Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)

1851-11-19 / 266. szám

azokból saját hasznára az ország rendei tudtával könyveket választni. E pontokat Ulászló, ha királlyá választatik, kiadandó okmánynyal ünnepélyesitendi, ha pedig más választatnék, az ország rendei kieszközlen­­dik, hogy az is hasonlóan azt okmányilag megerősítse. ") Ez egyességnek megkötése után Il­dik Ulászló csakugyan magyar királlyá vá­lasztatott, kinek szerelmét Mátyás özvegye Beatrix mennyire vadászta, elmondták en­nek életrajzában. Végre a szemtelenségig kacérkodó hölgynek tett ígéretétől, mely­­lyet Beatrix annyira szemrehányt­a Ulász­lót a pápa fölmenté. Ez alkalommal (1493) semmisité meg a pápa Corvin János és Ga­­leazzo Bianka közt történt eljegyzést is, * 2) minthogy a hölgy — mint megjegyzik, — kikötötte, hogy Corvin Jánoshoz csak úgy menend, ha a trónt elnyerendi. Elenyészvén ekép Corvin Jánosnak Biancával, minden viszonya, a deli ifju egy más magához érdemes­ magyar hölgy után veté szemeit. Illyennek tartá ő a dús, és egyszersmind bájos Frangepán Beatrixet, kivel csakugyan házasságra is lépett. A férjéhez szinte méltó szelid lelkü­letű hölgy Frangepán Beatrix e boldog há­zasság alatt két gyermekkel , Kristoph és Erzsébettel örvendezteté meg férjét a di­cső Hunyadi család ezen utolsó sarjadékát. De a mostoha sors úgy akarta, hogy e de­rék pár földi üdve sokáig ne tartson, mert a török harcokban annyi dicsőséget kivivett Corvin János férfi kora legszebb szakában 35-dik évében (1504) meghalt, és Lepo­­gleván eltemettetett. A férje vesztét kesergő hölgyet nem sokára még más gyász­csapás is érte. Kris­tóf fia atyja után nem sokára meghalálo­­zott, s benne a Hunyadi nemzetség utolsó férfitagja eltűnt. A kedélyében megtört özvegy Bea­trixet Kristóf fiának halála után még más kellemetlenségek is zavarák; ugyan­is fér­jének Corvin Jánosnak II. Ulászlóval 1490- ben kötött, és feljebb közlőit egyessége szerint férfi gyermekei kimúlta után jószá­gai egy részének a királyra kellett volna visszaszállani, azonban Frangepán Beatri­xet Szapolyai János, és anyja Hedvig, a tescheni hercegné reá beszélték, hogy le­ányát Erzsébetet Szapolyai Györgynek je­gyezze el, melly után a felek elhatározták, hogy Beatrix halála után Corvin János jó­szágai a fiatal párra szálljanak. De a király Ulászló is ügyelt jogaira , és azért a kine­vezett uj bánokat olly utasítással küldötte Horvátországba , hogy Corvin Jánosnak ottani jószágait lefoglalják. Frangepán Beatrix a­kit az ügyes tervező Szapolyaiak tartottak tanácscsal, az elfoglalni szándékozó bánoknak ellent­­állott, azután pedig több jószágát a Szapo­lyai családnak azonnal átadá. 3) 1) Pray II. 495 s köv. 2) Pray II. 514-3) Horváth M. II. 301. s köv. — Pray II. 539, stb. 1057 Ez ügy elintézése végre az ország­­gyűlés elé került, hol is az 1505-dik év elején Beatrixnak a Szapolyaiakkali házas­sági és örökösödési szerződése megerősít­­tetett, a királyt pedig a hatalmas Szapolyai párt még oda is kényszerite, miszerint az a Beatrixal kötött szerződésben megegye­zett, és ekép a kérdéses jószágoknak csak egy része jutott a koronára. Beatrixnak szomorúságára nemsokára leánya Erzsébet a Szapolyai György je­gyese is meghatározván, a szerencsétlen nő másodszori házasságra szánta magát. 1508. év végén György brandenburgi gróf,Ulászló királynak nővérétől, unokája vezeté ismét oltárhoz a még mindig viruló korú bájos, és dús özvegyet. De e házasságon isten áldása nem vala. A feslett életű, pazar brandenburgi György mellett, — ki nejének terjedelmes javait nagyban tékozla, — a szerencsétlen Beatrix csak szenvedett, és keserű csaló­dása gyöngéd keblét annyira eltörté, hogy nemsokára örökre lehervadt. Nagy Iván: Én és quasinem. Istenem! Istenem! Biblia. Képzelem, midőn e címet olvassák majd szép önök, minő pittyre vonulnak bájos ajkaik; — micsoda elbizottság — fogják mondani — érdektelen magánviszonyok rajzával akarni ellopni az olvasóktól hasz­nosabbakra fordítható idősöket, — huh! fogják mások mondani a címre meredező szemekkel — mi borzasztó! ? ennek sem szeretnék