Hölgyfutár, 1849. november-december (0. évfolyam, 1-39. szám)

1849-12-03 / 17. szám

66 ruházatomnak, szinte egy új rétegét képezte. Új piperém­mel ismét utánuk sietek, s épen jókor értem még oda, hogy mind négyüket egy nagy három emeletes háznak ka­puján bemenni lássam. Jó éjszakát, gondolom magamban, Dévai barátom ! a te szűröd már ki van téve. Vissza akarok már fordulni a kávéforrásba menendő, hát a sétatér felöl közeledik az általam a színházban olly annyira keresett T, egy asszonysággal s egy kisasszonynyal, kivel három év­vel ezelőtt egy körbálban táncoltam , s kiről annyit tudtam hogy Idának hitják. Ezek is mindnyájan ugyanazon három­­emeletes ház kapuján mentek be. Szegény Aknai barátom! tehát neked is csak rész hírt hozhatok. Piszkosan a­mint voltam siettem tehát a kávéforrásba, barátaimmal elefántságaim eredményét közlendő. De itt ámbár már tíz óra felé járt, ők egész este nem láttattak. Az ott levő vendégek mosolyogtak ugyan megjelenésem­kor , de egy hivatásának nagyságát érző elefántnak az il­­lyesmi iránt is közönyösnek kell lenni, és én olly nyuga­lommal ittam meg puncsomat, mintha öltözetem salom­ csín­nal bitt volna. Vártam egész tizenegy óráig és legnagyobb csodál­kozásomra egyik sem jelent meg , pedig nem az én , ha­nem az ő érdekekben állott, a dolgok valódi állását tudni. S minthogy az elefánt is, bármilly nagy terhet is tudjon elviselni, mégis testét, kivált az annyira meghasznált tes­tet, mint az enyém ma volt, nyugalomra kénytelen bocsá­tani, így tehát én is haza ballagva, s a ma túlélteket agyamban forgatva valahára elaludtam. Hétfőn reggel még ollyan reggeli szundikálásban­­ voltam, mellyben néhanéha álomkép gyanánt nekem is ele­fántra volt szükségem , midőn egyszerre ajtómon nagykő-, pogást hallok, s az ajtó felnyitása után Dévai barátom, örömsugárzó arccal berohan a szobába s engem összevis­sza csókolva megköszöni tegnapi fáradságomat, mellyl azonban már felesleges volt, miután Nesztijének atyja meg-­­ tudván, hogy az octrogált vőlegény ollyanforma ember,a kit a közönséges életben korhelynek neveznek; tehát túl­adott rajta , ő pedig (Dévai) miután engem elefánti m­inő­­­ségben a színházba küldött, házuk elött elmenve Nesztineki öcscsét, kit egy arra vágtató bérkocsis majd agyon gázolt, megmentett , minek következtében atyjától so­k hálaszóval s barátsággal fogadtatott, Nesztiék körében egy boldog es­­­­tét töltött, és most egészen boldog házukhoz járhatni.­­ Ekkor elmondani neki tegnapi kalandjaimat, mely-i­lyekre ő nagyokat nevetett, azon hozzátétellel­: „Isten tud­­­ja , kit tartott ön Nesztinek és vőlegényének , mert én az egész bálványutcában nem ism­erek senkit, és én nem­ is­ mondtam tegnap , hogy Neszti a bálványutcában lakik, ha­nem hogy én addig kisérem mindig, miután épen rokonai miatt nem mertem őt egészen hazáig a nádorutcáig kisérni. Midőn Dévai épen ezeket elmondá , ajtómon uj ko­pogás hallik , s belép szinte örömsugárzó arccal Aknai ba­rátom, a­ki szinte megköszöni tegnapi fáradságomat, s el­mondja , hogy ő nem csak a házhoz jár, hanem Idájával már el is van jegyezve. „„Hogyan! mikép !““kiáltom én, „„hiszen én ma­gam láttam tegnap T-t Idával.““ „Gondold meg csak barátom,“ felelt erre Aknai, „hogy több Ida van Pest városában , ez utóbbi nem volt az enyém. Hanem hogy az egész dolgot megfejtsem, az tehát így volt. Tegnap tőled elváltamkor mondtam neked , hogy atyám a casino előtti kioszkban vár rám; én tehát oda menve a­mint belépek, ott látom egy asztalnál atyámat Idá­val s egy öreg úrral a legbizalmasabb társalgásban. Köl­csönös bemutatás , Idának elpirulása , és mindkettőnk ré­széről­ némi zavar volt a találkozásnak első eredménye. Azonban mit tegyek hosszadalmas, hozzájuk haza men­tünk; atyám és Ida atyja, most nyugalmazott kapitány mint hadnagyok valaha egy ezrednél szolgáltak , és kitalálták csakhamar, hogy mi bizony nem rosz szemmel nézünk egymásra, neki fogtak tehát katonásan , s minket még teg­nap eljegyeztek. Most barátom képzelheted boldogságomat! Ebből tisztelt hölgyeim láthatták kínait és örömeit egy hivatását érző és a szerint cselekvő elefántnak, azért tehát ha szívük a legnemesebb gerjedelemre fakad , leg­első gondjuk legyen ügyes és munkabíró elefántról gon­doskodni , s mellesleg emlékeztetem önöket, ne felejtkez­zenek el e beszélybe folytában tervezett részvényes tár­saság létesítéséről. Czanyuga József: Népdalok. *) I. Elhervadj violám, Szép kerti virágom, Kis madár, ne csattogj A zöld nyárfaágon. Nincs, kinek bokrétát kössek kalapjára, Nincs, kivel hallgassak Kis madár szavára. Édes anyám , adj lent Két három orsóra, A mennyi elég lesz Egy szemboritóra. Megfonom s könnyemmel Meg is fehérítem , úgy sem élek soká , S szememre terítem. (Kolosmegyei) Szilágyi S. *) Erdélyi gyűjteményemből. Sz. S.

Next