Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)

1851-09-27 / 222. szám

lökészületeit, csak fa edényeit s goromba művű holmijait zára a szekrénybe, ruhadara­­bait egy átalvetőbe dugá, aztán kezébe vé­ve botját, keresztet vete mintegy megál­dandó e szerény lakot, mellyel tán nem vala viszontlátandó többé, és kilépe a kuny­hóból, bezárva maga után a toló reteszeket, így az egész csapat útnak indula a siker elérendő. A csaplár segédeivel pogyászokkal ra­­kodtan előre ballagának, utánok jőve Bá­lint, fegyverét vállán hordozva, s pillantá­­sival a sűrű ködön ügyekvék áthatolni, melly öt burkolá. József gazda, ki utána ballaga, ollykor meg-megfordul a vég pil­lantást vetendő kunyhójára. Háta mögött a csorda ezüsttiszta csengőt zengedezének. Az ökrök rövid lépést halad­nak, és nem örömest látszanak távozni a helyről. Mint­ha értették volna, hogy az illatozó takar­­mányfű és a menthalmi tiszta levegő he­lyett dohos szalma és nedves istállói bűz vár rájuk néhány hónapra, búsan és bo­­szosan nézének ki. A háttéren erős ugatás hangzik a ködön át, s azt tanusita, hogy a hű komondorok visszatériték a szökevénye­ket és sietteték a renyhe állatokat. Az út kényelmes vala és legkisebb veszély sem mutatkozék eltévedésre azon vezetőkkel, kik minden zugát ismerék a Monthalmnak. Bálint tehát teljes biztosság érzetével adá oda magát merengésének, midőn ügyeimet azon két ember felkiáltásai vonák magokra, kik élét képezék a menet­nek. Megállónak és nem felindulás nélkül beszél­nek egy férfival, kire hirtelen buk­kantak. Oliba vala az, ki azelőtt való napon azon parancsot kapta, hogy faluba kisérje Villareali Monteszt és a cigányt. Bálint minél előbb tudósításokat ve­endő e két személy felöl, kik ámbár egé­szen más okokból érdeklék őt, türelmetle­nül siettető lépteit. A csoporthoz érkezvén, a csaplár egész élénkséggel kiált­a fel: — Megszökött a gazember ! s ti el­­szalasztátok őt. . . Oh te akasztófa cifrá­zó Biroben! Lehetetlen, Oliba, te csak tré­fálni akarsz velem! Diou biban! megér­­demlenéd — — Pedig mégis úgy van, kedves úr — monda Oliba borzasztó hangon, — hiszen a gazember még tegnap estve szökött el, mielőtt a hegy tövébe értünk, s az éjsza­kát alkalmasint arra használta, hogy átkel­jen a határokon. — Kiről beszél kelméd? — kérde Bálint hevesen; — tán csak nem azt akarja kelméd mondani, hogy a nyomorít gyilkos ki tudta játszani szemességeket ? . . Mon­­tesz kapitány bizonyosan nem engedte vol­na azt megtörténni. Oliba fejét lesütő. — Az már csakugyan megfoghatlan! monda a csapsár újólag; — fogadni mer­nék, hogy ez a fajankó valami ostobaságot követett el. — Nem én, kedves uram, igazán mon­dom, hogy nem, hiszen ítéljen maga. Tehát a gargantura kősziklához érünk , ott lenni a fenyvesszélénél. Én a kapitány batyjával előre ballagok, a gondosan megkötözött cigány pedig sarkamban hátam mögött, s utána Montesz úr készen tartva karabélyát. Néhány ízben nagyon halkan hallám szét­­váltani őket, mit én azonban nem értek. Egyszerre csak lármát hallok, és az erdő felé látám szaladni a cigányt, a kötél pedig, melly mindkét kezét és lábait fűzé össze, mintegy késsel vala ketté metszve köze­­pett. Én azonnal földre dobám a batut és a cigány után rohanok. — Nos, és mit ten a kapitány? — kérde Bálint. — Inkább roszat mint jót. Már szin­te megcsíptem a gyilkost, midőn utánam kiáltá a kapitány. Meg ne mozdulj, majd megállítom én őt futásában. — Ugyanezen pillantatban eldurranta karabélyát, a golyó fülem mellett sim­­tett el. Csaknem kővé váltam ; midőn a porfüst eloszlott, Birobén már hegyen völgyön túl volt. — Oh! a kapitány épen úgy gyűlölő őt mint én! — monda Bálint — a boszu­­sszony kegyetlenségekre ösztönző őt e pil­lantatban, s bizonyosan megölte a cigányt vagy megsebesítette