Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)

1850-02-14 / 37. szám

159 tőreiteket ?“ szólt a lictorok egyike a nőkhöz, miközben a többi által osztott kardcsapásokat maga is szaporitá egygyel. „Carthagoi nők vagyunk,“ válaszoltak tört hangon a nők, a kik hazánkat bukásában is forrón szerettük; csak előhirdetésül jövénk azon szerencsétlenségeknek, mellyekkel e köztársaságot ezentúl büntetendik az istenek... Mondjátok meg a rómaiaknak, hogy egy hazát soha sem lehet elpusztítani boszulatlanul!..Gúnykacaj közt múltak ki az életből. K em e n f i László: Camill. (Ballada.) Véres zászlók lobognak Falery terén . Két hős had vészberukint a harci sikramén, és Róma nagy vitézi s a hős Faliscusok, Honért égő szivökben vezuvi láng lobog. S mikéntha két hyena küzd martalék fölött, Rémite véres a harc a két ellen között; Vélnéd hogy mennydörög , vagy üvölt vészförgeteg , Midőn vérontva fölzug a két vívó sereg. A lányka gyenge úja babérfüzért kötöz , Méltót a hős leventék vitéz küzdelmihez. A még gyermek pedig, hogy csatára képtelen , Mogorva pillanattal mereng a hősöken. — Most a súlyos tusában pusztul a harcmező , Majd ismét uj haraggal a két had összejö. Rémes hangon megújul a kürt haláldala. Edzett hős lép helyébe annak , ki elhala, így vívnak ők, s fölöttök a nap le i s fölmerül. De mind a két erős had áll dönthetetlenül. És újra szétoszolnak — lezajlik a hadár — S a két viaskodó nép szerencsésb sorsra vár. — Ki az, kit ott, olly díszes ifjucsoport követ? Tán a bűn testesült meg, s az az kisértetet? Nem, — ember az, s tanító — körötte ifjai, A hős Faliscusok szép reményvirágai. S mint a kisértetes rém éjfél sötétiben , Lépdel tovább, nyomában bűn és átok terem. S titkolva keble sátán izgatta vágyait, Az ellen táborához vezérli ifjait. Mélyen bókolva áll meg a hadvezér előtt, Elmondja hízelegve , mit lelke összeszött, — S hogy a gaz árulónak szavát ne hallaná A nap , magát döbörgö föllegbe burkolá — „Hadisten győzhetetlen szülötte hős vezér, A széles nagy világon kivel más föl nem ér! Nézd városunk reményit, mi szép , nemes fiúk! Vedd őket át, s a nép, hidd , minden fegyvert lerak ; S hódolva nagy nevednek előtted porba hull, Számodra itt borostyán tudd, máskép nem virul.44 így és az ifjak arca sáppadt lön mint halál, Most széttekint a szörny, s e látványon kést talál. De Róma nagy vezére nemes haragra gyűl, Zordon tekintetében száz mennyire pontosul. Felzug kemény szavával, az áruló remeg, Mint tölgylevél, ha ágát dühös szél rázza meg: „Átok reád te döre, az égnek átka rád ! A bűntudat kígyója szaggassa kebled át; Üdvöt ne lelj a földön, s mint éhség ölyvei, úgy dúljanak szivedben az önvád szörnyei! Polgárnak e világon hazája mindene : Ezer halálra méltó , ki így vél ellene. Hogy szived nem szakadt meg, hogy szörnyűt nem halál , Midőn szülőanyádat eladni indulál! De tudd , kegyet Camillnál nem lel honáruló, Az ég villáma sújtsa, ha lesz bűnpártoló. Harcedzett hősi néppel keltem fegyverre én, Nem védtelen csoporttal — sírj bűnöd tengerén.44 Szólott szent boszuhévvel Camill, a nagy vitéz , — Felhők alól mosolygva reá a nap kinéz — S megvesszőztetve a gazt, elküldé merre jött, A hős Faliscusokhoz négy vérbakó között. S a vig ifjak csoportja hálás énekre kel, A megváltó nevének keblében trónt emel; Mindent mit láta , halla , szivére vésve fel, A hű emlékezetnek örök betűivel. És száll a hit — befutva a vérhintett határt, Hálás szülők szemébe idéz öröm-könyárt. A nép, a szivnemes tett hallásán elfogul, Örömzugás közötte Camillhoz gyűl, tolul. „Dicső hős!“ — szól a szónok — a zaj lecsendesül. „Hozzád egy hősi néptől jöttünk üdvözletül, Illy fönlelkü vitézzel mi vért nem onthatunk, Tied a hir s dicsőség , mi néked hódolunk !“ „Mi néked hódolunk,44 több ezer torok kiált, S a hűtlen árulónak fejére dörg halált.... S miért hiába ömlött csatázva annyi vér. S Kiviva jön a város, a méltó harcibér. Kalmár Endre. Egy orr. — Szép alarcosnő, szabad oldalodhoz csatlakoznom? — Igen , sőt köszönettel tartozom, hogy engem a teremben levő ragyogó szépek elébe tevés. Ismersz talán ? — Nem, ekkorig nem ; lehet azonban , hogy álarcod ellenére is foglak ismerni. És egyébként is, miért ne használhatnék ez éjszakát arra, hogy megismervén egymást, a társalgás késeit élvezzük ? Az álarcos táncvigalmakban kötött ismeretségek nem mindig a legroszabbak közé számítandók. — Csak, hogy némellykor szépen jégre vezetnek. — Azt nem akarom tagadni, hogy ollykor engem is odavezettek; mindazáltal---— És hogy némellykor tenmagad másokat vezettél oda. Nem; ez, annak, ki mindenhol, az álarcos táncvigalmakat sem vevén ki, nyitott arccal jelenik meg, ritkán sikerülhet.