HOLMI, 2009 (21. évfolyam, 1-12. szám)
8. szám - FIGYELŐ - Márton László–Szilágyi Márton: Két bírálat egy könyvről (Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete)
KÉT BÍRÁLAT EGY KÖNYVRŐL Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete. Kritikai életrajz Osiris, 2008. 540 oldal + 24 oldal képmelléklet, 4500 Ft . FÉLRETÖRT ÉLET TELJES RAJZA Köztudott, hogy a Petőfi-kutatásra súlyos teherként nehezedik az, aminek inkább a hiányát szokták felpanaszolni más életművek kutatói: a recepció. A Petőfiről szóló megnyilatkozások mennyisége óriási, sokaságuk úgyszólván áttekinthetetlen, és emiatt az irodalomtörténészek gyakran érzik úgy, hogy nem mondhatnak olyat Petőfiről, amit már mások valamiképp (ugyanúgy vagy másképp, ugyanabban vagy másmilyen kontextusban) el ne mondtak volna. Ugyanakkor, paradox módon, a Petőfiről szóló szakszerű és átfogó művek száma egyáltalán nem nagy: monográfiát utoljára (és lényegében először) Horváth János tett közzé róla 1922- ben, és mostanáig, az alábbiakban tárgyalandó munka megjelenéséig teljes, befejezett kritikai életrajzból is csak egy állt rendelkezésre, Ferenczi Zoltán 1896-ban megjelent háromkötetes munkája. (A XX. század második felében előbb Dienes András, majd Fekete Sándor fogott neki az életrajz újbóli összerakásának; különféle okokból egyikük sem jutott a munka végére.) De még a Petőfiről szóló nem monografikus tanulmánykötetekből sincs sok: az utóbbi időkből Margócsy István, Fried István és Lukácsy Sándor munkái jutnak eszembe. A részleteket illető (például hely- és tárgytörténeti, filológiai, kronológiai stb.) kutatások és publikációk száma persze mindig is nagy volt az elmúlt százhúsz-százharminc évben, de nem ezek teszik a Petőfi-recepciót áttekinthetetlenné és bizonyos értelemben kilátástalanná, hanem az életmű és a költő emlékezete körül elburjánzott kultusz, annak összes ideológiai vonatkozásával, a nacionalista kisajátítási kísérletektől a keményebb és puhább marxista jelentéstulajdonításokig. A kutatók egy része jelenleg a Petőfi-kultusz feltárásán dolgozik, annak történetét rekonstruálja, így próbálva a közéleti-politikai értelmezések özönét leválasztani az életműről, hogy - majd egyszer - ugyanúgy költészetként lehessen értékelni az alkotói teljesítményt, mint, mondjuk, Vörösmarty vagy Arany esetében. Kerényi Ferenc más utat járt. (Az állítmány múlt idejéről majd írásom végén ejtek néhány szót.) A textológiai és életrajzi résztanulmányok felől haladt az öszszegzés felé. Az előbbiek eredménye az új kritikai kiadás utóbbi három kötete, az utóbbiaké a tavaly megjelent kritikai életrajz. A kritikai életrajz szerzőjéről olyasféle szándékot tételezhetünk fel, hogy keveset markol, de azt jól megfogja. Elvégre nem az életmű szisztematikus értelmezésére törekszik, hanem az életrajz tényeit rakja össze, és minthogy az alkotás része, méghozzá kitüntetetten fontos része a költő életének, így az alkotás folyamatáról, a művek létrejöttéről (plusz azok korabeli fogadtatásáról, a költőnek e fogadtatásra adott reakcióiról) is számot ad. Már ebből látszik, hogy igazából nem is olyan kevés, amit az életrajzírónak markolnia kell, és nem kis teljesítmény, ha jól megfogja. Mielőtt azonban továbblépnék, fel kell, hogy tegyek egy éppannyira ildomtalan, amennyire - esetünkben - elkerülhetetlen kérdést. Miért van szükség egy - mégoly kiváló - alkotó személyiség újabb kritikai életrajzára, ha már egyszer van belőle egy? Méghozzá nem is akármilyen, hanem egy ma is nélkülözhetetlen alapmű. Ferenczi Zoltán munkája alapos, tárgyszerű, megbízható; Petőfi életútja és személyisége ma is jól megismerhető belőle; szerzője igyekezett minden mozzanatot ellenőrizni és dokumentálni, az ellentmondásokat gondosan és higgadtan mérlegelte, beszélhetett egy sor, akkor még élő adatközlővel, akik nem sokkal később mind meghaltak, és láthatott számos olyan dokumen FIGYELŐ 1115