Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)

1850-09-16 / 63. szám

hittem, álmodom. Reményem, melly eddig halványpiros volt, sötét rózsaszínben mutat­­kozik láthatáromon, úgy éreztem, mintha tiszta önzéstelen szerelmem, egyszerre elfa­jult volna. A büszkeség, hiúság, irigység, s hoszú férkőzött kebelembe. Igen, Agatha e­­nyém lesz vagy a halálé. Senki nem bírhatja őt, csak én. Esküszöm. . . . Zenta, oct. 10. Agatha mellett ülök klim­ai szövetből készült divánon. Bár mit mondjak, mindent helyben hagy. Fehér, mint valami márvány szobor, s talán épen ollyan érzéketlen is. Nincs akarata, nincs szenvedélye. Hidegsége, melly ezelőtt kevéssel őrültté teendett, igen kevés hatást gyakorol kedélyemre, egyetlen eszme foglalkoztatja lelkemet, hogy enyém, hogy enyémnek kell lennie. Ha lelkét nem bírhatom, bírjam legalább a teremtés reme­két, e szép testet. Ha nem lehetett büszkesé­ge lelkemnek, legyen büszkesége fénylő és ragyogó termeimnek. Borzasztón megváltoz­tam , ah de mint megváltozott Agatha is. E­­gyetlen szava nincs számomra. Talán úgy te­kint, mint az elítélt hóhérát, ki vesztőhely­re kíséri. Egyetlen egyszer láttam könyüket nagy sötét szemeiben. A mellékszobában a franklin tetején egy bronz óraműszer Rossi­­ninek ábrándját játsza. Megfagyott szívem, megszűnt verni. Agatha Vinettit szereti, olasz ellenségemet. Őrülten rohantam a szabad­ba.............A szülők sietteték összekelésün­ket. Örültem határozatuknak. Mentül hama­rabb bírnom kell e leányt, különben elve­szíthetem eszemet. Az esküvő november első napjára tűzetett ki. Zádorágh, oct. 15. Mit a keleti kényelem és ízlés, fényben, gazdagságban és pompában, felmutathat, min­dent összehalmoztatok termeimben. Ezeregy éjszaka legyen a hely, hol Agatha élni fog. Illatos virágok ezrei között, madár danák mellett aludjék el, s ébredjen fel. A hold fe­hér sugarai festett üvegtáblákon lopódzanak hálótermeibe, s olly szinvegyü­letet teremt­senek, mellytől kedves álmokban ringattatik a lélek. Minden kéz, minden erő szolgálatjára álljon, hogy midőn felébred, csak álmait folytathassa. A napsugárai, mint aranykígyók játszanak a termek parketjein , s a csillagok számtalanjait minden éjjel felmutassák a sö­tétkék plafon­ok. Mit ízlés, művészet és köl­tészet felmutathat, mindent, mindent élvez­hessen. Zádorágh, oct. 29. 17**. Még kétszer beszéltem Agathával, szó­­talan volt, fehér , és hideg. Holnapután es­küszünk. Zenta novemb. 1. 17**. Esküvő után írom le e sorokat. Agatha nehéz fehérselyem ruhában jelent meg az ol­tárnál , egyszerű gyöngyvirág koszorúval. Midőn az egyház­ szolga kezét kezembe téve , úgy éreztem, hogy az reszketett. Az „igent“ hevesen és lelkesedve mondá ki, de mind­annyiszor félre pillantott. Nem mertem oda tekinteni, hová a sötét nagyszem­ek sugárai el el szállottak. Inogni éreztem térdeimet, alig állhatok meg lábaimon. Amint lefelé ha­ladtunk az oltár lépcsőzetéről, akaratlanul oda vetem szemeimet, hová Agatha pillantott olly gyakorta az eskü alatt. Vinetti állott ott, egészen feketében , egy márvány oltár szeg­lethez támaszkodva. Balmellén a szentlélek érdemrende díszelgett. Akaratlanul egy éles hangot hallatok,csakhamar összeszedtem min­den lelki erőmet, s nyugodtan hagytam oda az egyházat. Bár mi történjék is Agatha az enyém, s csak halálom után lehet másé . . . A napló itt megszakad. A következő sorokat idegen kézirat pó­tolja : Az ebéd zaj nélkül csendesen, háborít­­lanul ment végbe, válogatott vendégek, és rokonok társaságában. Zádorágh és Agatha gondolkodók valának és szótalanok. Az est­ünnepély valamivel zajosabb volt. Agatha igen korán vonult hálótermeibe. Zádorágh feltűnőleg szórakodottnak látszó állapotban éjfél utáni két órakor tűnt el. Eltűnte után mintegy fél óra múltával egy pisztoly durra­nás rázkódtatá meg az épület góth ablakait. Különböző irányban futottak szét a vendégek és rokonok. Legkésőbben töretének fel Aga­tha hálótermének ajtó