Magyar Nemzetőr, 1921. július (51. évfolyam)
1921-07-01
Hódmezővásárhely, 1921 Julius 1 in nimm——im—11 Iliim ii iiJiftiTiiiiiirni ■ m m Politikai napilap. Egye» t»zámára I korona 50 fill. Telefonszám 44. 51-iim »vfolyam. Felelős szerkesztő: ROTH ANTAL. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Kossuth-tér. ev. református templombazár. Péntek Hegedűs Lóránt Vásárhelyen. Tegnap délelőtt fél 10 órakor Szentes felől érkezett meg autón Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter, hogy itt is ismertesse a vagyonvéltségről szóló adójavaslatokat s figyelembe vegye a gazdák kívánságát. A Kossuth téren az emberek ezrei várták csendben, hogy Magyarország megmentőjének szavát hallhassák. A minisztert a városháza előtt dr. Soós István polgármester fogadta a város közönsége nevében, amit Hegedűs szívélyesen köszönt meg. Ezután felment a miniszter a főispáni hivatalba, ahol fogadta a küldöttségeket. Fél 11 órakor a Kossuth téren mondotta el Hegedűs beszédét, amelyet a közönség állandó helyesléssel és éljenzéssel kísért. Hegedűs Lóránt beszéde: Mélyen tisztelt Polgártársak! Tisztelt gazdatestvérek ! Mielőtt beszédem céljára, a földválság ismertetésére rátérnék, két üzenetet kell átadnom. Az egyiket a kormány nevében mélyen. barátom, Bethlen István gróf miniszterelnök üdvözletét küldi Hódmezővásárhely társadalmának és arra kéri, hogy legyenek türelemmel a nyári szünetig, amikor első, dolga lesz, hogy ide jöjjön és Önöknek beszámolót tartson. Addig pedig csak engem küldhet. Magam is autón jöttem, nem állami autón, mert az az ember, aki Önök előtt áll, Magyarország legfukarabb embere. Nem engedem meg sem magamnak, sem minisztertársaimnak, hogy az adózók pénzét haszontalanságokra költsék. Bugyi József autóján jöttem, hogy az önök népgyűlésén részét vegyek. A másik szól a polgármester úr szíves üdvözletére. Köszönöm önöknek, hogy magyar lélekkel idejöttek, hogy meghallják egy magyar ember beszédét. Csak két kifogásom van a polgármester úr beszde ellen. Nem látogatóba jöttem, vagy úgy jöttem látogatóba, mint a fiú anyjához és ez nem látogatás. Én nemcsak miniszter vagyok, én ősi székely parasztoknak vagyok a gyermeke, aki ilyenkor hivatását érzem, hogy idejöjjek az anyaföldhöz, hogy erőt merítsek más hatalmakkal való küzdelmeimhez. Áldozatot hoztam. Nem áldozatot, mert áldozat az, ha valaki a vízbe ugrik azért, hogy megmentse az édesanyját? Mikor családom tiltakozott, mikor az, aki legközelebb áll hozzám, feleségem azóta betegen fekszik, mert attól félt, mikor a pénzügyminiszterséget elvállaltam, hogy engem is agyon fognak verni, mint Tisza Istvánt, — azt mondtam, hogy nem áldozat, hanem józan önzés az, amikor erre a feladatra vállalkozom, mert meg akarom menteni vagyonomat a rothadástól és a magyarságot az elpusztulástól, mert tudjuk meg, hogy ha nem magyarok vagyunk, semmik sem vagyunk. Nem mi csináltuk a háborút. A magyar égboltozat rettentően beborult, nem a mi hibánkból, hiszen nincs magyar ember, aki hibás volna ebben a háborúban. Isza István tiltakozott ellene, pp oly kevéssé vagyunk benne hibásak, mint abban ha az Isten jégesőt bocsát ránk. Förgeteg volt, itt meg kell várnunk, hogy ki az erősebb és ki bírja. A magyar bebújik a gubájába és körülnéz . — azt mondja: háborúval nem lehet semmire menni, a háború vérontásából elég volt. Amíg én