Hölgyfutár, 1935 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 1. szám

SZENTIMENTÁLIZMUS. — Öt hónap előtt, amikor elhagytál, kevés volt a gyomorsavad. Most jól vagy ? — Ragyogóan, kedves András. Amint látod. — Nem tudod, Márta mennyit szenvedtem. — Szintén gyomorsav ? — Nem, szívbiillenteűt, ha ennyire kultiválod a tréfát. Miattad szenvedtem, Márta. Hogy olyan nyugod­tan elhagytál. Ötévi házasság után. — Érdekes ez ? — Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy olyan kö­zömbösen még nem hagytak el férfit, mint te engem. Ilyen lesújtó könnyedséggel... ilyen szívtelenül asszony még nem távozott a szerelmi fészekből. Sohasem hittem volna, hogy így tudsz távozni. — Távoztam? Tévedsz, én nem távoztam, én egész egyszerűen csak elmentem. És mi az, hogy elhagy­talak ? Nem él, hanem otthagytalak. És hagyjuk drágám ezeket a lehangolt húrokat. Semmi érzékem az ilyen szerenádok iránt. — Tudom, Márta. Konokul nagyot hallasz, ha az érzéseimről beszélek. — Nem panaszkodhatsz. A gixereidet mindig meg­hallom. — Márta ... igazán unod, ha az érzéseimről be­szélek? — Amióta itt vagy, négyszer nyomtam el az ásí­tásomat. Kegyeletből. De figyelmeztet­ek, a kegyeletnek is vannak határai. — Köszönöm, Márta... Akkor hát... — Keresel valamit ? A kalapomat... — A kezedben van... No és most is én veled András... Akarsz még valamit? — Nem.. Semmit... Akkor, hát isten veled, Márta... — Erre, A­drás... És szedd össze magad, Fel a fejjel... Aztán vigyázz magadra... Le kéne már szoknod az erős fűszerekről... Ne éjszakázz sokat, mert nem birja a szervezeted .. Május 23 án ne felejts el gratu­lálni édesanyádnak, akkor van a névnapja... A kabáto­­dat gondold be. Tudod, hogy kényes a mandulád... Isten veled... Na... András... De mit csinálsz, kérlek? — Mrta .. Mrt... Szrtlk... — Hagyjál... Nem érted, ne szoríts! — Mrt... Szrtlk... Aki. .. Akarom, hogy te is szrss... — Te őrülj. Mit szorongatsz úgy, mint egy bár­táncosnőt. — Márta... hiszen a feleségem voltál... Egyek vol­tunk... Csak­tuk és haraptuk egymást... — Az orvos, aki a vakbelemet vágta ki, sokkal mélyebben járt bennem, mégsem használja ezt jogcím­nek, hogy szerelmet követeljen tőlem. — Akkor hát.. utoljára Isten veled, Márta... — Ég veled, András... Nos... keresel valamit?... Oh... Nagyon megható .. Csak nem akarsz­­ pénzt adni? — Ha módomban állana, boldogan megtenném. De tegnap a vonaton elvesztettem a tárcámat és igy fájdalom se kell monda­nom minden gavalléros gesztus­ról... Ezt az írást akartam csa­k átadni neked.. — Ah­ogy, a tűzbiztositási kötvény... — Jövő hónapb­a kell megnyitan­i... Isten veled, Márta... Holnap ilyenkor már Berlinben leszek. — Szerencsés utat. Azt hittem Londonba megy... __ Nem. Berlinbe és onnan Brüsszelbe... — Brüsszelbe? Érdekes... És mondjad csak­, micsoda tárcát veszítettél el ? — A pénztárcámat. — A kicsit ? — A nagyot. — A nagyot? A belsőzsebedből? — Igen. Magam sem tudom, hogyan történt. Egy­szer csak észrevettem, hogy valahol elhagytam. — Oh igen ? Mit jelent ez a poézis ? Mennyi volt a tárcádban? — Nem tudom. De nem is fontos. Elveszett, hát elveszett. — Nem fontos ? Jellemző rád. Sohasem tudtál a pénzre vigyázni... Igaz rám sem... No de különben nem érdekel a dolog. Nem tartóztatlak tovább. — Ég veled, Márta. Holnap ilyenkor Berlinben leszek. — Nem érdekel, fiam. Nekem ne krj, mi nem lé­tezünk egymás számára. Ha írnál olvasatlanul eltépem... Egy pillanatra... Igazítsd meg a­­nyakkendődet. Egészen félrecs­úszott. — Köszönöm, Márta, kedves vagy. — Ott a tükör... — Thank.. Na, ez alaposan félrecsúszott... így... Most rendben van. — ...Bejelentetted? Mit? — Hogy elvesztetted a tárcádat. Karácsonyi Benő. Lám Ili, a legfiatalabb bálkirálynő. Cluj.

Next