Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-11-19 / 117. szám
Kincséhez újabb kincs jő , érkezik , De lelkét is újabb kín fúrja át; Ördög üzé el istenét szivének , Hol a pokol nyitá meg ajtaját. VII. Túl messze tengeren Élt hajdan egy király , Nemes lángú szivének, Zengett hozsánna-ének; S mellette őrt híven Polgárok szíve állt. Népének atyja volt, Hű gondját viselő; S ha vész jött, milliókkal, Mint törhetlen paizszsal, Nyugodtan ment s rohant Vészszel szemközt elő. Népét meghallgatá , S a nép hűn engedett; Őszinte hódolatnak Sugáritól ragyogtak Korona gyöngyei, Az ifjú fő felett. Panasz , sérv nem maradt Meghallgatatlanúl; Melly áll könyör s erényben , Nemes szivét az isten Vévé s szállotta meg Üdvárasztó lakói. VIII. Évek jövőnek s tűntek el, S a néptől szeretett Király körül ít változék Az udvar-környezet. Kevély tanácsadók vevék Fel a hon szent ügyét, Elzárva attól a király Jóságos érzetét. Az ifjú szív erélye ím Nem képes győzni már ; A hajdan üdvben völgyein Kesergők népe jár. Gonosz tanácsadók üzéli El a kék istenét, Győzelmesen foglalva el Áldott, szentelt helyét. IX. Oh , mennyi győzelem s milly diadal, Mellynek lakoznak a szív ördögi, Míg áldozatjok a halálos ágy Fájdalmi közt bűnbánatát nyögi Midőn a szempillája elborul, S a test mozdulatlan sárrá leszen : Minek költözni kell, a lélek , oh , Ismét fölkel bűnéből győztesen. Midőn halállal kell már küzdeni, A lény szerelme ismét visszatér; Kegy , irgalom s jóság érzelmitől Dagad fel a kebelben minden ér. Az élet és halál határain A szív istennek nyílik meg viszont; S a helyre többé , hol győztes vala , Az ördög íme már hiába ront. Győztes ha jön a gyarlóság honán , Hatalma a határnál megtörik : — A szív végdobbanása istené , S a diadalt angyalok hirdetik. Beöthy Zsigmond. 474 Euphomene. (Capriccio.) Euphomene volt legszebb állat Nagy- Károlyban. Kik ezen kitételért kedvet éreznek aprehendálni, — aprehendáljanak az „üdvözlégy“ szerzőjére, mellyben a többek között ez is mondatik: „aszszonyi állatoknak közötte.“— Azzal ugyan, hogy azt mondom: Euphomene volt legszebb Nagy-Károlyban, nem a legnagyobb dicséretet mondom, mert kivéve egy exotisch, szőke fürtű, égszemű fiatal asszonykát, egy közel a megyeházhoz lakó kedves barna magyar arcot, vagy három imposant piros fülecskén szűzecskét, Nagy-Károlyban annyi szép arcot sem találhatni, mint Fülpös-Darócon. Euphomene azonban igazán szólva nem is Nagy-Károlyba való szépség volt, illyen különc arcok csak nagy városokban gyakorolnak kellő hatást, Nagy-Károlyban az illyen arcokat kiröhögik. Ne csak ítélje meg maga az úr! Haja annyi volt, hogy akárminő dühös betegségi lekaszállás után is, magából a sarjából boglyát rakhatott a tulajdonos bóbitájára. Homloka magas, fehér, és egy virsli vastagságú közép ér által két részre osztva. Szemöldje fekete, tömött, hosszú mint egy lópióca. Orra megengedjen a tisztelt olvasó, de e ritka orrnál kissé hosszasabban kell időznöm. Ezen orr, mintha a homlokból nőtt volna ki, úgy jött előre hajló vonalban, s mintegy kétujnyi szélességben a száj felett, a legmulatságosabb spicben végződik. A szárnyaknak karimás, alig szemmel látható fordulatokat képezének, mig ha a természet nem láthatlan , s megnevezhetlen erővel , hanem plajbászszal festettek volna az arc színes rónáira. Ez az orr méltó lett volna a Sancio ecsetére. A szája hosszú volt, de kicsiny. Ez a kitétel új a magyar irodalomban, amiért is igyekezni fogok azt megmagyarázni, — sokszor találaz ember, kivált a folyamok partjain, közönséges, és érdektelen csigát, ezen csiga alsó és felső része keményen össze van ragadva, de csekélyebb erő felhasználásakor, mintha