Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-09-11 / 61. szám
Megjelenik, ünnep-s vasárnapot kivevőn, mindennap délután ! divatképek- és egyéb műmellék- ^ letekkel. HiLfallUTál. PH ______.CLA__________W _____ | Szerkesztőségi ? szállás: hatvani utcai Horváth - ház, első udvar, 3-ik az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. @ hova leiratok Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác. Gusantandik. Budapest, 1850. 61. Péntek, sept. 13. Csillagtalen éjszakák. I. Eltűntél te kedves gyermek , Mint a nyugvó nap pihenni, Ah de te nem fogsz , miként e Szőke lelkem visszajönni. A te álmod , örök álom , Mellynek nincsen ébredése, Lelkem a te eltűnésed , Halvány csillagnak esése. II. Mezőn volt a szép leány , Villám sujtált agyon. Mellette térdelt kedvese Fájt, fájt a szive nagyon. Megátkozta a sorsot, Megátkozta a világot, Eddig csak fát ölt a villám Mért ölte meg e virágot. HI. Egyszerű volt temetése A pap , s a kántor kisérte , Senki az egész faluban Egy könyecskét sem sírt értte. Lebocsátották a sírba Hideg földet hánytak rája , Ki őt megsiratta volna , Gyászpadon feküdt a mátkája. IV. Fehér vagy gyermekem , Mint a hó fehér , Oh mért nem mosolyogsz Jó anyád ha kér. Kérelmét anyjának Nem hallgatja meg, Mint a hó fehér és Mint a hó hideg. V. Halj meg , szólt indulat között A rosz anya, És büntetésül meghala Szép magzata. Ébredj fel, szólt a jó anya Egyetlenem. De az álom örök maradt A gyermeken. La u ka. Egy bajusztalan története. (Folytatás) II. Látogatásunk után három nappal, egyedül ült szobájában Gusztáv, pipájából keletiesen eregetve a barna füstfelhőket. Különös lelki nyughatatlanság volt arcából pillik félév, vasható, bizonyosan azon törte fejét, hogy az Emíliának bolondjában tett tízezer forintos ígéretét mikép válthatná be amollyan könynyű móddal, hogy tudniillik egy szép ebédutáni órában végig fekünnék a pamlagon, s aztán mire fölébredne, egyszerre csak azt venné észre, miszerint bizonyos tízezer forintok rugdalóznak a zsebében. Illyenféle istenes gondolati lehettek Gusztávnak, midőn hirtelen fölpattan szobája ajtaja, s mint tigris berohan azon Térey, iszonyúan föltorzolt hajakkal s nem kevésbbé szikrázó szemekkel. E pillanatban a belépő Téreyre ismernünk nem kis föladat. Öltözete el volt hanyagolva , a rendesen sziklakemény fatermörderek most bádjadtan néztek ki, s szomorúan le voltak konyulva, mint bizonyos állat fülei, midőn a nyáj között méla gondolkozásnak adja magát; orra és felső ajka köztti tér, (hol t. i. a bajusz szokott teremni,) hosszú, fekete ragtapaszszal volt beborítva, mellyet egyik kezével fehér kendővel takart el. Amint Gusztáv a hívatlanul berohanó vendéget megpillantó, ollyanféle kellemes érzet lepte meg, mint akinek egyszerre három huszár akar patrontás szíjat hasítani, egyenesen a háta közepéből. Az első is, mit Gusztáv meglepetésében ajkán kibocsátott, csak e szavak valónak : — Isten, ne vigy a kisértetbe! — a második pedig, mit szinte ajkán kibocsátott, az a kurta szárú tajték pipa volt. Ennél aztán többet egy szót se szólt, még csak a pipája után sem kapott, hanem hátra tette két kezét, aztán iszonyú ostoba képet vágó és megállt, mint egy közeledő viharnak szemébe, néző siketnéma szatua. Térey az ágyra hajita kalapját, a zsebkendőt pedig leemelő ajkáról, s miként egy bőszdühös oroszlán nekirohant Gusztávnak és szólt, — dehogy szólt, kiáltott, ordított telitorokkal, hogy rá a malter tenyérnyi darabokban mondta föl a szolgálatot a stukatornak. Tehát a társalgás nem valami selyemlágy hangon kezdetett meg. — Mit tett ön velem, szerencsétlen ember ? — mondó többek közt Térey. — Hah, isten legyen önnek irgalmas kegyelmes, mert megverem! nem! — tévé utána fog csikorgatva, itt standé péde megeszem az urat!! Gusztáv nem szólt egy szót sem, csak azt mondta, hogy: — De bizony pedig igen okosan teszi, ha moderálni fogja étvágyát. — Nem moderálom! mért csúfolt fel illy gyalázatosan! nem moderálom! — No hát ha ollyan nagy gustusa van rám, — szólt Gusztáv önfeláldozó nyugalommal, — kapjon be hamar, itt vagyok la. — Ön meggyalázott, gúnyt űzött belevetségessé tett egész világ előtt. Ez vért kíván.------Ördög és menykő! miből volt készítve az a kenőcs ? — az egész bőr, az egész bőr le van perzselve ajkamról! hah, egy hónapig sem mehetek emberek közé ! Szóljon, miből volt az a kenőcs? — Ha már ollyan nagyon akarja tudni, megmondhatom : körisbogárflastrom lehetett biz az. — S hogy mert ön azzal engem lefőzni? — Csak tréfa volt édes báró úr. — Hah, nagyon roszul ütött ki a tréfa! E gyalázatot csak vér moshatja le. Ön meg fog velem verekedni. — Itt mindjárt? — kérdő Gusztáv, kabátja ujját felgyűrve. — Oh nem! meg fog ön víni. — Víni? az ugyan nem kenyerem, de ha épen meg kell lenni, azt se bánom. S mikorra parancsolja ? — Holnap reggel öt órakor. — S hol ? — Alsákoson. — S mivel ? — A választás joga önt illeti, úgy hiszem, a megsértés nagyságát véve tekintetbe, legjobb lesz pisztollyal, élethalálra. De ott legyen , különben nyilvános helyen fizetem vissza a kölcsönt. — Ne búsuljon semmit, ott leszek. — Térey távozott, épen olly dühvel, mint amillyennel jött. Gusztáv pedig ismét lefeküdt, szörnyen el akart volna aludni, de tolvajkulccsal sem lehetett volna lezárni szemeit. Nagyon meg volt akadva a holnapi nappal. S mégis olly jó izűt nevetett annak a furfangos bajuszkenőcsnek. — Az ajtó megnyílt, s egy jókedvű, csinos fiatal ember lépett be, Gusztáv legmeghittebb barátja, Füvesi. Nekiesett Gusztáv s elbeszélte a történeteket, aztán nyakába borult s elmondta, hogy ő most búcsúzik, mert holnap vagy ő vagy a báró, de egyiküknek halni kell. A jókedvű Füvesi rémséges kacagást ütött, minthogy pedig a nevetés ollyan, mint a betegség, melly könnyen ragad egyikről a másikra, tehát Gusztávunk is segítette előmozdítani a nevetést. Egyébiránt volt is mit nevetni. — Hanem a holnapi nap! — kiálta fel Gusztáv, — az a holnapi nap is egyszerre ..