Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)

1851-11-21 / 268. szám

a riusque generis, kiket kényünk kedvünk szerint tüskéztünk a nevető közönség mulatságára? No, ne húzd félre gúnyosan szádat ! úgy is tudom, mit akarsz mondani ? Megfordult a világ ügye, s most mi részesülünk böviden a tüskeportróban! Hát ez is mézeshetes levél? kérdezed te és kérdezik olvasóid. Mi volna egyéb , felelek én ? Hát nem mondtam benne elég édességet úgy magamnak, mint másoknak is ? Hogy itt ott pár keserű cseppet vegyítettem ki mézes falatok közé, azt csak azért tettem, hogy meg ne csömöröljetek tőlök. — Drága jószág az az egészség, a gyomrot pedig mai időben igen könnyen lehet megrontani — orvost meg aztán nem lehet ám találni minden fűzfabokorban, ki azt helyreállítsa. Moderata durant, azaz: huzz báránysipkát füledre s melegitess fazékfödelet hasadva, hogy hosszú és boldog életű lehess e földön, Amen. Frankenburg Adolf. Hozzá, kiért emeltem fel én már Lelkemnek szent szavát, Ha utamat mindenfelől Felleg borítja át: Kiért lobogjon fel szivem Részvétre gyűlt szava , — Ha az élet nagy útain Mindenki elhagya ! . . . Kinek nyújtsam át jobbomat Ha nincs rokonbarát, A ki résztvevő kebellel Venné lelkem baját! Kinek, mondjam össze törött kerkem keserveit, Ha rajtam, már , e világon Egy , emberesem segít! Neked mondom még utószor, Kinek minden Szavát, — Szerelmemtől felmelegült Lelkem karolta át. Neked mondom el szép leány, Ki hűtlen elhagyás; Ki a hitszegés Oltárán 011 . sokat áldozál! Halld e panaszt! . . és szived ha Megrendül általa, Ébredjen fel kebledben Az öntudat szava. Halld és ébredj ! . . s midőn álmod Nyugalomra visz el , — Találkozzál kacér leány Lelkem keservivel. S a vérben úszó kebel, melly Nehéz napot adott, — Gyújtson majdan te reád is Nehéz pillanatot. 1065 Mondanám hát a panaszt, de Minek beszéljem el, Hisz tégedet hitetlen lány Az úgy sem érdekel. Szőllősi Benő: A fekete fátyol. (Vége.) Midőn azt mondjuk, hogy az orvos habozott, s néhány lépéssel a háznál odább ment előbb, mintsem eltudta magát határozni, hogy a kapu-kalapácsot felemelje, nem mondunk ollyasvalamit, mi bár a legbátrabb olvasónak ajkaira is mosolyt csalhatna. London rendőrsége azon időben egészen különbözött a mostanitól: a külvárosok elszigetelt állása akkor, midőn az építési viszketeg s a szépítésbeni haladás még nem kezdé el azokat a főtesttel s ennek környékével összekapcsolni, azok közöl sokat (különösen az előbb leirttat is) a legelromlottabb s legelvetemedettebb jellemű emberek gyűlhelyévé tette. Még magának Londonnak legnépesebb utcái is tökéletlenül voltak ezen időben világítva, ollyan helyek pedig, mint ezek, egészen a holdnak és csillagoknak izgalmára voltak bizva. Ennélfogva olly esetek, hogy elvetemedett egyének feltaláltassanak, s rejthelyeik kinyomoztassanak, igen ritkák voltak, s ezeknek kihágásai természetesen azon irányban növekedtek merészségben, mellyben biztosságuknak tudata a naponkénti tapasztalás után erősödött.— Ezen tekinteteken kívül, még az is emlitendő, hogy a fiatal ember a székváros nyilvános kórházaiban is töltött el némi időt, s jóllehet még akkor sem Burke, sem Bishop nem nyerték el borzasztó nevezetességüket, mindamellett tulajdon tapasztalásából tudta, hogy miily könnyen követtethetnek el azon kegyetlenségek, mellyeket később Burke véghez vitt. — De hagyjuk ezt; bármilly gondolat is tette habozóvá, ő habozott; de mivel fiatal, szilárd akaratú s bátor ember volt, az csak pillanatig tartott, sebesen visszament, s a kapun lassan