Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)
1850-02-26 / 47. szám
hogy szenvedéseim kelyhe még végkép meg nem telt, s nincs távul az idő , hol azt utolsó cseppig kiürítnem kellend. Isten neki, bár félek e pillanattól, de készületlenül nem fog találni. Hogy olly ritkán írok Önnek , kivel a napnak majdnem minden percében mulatok , azt annak tulajdonítja ön , hogy e mostoha időben minduntalan más elem zárja el tőlem e szellemi élvezetet. De minek is derítse fel e hosszú éjjel vékony napsugár, melly roncsolt testemet föléleszteni, s lelkemet egekig emelni képes lenne ? minek ébredjen uj életre, mi végromlásra van kárhoztatva? Most megint a vízáradásokról naponként érkező szomorú hirek tartóztatnak vissza az irástól. A közlekedés gátolva, hetekig várunk levelekre s tudósításokra alulról, s amit azután hosszú, kínos várakozás után megtudunk, épen nem képes a bizonytalanság által okozott aggodalmat eloszlatni. — Istenem, még Te is ellenünk vagy? olly iszonyút vétettünk é, hogy olly iszonyúan büntetsz bennünket? Emberré lettél é, hogy e nép szenvedéseit még nem elégled, sőt a föld szinérül végkép kiirtani akarod ? ! A ,Hölgyfutárának e hó elején kiadott számait tegnapelőtt kaptam. Néhány közülök egészen vizes volt, s különös a legvízesebbik az , melly önhöz irt levelemet tartalmazá. Nagy mindenütt a szerencsétlenség s pedig annál nagyobb , minél általánosabb ; úgyhogy egyik ember a másikon segíteni nem tud , önmaga is segélyre szorulván. A valódi emberbarátok mindinkább ritkulnak, s akik könyörületes szívvel bírnak , azok , ennyi ínség és nyomorúság közepett, fájdalom, annak enyhítésére csak több jóakarattal, mint erővel bírnak. De hagyja ön elfordítni könnyező szemeimet az emberi nyomorúság e sötét képeitől, s a mennyire lehangolt kedélyem engedi, mulattatóbb dologokról írni, miknek külszíne alatt a szomorú való legalább nem olly kiáltólag mutatja magát. Azt hán a minap, hogy a bécsi, közönös természeténél fogva , könnyen felejti, mi őt kellemetlenül érinté , s mintha tudná, hogy jövendője nincs , heves vágygyal élvezi, mit a jelen tarka sorozata nyújt. Mennyire találta ön el a bécsiek jellemét, vitatni nem akarom , annyi bizonyos , hogy én , ki e nép közt lakom, őt e váddal terhelni nem merem. Igenis, ki az itteni journálok közül egykettőt tévedésbül kezébe vesz, s talál bennök hasábokat töltő értekezéseket Meyerbeer ,prófétára járul, s Schuselka-Brünning asszonyság vendégszerepeirül a Wiedenen, az visszaérkezettnek teszi ismét azon boldog Sedlnicky-időt, midőn a bécsieket egy uj darab Nesztroytul, vagy egy olasz primadonna újdonsült trillái majdnem börükbül kiugrasztották, pedig, higgye el nagysád , azon elbutító idő örökre elmúlt, habár nyomai, miket hátrahagyott, még eddig teljesen ki nem irthatok voltakis ! Hej , mit adnának sokan , ha úgy volna , mint volt régen, és nem sütne nap az égen!! Pedig hiába, hogy volt, hogy nem volt, a napot meggyujtották, s ha néha sűrü felhők az égi testet elborítják is, nincs olly hosszú koppantó a világvalamennyi jezsuita zárdáiban , mellyel azt eloltani lehetne. — Mit egypár journalista — napszámos cseveg, az nem a nyilvános élet kifolyása , abból a bécsiek jellemét megítélni egyáltalában nem lehet. Sokat