Magyar Nemzetőr, 1921. január (51. évfolyam)

1921-01-22

2 lentette, hogy adott esetben le­mond arról a békeszerződésben biztosított jogáról, hogy a jóvá­­tételi összeget május 1-ig meg­állapíthassa és fizetni fogja a Franciaország által követelt ide­iglenes évi díjat, ha viszont az ő követeléseinek egynémelyikét tel­jesítik. Németország fő követelése az, hogy a fizetés ne készpénz­ben, hanem árukban történjék. Kétfelé amnesztia címen Prohászka Ottokár olyan vezércikket ír a Nemzeti Újság­ban, amely az alvezéreket és a mezei hadakat átmenetileg alig­hanem zavarba hozza. — Két amnesztiára van szük­ség, az egyiket a kormányzó, a másikat a társadalom adja. A kormányzó kegyelme megnyitja a börtönök kapuit, de a társa­dalomnak is meg kell nyitnia a maga kapuit. Hiába veszi le a bűnösökről az amnesztia a tör­vényes ítélet bélyegét, ha a tár­sadalmi megbocsátás le nem törli homlokukról a testvérgyűlölet Kain-bélyegét. — A kiszabadult és megtört embereket ne a megvetés, bojkott és bántalmazás fogadja, amely elidegenít és ismét elkeserít s ismét a destruktiv elemek kar­jaiba kergeti őket, hanem az a jóindulat, amely nem vádaskodik, hanem segít. — Mi mindnyájan, akik az amnesztiákat fogadjuk, akik azokat segíthetjük, őket állásaik­ba visszavesszük s nekik munka­­alkalmat juttatunk, nem bélpok­­losokat látunk bennük, hanem megrendült kedélyű embereket, akiknek egy bizó, nyílt tekintet s egy jóakaratu kézfogás megint uj polgárrá avatás s uj vissza­fogadás abba a környezetbe, a mely gyógyít is, kenyeret is ad. Ametrikáb­an­­ leszállítják a munkabéreket Newyorkból jelentik. Több ipar­ágban leszállították a munkások bérét. A textiliparban a bérle­­szállítás 22 és fél­ százalékot tesz ki. A munkások meglehetősen kedvezően fogadják az új feltéte­leket, mivel az ipartelepek bezá­rását el akarják kerülni. Az Egye­sült­ Államokban kétmilliónál több munkás van munka nélkül. A fontos mezőgazdasági termé­nyek ára Amerikában tudvalevő­leg húsz-hatvan százalékkal esett nyár óta és a fogyasztók sztrájk­jának hatása alatt az illusztrális árak is meredeken hanyatlottak. A munkaerők változatlansága mellett ez azt jelentette, hogy a gyárak önköltségi áron alul vol­tak kénytelenek értékesíteni árui­kat és így likvidálták ugyan,rak­táraikat, de korlátozták a terme­lést és tömegesen bocsátották el munkásaikat. A nagy munkanél­küliség hatása alatt most meg­kezdődhetett a bérek normális arányának visszaállítása a lesü­­lyedt árszínvonallal szemben. Ezáltal a gyáraknak újból mód­jukban lesz nyereséggel dolgoz­ni, viszont a bérek csökkentése csökkenteni fogja az amerikai piac egy széles rétegének vásár­lóképességét és ezáltal vezet egy újabb termelési váltságra, amely­ből csak az európai export lehe­tőségeinek megjavulása segíthet­né ki Amerika, gazdasági életét. MAGYAR NEMZETŐR 1921 január 22 A szovjet tartozások ügye A Curia fágy jelantóságú állásfoglalása. 1. Immár másfél esztendeje, hogy a proletárdiktatúra megbukott és a szovjet tartozások ügye nagy részben még ma is nyílt kérdés, amelyre széles körök: kereske­dők, gyárosok, iparosok és pénz­intézetek várják a feleletet. Az állam pedig nem siet; egyrészt több ízben kijelentette, hogy a szovjetállamnak nem jog­utóda és a proletárdiktatúra gaz­dasági vonatkozású intézkedé­seit saját tényeinek el nem is­meri és azokért felelősséget nem vállal, másrészt a vállalatok szo­cializálása folytán előállott tény­leges helyzetnek törvényhozási vagy rendeleti úton való szabá­lyozásával is késik. Az állam jogutódlására fenti elv jut már kifejezésre az 1919. év október havában megjelent 5193—1919. M. E. számú kor­mányrendeletben, amely a szov­­jet anyaghivatalok felszámolását szabályozza és ez következtet­hető az alkotmányos élet helyre­állításáról és az állami főhata­lom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1920. évi I. t-c. 9. §-ából, mely kimondja, hogy az úgynevezett