Hölgyfutár, 1876 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1876-09-28 / 1. szám
kodtunk, míg a szénkészletet hajóra szállítottuk, s aztán Port Said felé irányoztuk futásunkat. Ha a felszerelés idejében a magánérdekeket láttuk előtérbe nyomulni, de mihelyt a hajó a sík tengerre szállott, ez a tisztek és legénység öszszes szolgálati tevékenységét vette igénybe. Minden egyénnek minden eshetőségre nézve ki van osztva teendője, s az ebből ráháramló kötelmeknél fogva úgy be kell magát a teendőkbe gyakorolnia, hogy a hajót semminemű veszély készületlenül ne találja, hanem az ilyen, mai időkben nagyon is összetett szerkezetű hadi gépezet mindennemű előnyei értékesíttessenek. Ennélfogva a munkamegosztás főleg a tiszteknél elengedhetlen. A hajó parancsnoka általában minden műveletet ellenőriz, s a hajó tengerészeti és katonai vezetését kezeli. A rangra nézve utána álló tiszt a hajón előforduló mindennemű szolgálattétel tulajdonképeni lelkének mondható; ő a kapitánynyal együtt úgy szólva folytonos szolgálatban áll, s a hajó tisztántartásától kezdve a hadgyakorlatig minden az ő kezén megy keresztül. A többi tisztek közül az egyik a lövegek kezelését, a másik a legénység fegyvergyakorlatait, a harmadik a vitorlakezelés gyakorlatait, a hajóirányzást vezeti, s a Helgolandon jelenleg egy tiszt még a tisztjelöltek elméleti és gyakorlati kiképezésével volt megbízva. A parancsnokon és másodparancsnokon kívül, kik közül az első csak a kikötőbe érkezéskor vagy onnan elinduláskor és veszély idején veszi át a parancsnokságot, a hajó vezetését a tisztek felváltva kezelik. Ezen felügyeletet a tisztek felváltva 4—4 óráig gyakorolják, s így ezen teendő terhessége a szolgálattevő tisztek számától van függővé téve. Miután a Helgolandon öt felügyelő tiszt volt, egyre-egyre átlag véve csak 5 szolgálati óra jutott naponként, s így az terhesneknem találtatott. Az eddig mondottakból meggyőződhettünk , hogy a tengerésztiszt ideje eléggé igénybe van véve, hogysem attól kellene tartania, hogy a hoszszas tengeri utazás unalmait fogja érezni, marad azonban elég ideje arra is, hogy annak egy részét további önképzésre, vagy kedve és hajlama szerinti szórakozásra is fordíthassa. Ez utóbbi tekintetben mindenesetre sok függ az egyének rendelkezése alatt álló helyiségektől, mi a hajó nagysága és minősége szerint különbözik. Az újépítésű hajókon, mint a Helgoland is, e helyiségek a túl nem csigázott igényeket kielégíthetik. A hajóparancsnok a hátsó fedélzet alatt egy tévés elfogadó teremmel, mely egyszersmind ebédlőül szolgál, egy dolgozó- és hálószobával és egy fürdőszobácskával bír. A parancsnok lakása előtt két sorban vannak a tisztek dolgozószobái, melyek egyszersmind hálóhelyiségül szolgálnak, ezen kívül van a közös tiszti ebédlő. A gépészek a tisztekéhez hasonló helyiséggel rendelkeznek, a tisztjelöltek pedig egy nagy teremben vannak elhelyezve, mely dolgozó-, alvó- és ebédlőhelyiségül szolgál. A hajó többi részében a legénység van berendezve, s el a magasabb rangú altisztek szintén külön cabinokkal rendelkeznek. A betegek részére a hajó orránál egy szellős kóroda tartotik készletben. Az egész tisztikar gyülekezési helyéül a világos és barátságos kinézésű társalgóterem szolgál. E teremben van az útirány tekintetbevételével összeállított hajókönyvtár, melyből az útban levő kikötőhelyiségekre nézve részletes felvilágosítást nyerhetni, míg a kifeszített tengeri térképen a hajó jelenlegi irányára és tartózkodására nézve rögtön tájékoztatni tudjuk magunkat. A tisztikar néhány tagjának tulajdonát képező zongora s néhány asztal itt zene- és játékélvezettel is kínálkoznak. A hadihajó rendeltetése és természeténél fogva az azon való napi szolgálat igen egyhangú. A kora reggel magához vett reggeli után a legénység napi teendőjét a fedélzet letisztítása és lemosásával kezdi meg, azután következik az ágyuk és ércttárgyak tisztítása, s a tisztek a legénység felett szemlét tartanak. 