vesztett ez eredeti típusából, s bizony nem válik gyalázatára e népnek , ha azt állítom , hogy e veszteség által sokat nyert! Tőle függ , még többet veszteni , hogy még többet nyerjen ! De térjünk másra! A ,próféta betanulása lassan, igen lassan halad. Meyerbeer sehogy sincs megelégedve az itteni operaszemélyzettel. Sokat ígért magának, keveset talált. Pedig a daljátékosok mindent elkövetnek, mi tehetségekben fekszik; kár, hogy e tehetség olly parányi, hogy a nagyszerű daljátéknak meg nem felel. Az előadásra e hónapban hiában várunk, lehet, hogy még a március is rámegy , ha t. i. az előadást forcírozni, s ezáltal azt minden tekintetben hiányossá tenni nem akarják. Mondják, hogy a nevezett daljáték hattól tizenkét óráig fog eltartani. Köszönöm. A balletot nagyon megkurtították , a korcsolyázást olly mesterileg tanulták be , hogy az a párisinak remek — torzképe lesz. Oue voules vous ? Ezen nehézkes, elavult táncszemélyzet s a párisi sylphidek, a légyszerű , szeretetreméltó corps de ballet!-------De azért a jegyek az első hat előadásra mégis mind elkeltek, s a kíváncsiság annyira föl van csigázva, miszerint még olly komoly lap is , mint az ,Ostdeutsche Post4, fönhangon lamentál, hogy neki jegyet, azaz : ingyen jegyet még nem küldtek. Brünning asszonyságnak csillaga is , úgy látszik , áldozóban van! Első föllépte tele házat csinált, de annál üresebb volt ez a többi előadásoknál. Igaz, hogy környezete nagyon nyomorult. Mennyire gondolat is, a Wiedenen francia vaudeville-t előadni. Strassburgi ludmájas pástétom s breitenfeldi gombócok ! úgy tipegtek topogtak szegények, mint mikor egy falusi táblabirót egyszerre valami salonba belöknek, s azt kívánják tőle, hogy járja a ,francaise-t. — Tudja isten, a wiedeni közönség tán sokkal többet fordul meg a ,blaue Freihaus4-ban , meg a ,drei Wasen4-nál, mint a salonokban, s mégis bizonyos természeti ösztönnél fogva érezni látszott, hogy a francia vaudeville-t csakugyan nem lehet Hanswurstöltönyben játszani. E sok fiasco közt dicséretes kivételt csak Lagrange asszonyság tesz. Valahányszor föllép, alig lehet a színházba jutni, a tetszés rendkívüli, a taps valóságos viharrá válik. A nemzeti színház itteni ügyvivőjének, Holding úrnak csak tegnap sikerült, e híres dalnoknőt tizenkét előadásra megnyerni nevezett intézetünk számára. Holding úr csak Fáncsy urnak meghatalmazását várja, hogy az illető szerződést végképen megköthesse. Fáncsy úr azonban a meghatalmazást még föl nem küldte s Holding a nélkül mit sem tehet. Tartok attól, hogy Lagrange asszonyság a várakozást megunni fogja — mert mit ismeri ő a magyar természetében fekvő halogatási rendszert ? — s aztán majd a pesti közönség szépen megtörölheti száját, t. i. nem Lagrange asszonyságét, hanem a magáét , mit már nem egyszer, nevezetesen pedig akkor volt kénytelen tenni, midőn erélyes erélytelenségünk miatt Forst úr elkapta előlünk Eiszler kisasszonyt, s két hét alatt tizenhárom ezer forint tiszta jövedelmet aratott vele üres pénztára számára. — Kérem nagysádat, kösse szivére Fáncsy úrnak, hogy egy percet se mulasszon többé, mert bizony ,trop tárda lesz, s majd azok, kik e hires énekesnőt hallani akarják, kénytelenek lesznek ide fölrándulni, mi az élvezetet min-