Magyar Nemzetőr, 1921. július (51. évfolyam)

1921-07-01

Hódmezővásárhely, 1921 Julius 1 in nimm——im—11 Iliim ii iiJiftiTiiiiiirni ■ m m Politikai napilap. Egye» t»zám­ára I korona 50 fill. Telefonszám 44. 51-iim »vfolyam. Felelős szerkesztő: ROTH ANTAL. Szerkesztőség és kiadó­hivatal : Kossuth-tér. ev. református templombazár. Péntek Hegedűs Lóránt Vásárhelyen. Tegnap délelőtt fél 10 órakor Szentes felől érkezett meg autón Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter, hogy itt is ismertesse a vagyon­­véltségről szóló adójavaslatokat s figyelembe vegye a gazdák kí­vánságát. A Kossuth­ téren az emberek ezrei várták csendben, hogy Ma­gyarország megmentőjének sza­vát hallhassák. A minisztert a városháza előtt dr. Soós István polgármester fo­gadta a város közönsége nevé­ben, amit Hegedűs szívélyesen köszönt meg. Ezután felment a miniszter a főispáni hivatalba, ahol fogadta a küldöttségeket. Fél 11 órakor a Kossuth­ téren mondotta el Hegedűs beszédét, amelyet a közönség állandó he­lyesléssel és éljenzéssel kísért. Hegedűs Lóránt beszéde: Mélyen tisztelt Polgártársak! Tisztelt gazdatestvérek ! Mielőtt beszédem céljára, a földválság ismertetésére rátérnék, két üzenetet kell átadnom. Az egyiket a kormány nevében mé­lyen­­. barátom, Bethlen István gróf miniszterelnök üdvözletét küldi Hódmezővásárhely társa­dalmának és arra kéri, hogy le­gyenek türelemmel a nyári szü­netig, amikor első­­, dolga lesz, hogy ide jöjjön és Önöknek be­számolót tartson. Addig pedig csak engem küldhet. Magam is autón jöttem, nem állami autón, mert az az ember, aki Önök előtt áll, Magyarország legfukarabb embere. Nem engedem meg sem magamnak, sem miniszter­tár­saimnak, hogy az adózók pén­zét haszontalanságokra költsék. Bugyi József autóján jöttem, hogy az önök népgyűlésén részét ve­­­gyek. A másik szól a polgármester úr szíves üdvözletére. Köszönöm önöknek, hogy magyar lélekkel idejöttek, hogy meghallják egy magyar ember beszédét. Csak két kifogásom van a polgármes­ter úr besz­de ellen. Nem láto­gatóba jöttem, vagy úgy jöttem látogatóba, mint a fiú anyjához és ez nem látogatás. Én nem­csak miniszter vagyok, én ősi székely parasztoknak vagyok a gyermeke, aki ilyenkor hivatását érzem, hogy idejöjjek az anya­földhöz, hogy erőt merítsek más hatalmakkal való küzdelmeim­hez. Áldozatot hoztam. Nem ál­dozatot, mert áldozat az, ha va­laki a­ vízbe ugrik azért, hogy megmentse az édesanyját? Mikor családom tiltakozott, mi­kor az, aki legközelebb áll hoz­zám, feleségem azóta betegen fekszik, mert attól félt, mikor a pénzügyminiszterséget elvállaltam, hogy engem is agyon fognak verni, mint Tisza Istvánt, — azt mondtam, hogy nem áldozat, ha­nem józan önzés az, amikor erre a feladatra vállalkozom, mert meg akarom menteni vagyono­mat a rothadástól és a magyar­ságot az elpusztulástól, mert tud­juk meg, hogy ha nem magyarok vagyunk, semmik sem vagyunk. Nem mi csináltuk a háborút. A magyar égboltozat rettentően beborult, nem a mi hibánkból, hiszen nincs magyar ember, aki hibás volna ebben a háborúban. Isza István tiltakozott ellene, pp oly kevéssé vagyunk benne hibásak, mint abban ha az Isten jégesőt bocsát ránk. Förgeteg volt, itt meg kell várnunk, hogy ki az erősebb és ki bírja. A ma­gyar bebújik a gubájába és kö­rülnéz . — azt mondja: háború­val nem lehet semmire menni, a háború vérontásából elég volt. Amíg én miniszter