10 órakor a különféle gyakorlatok veszik kezdetüket, melyek isjt óráig tartanak, s ezután szünet áll be, mely alatt a tisztek villásreggelit vesznek magukhoz, a legénység pedig ebédel. Két órakor a gyakorlatok ismét kezdetüket veszik, s tartanak 4 óráig, vagyis a tisztek ebédidejéig. A legénység ezalatt éjjeli öltönyt vesz magára, s előkészületeket tesz a vitorlagyakorlatokhoz, melyek a hűvösebb esti órákban tartatnak, de 6 órakor befejeztetnek, mikor a legénység vacsorái, s azután pihenési ideje veszi kezdetét. Végre 8 órakor a függőágyak a fedélzet alatt lebocsáttatnak s a legénység azon fele, mely éjfélkor váltja fel a szolgálatot, lepihen, a másik fele pedig a vitorlakészülék kezelésével van megbízva. A tengeren, hol a legénység felének mindig készen kell állania, a felváltás éjjel-nappal négy órai időközökben történik. Ezen beosztástól az első hat hét alatt a gyakorlatok változatossága, szombatokon az egész hajó kitisztítása eszközöl eltérést, a vasárnap pedig, ha ugyanezt az idő viszonyai megengedik, egészen a nyugalomnak és pihenésnek van szentelve. Juk beszélnek — még pedig a gyűlölet hangján. Tudják, hogy este az imádság órájában őket átkozzák, s az istent kérik, hogy őket büntesse meg. Az ellenséges föld égeti talpukat, — érzik miképen nyitja meg a föld gyomrát, hogy őket lángoló belsejébe elnyelhesse. — Úgy tetszik, hogy az elnyomott föld érez — gyűlöl, nem egyezik bele, hogy őket elereszsze — temetőjök akar lenni; — pedig ezek is katonák és olyan emberek, mint ti, őket is az eke és családjuk mellől erővel vitték el. De ők az önkény mellett harczolnak a szabadság ellen. Már most nézd a szabadító sereget, mindenütt mint jó barátot s szabaditót fogadják. Ne fordulj el a melletted elmenő embertől — hisz kezedet akarja megszorítani, mely hazája felszabadításáért fegyvert fogott. Íme egy ifjú anya, most nem dugja el gyermekét, oda adja, hogy csókold meg; az anyák reátok bízzák gyermekeiket, reggel a nyergetekbe emelitek s bajuszotokkal játszadoznak. — A szép ifjú leányok elétek mennek, fekete szemök reátok mosolygó virágokkal s frisitő italokkal kínálnak. Minden ház nyitva van előttetek, s büszkék, kiknek tűzhelyök vagy asztalukhoz leülsz. — A házak ablakai nyitva vannak. Éljeneznek — virágeső esik, mindenki igyekezik valamit adni, s ha elfogadjátok — megköszönik. A harcz mezején, hová a kifosztott népekért mentek harcolni — mi vagytok ti, és mik ők? — ők a tolvajok — ellenségek, ragadozó farkasok, — ti a megmentő, hű s nemes barát Sámi Lászlóné. (Folytatása következik.) EG 1 ÉRDEKES LEKÉS DEÁK PEREMTŐL. Közli: K. PAPP MIKLÓS. Deák Ferencz az alább következő érdekes és meleg hangon irt levelét 1834. mártius 4-én Pozsonyból br. Wesselényi Miklós barátjához intézte, biztatva őt, hogy az országgyűlésen foglalja el helyét a küzdők sorában. A „kolozsvári dolgok“ alatt Deák azon brutális eseményt érti, mely 1834. február 11-én, húshagyó kedden, a katonaság részéről előfordult. Ez eset a következő volt. A mondott napon délután 5 órakor Juhász consiliarius fia Juhász Albert egy katonaőr előtt pipázva haladt el. Az őr erőszakkal kivette Juhász szájából a pipát, sőt Juhászt ellenállása után megragadta s verni kezdé. Juhásznak sikerült magát a katona kezéből kiszabadítani, de köpenyege a katona kezében maradt. Juhász egy közellevő kávéházba menekült, de az őr néhány katonával utána rohant. A katonákat gr. Nemes Ábrahám akarta a kávéházban feltartóztatni, hogy megmentse Juhászt, a felbőszült román katonák azonban gr. Nemest öszszeagyalva, Juhászt elfogták s a piaczon levő főőrhelyre vitték nagy diadallal. E jelenet után néhány perczre a piaczon nagy népcsődület támadt, miközben több elfogatás történt. A prodirector az őrhelyen levő tiszttől kikérte Juhászt mint tanulót, de kérése megtagadtatott. Ekkor gr. Mikes János is közbeveti magát, de Juhászt mégsem adják ki. A felbőszült polgárság körülfogta erre a főőrhelyet. „Adják ki Juhászt!