Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)

1850-11-19 / 117. szám

Kincséhez újabb kincs jő , érkezik , De lelkét is újabb kín fúrja át; Ördög üzé el istenét szivének , Hol a pokol nyitá meg ajtaját. VII. Túl messze tengeren Élt hajdan egy király , Nemes lángú szivének, Zengett hozsánna-ének; S mellette őrt híven Polgárok szíve állt. Népének atyja volt, Hű gondját viselő; S ha vész jött, milliókkal, Mint törhetlen paizszsal, Nyugodtan ment s rohant Vészszel szemközt elő. Népét meghallgatá , S a nép hűn engedett; Őszinte hódolatnak Sugáritól ragyogtak Korona­ gyöngyei, Az ifjú fő felett. Panasz , sérv nem maradt Meghallgatatlanúl; Melly áll könyör­ s erényben , Nemes szivét az isten Vévé s szállotta meg Üdvárasztó lakói. VIII. Évek jövőnek s tűntek el, S a néptől szeretett Király körül ít­ változék Az udvar-környezet. Kevély tanácsadók vevék Fel a hon szent ügyét, Elzárva attól a király Jóságos érzetét. Az ifjú szív erélye ím Nem képes győzni már ; A hajdan üdvben völgyein Kesergők népe jár. Gonosz tanácsadók üzéli El a kék istenét, Győzelmesen foglalva el Áldott, szentelt helyét. IX. Oh , mennyi győzelem s milly diadal, Mellynek lakoznak a szív ördögi, Míg áldozatjok a halálos ágy Fájdalmi közt bűnbánatát nyögi Midőn a szem­pillája elborul, S a test mozdul­atlan sárrá leszen : Minek költözni kell, a lélek , oh , Ismét fölkel bűnéből győztesen. Midőn halállal kell már küzdeni, A lény szerelme ismét visszatér; Kegy , irgalom s jóság érzelmitől Dagad fel a kebelben minden ér. Az élet és halál határain A szív istennek nyílik meg viszont; S a helyre többé , hol győztes­ vala , Az ördög íme már hiába ront. Győztes ha jön a gyarlóság honán , Hatalma a határnál megtörik : — A szív végdobbanása istené , S a diadalt angyalok hirdetik. Beöthy Zsigmond. 474 Euphomene. (Capriccio.) Euph­omene volt legszebb állat Nagy- Károlyban. Kik ezen kitételért kedvet éreznek aprehendálni, — aprehendáljanak az „üd­­vözlégy“ szerzőjére, mellyben a többek között ez is mondatik: „aszszonyi állatoknak közöt­te.“— Azzal ugyan, hogy azt mondom: Eup­homene volt legszebb Nagy-Károlyban, nem a legnagyobb dicséretet mondom, mert kivé­ve egy exotisch, szőke fürtű, égszemű fiatal asszonykát, egy közel a megyeházhoz lakó kedves barna magyar arcot, vagy három im­posant piros fülecskén­ szűzecskét, Nagy-Ká­rolyban annyi szép arcot sem találhatni, mint­­ Fülpös-Darócon. Euphomene azonban igazán szólva nem is Nagy-Károlyba való szépség volt, illyen különc arcok csak nagy városok­ban gyakorolnak kellő hatást, Nagy-Károly­ban az illyen arcokat kiröhögik. Ne csak ítélje meg maga az úr! Haja annyi volt, hogy akárminő dühös betegségi lekaszállás után is, magából a sar­­jából boglyát rakhatott a tulajdonos bóbi­tájára. Homloka magas, fehér, és egy virsli vastagságú közép ér által két részre osztva. Szemöldje fekete, tömött, hosszú mint egy lópióca. Orra­ megengedjen a tisztelt olvasó, de e ritka orrnál kissé hosszasabban kell i­­dőznöm. Ezen orr, mintha a homlokból nőtt vol­na ki, úgy jött előre hajló vonalban, s mint­egy kétujnyi szélességben a száj felett, a leg­mulatságosabb spicben végződik. A szárnyak­nak karimás, alig szemmel látható fordulato­kat képezének, mig ha a természet nem lát­­hatlan , s megnevezhetlen erővel , hanem plajbászszal festette­k volna az arc színes ró­náira. Ez az orr méltó lett volna a Sancio e­­csetére. A szája hosszú volt, de kicsiny. Ez a kitétel új a magyar irodalomban, a­miért is igyekezni fogok azt megmagyarázni, — sok­szor talál­­az ember, kivált a folyamok part­jain, közönséges, és érdektelen csigát, ezen csiga alsó és felső része keményen össze van ragadva, de csekélyebb erő felhasználásakor, mintha