vagyok, hábo­rúra pénzt nem adok. Erőssé kell tenni ezt a nemzetet, hogy gazdaságilag ki bírja, még az ég ismét kiderül. Nagyzási hóbort­ban vagyunk, hogy mi tudjuk az időjárást igazgatni. Az ántant igazgatja az időjárást, ők igaz­gatják nélkülünk a világot. Azt mondom, ha ez így van, hogy az emberölésből, magyar­­csonkításból elég volt, fiaink el­temetéséből elég volt és az egész világ megundorodott már az em­bervértől, mert nincs olyan állat, amely a másik állatot úgy pusz­títja, mint az ember embertársát. Tíz millió embert öltek meg és keresik, hogy ezek hol vannak. A földben vannak. Tehát nekünk a magyar gazdaságot úgy kell megerősítenünk, hogy ez az or­szág feltámadni tudjon, mert en­nek fel kell támadnia és ez az ország más, mint Magyarország nem lehet. És fel is tud támadni, mert az első dolog az, hogy Nagy-Magyarországot nem lehet úgy visszahoznunk, hogy Csonka- Magyarországot tönkre tegyük. Ezért vállalkoztam először arra, hogy belenyúlok oda, ahol a leg­nagyobb kishitűség volt, a pénz­hez, megjavítom a pénzt és ak­kor a pénz, mint minden érték forgatója, épp úgy megjavítja a gazdaságot, mint a beteg ember vérét kell meggyógyítani. A gaz­dasági élet vére a pénz, azt kell megjavítani. Is magyar pénz megjavítása. Sokan mondják, hogy miért nem csinálom azt, amit Ausztria csinál, t. i. engedi, hogy az osztrák pénz lerothadjon. A ma­gyar politika tele van vénasszo­nyokkal. Ha Ausztria példája után mentem volna, akkor azt kérdezték volna, hogy miért tar­tottam ki az osztrák példa mellett. Azért szakítottam el a magyar pénzt, hogy megmutassam, hogy a mienk többet kér, mint az osztrák és azért, mert a külföl­dön eddig sem az angolok, sem a franciák, sem az amerikaiak Magyarországot máskép nem ismerték, mint Ausztriát. Amióta azonban minden angol és francia zsebében az osztrák pénz egy­harmaddal rosszabb, mint a ma­gyar, a pénz kiabálja, hogy Ma­gyarország és nem Ausztria. Mikor tárcámat átvettem, akkor volt szó arról, hogy Nyugatma­­gyarországot elveszítjük- e vagy sem. Meg fogom mutatni a sop­roniaknak, hogy hol lesz jobb, Magyarországon vagy Ausztriá­ban. Megnéztem az osztrák költ­ségvetést, melyben ötven milliárd a deficit és ráfizet 800 koronát minden polgárára. Ausztria annál jobban jár, minél kevesebb pol­gára lesz. Magyarország ellenke­zőleg, mert annál több ember támasztja a magyar állam épü­letét, így a soproniak láthatták, hogyha választaniok kell, hova kell menniök. Mert számoljanak egész nap, hogy érdemes e ott­hagyni az édes hazát és átmenni Ausztriába. A múltkor az egyik nagyhata­lom követe azt kérdezte, hogy mi a nézetem nyugatmagyar­­országról. Én azt feleltem : Nézze uram, én egy levert magyar vagyok, tudom, hogy nekünk mindent el kell tűrnünk. Az angolok eljönnek Budapestre és elveszik­­a Margitszigetet. Ezt értem. Angolok megvertek és ne­kik szigeteik vannak. Montenegró elveszi a János hegyet. Ezt is értem, mert Montenegró hegy­ország. De Ausztra, amelynek kedvéért háborúba mentünk Tisza István tiltakozása dacára, amely állam úgy jár el most, hogy mikor két haldokló fekszik és az egyik kilopja a másik arany­óráját, ilyen erkölcstelenséget nem csinálok. Önökön múlik, hogy az osztrák korona a magyar fölé ne emelkedjék. Okoskodjunk tovább. Nem csi­nálok úgy mint Ausztria. Nem engedtem a pénz rothadását, mert ha ezt megengedtem volna, Magyarországon minden intelli­gens ember az