legalább. — Egyik sem áll, mert újra megta­láltuk azt a golyót e fenyvesben. . . Azon­ban a nélkül, hogy sérteni akarnám kegye­det, csak megmondom, hogy a városiak na­gyon rosz lövészek, mert a lövés inkább nekem volt szánva mint a cigánynak. — Hát nem kutattátok meg az erdőt ? nem üldöztétek tovább a nyomom gazem­bert ? — Vagy igen, uram, de hiszen épen úgy kereshettük volna egy varrótűt vala­mi szénaboglyában , mint embert a Móni­káim fenyvesében, főkép az éjszaka beáll­tával. . . Hiába véreztük el kezeinket és képeinket, semmit sem végezve kellett visz­­szatérnünk a faluba. (Folyt. köv.) 883 Hirh­arang. A ,Testvértánc1 igen sikerült raj­zával rövid idő múlva kedveskedni fo­gunk nyájas olvasóinknak. Lakatos Sándor népszerű tánc­művészünk alig érkezett fővárosunkba, s már is minden oldalról sűrűn jelentkeznek nála tanítványok. Jövő télen mindenesetre ,Testvértánc1 lesz a jelszó minden mulató körben. A­­Remény negyedik füzete teg­nap jelent meg igen érdekes tartalommal. A légszóátvilágítást több magánházban is kezdik már használni, ho­va nemzeti színházunktól tömlőkben viszik a gyuanyagot. Mindenesetre szép, hogy e­­zen nemzeti intézetünk még ez után is ter­jeszti a világosságot. Két ura­s színházunkban igen e­­pés megjegyzéseket ten zártszéken a ma­gyar Lecouvreur ellen, kiről, mint a pél­dabeszéd mondja, ugyancsak levették a ke­resztvizet. Alkalmasint irigységből, mivel ők még nem részesültek abban. Máskor sér­tő fitymálásaikkal ne zavarják olly hango­san a figyelni óhajtókat. Egy kávé­ház­ban egy bécsi né­met újság meggyuladt e napokban, mi nagy rémü­lést okoza, mert senki nem hitte vol­na, hogy annyi gyuanyag találkozzék benne. A rác ürmöst nagyban kezdik fo­gyasztani, utána azonban nem tanácsos so­káig egy oldalon feküdni, mert a zamatos „nedű“ könnyen nyilást vághatna rajta. T­u­r­i­n­b­a­n egy falánk urfi foga­dott, hogy egyszerre négyszáz ausztrigát eszik meg, de a háromszázötvenedik után meghalt. L­i­e­v­e­n hercegnő Parisban nagy nőgyülést tartott, mellyben a fölött vitat­koztak, hogy kit kelljen jövő évben elnök­ké választani. E tanácskozmány eredményét még nem tudhatni, mert a jelenvolt nők szorosan megőrizték a titkot. Természete­sen­­ Montpensier hercegnő leányt szült, ki a keresztségben következő neve­ket kapott: Mária, Amália, Luiza, Enriké­­ta, Filipa, Antonia, Fernanda, Krisztina, Izabel, Adelaida, Jeusa, Jozefa, Jakina, A­­na, Franciska, Justa, Rufínia, Ramona, E­­lena, Karolina, Bibiana, Polonia, Gaspara, Melchora, Baltazara, Augusztina, Sabina. Több nincs, de lehetett volna. Bécsben jövő télen egy jótékony társulat ismét négyszázezer adag levest szándékozik kiosztani a szegények közt, melly mennyiséghez negyvenezer font bur­gonya kell. Schönbrunban az állatsereglet­ben egy teve megharapta ápolóját. Okát a szokatlan tettnek nem tudhatni. Londonban minden tíz percben egy ember hal meg és minden hét percben egy gyermek születik. Ez igen kedvező e­­redmény, ha feledjük, hogy sok gyermek halva születik. Amerikában olly jeles falábakat készít egy erőművész, miszerint sok ember levágata már lábát, hogy helyette falábat használhason. A kávé egy vegytanár állítása sze­rint, rendkívül erősít, és minden fáradal­mak elviselésére képesít. Ezt alkalmasint fogják szép olvasónőink hinni. — © Nemzeti Szinház. ,A szerelmes ördögi élénkül gyakorolja vonzerejét, és sok embert csá­bít színházba. Az előadás igen jól sikerült. Füredynk gyöngélkedése igen saj­nosan zavará meg az operai játékrendet, szerencsére azonban most már ismét éne­kelhet e jeles művészünk. Lakatos táncművész hazánkfia mie­lőbb bemutatja színpadunkon .Testvértán­­cát­, a tanulást már kedden fogják megkez­deni az illetők. Halljuk, hogy több más ér­dekes néptáncot is be fog közönségünknek mutatni. —0—

Next