“ kiáltással köveket dobált. A katonaság fegyverhez nyúl s tölteni kezdenek. A nép erre sem akart tágítani. A tiszt erre sortűzet vezényelt. Egy rémes orditás hangzott fel. Egy ember, — dr. Bornemisza János legénye halva maradt s sokan megsebesültek, többek között Gr. Mikes János is sebet kapott karján. E rémjelenetre Kabos, egy ifjú ember áll az ifjúság és a nép élére. Beszédet tart s felhívja a polgárságot, hogy a kiontott polgárvérért, rögtön szerezzen elégtételt. „Le a katonasággal!“ kiáltott egy hang. A felbőszült nép utána orditá: „Vért fogunk inni!“ „Meg fogjuk Juhászt szabadítani életünk árán is!“ Kabos eközben megtudja, hogy az unitárius collegium ifjúsága be van zárva s nem eresztik ki. Egy egész tábor indult a collegiumra. Az ifjúság az ablakokban várta a történendőket. Kabos felhívta az ifjúságot, hogy szabadítsa ki magát fogságából s csatlakozzék a néphez, hogy boszut álljanak a kiontott polgárvérért. Nekirohantak az ajtónak, de az nem engedett, — ekkor a hátulsó kapura kerültek, azt egy pillanat alatt betörték, felrohantak a folyosókra s teremről-teremre szedték öszsze az ifjúságot, mely vakon rohant aztán előre. A collegiumtól viszszatérő néptömeget és diákságot a hidutera szegletén katonaság várta. Szétszóródva kerestek tehát rést, egy része a Radákház melletti sikátoron jött ki a piaczra. A helyzet mind aggasztóbb lett. E közben uj tolongás támadt. A lövés által szétriasztott polgárság visszatért minden oldalról s a diákok a kövezetet kezdték felszedni s a várdát ostromolni. Kabos rohamra akarta vezetni a tanulókat és a népet. Már meg is indultak. Ekkor gr. Bethlen János eléjük állott s kapaczitálni kezdé Kabost, hogy gondolja meg, nem szabad ennyi ifjú életet koczkára tenni. „Szerezzünk más után elégtételt!“ „Nem lehet!“ „Én magam személyesen felmegyek Jósika Sámuelhez — szólt Bethlen gróf. — Ne feledjük el, hogy polgári társaságban élünk!“ Az okos szó megállitá a rohamot. „Várunk tehát, de addig innét el nem mozdulunk, mig elégtételt nem nyerünk!“ „Igen elégtétel kell!“ kiáltott b. Wesselényi Farkas, s Bethlen János gróf, b. Huszár János, b. Löwenthallal felmentek Jósikához, ki meglehetősen megdöbbent e váratlan zavargáson. Egy hang elkiálta magát az óvár szögletén: „Monostorutczából jönnek a dragonyosok!“ „A fellegvárbeli katonaság a hidutczán jön!“ Mind a két hit igaz volt. A lovasok sebes vágtatva jöttek, s sok embert elgázoltak. A gyalogságot Farkas százados vezette, s a Jósikaház elől a népet szuronynyal nyomta szét. Uj vér folyt ismét. Gr. Bethlen János fején egy vágást kapott, b. Huszár Károly a karján nehéz vakütést, Györffy és Bartha titoknok puska-agygyal verettek le hazatérő utjukban. Egy Tartler nevű levélhordó és egy sebész olyan nehéz sebeket kaptak, hogy szinte belehaltak. Lészai Lajost egy gránátoros vette üldözőbe. Lészai megbotlott és elesett, az oláh gránátéros is keresztül esett rajta és fegyvere ketté tört. A Jósikához felment küldöttség visszatért. Jósika „becsületszavára fogadta, hogy elégtételt fog szerezni a polgárságnak, a vizsgálatot megindittatja s ennek gyűlései nyilvánosak lesznek.“ Ez ígéretre a zaj csöndesedni kezdett. Másnap gr. Degenfeld Ottó és Béldy Ferencz Bécsbe mentek e botrányért elégtételt szerzendők.