miniszter vagyok, háborúra pénzt nem adok. Erőssé kell tenni ezt a nemzetet, hogy gazdaságilag ki bírja, még az ég ismét kiderül. Nagyzási hóbortban vagyunk, hogy mi tudjuk az időjárást igazgatni. Az ántant igazgatja az időjárást, ők igazgatják nélkülünk a világot. Azt mondom, ha ez így van, hogy az emberölésből, magyarcsonkításból elég volt, fiaink eltemetéséből elég volt és az egész világ megundorodott már az embervértől, mert nincs olyan állat, amely a másik állatot úgy pusztítja, mint az ember embertársát. Tíz millió embert öltek meg és keresik, hogy ezek hol vannak. A földben vannak. Tehát nekünk a magyar gazdaságot úgy kell megerősítenünk, hogy ez az ország feltámadni tudjon, mert ennek fel kell támadnia és ez az ország más, mint Magyarország nem lehet. És fel is tud támadni, mert az első dolog az, hogy Nagy-Magyarországot nem lehet úgy visszahoznunk, hogy Csonka- Magyarországot tönkre tegyük. Ezért vállalkoztam először arra, hogy belenyúlok oda, ahol a legnagyobb kishitűség volt, a pénzhez, megjavítom a pénzt és akkor a pénz, mint minden érték forgatója, épp úgy megjavítja a gazdaságot, mint a beteg ember vérét kell meggyógyítani. A gazdasági élet vére a pénz, azt kell megjavítani. Is magyar pénz megjavítása. Sokan mondják, hogy miért nem csinálom azt, amit Ausztria csinál, t. i. engedi, hogy az osztrák pénz lerothadjon. A magyar politika tele van vénasszonyokkal. Ha Ausztria példája után mentem volna, akkor azt kérdezték volna, hogy miért tartottam ki az osztrák példa mellett. Azért szakítottam el a magyar pénzt, hogy megmutassam, hogy a mienk többet kér, mint az osztrák és azért, mert a külföldön eddig sem az angolok, sem a franciák, sem az amerikaiak Magyarországot máskép nem ismerték, mint Ausztriát. Amióta azonban minden angol és francia zsebében az osztrák pénz egyharmaddal rosszabb, mint a magyar, a pénz kiabálja, hogy Magyarország és nem Ausztria. Mikor tárcámat átvettem, akkor volt szó arról, hogy Nyugatmagyarországot elveszítjük- e vagy sem. Meg fogom mutatni a soproniaknak, hogy hol lesz jobb, Magyarországon vagy Ausztriában. Megnéztem az osztrák költségvetést, melyben ötven milliárd a deficit és ráfizet 800 koronát minden polgárára. Ausztria annál jobban jár, minél kevesebb polgára lesz. Magyarország ellenkezőleg, mert annál több ember támasztja a magyar állam épületét, így a soproniak láthatták, hogyha választaniok kell, hova kell menniök. Mert számoljanak egész nap, hogy érdemes e otthagyni az édes hazát és átmenni Ausztriába. A múltkor az egyik nagyhatalom követe azt kérdezte, hogy mi a nézetem nyugatmagyarországról. Én azt feleltem : Nézze uram, én egy levert magyar vagyok, tudom, hogy nekünk mindent el kell tűrnünk. Az angolok eljönnek Budapestre és elveszika Margitszigetet. Ezt értem. Angolok megvertek és nekik szigeteik vannak. Montenegró elveszi a János hegyet. Ezt is értem, mert Montenegró hegyország. De Ausztra, amelynek kedvéért háborúba mentünk Tisza István tiltakozása dacára, amely állam úgy jár el most, hogy mikor két haldokló fekszik és az egyik kilopja a másik aranyóráját, ilyen erkölcstelenséget nem csinálok. Önökön múlik, hogy az osztrák korona a magyar fölé ne emelkedjék. Okoskodjunk tovább. Nem csinálok úgy mint Ausztria. Nem engedtem a pénz rothadását, mert ha ezt megengedtem volna, Magyarországon minden intelligens