Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-11-19 / 266. szám
azokból saját hasznára az ország rendei tudtával könyveket választni. E pontokat Ulászló, ha királlyá választatik, kiadandó okmánynyal ünnepélyesitendi, ha pedig más választatnék, az ország rendei kieszközlendik, hogy az is hasonlóan azt okmányilag megerősítse. ") Ez egyességnek megkötése után Ildik Ulászló csakugyan magyar királlyá választatott, kinek szerelmét Mátyás özvegye Beatrix mennyire vadászta, elmondták ennek életrajzában. Végre a szemtelenségig kacérkodó hölgynek tett ígéretétől, melylyet Beatrix annyira szemrehányta Ulászlót a pápa fölmenté. Ez alkalommal (1493) semmisité meg a pápa Corvin János és Galeazzo Bianka közt történt eljegyzést is, * 2) minthogy a hölgy — mint megjegyzik, — kikötötte, hogy Corvin Jánoshoz csak úgy menend, ha a trónt elnyerendi. Elenyészvén ekép Corvin Jánosnak Biancával, minden viszonya, a deli ifju egy más magához érdemes magyar hölgy után veté szemeit. Illyennek tartá ő a dús, és egyszersmind bájos Frangepán Beatrixet, kivel csakugyan házasságra is lépett. A férjéhez szinte méltó szelid lelkületű hölgy Frangepán Beatrix e boldog házasság alatt két gyermekkel , Kristoph és Erzsébettel örvendezteté meg férjét a dicső Hunyadi család ezen utolsó sarjadékát. De a mostoha sors úgy akarta, hogy e derék pár földi üdve sokáig ne tartson, mert a török harcokban annyi dicsőséget kivivett Corvin János férfi kora legszebb szakában 35-dik évében (1504) meghalt, és Lepogleván eltemettetett. A férje vesztét kesergő hölgyet nem sokára még más gyászcsapás is érte. Kristóf fia atyja után nem sokára meghalálozott, s benne a Hunyadi nemzetség utolsó férfitagja eltűnt. A kedélyében megtört özvegy Beatrixet Kristóf fiának halála után még más kellemetlenségek is zavarák; ugyanis férjének Corvin Jánosnak II. Ulászlóval 1490- ben kötött, és feljebb közlőit egyessége szerint férfi gyermekei kimúlta után jószágai egy részének a királyra kellett volna visszaszállani, azonban Frangepán Beatrixet Szapolyai János, és anyja Hedvig, a tescheni hercegné reá beszélték, hogy leányát Erzsébetet Szapolyai Györgynek jegyezze el, melly után a felek elhatározták, hogy Beatrix halála után Corvin János jószágai a fiatal párra szálljanak. De a király Ulászló is ügyelt jogaira , és azért a kinevezett uj bánokat olly utasítással küldötte Horvátországba , hogy Corvin Jánosnak ottani jószágait lefoglalják. Frangepán Beatrix akit az ügyes tervező Szapolyaiak tartottak tanácscsal, az elfoglalni szándékozó bánoknak ellentállott, azután pedig több jószágát a Szapolyai családnak azonnal átadá. 3) 1) Pray II. 495 s köv. 2) Pray II. 514-3) Horváth M. II. 301. s köv. — Pray II. 539, stb. 1057 Ez ügy elintézése végre az országgyűlés elé került, hol is az 1505-dik év elején Beatrixnak a Szapolyaiakkali házassági és örökösödési szerződése megerősíttetett, a királyt pedig a hatalmas Szapolyai párt még oda is kényszerite, miszerint az a Beatrixal kötött szerződésben megegyezett, és ekép a kérdéses jószágoknak csak egy része jutott a koronára. Beatrixnak szomorúságára nemsokára leánya Erzsébet a Szapolyai György jegyese is meghatározván, a szerencsétlen nő másodszori házasságra szánta magát. 1508. év végén György brandenburgi gróf,Ulászló királynak nővérétől, unokája vezeté ismét oltárhoz a még mindig viruló korú bájos, és dús özvegyet. De e házasságon isten áldása nem vala. A feslett életű, pazar brandenburgi György mellett, — ki nejének terjedelmes javait nagyban tékozla, — a szerencsétlen Beatrix csak szenvedett, és keserű csalódása gyöngéd keblét annyira eltörté, hogy nemsokára örökre lehervadt. Nagy Iván: Én és quasinem. Istenem! Istenem! Biblia. Képzelem, midőn e címet olvassák majd szép önök, minő pittyre vonulnak bájos ajkaik; — micsoda elbizottság — fogják mondani — érdektelen magánviszonyok rajzával akarni ellopni az olvasóktól hasznosabbakra fordítható idősöket, — huh! fogják mások mondani a címre meredező szemekkel — mi borzasztó! ? ennek sem