Hölgyfutár, 1877 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1877-11-08 / 45. szám

1877. Második évfolyam. 45-ik szám* Csütörtök, november 8. HÖLGYFUTÁR ----3®g---------03 EGO EL ÉVIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN SZÉPIRODALMI HETILAP. 1 ELŐFIZETÉSI Aha . \ 1 Egész évre . . 6 írt — kr. ’ FELELŐS SZLCJR.ILISSZTŐ : ^ 1 Félévre .... 3 „ — „ 1 Évnegyedre . j frt 50 kr. K m--------------------SK . 3? A 1P MIKLÓS. SZERKESZTŐSÉGI IRODA : LYCEUMI NYOMDA. Nem használható kéziratok nem küldetnek vissza. ------------3®$—--------- „J ANUS“-ból. *) Ill. felvonás. 4-ik jelenet. B o 1 e sz 1 ó. Arám, Arám! A ra. Köszönöm istenem! Meghallgatná imámat, láthatom még egyszer őt. Boe szó S te kétkedői hitemben, oh Arám. Nem súgta teaszerelmed biztatón, Hogy a szerelem nem felejt soha Nem ismer részt, nem ismer akadályt, Halál felett is diadalmat ül. Midőn reánk tört a vad csőcselék, S én megsebezve földre roskadék, Utánad szállt a sóhaj ajkamon, Elvesztésed fájt, nem vérző sebem. De itt vagyok! Oh mint gondolhatod, Hogy élve, halva el feledjé-lek. Ara. Oh ég! meg vagy sebezve. Boleszló. Mit érzem én, van-e iiiycse sebem. Mi az, ha vérem pár cseppet veszit, Midőn te hivsz, midőn te sírsz utánam! Hiszen ha földben, súlyos hant alatt Feküdném holtan, eltemetve mélyen: E drága hangot ott is hallanám, Kikelnék oltalmadra onnan is; Körül lebegne védő szellemem, Halkan suttogva: itt vagyok, ne félj; Szerelmemet sir nem temette el. Az a szent hit ád erőt szivemnek is A szörnyű éjben, mely reánk borult A siron túl, legyőzve a halált, Örök sugárban, tisztán, fényesen, Feltámad, élni fog a szerelem. A válás oly rövid lesz, és örök A viszontlátás édes öröme. Viszontlátásig hát, én kedvesem! Boleszló. Oh nem, ne szólj így! Válásról ne szólj! Enyém vagy, el nem hagyhatsz. Senkinek, Halálnak, istennek sem engedem, Hogy igy korán kitépjen karjaimból. Enyém vagy, nem vagy, esküd hangja tán El sem repült egészen ajkaidról: S te már válásról, búcsúról beszélsz. Oh nem, nem! esküd hozzám lánczola, *) Szomorujáték 5 felvonásban, Csiky Gergelytől. Először adatik a kolozsvári nemzeti színpadon szombaton, nov. 10-én. Nemcsak halálban, életünkre is, Nemcsak meghalnod, élned is kell értem, Élned, szép, hosszú, boldog életet! Ara (felmutat): Szép, hosszú, boldog éltet oda fenn. B o r e s z ó. Ne vedd el tőlem azt az életet, Melyet ma nyertem általad, Arám! Oh jer, kövess, hiszen ma esküvél, Hogy hű maradsz, hogy el nem hagysz soha; Ha nem követsz, oh! meggondoltad-e, Atyád boszúja mit mérhet reád?) Ara. Isten kezében sorsom, életem, Amit reám küld, békével veszem. Boleszló. S reám nem gondolsz, engem nem szeretsz. Ara. Ma kérdezed, ha nem szeretlek-e? Boleszló. Arám, bocsáss meg! Lásd a fájdalom igaztalanná, őrültté teszen. Hallgass reám, oher velem, kövess! Ara. Nem, nem, atyámat el nem hagyhatom, Sújtson rám bár szörnyű boszuja. Ila büntetésre ítéltettemért, Szenvedjek inkább érdemetlenül, Mintsem kerülve büntető kezét, A büntetésre méltóvá legyek, Szerelmem érte meg nem tagadom, Szerettelek, s szeretlek, tiltsa bár A föld minden hatalma, e szerelmet Nem fogja szivemből kitiltani. De az lehet, de azt megtehetem, Hogy el ne hagyjam azt, kinek nevét Igaz hitem tisztelni rendeli. Szerelmemet meg nem tagadtam én Atyámért. Oh! ne kívánd most viszont, Hogy őt tagadjam meg szerelmemért, Boleszló. Győztél! Legyen kivánatod szerint. A r a. Isten veled hát, férjem, kedvesem! Rövid válásra vedd e búcsúszót: Viszontlátásig ott fenn, mindörökre! Boleszló: Arám! Ara. Oh menj sietve, minden pillanat Elárulhat, halálba dönthet itt. Boleszló: Nem, így nem értettél jól; ha te nem követhetsz engem, úgy én maradok. Oh nem feledtem én, mit esküvőnk. Örökre, hiven, életben, halálban ._Egymásé, egymást nem hagyjuk soha! Ahol te vagy, ott van az én helyem, A te sorsodban én is osztozom; Jogom van hozzá! bármi vár reád, Nem távozom, kívánom részemet. & mm sA»s*Aurr«tis. Irta. Hegyesi Vilmos. (Vége.) Egyenesen hazasiettem. Egyik kezemben a levél, másik kezemben a kulcs — Így állottam meg szobám közepén s tanakodtam azon a fogas kérdésen, hogy már most mit csináljak? Mert amint kiértem a kapitány házából a friss levegőre, sok mindenféle aggodalom szállta meg szivemet. Szó a mi szó, de a kicsi aszszony bájos arcza mellett ott állott lelki szemeim előtt a robustus kapitány, mérges tekintetével és hosszú kardjával, melyet bizonyosan belém döf, ha megtudja, hogy én a feleségével komplotot szövök ő ellene. Hiszen csak bele kellett képzelni magamat abba a helyzetbe, hogy a kis kapitányáé az én nőm, s valaki segédkezet nyújt a megszöktetéséhez ! Önkéntelenül ököllé szorult a kezem , rögtön agyonütném a gazembert. Hátha még hozzá a rendőrfőnök is valami prózai ember, s ahelyett, hogy vagy négy drabantot adjon mellém a kis kapitányné megmentésére, elküldi a fatális levelet a férjéhez, engem pedig kérdőre von, hogy mit, avatkozom a más ember privát dolgába! Az efféle rendőrfőnököktől minden kitelik! Bizony, bizony, Bomba Anasztáz, kétszer is meggondold, hogy mit cselekszel! Az aggály és habozás egy pillanatra azt a tanácsot adták nekem, hogy menjek vissza a kapitányhoz és mindent fölfedjek előtte. De jobb érzelmeim rögtön felzúdultak e gondolat ellen s én, ki oly nagy tisztelője vagyok a szép nemnek, irtózva vettem észre, hogy félelmemben mennyire alá tudtam sülyedni! Hogy én egy szép asszony árulója legyek? Ugyan, Bomba Anasztáz, rá tudnál vetemedni erre a hallatlan durvaságra!! Gyalázatosan elárulni, vészbe dönteni egy oly nőt, kiért — hiába tagadod — lángol a szived! Ugyan képes volnál kitenni őt egy ádáz férj dühének! Nem, soha! Fellobogott keblemben a lovagias érzés tüze, s nemesnél nemesebb eszmék czikáztak áz agyamon. Valóságos láz fogott el . MELLÉKLET A „MAGYAR POLGÁR" 256-ik SZÁMÁHOZ.