Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)

1850-11-08 / 108. szám

ben nők whisteznek. — A kinek tetszik, kö­­vesse példámat. — Fribcis­z. Hozzá. Verset kívántál lányka tőlem , Én kérésednek szívből hódolok, Bár gyenge lantom húrját így fel — Csigázni tőlem vakmerő dolog. Hagyján , talán a tiszta szándék Kimenti e vakmerőségemet, ám emlékül neked lefestem, — Hogy bírjad tőlem — hű arcképedet : Nyílt homlokod derült egyben A csillagoknál igézőbb szemed : A csillagok némák, de szemeid Az ember lelkéhez beszélenek. Szived a napnál égetőbb tán , Boldog lesz , ki elnyerheti szived , Mert azt szerelmed láng hevével Boldogság martyrjává égeted. Ha szólsz , mikint lágy nyári szellő Megingatja a zöldes lombokat, Szelíd szavad szép hangzatára A szívnek húrja hű viszhangot ad. Lelked , mikint lecsendesült tó , Mellyet gyöngyvirágok kerítenek, Rajt az erény­ gyémánt csónakában Evez a hit, remény , és szeretet. Hogy arcképed hű legyen leányka , Hadd ismerhessen mindenki reád , Végül legszebb vonásodat adom : Te lelkedből imádod a hazát! V a 11 é­v Sándor. Magyar zene. *) (Ábránd.) Minden országnak megvan a maga nagy­sága. . . . Minden népnek a maga hivatása.... A falu széle sötét pillantást! gündörhajú pol­gárai , az úgy nevezett, új magyarok, úgy látszik — a magyarok istenétől arra válasz­tottak ki, hogy népének zenéjét vigyék ki a nagy messze világba. ... És csak nem soká­ra, és a magyar dalok keleti meseszerü hang­jait — az egész nyugat hangoztatja vissza... És e vándorló dalok beszélni fognak, a benn­­maradt árvákról, — kik most siratják az a­­pát ki bujdosik, — az anyát, ki elveszett, az után hol, az apát kérése. ... És danolni fognak e nóták a virágzó szűzről — ki, kö­­nyüzött, a virágzó ifjúról, ki elvérezett. . . . Danolni fognak a virágzó szűzről, ki most olly sápadt, — mert elhalványult,a virágzó ifjú — a csaták terméketlen mezején. . . . Ezre­ket látok már állongni, halk lélekzettel, han­gosan dobogó szívvel, e barna apostolok kö­rül. ... És ez ezrek nem hall­j­á­k többé az idegen zenét ... látják a hangokat, mint szökdelnek elő a barna hegedűből, mi­ként szikrák sötét éjjel a sötét kövekből. . .. Zenévé vált a levegő, édes andalító zenévé, és ők beszivják az édes-keserű italt. — És a mint beszivják boldog mámorrá olvadnak gondolatjaik, — mint fölolvad a rege gyöngye a pohárban. . . . S ekkor lelküket holdvilá­gos éjként, kéjzeli kábultság evedzi körül.... Mindig mélyebben , mélyebben le világossö­tét örvényébe a nagy végtelen fájdalomnak. Olly édes ez elmerülés!... Úgy érzik , mint­ha aluvó lelküket mennyei illatárba röpit­­nék. Egyszerre sebes szökkenésben fordul a hang . . . mint mikor fölkacag a keserű fáj­dalom — midőn kifejtik a szív kétségbeesés kigyóhálójából, s oda veti magát a könnyel­műség syrenkarjaiba. Ez ám a vig csevegés! szerelmes enyelgés! ifjú hetyke ugrándozás! úgy ugrándozik az őz a mezőn illatos estvén a virágkoszoruzta patak mellett. Úgy fut a lányka az enyelgő ifjú elől — kerüli csókját — de ez utána fut, —­utól éreti masát — s annál édesben esik a csók. — És sejtik­é, hogy ez ugyan az a hegedű, melly ezelőtt csak olly keservesen sirt ? hogy ne, sejtenék, hisz hallják, víg dal közepett, mint zokog még. De mint fájdalomban úgy örömben is, mind szilajabbul szilajabbul indulnak a han­gok a rezgő húrokból. Három a tánc!.......... Látjátok röpülni a lány tarka szalagjait. Látjátok a domború keblet, mint hul­lámzik a féktelen táncban; — látjátok a hófe­hér hullámoka, a tarka virágú selyem kendőt, egy ajándék a kedvestől, mit a messze szép fővárosból hoz a vásárfiául, a selyemkendő lecsúszott a kebelről — a tánc vadmozgási­ban, — nem, ők