Hölgyfutár, 1876 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1876-09-28 / 1. szám

kodtunk, míg a szénkészletet hajóra szállítottuk, s aztán Port Said felé irányoztuk futásunkat. Ha a felszerelés idejében a magánérde­keket láttuk előtérbe nyomulni, de mihelyt a hajó a sík tengerre szállott, ez a tisztek és legénység öszszes szolgálati tevékenységét vette igénybe. Minden egyénnek minden eshetőségre nézve ki van osztva teendője, s az ebből ráh­á­­ramló kötelmeknél fogva úgy be kell magát a teendőkbe gyakorolnia, hogy a hajót semmine­mű veszély készületlenül ne találja, hanem az ilyen, mai időkben nagyon is összetett szerke­zetű hadi gépezet mindennemű előnyei értéke­síttessenek. Ennélfogva a munkamegosztás főleg a tiszteknél elengedhetlen. A hajó parancsnoka általában minden mű­veletet ellenőriz, s a hajó tengerészeti és kato­nai vezetését kezeli. A rangra nézve utána álló tiszt a hajón előforduló mindennemű szolgálattétel tulajdon­­képeni lelkének mondható; ő a kapitánynyal együtt úgy szólva folytonos szolgálatban áll, s a hajó tisztántartásától kezdve a hadgyakorlatig minden az ő kezén megy keresztül. A többi tisztek közül az egyik a lövegek kezelését, a másik a legénység fegyvergyakor­latait, a harmadik a vitorlakezelés gyakorlatait, a hajóirányzást vezeti, s a Helgolandon jelenleg egy tiszt még a tisztjelöltek elméleti és gya­korlati kiképezésével volt megbízva. A parancs­nokon és másodparancsnokon kívül, kik közül­­ az első csak a kikötőbe érkezéskor vagy onnan elinduláskor és veszély idején veszi át a parancs­nokságot, a hajó vezetését a tisztek felváltva kezelik. Ezen felügyeletet a tisztek felváltva 4—4 óráig gyakorolják, s így ezen teendő ter­hessége a szolgálattevő tisztek számától van függővé téve. Miután a Helgolandon öt felügyelő tiszt volt, egyre-egyre átlag véve csak 5 szolgálati óra jutott naponként, s így az terhesnek­­nem találtatott. Az eddig mondottakból meggyőződ­hettünk , hogy a tengerésztiszt ideje eléggé igénybe van véve, hogysem attól kellene tarta­nia, hogy a hoszszas tengeri utazás unalmait fog­ja érezni, marad azonban elég ideje arra is, hogy annak egy részét további önképzésre, vagy ked­ve és hajlama szerinti szórakozásra is fordíthassa. Ez utóbbi tekintetben mindenesetre sok függ az egyének rendelkezése alatt álló helyi­ségektől, mi a hajó nagysága és minősége sze­rint különbözik. Az újépítésű hajókon, mint a Helgoland is, e helyiségek a túl nem csigázott igényeket kielégíthetik. A hajóparancsnok a hátsó fedélzet alatt egy tévés elfogadó teremmel, mely egyszersmind ebédlőül szolgál, egy dolgozó- és hálószobával és egy fürdőszobácskával bír. A parancsnok la­kása előtt két sorban vannak a tisztek dolgozó­­szobái, melyek egyszersmind hálóhelyiségül szol­gálnak, ezen kívül van a közös tiszti ebédlő. A gépészek a tisztekéhez hasonló helyiséggel ren­delkeznek, a tisztjelöltek pedig egy nagy te­remben vannak elhelyezve, mely dolgozó-, alvó- és ebédlőhelyiségül szolgál. A hajó többi részé­ben a legénység van berendezve, s el a maga­sabb rangú altisztek szintén külön cabinokkal rendelkeznek. A betegek részére a hajó orránál egy szellős kóroda tartotik készletben. Az egész tisztikar gyülekezési helyéül a világos és barátságos kinézésű társalgóterem szolgál. E teremben van az útirány tekintetbe­vételével összeállított hajó­könyvtár, melyből az útban levő kikötőhelyiségekre nézve részletes felvilágosítást nyerhetni, míg a kifeszített ten­geri térképen a hajó jelenlegi irányára és tar­tózkodására nézve rögtön tájékoztatni tudjuk magunkat. A tisztikar néhány tagjának tulajdo­nát képező zongora s néhány asztal itt zene- és játékélvezettel is kínálkoznak. A hadihajó rendeltetése­ és természeténél fogva az azon való napi szolgálat igen egyhangú. A kora reggel magához vett reggeli után a legénység napi teendőjét a fedélzet letisztítása­ és lemosásával kezdi meg, azután következik az ágyuk és ércttárgyak tisztítása, s a tisztek a legénység felett szemlét tartanak. 