Magyar Nemzetőr, 1920. július (50. évfolyam)

1920-07-08

2 emel kifogást, Nagy György, Haubrich Ferenc védője pedig azt kéri, hogy a tárgyalás egész menetét gyorsírókkal jegyeztessék. Az ügyész replikája után a bíró­ság határozathozatalra vonul vissza, tíz perc múlva kihirdeti a végzését, amelyik szerint sérti az elnapolási indítványok, sem az illetékességi kifogásnak nem adott helyet. Az ellen azonban nincsen kifogása, ha a tárgyaláson gyors­írók minden elhangzott szót föl­jegyeznek. Fölvonulnak a vádlottak és az elnök kérdéseire elmondják a személyi adataikat. Vantus Károly negyvenegy éves református, nős ácsmester, előbb a szakszervezeteknek, majd a szociáldemokrata pártnak volt a titkárja. Három polgári iskolát végzett. Halkan, szerényen felel az elnök kérdéseire, azután visz­­szaül a helyére. Mellőle föláll és az elnök elé lép: Haubrich József. Hangosan, értelmes szóval adja meg a szükséges feleleteket. Fekete haját választékkal viseli, mellét kidül­­leszti, kis bajusza, éles profilja kemény, markáns vonásokat mu­tat, amint arcát fölemeli, hogy az elnök szemébe nézzen. Hadügyi népbiztos volt, majd karhatalmi főparancsnok és hadtestparancs­nok a diktatúra alatt. Mielőtt a vörös uralom ezekbe a magas katonai állásokba emelte, a há­ború alatt szakaszvezetői rangig vitte föl. Valamikor vasöntő mun­kás volt, majd munkásbiztosítási tisztviselő és szakszervezeti titkár. Harminchét éves, római katho­­likus, nős. Hat elemit végzett. A­­ háború egész idejét a fronton töltötte, előbb mint tüzér, azután pedig mint fényszóró osztagba beosztott katona. Most Bokányi Dezső lép elő. Erősen megfogyott, egykori jó burzsujos pocakja elolvadt a fogságban, a hangja azonban a régi érces bariton maradt, melylyel olyan nagy sikerei voltak a népgyűlé­­seken. Negyvenkilenc éves, három gimnáziumi osztályt végzett, római katholikus. Kőfaragással kezdte, később hirlapíró lett, majd a munkásbiztosító pénztár helyettes igazgatója. A diktatúra alatt munkaügyi és népjóléti népbiztos volt s a fővárosi munkás- és ka­tonatanácsok elnökségének tagja, később a harmadik hadtest pa­rancsnoka lett és ennek az állás­nak a betöltésében az sem aka­dályozta meg, hogy soha sem volt katona. Mint egy halvány, jelentéktelen figura vonul el a szintéren: Bajáki Ferenc ,harminckét éves római katolikus tölténygyári mun­kás, a szociális termelés nép­biztosa, azután Dovcsák Antalra került a sor. Fekete kabátjában, széles, fekete nyakkendőjével olyan benyomást tesz a hallga­tóságra, mint egy vidéki népta­nító. A beszéde is ilyesféle, las­san, hangsúlyozva adja elő a mondanivalóit. Negyvenegy éves, római katolikus, vasesztergályos­ból lett a munkásbiztosító pénz­tár tisztviselője. A szociális ter­melés helyettes népbiztosa volt. Kopasz fejjel, nagy, lelógó ba­jusszal, mokány, kis csizmás parasztember lép a helyére: Nyisztor György, volt földmi­­velésügyi népbiztos. Két elemit végzett. „De azt sem egészen! — magyarázza, — mert csak télen járhattam iskolába. Már úgy, ahogy ez a falun szokás. Har­minc éves koromban láttam szük­ségét annak, hogy írni, olvasni megtanuljak. Egy kicsit nehezen ment, mert ebben a korban már nehezen fog az ember feje, de megtanultam!“ Valamikor mint napszámos kezdte, nyáron me­zei munkát végzett, télen a vá­rosban kőmivesek mellett dolgo­zott. Azután a földmunkások or­szágos szövetségének lett a tit­kára. Büntetve volt, nyilvános becsületsértésért negyven korona négy napi fogházra átváltoztat­ható pénzbírságra ítélték. Nem fizetett. „Inkább leültem !