Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-11-08 / 108. szám
ben nők whisteznek. — A kinek tetszik, kövesse példámat. — Fribcisz. Hozzá. Verset kívántál lányka tőlem , Én kérésednek szívből hódolok, Bár gyenge lantom húrját így fel — Csigázni tőlem vakmerő dolog. Hagyján , talán a tiszta szándék Kimenti e vakmerőségemet, ám emlékül neked lefestem, — Hogy bírjad tőlem — hű arcképedet : Nyílt homlokod derült egyben A csillagoknál igézőbb szemed : A csillagok némák, de szemeid Az ember lelkéhez beszélenek. Szived a napnál égetőbb tán , Boldog lesz , ki elnyerheti szived , Mert azt szerelmed láng hevével Boldogság martyrjává égeted. Ha szólsz , mikint lágy nyári szellő Megingatja a zöldes lombokat, Szelíd szavad szép hangzatára A szívnek húrja hű viszhangot ad. Lelked , mikint lecsendesült tó , Mellyet gyöngyvirágok kerítenek, Rajt az erény gyémánt csónakában Evez a hit, remény , és szeretet. Hogy arcképed hű legyen leányka , Hadd ismerhessen mindenki reád , Végül legszebb vonásodat adom : Te lelkedből imádod a hazát! V a 11 év Sándor. Magyar zene. *) (Ábránd.) Minden országnak megvan a maga nagysága. . . . Minden népnek a maga hivatása.... A falu széle sötét pillantást! gündörhajú polgárai , az úgy nevezett, új magyarok, úgy látszik — a magyarok istenétől arra választottak ki, hogy népének zenéjét vigyék ki a nagy messze világba. ... És csak nem sokára, és a magyar dalok keleti meseszerü hangjait — az egész nyugat hangoztatja vissza... És e vándorló dalok beszélni fognak, a bennmaradt árvákról, — kik most siratják az apát ki bujdosik, — az anyát, ki elveszett, az után hol, az apát kérése. ... És danolni fognak e nóták a virágzó szűzről — ki, könyüzött, a virágzó ifjúról, ki elvérezett. . . . Danolni fognak a virágzó szűzről, ki most olly sápadt, — mert elhalványult,a virágzó ifjú — a csaták terméketlen mezején. . . . Ezreket látok már állongni, halk lélekzettel, hangosan dobogó szívvel, e barna apostolok körül. ... És ez ezrek nem hallják többé az idegen zenét ... látják a hangokat, mint szökdelnek elő a barna hegedűből, miként szikrák sötét éjjel a sötét kövekből. . .. Zenévé vált a levegő, édes andalító zenévé, és ők beszivják az édes-keserű italt. — És a mint beszivják boldog mámorrá olvadnak gondolatjaik, — mint fölolvad a rege gyöngye a pohárban. . . . S ekkor lelküket holdvilágos éjként, kéjzeli kábultság evedzi körül.... Mindig mélyebben , mélyebben le világossötét örvényébe a nagy végtelen fájdalomnak. Olly édes ez elmerülés!... Úgy érzik , mintha aluvó lelküket mennyei illatárba röpitnék. Egyszerre sebes szökkenésben fordul a hang . . . mint mikor fölkacag a keserű fájdalom — midőn kifejtik a szív kétségbeesés kigyóhálójából, s oda veti magát a könnyelműség syrenkarjaiba. Ez ám a vig csevegés! szerelmes enyelgés! ifjú hetyke ugrándozás! úgy ugrándozik az őz a mezőn illatos estvén a virágkoszoruzta patak mellett. Úgy fut a lányka az enyelgő ifjú elől — kerüli csókját — de ez utána fut, —utól éreti masát — s annál édesben esik a csók. — És sejtiké, hogy ez ugyan az a hegedű, melly ezelőtt csak olly keservesen sirt ? hogy ne, sejtenék, hisz hallják, víg dal közepett, mint zokog még. De mint fájdalomban úgy örömben is, mind szilajabbul szilajabbul indulnak a hangok a rezgő húrokból. Három a tánc!.......... Látjátok röpülni a lány tarka szalagjait. Látjátok a domború keblet, mint hullámzik a féktelen táncban; — látjátok a hófehér hullámoka, a tarka virágú selyem kendőt, egy ajándék a kedvestől, mit a messze szép fővárosból hoz a vásárfiául, a selyemkendő lecsúszott a kebelről — a tánc