népköztár­saság és tanácsköztársaság szer­veinek mindennemű rendelkezé­sei általában érvénytelenek. Bíróságainknak nem állott mód­jában e kérdésben dönteni, mert az 1262—1920. M. E. számú kor­mányrendelet kimondja, hogy a népköztársaság és tanácsköztár­saság szervei és közegei vagy az általuk alkotott intézmények szervei és közegei részéről kö­tött ügyletekből és egyéb cselek­ményeiből és mulasztásaiból vagy intézkedéseiből származott követeléseket a kincstár vagy az állam szervei és intézetei vagy a törvényhatóságok és községek ellen bírói után érvényesíteni nem lehet. Nem is­­képzelhető, hogy a bíróság döntsön ebben a kérdésben. A bíró csak a fenn­álló jogszabályok alapján old­hatja meg az eléje kerülő vitás kérdéseket, itt pedig nincs jog, nincs jogszabály, amelyre a bíró ítéletét alapíthatná. Hogyan ítélhetne tehát oly perben, melyet pl. a proletárdik­tatúra részére teljesített közszál­­lításokon alapuló követelés iránt indítana valaki az alkotmányos magyar állam ellen? Általános jogelveket is hiába hívna segít­ségül a bíró, választ azoktól sem nyerne a proletárdiktatúra nyo­mán támadt bonyolult, nem is annyira jogi, mint gazdasági, nem a szigorú jog, hanem első­sorban méltányosság szerint el­bírálandó kérdések megoldásá­hoz. ( Kétségtelen ugyanis, hogy bár az említett elvi deklarációk a tanácsköztársaság tényeit érvény­teleneknek is nyilvánítják, a gya­korlatban nem érvényesíthető az az álláspont, hogy nem lévén az állam a szovjetállamnak jog­utódja, ez utóbbi intézkedéseinek és ténykedéseinek semminemű következményei nem terhelik. Más az elv és más az élet ! A proletárdiktatúra négy és fél hó­napos garázdálkodását meg nem történtté tenni nem lehet; annak nyomai itt vannak, következmé­nyeit érezzük, érzik különösen a gazdasági körök, a kereskedők, iparosok és pénzintézetek és így az állam nem zárkózhatik el az elől, hogy e téren rendet teremt­sen, de rendet nem teremthet olyképen, hogy hatalmi szóval saját magát minden következ­mény alól mentesíti. A szovjettartozások kérdése te­hát mégis rendezésre szorul. S nem elég egyes részleteket sza­bályozni, mint ahogyan ez eddig történt, hanem legfőbb ideje, hogy az egész kérdéskomplexum egységes elv alapján rendeztes­­sék és megszűnjék az e téren uralkodó bizonytalanság A feladat rendkívül nehéz: nem annyira jogi, mint gazdasági kérdésekről van szó, amelyeknek megfelelő irányban való megol­dásától rendkívül nagy érdekek függnek. Találóan jellemezte né­hai felejthetetlen emlékű jogtu­dósunk, Szászy-Schwarz Gusz­táv a helyzetet, amidőn azt mondta : „Nem tudós ember az, akire e kérdések tartoznak, ha­nem okos ember“. Törvények e kérdésekre, amelyek minden tör­vény, jog és precedens nélkül valók, feleletet nem adnak. A szakirodalomban és az ér­dekképviseletek körében alapo­san megvitatták a kérdést, a kor­mány ismételten tartott szakta­nácskozást, ahol az érdekeltek álláspontjukat és kívánságaikat előterjesztették és egyértelmű volt a vélemény, hogy az állam a szovjetgazdálkodás összes követ­kezményeit nem háríthatja az egyes érdekeltekre, hanem bizo­nyos mértékig magának is fele­lősséget kell ezért vállalnia és ahol a gazdasági érdekek meg­kívánják vagy egyébként méltá­nyos, az államnak kell bizonyos határig a proletárdiktatúra intéz­kedéseiért a következményeket viselnie. Két kérdésről van szó: egy­részt a szovjetszervek rendekezé­­sével létrejött közszállítási és közmunka-szerződésekből kifo­lyólag az államra, illetve közha­tóságokra származott-e kötelezett­ség és mily mértékben, s ezzel szoros kapcsolatban a másik kérdés: a szocializált vállalatok és üzemek köztulajdonba­­tlalá vételéből vagy az önrendelkezési jognak egyébként való korláto­zásából előállott tényleges hely­zet miképen rendeztessék. Már az eddig történt intézke­dések is sok tekintetben kihív­ták a jogosult kritikát és külö­nösen azok gyakorlati keresztül­vitele adott vitákra alkalmat. Áll