elnökségének tagja, később a harmadik hadtest parancsnoka lett és ennek az állásnak a betöltésében az sem akadályozta meg, hogy soha sem volt katona. Mint egy halvány, jelentéktelen figura vonul el a szintéren: Bajáki Ferenc ,harminckét éves római katolikus tölténygyári munkás, a szociális termelés népbiztosa, azután Dovcsák Antalra került a sor. Fekete kabátjában, széles, fekete nyakkendőjével olyan benyomást tesz a hallgatóságra, mint egy vidéki néptanító. A beszéde is ilyesféle, lassan, hangsúlyozva adja elő a mondanivalóit. Negyvenegy éves, római katolikus, vasesztergályosból lett a munkásbiztosító pénztár tisztviselője. A szociális termelés helyettes népbiztosa volt. Kopasz fejjel, nagy, lelógó bajusszal, mokány, kis csizmás parasztember lép a helyére: Nyisztor György, volt földmivelésügyi népbiztos. Két elemit végzett. „De azt sem egészen! — magyarázza, — mert csak télen járhattam iskolába. Már úgy, ahogy ez a falun szokás. Harminc éves koromban láttam szükségét annak, hogy írni, olvasni megtanuljak. Egy kicsit nehezen ment, mert ebben a korban már nehezen fog az ember feje, de megtanultam!“ Valamikor mint napszámos kezdte, nyáron mezei munkát végzett, télen a városban kőmivesek mellett dolgozott. Azután a földmunkások országos szövetségének lett a titkára. Büntetve volt, nyilvános becsületsértésért negyven korona négy napi fogházra átváltoztatható pénzbírságra ítélték. Nem fizetett. „Inkább leültem !“ — némi elégtétellel és büszkeséggel. Ágoston Péter, negyvenhat éves, egyetemi tanár, a nagyváradi jogakadémián működött, külügyi népbiztoshelyettes volt. A vallásáról ezt mondja : „Meggyőződésem szerint bibliai keresztény vagyok, forma szerint római katolikus.“ Kalmár Henrik ötven éves, izr. nyomdász és hirlapíró, öt elemit és három ipariskolát végzett, német népbiztos volt. Kelen József (a Korvin-Klein Ottó testvére), huszonkilenc éves, aki, gépészmérnök, tagja volt a szociális termelés népbiztosságának. Dr Szabados Sándor, negyvenhat éves, izraelita, hírlapíró, a munkásbiztosító pénztár titkárja volt. A kommün alatt a közoktatásügyi népbiztos helyettese lett. A főszereplők bemutatkozása után a vádlottak elvonulnak a színtérről. Rövid szünet után következik Vántus Károly kihallgatása. Vallomását azzal kezdi, hogy a legélesebben elítéli a proletárdiktatúrát. „Én mindig úgy tudtam, — mondotta — hogy a munkásságot demokráciára és parlamentarizmusra nevelve a fokozatos fejlődés útján kell fölszabadítani“. Ő maga — úgymond — azt sem tudta, hogy milyen fán terem a proletárdiktatúra. Nem tudta akkor sem, amikor Kun Béla társaságában Magyarországra visszatért és negyvenezer márkát hozott a zsebében propaganda célokra. „Kun Béla egyetlen egy cikkéből és egyetlen egy szavából sem lehetett soha sem megtudni, hogy tulajdonképpen mit akar !“ — mondotta, amikor az elnök csodálkozott azon, hogy Kun Béla intim közelségében se tudott tisztába jönni a proletárdiktatúra lényegével. Kun Béla mint ezredorvos jött át a határon, Galíciában egy kis faluban beteghez hívta egy asszony. Kun Béla, hogy szerepét megőrizze, megvizsgálta a beteget és priznicet adott neki. Másnap eljött Kun Bélához ez az asszony és hálálkodva megköszönte neki, hogy meggyógyította a betegét. Ezután kipattant egy érdekes és jellemző történelmi részlet: Kunfi Zsigmond már 1918 decemberében találkozott Kun Bélával egy hírlapíró lakásán. Azután egy érdekes kifakadás következik: „Azok, akik a terrort csinálták, már nincsenek Magyarországon !“ Végül a kritikus március 21 eseményei. Keményen megáll amellett az állítás mellett, hogy ő amikor a népbiztosi állást elvállalta, azt hitte, hogy a kommunista párt beolvadt a szociáldemokrata pártba és nem tudta, hogy proletárdiktatúra következik. Ebben a naiv hitében az sem rendítette meg, hogy az új kormány tagjait népbiztosoknak hívták. Az elnök nem akar hinni a naivitásnak ekkora fokában és rámutat arra, hogy a kommunisták és a szociáldemokraták megegyezését magában fogaló okmányon, amelyik a közös célokat megállapította, a Vántus aláírása is rajta volt. „ Azt Kun Béla hamisította odal" — feleli zavartalan nyugalommal a vádlott, aki még elmondja, hogy Hatszáz svájci