vadmozgásiban, — nem, ők mindezt nem látják. Nem ismerik a vad csárdást, e dal szövegét — csak félig ismerik. És mégis halljátok mint ujjongatnak, — a bánat mélyéből az öröm egébe ragadá őket a dal . . . tombolnak pajkos jó kedvükben! Milly mennyeileg vigadnak, sűrű könyek gördülnek már arcaikon le. — Valóban hamar tanulták meg a ,Sírva vigad a magyarét! . . . S a mint a régi fejedelmeknek sírjába kormánypálcát és koronát tettek — úgy majd egyszer a történet a magyar sírjába gyöngydísz helyett e könyeket teendi — ha meghal! ... —, ezentúl is gyakran fognak a szegények számára nyargalni. Egy utastól közel húszezer forintot loptak a vasúti pályaudvarban. A zsidók is elhatározák, hogy ezentúl az öngyilkosok temetése ollyan legyen, mint más halottaké. Bulwer regényien egészen megsüketült, e bajban különben is sok sró szenved bírálói ellenében. Több kereskedő egyesült, hogy ezentúl telegraff után tudhassák meg a legnevezetesb kereskedelmi híreket. A vásárra olly nagy számmal érkeztek ezúttal vidékiek, hogy a vendéglőkben már alig kaphatnak szállást. Feleséget sokkal könnyebben kaphatnának. A kőbányában verekedés közben egy ember halálos sebet kapott. Nem hiában erős a kőbányai bor, főkép, ha nem Vácon szűrik. Erdélyben annyira elszaporodtak a farkasok, hogy kiirtásukra minden helység két puskát kapott, s most már pusztítják a ragadozó vadakat. Budán a leégett palota helyreállítása is mielőbb meg fog kezdetni. Debreceni hírek szerint ott máris hatalmas előkészületeket tesznek némelly körökben a közelgő farsangra. Jól teszik, főkép, ha egyszersmind jót tesznek. Bécsben a nyilvános törvénykezés sok mulatságos jelenetre szolgáltat alkalmat, többi közt nem rég egy mérges hajadon inkább kiegyezett azzal, kit bevádlott, csakhogy éveinek számát ne kelljen nyilvánosan bevallania. A lóci zenészek hír szerint ismét külföldre készülnek, hol nagyobb méltányban részesülnek, mint itthon. Hazájában tehát nemcsak a prófétának, hanem a cigánynak sincs szerencséje. A bélyegadónak azon jó oldala is van, hogy az emberek kevesebbet alkalmatlankodnak haszontalan beadványokkal az illető hatóságoknak. Londonban a nagy műkiállításra Afrikából egy tojásnyi nagyságú gyöngyöt is hoztak, mellynek értékét olly nagynak mondják, hogy Európa összes adósságával sem lehetne lefizetni. Ragyogása ollyan, mintegy szép tizenhat éves leányka szemeinek csillogása azon pillanatban, midőn az első szerelmi csókot adja, — ha tudniillik volna még most olly szép leány, ki tizenhat egész évig várakozik az első szerelmi csókkal. Napoleon Lajos a szemlékre anynyi pénzt költött, hogy most már nem bir táncvigalmakat adni. Egyébiránt ha csak ez a baja, könnyen vigasztalhatja magát, mert pénz nélkül is táncolhat. Lindrenni Amerikában nyilvánítá, hogy még sehol nem érezte magát olly jól. Ezt azon nap mondá, mellyel az első fél milliót hazájába küldé. E művésznő annyira kizsákmányozza Amerikát, hogy egy kis angol, vagy francia háború nem bitt volna ott annyi kárt okozni. Palmerston ezentúl e művésznőt küldhetné executióra ellenségeihez, mert ez nem kerülne olly sok fáradtságba, és mégis Ciniselli és társai egész télen át Pesten akarnak maradni. Jól teszik, főkép ha *) E kicsiny , de költészetdús ábrándat, melly méhtóban egy német lapban megjelent, a célból fordítok le , hogy szolgáljon , az egész közönség előtt méltó vádul L . . . . y ur ellen, ki rövid idő óta, valóban költői tollát egészen megvond a magyar szépirodalomtól. — Ifjú, ki annyira tud föllelkesedni mindenért mi magyar, hogy képes nemzetiségünk díszétől — a nyelvtől — elválni? -------Reméljük, hogy fog rajta a szó. — 439