10 órakor a különféle gyakorlatok veszik kezdetüket, me­lyek is­jt óráig tartanak, s ezután szünet áll be, mely alatt a tisztek villásreggelit vesznek magukhoz, a legénység pedig ebédel. Két órakor a gyakorlatok ismét kezdetü­ket veszik, s tartanak 4 óráig, vagy­is a tisztek ebédidejéig. A legénység ezalatt éjjeli öltönyt vesz magára, s előkészületeket tesz a vitorla­gyakorlatokhoz, melyek a hűvösebb esti órákban tartatnak, de 6 órakor befejeztetnek, mikor a legénység vacsorái, s azután pihenési ideje veszi kezdetét. Végre 8 órakor a függőágyak a fedél­zet alatt lebocsáttatnak s a legénység azon fele, mely éjfélkor váltja fel a szolgálatot, lepihen, a másik fele pedig a vitorlakészülék kezelésével van megbízva. A tengeren, hol a legénység fe­lének mindig készen kell állania, a felváltás éjjel-nappal négy órai időközökben történik. Ezen beosztástól az első hat hét alatt a gyakorlatok változatossága, szombatokon az egész hajó kitisztítása eszközöl eltérést, a vasárnap pe­dig, ha ugyan­ezt az idő viszonyai megengedik, egészen a nyugalomnak és pihenésnek van szen­telve. Juk beszélnek — még pedig a gyűlölet hangján. Tudják, hogy este az imádság órájában őket átkozzák, s az istent kérik, hogy őket bün­tesse meg. Az ellenséges föld égeti talpukat, — érzik miképen nyitja meg a föld gyomrát, hogy őket lángoló belsejébe elnyelhesse. — Úgy tetszik, hogy az elnyomott föld érez — gyűlöl, nem egye­zik bele, hogy őket elereszsze — temetőjök akar lenni; — pedig ezek is katonák és olyan embe­rek, mint ti, őket is az eke és családjuk mel­lől erővel vitték el. De ők az önkény mellett harczolnak a szabadság ellen. Már most nézd a szabadító sereget, min­denütt mint jó barátot s szabaditót fogadják. Ne fordulj el a melletted elmenő embertől — hisz kezedet akarja megszorítani, mely hazája felszabadításáért fegyvert fogott. Íme egy ifjú anya, most nem dugja el gyermekét, oda adja, hogy csókold meg­; az anyák reátok bízzák gyermekeiket, reggel a nyergetekbe emelitek s bajuszotokkal játszadoz­nak. — A szép ifjú leányok elétek mennek, fekete szemök reátok mosolyg­ó virágokkal s frisitő italokkal kínálnak. Minden ház nyitva van előttetek, s büsz­kék, kiknek tűzhelyök­ vagy asztalukhoz leülsz. — A házak ablakai nyitva vannak. Éljeneznek — virágeső esik, mindenki igye­kezik valamit adni, s ha elfogadjátok — meg­köszönik. A harcz mezején, hová a kifosztott né­pekért mentek harcolni — mi vagytok ti, és mik ők? — ők a tolvajok — ellenségek, raga­dozó farkasok, — ti a megmentő, hű s nemes barát­ Sámi Lászlóné. (Folytatása következik.) EG 1 ÉRDEKES LEKÉS DEÁK PEREMTŐL. Közli: K. PAPP MIKLÓS. Deák Ferencz az alább következő érdekes és meleg hangon irt levelét 1834. mártius 4-én Pozsonyból br. Wesselényi Miklós barátjához intézte, biztatva őt, hogy az országgyűlésen fog­lalja el helyét a küzdők sorában. A „kolozsvári dolgok“ alatt Deák azon brutális eseményt érti, mely 1834. február 11-én, húshagyó kedden, a katonaság részéről előfordult. Ez eset a következő volt. A mondott napon délután 5 órakor Juhász consiliarius fia Juhász Albert egy katona­őr előtt pipázva haladt el. Az őr erőszakkal ki­vette Juhász szájából a pipát, sőt Juhászt ellen­­­állása után megragadta s verni kezdé. Juhász­nak sikerült magát a katona kezéből kiszaba­dítani, de köpenyege a katona kezében maradt.