Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)

1850-01-02 / 1. szám

2 még csak egy éves volt, mégis kevésben múlt, hogy meg nem táncoltatott bennünket a csintalan. Hja ! mert örömünk nagy volt, s örömében az ember néha sok bolondságot követ el. Igaz, hogy a fiú nem is volt épen valami hétköznapi gyer­mek, már csak azon oknál fogva sem, mert­­ vasárnap szü­letett. Komám uram vice-palatinusságra szánta; én apai szerény vágyaimban, megelégedém a reménnyel, egyházme­gyénkben esperesül láthatni őt egykor. Fájdalom! egyikőnk sem találta el. A vicepalatinusságot elmosta az 1848—diki martiusi hó , — az esperességre ugyan nyitva volna még az út; de a szent apostolok hajdan gyalog jártak, az én fiam pe­dig kis kora óta inkább szerette a paripázást: e kedves re­ményemről is le kelle hát tennem. — Azonban, a­mint az én reményem fogyott, úgy nőtt nyakamra a fiú, s gondolkodnom kell e jövendő életpályájáról. Pap nem akart lenni, a kato­naságra még akkor nem volt kedve. Quid consilii?tehet­tem é okosabbat, minthogy a jus patriumot elvégeztetem vele, s jeleskedtetem prókátornak ? Ez olly mesterség volt abban az időben, miből az ember minden lehetett utóbb, még tábornok is; tehát megnyugvám isten ő felsége szent akarat­ján — S higye el kedves komám uram, nem is csalatkozom vala, ha az a hires martiusi fergeteg, a nemes embernek e­­gész exsistentiáját el nem söprötte volna. De mi haszna ? ezeréves constitutiónk szétrombolásával, megbomlott a világ, — az ember nem tudta hamarjában, t­ü­­­e­d é ? vagy h­o­z­­z­á­d ? csak hagyta magát az orkán által ragadtatni. — A fiú — isten ne vegye neki bűnül — honvéd lett, — híres csatá­kat vívott, — tisztségre emeltetett, — de végre Világosnál felvilágosították őt is mint más sok ezreket, a dol­gok valódi állásáról, s a szemkápráztató , de elérhetlen szi­várvány—iv, feloszlott a sötét felhők homályos ködébe! — Még szerencséje, hogy egy kis közbenjárás mellett ,U n ta ug-­­ i c h-nak declaráltatok , különben eddig valahol Olaszország­ban cipelné a manganétát! Ezt természetesen, csupán szeret­ve tisztelt kedves komám uramnak írom meg illy himezetle­­nül, meglevén győződve, hogy bizalmammal visszaélni nem fog. — A fiú tehát ,U n t­a u g­­ i c­h‘, — s lett belőle itthon egy — , Tauge nichts4! Gazdaságra nem való, mert a béreseket is amúgy ,félbal, — ,féljobb‘ szerint akarja kom­­mandérozni,­­ a jámbor ökrök helyett pedig szilaj angol pa­ripákat szeretne az ekék elé fogni. No hiszen szép gazdaság lenne ebből! Hivatala nincs, de csak kilátása sincs rá, miután az illető uraknak annyi belátásuk van, hogy a mostani hivatalnokok nem Görgei ármádiájában képeztethető­­nek. Hiszen csak a régi jó világban élnénk, administrator úr e méltóságánál egy szavamba kerülne kineveztetése legalább tiszteletbeli jegyzőnek; de most megyénkben nincs más mint comissarius, — az ember ki nem ismerheti magát köztük. — Tanácslám már azt is neki, fogjon tollat, írjon, ha mást nem, legalább verset. Mondják, hogy Pesten már magyar újság is jelenik meg, u­tán használhatná a redactió , ő pedig az időt eltöltené vele. Hisz az előtt sok fiatal ember el is élősködött a verseiből. Megtette, Hja J­uram­ fia, de olly absurdumokat összefirkált, hogy utóbb magamnak kellett iratait összeéget­nem, nehogy idegen kézbe kerüljenek, s fiával együtt még apját is compromittálják ! az ember úgyis alig tud óvatos lenni a mai időben. —» Szeretném ha vadászna; de itt ismét az a bökkenő, hogy illy emeritus honvédnek nem dukál ,Waf­fe­n-Schein.‘ — E szerint csak magában morfondírozik itthon a fiú a nélkül, hogy pipázásnál egyebet tenne. S pedig szüntelen török dohányt szí, mi a mellett, hogy méregdrá­ga, csekély ítéletem szerint fej­kábitó, s a mellnek is ártal­mára van. — A legnagyobb szerencsétlenség azonban tegnap érte. Gondolja csak komám uram! ebéd után, mélázása köz­ben azon , c­e­r­t­i­f­i­c­á­t­­­tál gyújtott pipára, mellyben un­­tauglichnak van nyilvánítva! S igy az egy biztosíték is, hogy háborgatni nem fogják — füstbe ment! Uj bizonyítványért folyamodni nem mer, mert mióta honn van, kissé jobb húsba jött, s ha még egyszer vizitációra kerülne a dolog, aligha , t a u g­­ i c h­a nem lenne az undorlága ; ettől pedig mindket­ten félünk. — Most már nem maradt egyéb fenn, mint sze­retve tisztelt kedves komám uram bölcs tanácsához folyamod­nunk , miszerint bennünket a hínárból kihúzni szíveskedjék. Ha ez állapot soká tart — köztünk maradt szó legyen — at­tól tartok, a rosz fiú még az ivásnak adja magát. Még eddig nem teszi, s azért minden jót reménynek is. De kedves ko­mám uram bölcs tanácsát legközelebbi válaszában elvárom: mitévő legyek illy körülmények közt a fiammal. Addig is pe­dig szives hajlandóságába ajánlott, egész tisztelettel maradtam Szeretve tisztelt kedves komám uramnak igaz szívű komája s szolgája Rákos Andor. Kovács Pál. (Folytatása köv. Mai. Akár szeretsz , akár nem , Majd — meghalok értted ! Te tőled még az is kér , Ha szívemet vérzed. Ajkadon bár tünöfény Felém a mosolygás, Csak hitegess , tőled olly Édes a csalódás. Ígérd szivedet nekem, S bár ne tartsd meg szavad , Maga a szép Ígéret Fél menyországot ad ! L i s z n y a y. Levelek egy hölgyhez. I. Jan. 1-jén. Végében egy viharos évnek , s kezdetén egy uj remé­nyeinek , a múlt és jövő fölötti elmélkedések foglalják el lel­kem­et. S nincs perc egy hosszú év alatt, nincs percenet, melly alkalmasabb volna erre, mint épen ez. Mit leéltem az előttem álló küzdelmi, viharai a múltnak. Láttam egy fölkorbácsolt nemzet-kedélyt, mint a messze óce­ánt háborgó habjait magasra tornyositni, s a béke szelíd pha­­rosát ellepni.

Next