szeretnék ám nője lenni, aki silány áruként a piacra hordja élete párja gyengéit, mert azt előre is gyanítják, hogy mellőzve a jó tulajdonokat, majd mindig csak a gyenge oldallal kacérkodik a kaján toll. De legyenek megnyugodva szép önök, ha sejtelmük csak kis részben is teljesül: ez azon ellenállhatlan édes ösztönnél fogva történik, melly szerint magunk hibáit mások botlásaival akarjuk takargatni; de ki tehet róla ? ez már egyszer így van, s ha épen apprehendálni méltóztatnának ezen kis ofdenbarangért — bár én ezt nem comprehendálhatnám — boszulják meg magukat nemünkön, és------ne menjenek a férjhez. . . Én hiszen részemről tudom megjárom, mert köztünk legyen mondva — nekem nincs ám még nem, csak — kedvesem, egy gyönyörű ici-pici, barna , tüzes, de mérges menyecske , kinek hajthatlan capricei igába görnyeszték férfiasságom,------és én nem tehetek róla------ olly vakon hódolok neki, mint egy kis démonnak, sokszor felsohajtok ,ah! titkos égi hatalmak, ragadjatok ki ezen őrlő kerékfogak alól, én hálául megfogadom, hogy soha — de soha teljes életemben nővel többé viszonyba nem elegyedem, csak ez egyszer segéljetek. . . mert higyék meg szép olvasónők, inkább Niagara zuhatagába ugranám, mint olly női oldal mellett legyek, azon gyötrő tudattal, hogy :Simandla vagyok! . . Hátha még azt is hozzá teszem, mit nem is gondolnak szép önök, — hogy kedvesemre más is tart ám igényt, — hogy őt már szorosabb kapcsok is fűzék egy valakihez, mint millyenekkel engem csatolt hozzá erűdei fatumom, — hogy ő azt mit nekem titkon súgott fülembe, midőn holdvilágos estéken a mámi kíséretében a piacon végig promeniroztunk, másnak is még pedig többek előtt fenhangon bevallá, — szóval, mit hámülök — hámolok, csak ki kell mondanom előbb — utóbb — tehát, hogy neki fé------férje is van ! Jaj ! ha látnák szép olvasónők, hogyan elpirultam! de nem is csoda, mert ha ezt is elképzelem, úgy elönti a keserűség bensőmet, mint a betegét a rebarbara! . . Csak ez ne volna! akkor hiszen könnyen beszélnék. Majd ellenszegülnék akaratos kivánalminak; — nem úgy, kis Tónikám — mondanám — ezt igy akarom, és igy lesz, s ha nem , ami nem hajol, annak törni kell! —■ De most, alig szólok egy szócskát ellene : úgy rám kiált, mint egy bakancsos káplár a közvitézre, csak úgy süvölt el a sok atta teremtette füleim mellett, mint megannyi gránát, és ha én méltóságos haragra gyuladván férfiasságom ébredő tudatában positiómat megtartandó visszabombardirozok, akkor elkezd pityeregni, — szememre veti durvaságomat, — egy szuszszantással elmondja mind azt, mit értem kockára tett, és mind ezt crescendo, nem a legkellemesb hangzatu szóvirágokkal garnirozva, mig végre : a kis csupor kiforr — elalél — és én neki lágyulva mint egy szuszvesztett duda , futok, szaladok gyógycsepekért, hogy új életre hozzam az érttem szenvedőt! És ha illyen scéna után magános szobámba a történtekre visszaemlékszem: topogva dühöngök — szememre vetem gyávaságomat — s újra fogadást teszek , hogy újra megszegjem! . . Sokszor elátkozom az egész nőnemet — bocsássanak meg ezért nyájas olvasónőim, hogy illy nyiltan bevallom, de ezt — amint gyaníthatják is — csak azért teszem, hogy kis oldalbordám olvasván a Hölgyfutár ezen keserves panasszal impregnált sorait, szivére tapintva, tán magára ismerend, és igy sorsom vagy megkönnyebbülend vagy — — meghalok! igen, igen — ne nevessenek önök — én meghalok! . . Ha szerepet nem cserélünk és ez még sokáigy tart, megölnek huennám kielégithetlen vágyai!! Oh! bár csak megvívhattam volna azon pióca forma valamivel, mi férjének mondá magát egykor; — pár havi börtön — és viszonyomnak bizonyosan vége leendett. De ez nem történhetett, mert — —■ hallják csak szép önök , elmondom. Egyszer kora reggel benyit szobámba egy férfiforma nyurga alak, és első intrádára rám rohan ezen szavakkal . — Uram ön szereti nőmet! ? — Meg van ön erről győződve ? — kérdezem felelőleg. — Ezt még ön kérdezi? — mond boszosan , — hisz az egész város tele van e hírrel, és engem pimasz bábnak csúfol.