“ — némi elégtétellel és büszkeséggel. Ágoston Péter, negyvenhat éves, egyetemi tanár, a nagyváradi jog­akadémián működött, külügyi népbiztoshelyettes volt. A vallásá­ról ezt mondja : „Meggyőződésem szerint bibliai keresztény vagyok, forma szerint római katolikus.“ Kalmár Henrik ötven éves, izr. nyomdász és hirlapíró, öt elemit és három ipariskolát végzett, né­met népbiztos volt. Kelen József (a Korvin-Klein Ottó testvére), huszonkilenc éves, aki, gépészmérnök, tagja volt a szociális termelés népbiztosságá­nak. Dr Szabados Sándor, negyven­hat éves, izraelita, hírlapíró, a munkásbiztosító pénztár titkárja volt. A kommün alatt a közok­tatásügyi népbiztos helyettese lett. A főszereplők bemutatkozása után a vádlottak elvonulnak a színtérről. Rövid szünet után kö­vetkezik Vántus Károly kihallga­tása. Vallomását azzal kezdi, hogy a legélesebben elítéli a pro­letárdiktatúrát. „Én mindig úgy tudtam, — mondotta — hogy a munkásságot demokráciára és parlamentarizmusra nevelve a fo­kozatos fejlődés útján kell föl­szabadítani“. Ő maga — úgymond — azt sem tudta, hogy milyen fán terem a proletárdiktatúra. Nem tudta akkor sem, amikor Kun Béla társaságában Magyarországra visszatért és negyvenezer márkát hozott a zsebében propaganda célokra. „Kun Béla egyetlen egy cikkéből és egyetlen egy szavá­ból sem lehetett soha sem meg­tudni, hogy tulajdonképpen mit akar !“ — mondotta, amikor az elnök csodálkozott azon, hogy Kun Béla intim közelségében se tudott tisztába jönni a proletár­diktatúra lényegével. Kun Béla mint ezredorvos jött át a határon, Galíciában egy kis faluban beteg­hez hívta egy asszony. Kun Béla, hogy szerepét megőrizze, meg­vizsgálta a beteget és priznicet adott neki. Másnap eljött Kun Bélához ez az asszony és hálál­kodva megköszönte neki, hogy meggyógyította a betegét. Ezután kipattant egy érdekes és jellemző történelmi részlet: Kunfi Zsigmond már 1918 decemberében találko­zott Kun Bélával egy hírlapíró lakásán. Azután egy érdekes ki­­fakadás következik: „Azok, akik a terrort csinálták, már nincsenek Magyarországon !“ Végül a kri­tikus március 21 eseményei. Ke­ményen megáll amellett az állítás mellett, hogy ő amikor a népbiz­tosi állást elvállalta, azt hitte, hogy a kommunista párt beolvadt a szociáldemokrata pártba és nem tudta, hogy proletárdiktatúra kö­vetkezik. Ebben a naiv hitében az sem rendítette meg, hogy az új kormány tagjait népbiztosok­nak hívták. Az elnök nem akar hinni a naivitásnak ekkora foká­ban és rámutat arra, hogy a kommunisták és a szociáldemo­kraták megegyezését magában fogaló okmányon, amelyik a kö­zös célokat megállapította, a Ván­tus aláírása is rajta volt. „ Azt Kun Béla hamisította odal" — feleli zavartalan nyugalommal a vádlott, aki még elmondja, hogy Hatszáz svájci állampolgár érkezett haza Oroszországból, aki még el tudott menekülni a szovjeturalo­m kegyetlensé­gei elől. A menekültek, akik között a társadalomnak úgy­szólván minden osztálya kép­viselve van, a munkástól a gyártulajdonosig, a tanulótól az igazgatóig s akik közt vannak olyanok, akik csak néhány évet és akik félszá­zadnál is több időt töltöttek Oroszországban, egybehang­zóan az alábbi egységes, de objektív képet adják Szovjet- Oroszország mai állapotáról: Külső benyomások. Eléggé ismert már az a kép, amit egy orosz város ma nyújt. Az utcák köveze­tét évek óta nem javították és mindenfelé csak piszkot, szemetet látni. A hidak meg vannak rongálva vagy telje­sen összedőltek. A vízvezeték és csatornázás felmondja a szolgálatot és ennek követ­keztében