utolsó tárgyát is eladta volna. Meg kellett törnöm a drágaságot, mert különben vé­günk lett volna. Tessék meg­nézni Bécsben mi van. Ott már mindenki koldul, aki nem bör­­zézik, ami nem egyéb, mint más keresetének elvétele, amit az munkával szerzett meg. Erre egy országot alapítani nem lehet. Annál is inkább így kellett ennek lenni, mert hiszen mi nem csi­nálhattunk úgy mint Ausztria, de hiába is mentünk volna kol­dulni, nekünk sem adtak volna semmit, mert Ausztria sem kapott semmit. Ausztria mindenütt meg­alázkodott, de egy krajcárt sem kapott az antanttól és nagy adók­ban nyögnek, gyászolnak az anyák, nincsenek gyermekek és állnak a gépek, mert keresik a tíz millió fogyasztót, akik Szibé­riában vagy valahol vannak. Vagy magyarok maradunk, vagy senkik. Az antant a békeszerző­dés szerint elvihet mindenünket, de egyet nem tud elérni: meg­változtatni minket. A magyar mindent tud, de koldulni nem tud. Nem is fogunk koldulni. A szerecsenek a mexikói öbölben sem tudnak pirulni, mert olyan fekete a bőrük, hogy hiába pirul­nának. A magyar ember nem tud olyant tenni, amitől pirulnia kelllene. A háborút elvesztettük pirulás nélkül, a román inváziót is keresztülszenvedtük pirulás nélkül, mert tudjuk azt, hogy a pirulással nem kapunk semmit, de elveszítjük magyar becsüle­tünket. I­ drágaság letörése Tovább kell mennem. Ha az én tervem egészen sikerült volna, amikor tavasszal összetörtem a drágaságot, megállítottam a hul­lámot, és minden élelemnek le­esett az ára, akkor be kellett vol­na következnie, hogy a ruhának, a zománcedénynek, s a mezőgaz­dasági gépeknek az ára is lees­sék. Ez meg lett volna, ha nem jött volna közbe a királykérdés és ha Csehországgal megegyez­tünk volna. Csehország érdeke, hogy a határok megnyíljanak, mert Ausztriának azt a részét kapta, ahol a legtöbb gyár van. Magam láttam a pozsonyi kikö­tőben, hogy magas tornyokban állnak ott a gépek, amelyeket Csehország m­áshol el nem ad­hat, mert messzire nem küldheti az árut a magas szállítási költsé­gek miatt. És azért, mert Cseh­ország szomszéda, Németország maga is teli van áruval, Lengyel­­ország és Ausztria rossz pénzé­ért nem tud semmit vásárolni, tehát Csehországnak egyetlen vá­sárlója Magyarország és abban a pillanatban, amikor megkötjük Csehországgal a szerződést, jön­ni fog az olcsóság második hul­láma, a ruhaneműek, zománc­edények, mezőgazdasági gépek olcsóbbak fognak lenni. Ez elké­sett bár, de be fog következni. 123 milliárd adósság. Világos, hogy nekem a nemze­tet nem áldozatra, hanem arra kellett felhívnom, hogy amint én gyenge testi szervezetemet, csa­ládom boldogságát és vagyono­mat rá­tettem arra, hogy annyi áldozatot hozzak, hogy vagyono­mat megmentsem, annyi áldoza­tot kell tenni minden magyarnak, mert mikor Párisból visszajöttem, azt láttam, hogy a magyar por­tára 123 milliárd adósság van betáblázva. Nem mi csináltuk eze­ket az adósságokat;­­ a forra­dalmak, a bolsevista gazemberek, a háború feldobáltak óriási kö­veket a levegőbe és ezek a kö­vek visszaestek. Most arról van szó, hogy ezt a kárt viseljük úgy hogy kibírjuk, az egyenlő teher­viselés elve alapján. Aki gazdag, adjon többet, kíméljük egymást és az igazságosság érzete támad­jon a magyar szívekben. Amint a török időkben kiváltottuk a magyarokat a rabságból, úgy kell kiváltanunk a vagyonunkat, hogy megmaradjon az ország magyar­sága és hogy élni tudjunk és

Next