állampolgár érkezett haza Oroszországból, aki még el tudott menekülni a szovjeturalom kegyetlenségei elől. A menekültek, akik között a társadalomnak úgyszólván minden osztálya képviselve van, a munkástól a gyártulajdonosig, a tanulótól az igazgatóig s akik közt vannak olyanok, akik csak néhány évet és akik félszázadnál is több időt töltöttek Oroszországban, egybehangzóan az alábbi egységes, de objektív képet adják Szovjet- Oroszország mai állapotáról: Külső benyomások. Eléggé ismert már az a kép, amit egy orosz város ma nyújt. Az utcák kövezetét évek óta nem javították és mindenfelé csak piszkot, szemetet látni. A hidak meg vannak rongálva vagy teljesen összedőltek. A vízvezeték és csatornázás felmondja a szolgálatot és ennek következtében pl. Pétervár mind jobban elmocsarasodik. Lakosainak száma már félmillióra csökkent. A másik millió éhhalállal, ragályos betegségekben vagy kimerülésben pusztult el. Vasúti közlekedés nincs. A gyárak szünetelnek, csak Moszkvában dolgozik kettő-három, ezek is muníciót gyártanak. Az élelmezési viszonyok leírhatatlanok, de ennek megértésére ismerni kell a pénzviszonyokat is. Egy monteur pi. 3750 rubelt keres havonkint Ezzel szemben egy font (400 gramm) vaj ára 3000 rubel, egy tojás 150 rubel, egy font kenyér 450 rubel, egy font hús 1500 rubel. A bolseviki szervezetek. Az első dolog, azait a bolsevikok uralomra jutásuk után megcsináltak, a magántulajdon szocializálása, vagyis a kommunizálása volt. Ezenkívül a magánüzemeket is kommunizálták. Oroszországban ma már csak szovjetkönyvkereskedés és szovjetétterem és szovjet cipész van, minden csak szovjet. De hogy mit jelent az üzemekben a magániniciatíva megszüntetése, mutatja az, hogy Oroszországban ma, amikor pedig papiroson munkakötelezettség van, senki sem dolgozik. Nem a bolsevizmusban pusztul el Oroszország, hanem a lustasága miatt — média egy genfi ember, aki nyelvtanira volt Moszkvában. A munka iránti nagy kedvetlenség három okra vezethető vissza: 1. az évek óta tartó éhezéstől való kimerülés, 2. a magántulajdon megszüntetése és 3. a munkafeltételek, a szerszámok és gépek hiánya. A paraszt csak annyit vet, amennyi magának kell, mert a többitelvennék tőle szovjetpénz ellenében, amiből már kocsiszámra van neki. Csak cseretárgyakért vagy régi orosz ezüst és aranypénzért lehet tőle valamit kapni. További újítás az állam és az egyház különválasztása, de a templomokat nem bántották és a papok zavartalanul tarthatják az isteni tiszteleteket, de prédikációjukban bolseviki ellenes kifejezést nem használhatnak., Bolseviki igazságszolgáltatás. A bíróság előtt hamar végeznek az emberekkel. A védelem általában megengedhetetlen, aki egyszer a bíróság elé kerül, fogságon alul alig szabadul. A szovjeturalom elleni nyilatkozatnak halál az ára. Az úgynevezett »bírák« a legaljasabb elemei Oroszországnak. Tanukkal, az ártatlanság bizonyításával nem lehet rájuk hatni, csak nagy vesztegetéssel. A szeleli élet. Szellemi táplálék iránt nincs érdeklődés, csak az iránt, hol lehet ennivalót találni. Az egyetemek népiskolákká sülyedtek le, ahol három hónap alatt mérnököket képeznek ki, az elemi iskolákban pedig kizárólag kommunista tanokkal tömik tele a gyermekek fejét, mert Lenin minreménye az ifjúságban van. Az intellektuellek annyira elszegényedtek, hogy évek óta nehéz testi munkával tartják fenn magukat. Nincs többé dolgozószobájuk és könyvük. Könyv különben sincs Oroszországban. A mesekönyvek hatvan-száz rubelben kerülnek, tudományos könyveket pedig csak külön engedéllyel lehet megszerezni, de akkor is rettenetes áron. Az egyedüli „irodalom“, amit terjesztenek, bolsevista teoretikusok politikai irománya. Mozik, színházak, hangversenyek vannak még, de tudományos vagy politikai egyesületek nincsenek. Hülfen &v élet Szovjet-Oroszországban ? MAGYAR NEMZETŐR Kunfi, aki a Berinkey kormányban még a szélsőbal álláspontot képviselte, most egyszerre a szélső jobbszárnyra került és az első kormányzótanácsi ülésen keményen veszekedett Kun Bélával. Más szocialista vezérek azonban, akik két hét előtt még agyonveréssel fenyegették Kun Bélát, most még nála is radikálisabbak voltak. A főtárgyalást folytatják. 1920 július 8