ember az utolsó tárgyát is eladta volna. Meg kellett törnöm a drágaságot, mert különben végünk lett volna. Tessék megnézni Bécsben mi van. Ott már mindenki koldul, aki nem börzézik, ami nem egyéb, mint más keresetének elvétele, amit az munkával szerzett meg. Erre egy országot alapítani nem lehet. Annál is inkább így kellett ennek lenni, mert hiszen mi nem csinálhattunk úgy mint Ausztria, de hiába is mentünk volna koldulni, nekünk sem adtak volna semmit, mert Ausztria sem kapott semmit. Ausztria mindenütt megalázkodott, de egy krajcárt sem kapott az antanttól és nagy adókban nyögnek, gyászolnak az anyák, nincsenek gyermekek és állnak a gépek, mert keresik a tíz millió fogyasztót, akik Szibériában vagy valahol vannak. Vagy magyarok maradunk, vagy senkik. Az antant a békeszerződés szerint elvihet mindenünket, de egyet nem tud elérni: megváltoztatni minket. A magyar mindent tud, de koldulni nem tud. Nem is fogunk koldulni. A szerecsenek a mexikói öbölben sem tudnak pirulni, mert olyan fekete a bőrük, hogy hiába pirulnának. A magyar ember nem tud olyant tenni, amitől pirulnia kelllene. A háborút elvesztettük pirulás nélkül, a román inváziót is keresztülszenvedtük pirulás nélkül, mert tudjuk azt, hogy a pirulással nem kapunk semmit, de elveszítjük magyar becsületünket. I drágaság letörése Tovább kell mennem. Ha az én tervem egészen sikerült volna, amikor tavasszal összetörtem a drágaságot, megállítottam a hullámot, és minden élelemnek leesett az ára, akkor be kellett volna következnie, hogy a ruhának, a zománcedénynek, s a mezőgazdasági gépeknek az ára is leessék. Ez meg lett volna, ha nem jött volna közbe a királykérdés és ha Csehországgal megegyeztünk volna. Csehország érdeke, hogy a határok megnyíljanak, mert Ausztriának azt a részét kapta, ahol a legtöbb gyár van. Magam láttam a pozsonyi kikötőben, hogy magas tornyokban állnak ott a gépek, amelyeket Csehország máshol el nem adhat, mert messzire nem küldheti az árut a magas szállítási költségek miatt. És azért, mert Csehország szomszéda, Németország maga is teli van áruval, Lengyelország és Ausztria rossz pénzéért nem tud semmit vásárolni, tehát Csehországnak egyetlen vásárlója Magyarország és abban a pillanatban, amikor megkötjük Csehországgal a szerződést, jönni fog az olcsóság második hulláma, a ruhaneműek, zománcedények, mezőgazdasági gépek olcsóbbak fognak lenni. Ez elkésett bár, de be fog következni. 123 milliárd adósság. Világos, hogy nekem a nemzetet nem áldozatra, hanem arra kellett felhívnom, hogy amint én gyenge testi szervezetemet, családom boldogságát és vagyonomat rátettem arra, hogy annyi áldozatot hozzak, hogy vagyonomat megmentsem, annyi áldozatot kell tenni minden magyarnak, mert mikor Párisból visszajöttem, azt láttam, hogy a magyar portára 123 milliárd adósság van betáblázva. Nem mi csináltuk ezeket az adósságokat; a forradalmak, a bolsevista gazemberek, a háború feldobáltak óriási köveket a levegőbe és ezek a kövek visszaestek. Most arról van szó, hogy ezt a kárt viseljük úgy hogy kibírjuk, az egyenlő teherviselés elve alapján. Aki gazdag, adjon többet, kíméljük egymást és az igazságosság érzete támadjon a magyar szívekben. Amint a török időkben kiváltottuk a magyarokat a rabságból, úgy kell kiváltanunk a vagyonunkat, hogy megmaradjon az ország magyarsága és hogy élni tudjunk és