ám nője lenni, a­ki silány áruk­ént a piacra hordja élete párja gyengéit, mert azt előre is gyanítják, hogy mellőzve a jó tulajdonokat, majd mindig csak a gyen­ge oldallal kacérkodik a kaján toll. De le­gyenek megnyugodva szép önök, ha sejtel­mük csak kis részben is teljesül: ez azon ellenállhatlan édes ösztönnél fogva törté­nik, melly szerint magunk hibáit mások bot­lásaival akarjuk takargatni; de ki tehet ró­la ? ez már egyszer így van, s ha épen ap­­prehendálni méltóztatnának ezen kis ofden­­barangért — bár én ezt nem comprehen­­dálhatnám — boszulják meg magukat ne­münkön, és------ne menjenek a férjhez. . . Én hiszen részemről tudom megjárom, mert köztünk legyen mondva — nekem nincs ám még nem, csak — kedvesem, egy gyönyö­rű ici-pici, barna , tüzes, de mérges me­nyecske , kinek hajthatlan capricei igába görnyeszték férfiasságom,------és én nem tehetek róla------ olly vakon hódolok neki, mint egy kis démonnak, sokszor felsohaj­­tok­ ,ah! titkos égi hatalmak, ragadjatok ki ezen őrlő kerékfogak alól, én hálául meg­fogadom, hogy soha — de soha teljes éle­temben nővel többé viszonyba nem elegye­dem, csak ez egyszer segéljetek. . . mert higyék meg szép olvasónők, inkább Niaga­ra zuhatagába ugranám, mint olly női ol­dal mellett legyek, azon gyötrő tudattal, hogy :Simandla vagyok! . . Hátha még azt is hozzá teszem, mit nem is gondolnak szép önök, — hogy kedvesemre más is tart ám igényt, — hogy őt már szorosabb kapcsok is fűzék egy valakihez, mint millyenekkel engem csatolt hozzá erűdei fatumom, — hogy ő azt mit nekem titkon súgott fülem­be, midőn holdvilágos estéken a mámi kí­séretében a piacon végig promeniroztunk, másnak is még pedig többek előtt fenhan­­gon bevallá, — szóval, mit hámülök — há­­molok, csak ki kell mondanom előbb — u­tóbb — tehát, hogy neki fé------férje is van ! Jaj ! ha látnák szép olvasónők, hogyan elpirultam! de nem is csoda, mert ha ezt is elképzelem, úgy elönti a keserűség benső­met, mint a betegét a rebarbara! . . Csak ez ne volna! akkor hiszen könnyen beszél­nék. Majd ellenszegülnék akaratos kivánal­­minak; — nem úgy, kis Tónikám — mon­danám — ezt igy akarom, és igy lesz, s ha nem , a­mi nem hajol, annak törni kell! —■ De most, alig szólok egy szócskát ellene : úgy rám kiált, mint egy bakancsos káplár a közvitézre, csak úgy süvölt el a sok atta teremtette füleim mellett, mint megannyi gránát, és ha én méltóságos haragra gyu­­ladván férfiasságom ébredő tudatában po­­sitiómat megtartandó visszabombardirozok, akkor elkezd pityeregni, — szememre veti durvaságomat, — egy szuszszantással el­mondja mind azt, mit értem kockára tett, és mind ezt crescendo, nem a legkellemesb hangzatu szóvirágokkal garnirozva, mig végre : a kis csupor kiforr — elalél — és én neki lágyulva mint egy szuszvesztett duda , futok, szaladok gyógycsepekért, hogy új életre hozzam az érttem szenvedőt! És ha illyen scéna után magános szobámba a történtekre visszaemlékszem: topogva dühöngök — szememre vetem gyávaságo­mat — s újra fogadást teszek , hogy újra megszegjem! . . Sok­szor elátkozom az egész nőnemet — bocsássanak meg ezért nyájas olvasó­nőim, hogy illy nyiltan bevallom, de ezt — a­mint gyaníthatják is — csak azért teszem, hogy kis oldalbordám olvasván a Hölgyfu­tár ezen keserves panasszal impregnált so­rait, szivére tapintva, tán magára ismerend, és igy sorsom vagy megkönnyebbülend vagy — — meghalok! igen, igen — ne neves­senek önök — én meghalok! . . Ha szere­pet nem cserélünk és ez még soká­igy tart, megölnek huennám kielégithetlen vágyai!! Oh! bár csak megvívhattam volna azon pi­óca forma valamivel, mi férjének mondá ma­gát egykor; — pár havi börtön — és vi­szonyomnak bizonyosan vége leendett. De ez nem történhetett, mert — —■ hallják csak szép önök , elmondom. Egyszer kora reggel benyit szobám­ba egy férfiforma nyurga alak, és első in­­trádára rám rohan ezen szavakkal­ . — Uram ön szereti nőmet! ? — Meg van ön erről győződve ? — kérdezem felelőleg. — Ezt még ön kérdezi? — mond bo­­szosan , — hisz az egész város tele van e hírrel, és engem pimasz bábnak csúfol.

Next