szárnyai. Zádorág vé­rében feküdt a padolaton. A golyó szivén ment keresztül. Jobb kezében görcsösen szo­rított egy darabot Agatha nehézselyem meny­asszonyi ruhájából. A kertre nyíló ablak nyit­va találtatott. Egyéb jelek után Inában kere­sett a kíváncsiság. L­a­u k­a G­u­s­z t­á­v: Vidéki élet. Ragály, sept. 12. Gömör megyének ez igénytelen helységében, jelenleg egy, nem mindennapi tünemény ragadja meg a termé­szet- és kertbarátok figyelmét. Özvegy Ragályi Ábrahámné asszony kertében egy ritka szépségű aloe, — agavea americana — hajtott az idén, sok évi pihe­nése utána szárat és virágokat. A növény, mostani tulajdonosához gróf Gyulai Ignácné nádaskai kertéből került ez­előtt mintegy 35 évvel, a mikor szinte annyi idős lehetett, és igy jelenleg 70—80 éves. Folyó évi junius 5-én kezdette kiütni virágrúdját, melly e napig hihetetlen gyor­sasággal 3 öl és 4 lábat nőtt, s az egész nö­vény magassága ötödfél ölön felül áll. Mintegy óriás girandolónak, 36 virág­karján s tetejének bokrétáján, közel 10,000 virágbimbó van, tányéralakban, sárgás szín­nel , minden virág 6 hímszál- és porhonnal. Egész erőben most kezd virágzani, s még al­kalmasint eltart egy hónapig. — A növény Ragályra kerülése egy külö­nös emlékezettel van öszvekötve. Azon idő­ben Janka nevű reform, pap élt Ragályon, ennek fia, apjával együtt Ragályi Ábrahámné neve napján, illyen szavakkal üdvözlötte a tisztelt asszonyságot: „adja isten, hogy e ritka s csak 100 évben nyíló nö­vény virágzását egészségben ér­je meg!“ és ime, mindnyájunk örömére úgy jön. A tisztelt asszonyság megérte, mit neki az ifjú Janka kívánt, és ez a Janka jelenleg is él. Törökország egyik tekintélyes basája, Omer basa talán, mert nevét határozottan nem tudom. A költészet, mi ritkán találkozik így az élettel! Minő öröm volna most az említett basának — ha költői lelke van — az egy­szerű faluba lépnie; találkozni gyermekkora már már feledésbe sü­lyedt képeivel, s az em­lékezet visszavezető karjain még egyszer gondtalan boldog ifjú lenni! Minő megragadó jelenet volna, az ak­kori ifjú növényt élete s virágzása teljessé­gében , s az akkor még élte delében virágzó asszonyságot, mindenek közös tiszteletében szépen megöregedve szemlélnie! Ki mint az aloe a kert növényei között, magasan áll lelke nemessége s miveltségével az emberek felett; s száz karja van, mint az aloénak jótékonyságot árasztani maga körül az emberiségre. Ki a h­a­j­­­o 11 korban is megtartja ke­délye nyugalmát s nyájasságát, mint a nap, melly világot és meleget árasztva hosszú pá­lyáján , tiszta derült fénynyel hajlik lefe­lé , s lenyugta után is sokáig ég még felette az esthajnal, mint egy szelíd emlékezet pi­ros világa. Kinek lelke, számos év után is meg­­tartá ifjúságát, mint a futó borostyán zölden befolyva tartja a régi kápolna falait. Az aloe egyszer virágzik hosszú életé­ben , azután meghal . . . ! az ember hosszúra nyújthatja jótettek által a rövid életet , hogy éljen örökké. Kik e vidéken jártok , jörtek és nézze­tek meg az ember- s növényélet e két s csak századok alatt látható ritka példányát! 250 Búcsú Nagybányán. Elmegyek, elmegyek messze messze tőled . A világ zajosabb , háborgóbb ölébe . — Nem leszesz ott velem, szemed nem mosolyg rám Csókod nem bű­völ a szerelem egébe. Más világ lesz velem .... Idegen arcokkal Hideg önző szivek, hamis álbarátok. . . . Elhagytak ingerlő tündér álom képek; Kik eddig éltemen kísérők valótok ! — Isten veled lányka , jobb jövő fejében Fogadd búcsú csókom , fogadd ajakimről . Elküldöm a szellőt minden reggel hozzád, Az fog majd beszélni neked álmaimról. *— Mezei József: Az újonc. (1809). Ütközet lesz. Csatarendben Áll a magyar tábor . Vele szemközt a francia Van nem igen távol. Mind a két fél mozdulatlan Vesztegel sokáig. A tréfához tán először Hozzá fogni fázik. Többek közt egy barna újonc Áll a harci téren . A­ki sok jó léc-szöget vert Hajdanába a térden. S most a hosszas álldogálás Van nagy ellenére.

Next