­­ Juhász egy közellevő kávéházba menekült, de az őr néhány katonával utána rohant. A katoná­kat gr. Nemes Ábrahám akarta a kávéházban feltartóztatni, hogy megmentse Juhászt, a fel­bőszült román katonák azonban gr. Nemest öszszeagyalva, Juhászt elfogták s a piaczon levő főőrhelyre vitték nagy diadallal. E jelenet után néhány perczre a piaczon nagy népcsődület tá­madt,­­ mi­közben több elfogatás történt. A prodirector az őrhelyen levő tiszttől kikérte Ju­hászt mint tanulót, de kérése m­egta­gadtatott. Ekkor gr. Mikes János is közbeveti magát, de Juhászt még­sem adják ki. A felbőszült pol­gárság körülfogta erre a főőrhelyet. „Adják ki Juhászt!“ kiáltással köveket dobált. A katona­ság fegyverhez nyúl s tölteni kezdenek. A nép erre sem akart tágítani. A tiszt erre sor­­tűzet vezényelt. Egy rémes orditás hangzott fel. Egy em­ber, — dr. Bornemisza János legénye halva maradt s sokan megsebesültek, többek között Gr. Mikes János is sebet kapott karján. E rémjelenetre Kabos, egy ifjú ember áll az ifjúság és a nép élére. Beszédet tart s felhívja a polgárságot, hogy a kiontott polgárvérért, rögtön szerezzen elégtételt. „Le a katonasággal!“ kiáltott egy hang. A felbőszült nép utána or­­ditá: „Vért fogunk inni!“ „Meg fog­juk Juhászt szabadítani életünk árán is!“ Kabos e­közben megtudja, hogy az uni­tárius collegium ifjúsága be van zárva s nem eresztik ki. Egy egész tábor indult a collegiumra. Az ifjúság az ablakokban várta a történendőket. Kabos felhívta az ifjúságot, hogy szabadítsa ki magát fogságából s csatlakozzék a néphez, hogy boszut álljanak a kiontott polgárvérért. Neki­rohantak az ajtónak, de az nem en­gedett, — ekkor a hátulsó kapura kerültek, azt egy pillanat alatt betörték, felrohantak a folyosókra s teremről-teremre szedték öszsze az ifjúságot, mely vakon rohant aztán előre. A collegiumtól viszszatérő néptömeget és diákságot a hidutera szegletén katonaság várta. Szétszóródva kerestek tehát rést, egy része a Radákház melletti sikátoron jött ki a piaczra. A helyzet mind aggasztóbb lett. E közben uj tolongás támadt. A lövés ál­tal szétriasztott polgárság visszatért minden ol­dalról s a diákok a kövezetet kezdték felszedni s a várdát ostromolni. Kabos rohamra akarta vezetni a tanulókat és a népet. Már meg is indultak. Ekkor gr. Bethlen János eléjük állott s kapaczitálni kezdé Kabost, hogy gondolja meg, nem szabad ennyi ifjú életet koczkára tenni. „Szerezzünk más után elégtételt!“ „Nem lehet!“ „Én magam személyesen felmegyek Jósika Sámuelhez — szólt Bethlen gróf. — Ne feledjük el, hogy polgári társaságban élünk!“ Az okos szó megállitá a rohamot. „Várunk tehát, de addig innét el nem mozdulunk, mig elégtételt nem nyerünk!“ „Igen elégtétel kell!“ kiáltott b. Wesse­­lényi Farkas, s Bethlen János gróf, b. Huszár János, b. Löwenthallal felmentek Jósikához, ki meglehetősen megdöbbent e váratlan zavargáson. Egy hang elkiálta magát az óvár szögle­tén: „Monostorutczából jönnek a dragonyosok!“ „A fellegvárbeli katonaság a hidutczán jön!“ Mind a két hit igaz volt. A lovasok sebes vágtatva jöttek, s sok embert elgázoltak. A gyalogságot Farkas szá­zados vezette, s a Jósikaház elől a népet szu­ronynyal nyomta szét. Uj vér folyt ismét. Gr. Bethlen János fején egy vágást ka­pott, b. Huszár Károly a karján nehéz vakütést, Györffy és Bartha titoknok puska-agygyal ve­rettek le hazatérő utjukban. Egy Tartler nevű levélhordó és egy sebész olyan nehéz sebeket kaptak, hogy szinte belehaltak. Lészai Lajost egy gránátoros vette üldözőbe. Lészai megbot­lott és elesett, az oláh gránátéros is keresztül esett rajta és fegyvere ketté tört. A Jósikához felment küldöttség visszatért. Jósika „becsületszavára fogadta, hogy elégtételt fog szerezni a pol­gárságnak, a vizsgálatot megindittatja s­ ennek gyűlései nyilvánosak lesznek.“ Ez ígéretre a zaj csöndesedni kezdett. Másnap gr. Degenfeld Ottó és Béldy Fe­rencz Bécsbe mentek e botrányért elégtételt­ szerzendők.

Next