ez különösen a fent említett 5193—1919. M. E. számú és az ahhoz kapcsolt és azt módosító kormányrendeletek alapján meg­indult felszámoló tevékenységre vonatkozólag. Ehelyütt csak egyet emelünk ki. A rendeletek értelmében az anyaghivatalok fel­számolását felszámoló bizottsá­gok eszközük, amelyek a külön­böző anyaghivatalok aktíváit és passzíváit csődtömegként kezelik, tartozásaikat és követeléseiket megállapítják és behajtják, illetve kifizetik. E felszámoló bizottsá­gok a fent hivatkozott rendelet azon intézkedését, hogy aki a felszámoló szervvel való össze­köttetésből kifolyólag jogtalanul gazdagodott, az így szerzett va­gyoni előnyt visszaszolgáltatni köteles, gyakran helytelen irány­ban értelmezik úgy, hogy en­nek következtében bíróságaink­nak is alkalma lesz majd e kérdéssel foglalkozni. A rende­let értelmében ugyanis a felszá­moló bizottság a tömeget harma­dik személyekkel szemben meg­illető igények érvényesítése cél­jából a tömeg képviseletében a bíróság előtt felperesként eljárhat amely percben a felszámoló bi­zottságot a kincstári jogi igazga­tóság képviseli. A felszámoló bi­zottságok több esetben jogtalan gazdagodásnak minősítették azt az árkülönbözetet, amellyel egyes vállalatok a szovjet alatt maga­sabban értékesítették árukat, mint a szovjet előtt, illetve a szovjet előtt, illetve a­ szovjet alatt társa­dalmi haszonnak nevezett önkölt­ségi és eladási ár közötti külön­bözetek E címen azután a felszá­moló bizottságok az egyes anyag­­hivatalokkal összeköttetésben volt vállalatokra és cégekre nagy ösz­­szegű visszatérítési kötelezettsé­get állapítottak meg, amelyet az érdekelt vállalatok és cégek ter­mészetesen nem voltak hajlandók mindig elismerni és így az illető felszámoló bizottság rendeletadta jogánál fogva peres úton lépett fel az érdekelt vállalat vagy cég ellen. Reméljük, hogy a felszá­moló bizottságoknak e gyakran önkényes és jogtalan követelését a bíróságok nem fogják honorál­hatni, annál kevésbé, mert telje­sen indokolatlan az, hogy egy szocializálva vott vállalatnak, vagy üzemnek a szovjet alatt lefolyt gazdálkodásából egyes tételeket kiragadnak, amelyek esetleg ha­szonnal jártak is a vállalatra nézve és figyelmen kívül hagy­ják azt, hogy szovjet gazdálko­dás mérlege a vállalatra nézve mégis jelentékeny veszteséggel záródott. Hol itt a jogtalan gaz­dagodás . Klasszikus zenestély Vásárhelyen A szegedi filharmonikus zene­kar hangversenye. Vásárhely kultúrtörténetében nevezetes dátum volt a tegnapi nap. A szegedi filharmonikusok rán­­dultak át hozzánk s­­Fichtner Sándor karnagy vezetése alatt teljesen klasszikus zeneszámok­­bóll álló hangversenyt tartottak. A Fekete Sas nagyterme zsú­folásig megtelt. A klasszikus mu­zsika utáni vágy megmozdította Vásárhely társadalmának minden rétegét, emlékeztetve a boldog béke­időkre, amikor a szépért való lelkesedés nem volt formák­hoz kötve, amikor még egy gon­dolat lelkesítette a középosztályt: a kultúrának minél magasabb fokra való emelése, amely mel­lett eltörpül minden kicsinyes dolog. Persze a háború alatt sok min­den megváltozott, mivel hogy a latin példaszó is azt tartja, hogy „,A fegyverek zörejében hallgat­nak a múzsák.“ — Hallgattak is, vagy ha véletlenül meg-megszó­­laltatta őket a jótékonyság angya­la, meglátszott, hogy ez nem a művészet jegyében történt. A csütörtök esti hangverseny feledhetetlen lesz Vásárhely kö­zönsége előtt, éppen úgy, mint a tíz év előtti budapesti szimfoni­kusok hangversenye, amely szin­tén a klasszikus zene gyönyö­reiben fürösztette meg Vásárhely közönségének a szívét és neme­sért rajongó lelkét. A kitűnően fegyelmezett zene­kar „A­ windsori víg nők“ című opera nyitányával kezdette meg a hangversenyt. Már ezzel az első számmal meghódították a közönséget. Az összjáték, amely a nagyobbszabású zenekaroknál nagy feladatot ró a karmesterre, pláne, ha nem hivatásos zené­szekről van szó, itt úgy látszik.

Next