kopogtatott. Mindjárt ezután halk suttogás volt hallható, mintha a folyosó végén valaki titkon beszélgetne egy másik a legalsó lépcsőn álló személlyel. Ezt földszint egy pár nehéz csizmának kopogása követte. A kapu lánca csendesen felhuzatott, a kapu kinyittatott, s egy magos, kellemetlen kinézésű ember fekete hajjal s olly halvány kiaszott arccal, mellyről az orvos később többször nyilvánitá, hogy tökéletesen hasonlított az általa valaha látott akármellyik halott arcához, mutatá magát. — Lépjen be uram, mondá ő halkan. Az orvos belépett, s az ember a kaput újra bezárván a lánccal, őt egy a folyosó legszélső végén levő kis szobába vezeté. — Jókor jöttem? — Igen korán, felelt az ember. Az orvos sebesen megfordult a nyugtalanságnak és meglepetésnek vegyült mozdulatával, mellyel lehetlen volt elnyomnia, bár mennyire kívánta is, hogy azt elnyomhatta volna. — Legyen szives ide besétálni, mondá az ember, ki észrevevé azon mozdulatot, nem fog öt percnél tovább várakozni, erről biztosítom önt. * Az orvos belépett a szobába. Az ember betette az ajtót, s magára hagyta őt a szobában. Ez egy kis hideg szoba volt, mellynek bútora két fenyődeszka székből és egy szinte ollyan asztalból állott. Kis tűz, melly elé nem volt ellenző téve, égett a kandalló rácsai között semmi egyéb kényelemre nem szolgálván, csak gőzt idézve elő, mert az egészségtelen nedvesség a falakon végig, hosszú tömött cseppekben folyt le. Az ablak melly törött és sok helyütt foltozott volt, egy bekerített földdarabra nyílt, melly csak nem egészen vizben úszott. Egy hang sem volt hallható akár a házban, akár azon kívül. A fiatal orvos leült a tűz mellé , hogy bevárja ezen első látogatásának eredményét. Még nem sokáig volt ezen helyzetben midőn egy közeledő kocsinak robaja hatott füleibe. A kocsi megállóit, a kapu felnyittatott. Ezután halk beszélgetés következett, kisérve lábnyomok zajától a folyosó hoszszában és a lépcsőkön, mintha két vagy három ember egy nehéz testnek a felső szobába vitelével vesződnék. A lépcsőknek néhány perc múlva ismételt recsegése tudatta, hogy az újonnan érkezettek, dolgokat , bármi volt is az, végezek s a házat elhagyják. A kapu újra bezáratott, és az elöbbeni csönd visszaállott. Ismét öt perc múlt el, az orvos épen elhatározá, hogy a házban valakit keressen, kivel jelenlétele célját tudathassa, midőn a szoba ajtaja megnyilt, s múlt éjjeli látogatója épen azon öltönyben s leeresztett fátyollal, mint tegnap, belépett s intett neki, hogy őt kövesse. Alakjának különös magassága, párosulva szótlanságával, azon eszmét kelték fel elméjében, hogy az női ruhába átöltözött férfiú lehet. Mindazonáltal a görcsös zokogás, melly a fátyol alul előtört, s az egész lénynek fájdalomtól vonagló magatartása egyszerre beláttaták vele gyanújának képtelenségét , s gyorsan követte a nőt. Ezt a lépcsőkön fel az utcára nyíló szobához vezette, s az ajtónál megállott hogy az orvost először engedje belépni. A szoba szegényül volt bútorozva egy avult fenyüfa szekrénnyel, néhány székkel, s egy tábori ággyal minden függöny és rámás teríték nélkül, csupán csak foltozott kockás takaróval befedve. A szürke világosság, melly az általa kívülről észrevett függönyön keresztül a szobában levő tárgyakat annyira kivehetetlenekké téve, s azoknak olly egyformaságot kölcsönzött, hogy először nem vette észre azon tárgyat, mellyen szeme egyszerre megakadt, midőn a nő, őt hátrahagyva, őrülten előre rohant, s magát az ágy mellett térdére veté. Az ágyon, lepedővel szorosan begönygyölgetve, s takaróval elfedve mereven és