természetes hátsarkokon forogna, ketté nyílik, s illyenkor széles ugyan, de mégis szűk nyílást mutat — illyen csigaszerűnek képzelje , aki képzelni tud az Euphomene száját. A nyak legkedvesebb része volt Phomenának, illyen nyakat csak Ázsiában találhatni, ott, hol monolungok élnek, és struthio camelusok. Fehér volt e magas nyak, mint a Sengurus hava, s olly finom gyürűcskékkel felülről lefelé, s lentről felfelé soromozva, hogy az embernek akaratlanul a pontos természet jutott eszébe, melly nem restéll systemát állítani fel még a nyak productióban is. Kebele mint a carrari márvány, fehér, kemény, de nagy. Vannak egyéniségek, kik a nagy kebel szépsége ellen régen protestet nyújtottak be a szépséget meghatározó bizotmányhoz, de ez mégis örökké ollyan kérdés marad, melly felett eldöntőleg csak az egyéni votum decidálhat. Én ugyan a kisebb kebleket pártolom, de én csak én vagyok, s egy illyen ént könnyen agyon szavaz kétszáz ő és te. Termete ellen még a nagykárolyi Phóbusz Mukers sem tehetendett kifogást, pedig annak ízlése, mint a három próbás arany, az egész kerületben, agróval forog. Lába ugyan nyagyocska volt, de ő keveset gondolva a jövendő követelő, és vérszomjas tyúkszemeivel, lábait olly rettenetesen bepréselgette, hogy számtalanszor, kivált csendesebb körökben, megkülönböztetőleg kivehető az ember a tyúkszemek éles fajait. Illyen volt Euphomene 1850. október 20-ikán, 15 éves korában. Én Euphomenát egy ollyan thea estélyen ismertem meg, mellyben bodlyvirág volt a thea, a rum pedig törkölpálinka, Ő azonban nem ivott, de annál rémületesebben evett burgonyát, szalámit, és.................hiába le kell írnom, mert megtörtént.............és............... bocsáss meg izlésszent Tibibre, és..........kemény tojást. írói kötelességemben áll a thea vendégeket egyenként mutatni be, már azért is, hogy rész társaságba járással ne vádoltathassam. Igen sok jeles egyéniség volt ez estélyben, Phomene iránt csak azért viseltetem nagyobb figyelemmel, mert ezen cikk készítését neki köszönhetem, ő figyelmeztető arra, hogy a hírlapban ha kijő, sem bánja. Főlő személy a házi úr, egy hatvanéves fizetéses táblabíró, affectált szívességgel fogadta vendégeit, de azért a legegyszerűbb physiolog is azonnal észrevehető, hogy per fás et ne fás összekörmölt birtokai nyomán követelő , pöffeszkedő, sőt még marquiit butasága mellett eszesnek is akar látszatni, ami pedig még legrettenetesebb azt is észrevéteté, miként hite szerint a mostani kormány is kénytelen leend igénybe venni tisztelt butaságát, azért, mert a miserabilis és keserű emlékezetű nepotismus, és érdekpártfogolás átkos korában, bornyu pofájával, ordasbajuszával, durvaságával, de főleg nagyszerű befolyásával vagy 18 helységnek imponált. Neje egy bokrétás, tarkaöltözékes lomha hasmassa , már meszsziről nyujtogatá ugyan téglaszin práckait a férfi vendégeknek csókolásra, de ezen ízléstelen fáradságba egy két éhen holt tót írnokon kívül senki sem zavarta magát, hanem sua forma a konyhaié szagu duennától egy pár ölnyire távol tartózkodott, s csak akkor felelt halzsikillata kérdéseire, mikor e kellemetlenséget botrány nélkül ki nem kerülheté. A házi urnák egy igen kellemetes, és egy igen kellemetlen leánya Iza, és Riza. Egy tapasztalt nomenolog több ízben megprópálgató elhitetni a lányok atyjával, hogy Risa, és Isa, ugyan azon név, de az öreg szilárdul ragaszkodott hitéhez , hogy az nem ugyanazon név, s névdolgában in statu quo hagyta leányait. Gyuri (vezeték név nélkül) generált törvényszolga, az előtt rendes hajdú, nagy szamár, de igen becsületes ember. Többször gondolkodtam már azon, s most Gyurinál is-