mindezt nem látják. Nem is­merik a vad csárdást, e dal szövegét — csak félig ismerik. És mégis halljátok mint ujjon­­gatnak, — a bánat mélyéből az öröm egébe ragadá őket a dal . . . tombolnak pajkos jó kedvükben! Milly mennyeileg vigadnak, sű­rű könyek gördülnek már arcaikon le. — Valóban hamar tanulták meg a ,Sírva vigad a magyarét! . . . S a mint a régi fejedelmek­nek sírjába kormánypálcát és koronát tettek — úgy majd egyszer a történet a magyar sír­jába gyöngydísz helyett e könyeket teendi — ha meghal! ... —­, ezentúl is gyakran fognak a szegények szá­mára nyargalni. Egy utastól közel húszezer forin­tot loptak a vasúti pályaudvarban. A zsidók is elhatározák, hogy ezen­túl az öngyilkosok temetése ollyan legyen, mint más halottaké. Bulwer regényi­en egészen megsüke­­tült, e bajban különben is sok sró szenved bírálói ellenében. Több kereskedő egyesült, hogy ezentúl telegraff után tudhassák meg a leg­­nevezetesb kereskedelmi híreket. A vásárra olly nagy számmal ér­keztek ezúttal vidékiek, hogy a vendéglők­ben már alig kaphatnak szállást. Feleséget sokkal könnyebben kaphatnának. A kőbányában verekedés közben egy ember halálos sebet kapott. Nem hiában erős a kőbányai bor, főkép, ha nem Vácon szűrik. Erdélyben annyira elszaporodtak a farkasok, hogy kiirtásukra minden helység két puskát kapott, s most már pusztítják a ragadozó vadakat. Budán a leégett palota helyreállítá­sa is mielőbb meg fog kezdetni. Debreceni hírek szerint ott már­is hatalmas előkészületeket tesznek némelly kö­rökben a közelgő farsangra. Jól teszik, főkép, ha egyszersmind jót tesznek. B­é­c­s­b­e­n a nyilvános törvénykezés sok mulatságos jelenetre szolgáltat alkalmat, többi közt nem rég egy mérges hajadon in­kább kiegyezett azzal, kit bevádlott, csak­hogy éveinek számát ne kelljen nyilvánosan bevallania. A lóci zenészek hír szerint ismét külföldre készülnek, hol nagyobb méltány­­ban részesülnek, mint itthon. Hazájában te­hát nemcsak a prófétának, hanem a cigány­nak sincs szerencséje. A bélyegadónak azon jó oldala is van, hogy az emberek kevesebbet alkalmat­lankodnak haszontalan beadványokkal az il­lető hatóságoknak. Londonban a nagy műkiállításra Afrikából egy tojásnyi nagyságú gyöngyöt is hoztak, mellynek értékét olly nagynak mond­ják, hogy Európa összes adósságával sem le­hetne lefizetni. Ragyogása ollyan, mintegy szép tizenhat éves leányka szemeinek csillo­gása azon pillanatban, midőn az első szerel­mi csókot adja, — ha tudniillik volna még most olly szép leány, ki tizenhat egész évig várakozik az első szerelmi csókkal. Napoleon Lajos a szemlékre any­­nyi pénzt költött, hogy most már nem bir táncvigalmakat adni. Egyébiránt ha csak ez a baja, könnyen vigasztalhatja magát, mert pénz nélkül is táncolhat. Lindrenni Amerikában nyilvánítá, hogy még sehol nem érezte magát olly jól. Ezt azon nap mondá, mellyel az első fél mil­liót hazájába küldé. E művésznő annyira ki­­zsákmányozza Amerikát, hogy egy kis angol, vagy francia háború nem bitt volna ott annyi kárt okozni. Palmerston ezentúl e művésznőt küldhetné executióra ellenségeihez, mert ez nem kerülne olly sok fáradtságba, és mégis Ciniselli és társai egész télen át Pesten akarnak maradni. Jól teszik, főkép ha *) E kicsiny , de költészetdús ábrándat, melly mé­htóban egy német lapban megjelent, a célból for­dítok le , hogy szolgáljon , az egész közönség e­­lőtt méltó vádul L . . . . y ur ellen, ki rövid idő óta, valóban költői tollát egészen megvond a ma­gyar szépirodalomtól. — Ifjú, ki annyira tud föl­lelkesedni mindenért mi magyar, hogy képes nemzetiségünk díszétől — a nyelvtől — elválni? -------Reméljük, hogy fog rajta a szó. — 439

Next