természetes hátsarkokon forogna, ketté nyílik, s illyenkor széles ugyan, de mégis szűk nyílást mutat — illyen csigaszerűnek képzelje , a­ki képzelni tud az Euphomene száját. A nyak legkedvesebb része volt Pho­­menának, illyen nyakat csak Ázsiában talál­hatni, ott, hol monolungok élnek, és struthio camelusok. Fehér volt e magas nyak, mint a Sengurus hava, s olly finom gyürűcskékkel felülről lefelé, s lentről felfelé soromozva, hogy az embernek akaratlanul a pontos ter­mészet jutott eszébe, melly nem restéll syste­­mát állítani fel még a nyak productióban is. Kebele mint a carrari márvány, fehér, kemény, de nagy. Vannak egyéniségek, kik a nagy kebel szépsége ellen régen protestet nyújtottak be a szépséget meghatározó bizot­­mányhoz, de ez mégis örökké ollyan kérdés marad, melly felett eldöntőleg csak az egyé­ni votum decidálhat. Én ugyan a kisebb keb­leket pártolom, de én csak én­ vagyok, s egy illyen ént könnyen agyon szavaz kétszáz ő és te. Termete ellen még a nagykárolyi Phó­­busz Mukers sem tehetendett kifogást, pedig annak ízlése, mint a három próbás arany, az egész kerületben, agróval forog. Lába ugyan nyagyocska volt, de ő ke­veset gondolva a jövendő követelő, és vér­szomjas tyúkszemeivel, lábait olly rettenete­sen bepréselgette, hogy számtalanszor, kivált csendesebb körökben, megkülönböztetőleg ki­vehető az ember a tyúkszemek éles fajait. Illyen volt Euphomene 1850. október 20-ikán, 15 éves korában. Én Euphomenát egy ollyan­ thea esté­lyen ismertem meg, mellyben bodlyvirág volt a thea, a rum pedig törkölpálinka, Ő azonban nem ivott, de annál rémü­letesebben evett bur­gonyát, szalámit, és.................hiába le­ kell írnom, mert megtörtént.............és............... bocsáss meg izlésszent Tibibre, és..........ke­mény tojást. írói kötelességemben áll a thea vendé­geket egyenként mutatni be, már azért is, hogy rész társaságba járással ne vádoltat­­hassam. Igen sok jeles egyéniség volt ez estély­ben, Phomene iránt csak azért viseltetem na­gyobb figyelemmel, mert ezen cikk készítését neki köszönhetem, ő figyelmeztető arra, hogy a hírlapban ha kijő, sem bánja. Főlő személy a házi úr, egy hatvané­ves fizetéses táblabíró, affectált szívességgel fogadta vendégeit, de azért a legegyszerűbb physiolog is azonnal észrevehető, hogy per fás et ne fás összekörmölt birtokai nyomán köve­telő , pöffeszkedő, sőt még marquiit butasága mellett eszesnek is akar látszatni, a­mi pedig még legrettenetesebb azt is észrevéteté, miként hite szerint a mostani kormány is kény­telen leend igénybe venni tisztelt butaságát, azért, mert a miserabilis és keserű emléke­zetű nepotismus, és érdekpártfogolás átkos korában, bornyu pofájával, ordasbajuszával, durvaságával, de főleg nagyszerű befolyásá­val vagy 18 helységnek imponált. Neje egy bokrétás, tarkaöltözékes lom­ha hasmassa , már meszsziről nyujtogatá u­­gyan téglaszin práck­ait a férfi vendégeknek csókolásra, de ezen ízléstelen fáradságba egy két éhen holt tót írnokon kívül senki sem za­varta magát, hanem sua forma a konyhaié szagu duennától egy pár ölnyire távol tar­tózkodott, s csak akkor felelt halzsikillata kérdéseire, mikor e kellemetlenséget botrány nélkül ki nem kerü­lheté. A házi urnák egy igen kellemetes, és egy igen kellemetlen leánya Iza, és Riza. Egy tapasztalt nomenolog több ízben meg­­própálgató elhitetni a lányok atyjával, hogy Risa, és Isa, ugyan azon név, de az öreg szilárdul ragaszkodott hitéhez , hogy az nem ugyanazon név, s névdolgában in statu quo hagyta leányait. Gyuri (vezeték név nélkül) generált törvényszolga, az előtt rendes hajdú, nagy szamár, de igen becsületes ember. Többször gondolkodtam már azon, s most Gyurinál is-

Next