pl. Péter­vár mind jobban elmocsarasodik. La­kosainak száma már félmil­lióra csökkent. A másik millió éhhalállal, ragályos betegsé­gekben vagy kimerülésben pusztult el. Vasúti közlekedés nincs. A gyárak szünetelnek, csak Moszkvában dolgozik kettő-három, ezek is muníciót gy­ártanak. Az élelmezési vi­szonyok leírhatatlanok, de ennek megértésére ismerni kell a pénzviszonyokat is. Egy monteur pi. 3750 rubelt keres havonkint Ezzel szem­ben egy font (400 gramm) vaj ára 3000 rubel, egy tojás 150 rubel, egy font kenyér 450 rubel, egy font hús 1500 rubel. A bolseviki szervezetek. Az első dolog, azait a bol­sevikok uralomra jutásuk után megcsináltak, a magántulaj­don szocializálása, vagyis a kommunizálása volt. Ezen­kívül a magánüzemeket is kommunizálták. Oroszország­ban ma már csak szovjet­könyvkereskedés és szovjet­étterem és szovjet­ cipész van, minden csak szovjet.­­ De hogy mit jelent az üzemek­­­­ben a magániniciatíva meg­­­­szüntetése, mutatja az, hogy­­ Oroszországban ma, amikor­­ pedig papiroson munkaköte­­lezettség van, senki sem dol­gozik. Nem a bolsevizmus­­ban pusztul el Oroszország, hanem a lustasága miatt — m­é­dia egy genfi ember, aki nyelvtanira volt Moszkvában. A munka iránti nagy ked­vetlenség három okra vezet­hető vissza: 1. az évek óta tartó éhezéstől való kimerü­lés, 2. a magántulajdon meg­­szüntetése és 3. a munkafel­tételek, a szerszámok és gé­pek hiánya. A paraszt csak annyit vet, amennyi magá­nak kell, mert a többit­­el­vennék tőle szovjetpénz el­lenében, amiből már kocsi­számra van neki. Csak csere­tárgyakért vagy régi orosz ezüst és aranypénzért lehet tőle valamit kapni. További újítás az állam és az egyház különválasztása, de a templo­­mokat nem bántották és a papok zavartalanul tarthatják az isteni tiszteleteket, de pré­dikációjukban bolseviki elle­nes kifejezést nem használ­hatnak., Bolseviki igazság­szolgáltatás. A bíróság előtt hamar vé­geznek az emberekkel. A védelem általában megenged­hetetlen, aki egyszer a bíró­ság elé kerül, fogságon alul alig szabadul. A szovjetura­lom elleni nyilatkozatnak ha­lál az ára. Az úgynevezett »bírák« a legaljasabb elemei Oroszországnak. Tanukkal, az ártatlanság bizonyításával nem lehet rájuk hatni, csak nagy vesztegetéssel. A szelel­i élet. Szellemi táplálék iránt nincs érdeklődés, csak az iránt, hol lehet ennivalót találni. Az egyetemek népiskolákká sü­­lyedtek le, ahol három hó­nap alatt mérnököket képez­nek ki, az elemi iskolákban pedig kizárólag kommunista tanokkal tömik tele a gyer­mekek fejét, mert Lenin min­­reménye az ifjúságban van. Az intellektuellek annyira el­szegényedtek, hogy évek óta nehéz testi munkával tartják fenn magukat. Nincs többé dolgozószobájuk és könyvük. Könyv különben sincs Orosz­országban. A mesekönyvek hatvan-száz rubelben kerül­nek, tudományos könyveket pedig csak külön engedéllyel lehet megszerezni, de akkor is rettenetes áron. Az egye­düli „irodalom“, amit ter­jesztenek, bolsevista teore­tikusok politikai irománya. Mozik, színházak, hangver­senyek vannak még, de tu­dományos vagy politikai egye­sületek nincsenek. Hülfen &v élet Szovj­et-Oro­szországb­an ? MAGYAR NEMZETŐR Kunfi, aki a Berinkey kormány­ban még a szélsőbal álláspontot képviselte, most egyszerre a szél­ső jobbszárnyra került és az első kormányzótanácsi ülésen kemé­nyen veszekedett Kun Bélával. Más szocialista vezérek azonban, akik két hét előtt még agyonve­­réssel fenyegették Kun Bélát, most még nála is radikálisabbak voltak. A főtárgyalást folytatják. 1920 július 8

Next