Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-12-03 / 278. szám
siranenyelgő, nemesen büszke érzelmeket zengő dalainkat ?! . . Oh igen! . . Ekkor feledésnek adjuk egyéb gondjainkat s mit a zene mond, csak azokat sajátítja fogékony kebelünk, vele sírunk, vele indulunk. . . . Ekkor az érzékeny ifjú — ha vig a dal — az örömök fejedelmévé lesz,a tűz vérű lyányka átomlik szeretője karjaiba, hogy szívhassa ajkairól az édeni mézet, s a gond s nehéz fáradalmakban megőszült roskadozó öreget átifjitja, s csak azt veszi észre, midőn szeretett ivadékainak víg körében lejti a csárdást. Kire a zene nem hat, az vagy süket, vagy elfásult jégkeblű életunt, terhe önmagának is. Ügyé bár? kedves szépségtek is, a zongora hangjainál olly sokszor elringatják érzelmeiket? . . Ügyé bár? milly jól esik, ha a közelgő bút — mi olly iljus nemes sziveket nem is szokott tán háborítani — fehérlő ujjaik alatt valamelly játszi érzelmet kifejező dalba olvaszthatják át. Ugyebár? milly jólesik, ha édes örömeiket még inkább szaporíthatják a lant zengő húrjaival? . . Világos hát, hogy a hangászat vagy zenészeinek tárgya az érzelem, ennek körében, ennek határában jár, ezentúl nem haladhat, — tagolatlan olvadoznak át egyik fokról másikra a hangok, mellyek mindig csak az érzelem kifejezetei. Hamari Dán. (Vége köv.) A terem ajtain Kornis Gáspár lépett be. — Nos mi újság fehérvári kapitányunk ? kérdé Mihály, homlokát setét ráncokba szedve, mi nála a tekintély igénylése volt. — Kegyelmes vajda! — szólt Kornis, a véletlen sors két ifju életének a fejdelem kíséretéből megkegyelmezett, — magas határzatodat akarjuk tudni felőlük. — No , szólt kifakadva Flórika — ölesd meg ezeket is. — Hallgass! riasztott reá a vajda. Aztán kitelhető nyájassággal fordult Kornishoz s szólt: — Mi azokat, hűséged jutalmául néked ajándékozzuk. Kornis mély meghajtással távozott. Nem sokára e jelenet után Báthory András felkeresett holttestét csakugyan fényesen temetteté el a vajda, ugyanazon koporsóban, mellyet Boldizsár számára sajátkezűleg készitett volt. Kornis jóslata beteljesült. A pápai követ Malespina pedig levéteté Báthory András fejét s azt, mint működései eredményét személyesen vivé Romába. A sz. atya azonban a várt kitüntetés helyett megfeddé őt s püspöki megyéjébe utalá. Kucsuk. (Folyt. köv.) Az utolsó Iffiu. (Történeti beszély.) (Folytatás.) V. Három végóra és egy élet. — Igen jól tudom — szólt keserűen Flórika — te vagy azon Mihály vajda, kit e fejdelem testvére Zsigmond, vendégszerető házába fogadott, midőn üldöztetve valál: te vagy azon férfin, kit Báthory Zsigmond , még Anglia királynéjához is folyamodva beállitott a fejdelemségbe s te hálából árulóan hadat inditván testvére ellen , annak halálát okozád; te vagy végre azon férfiú, ki adásaidat s a téged trónodba visszaállító törököket lépre csalva , viszont csupa hálából — egy lábig levágatád Dán Visztor udvarán. Jaj , háromszorosan jaj neked! Isten e sok hálátlanságot büntetlenül nem hagyandja! Oh! báré sok ártatlan vér csak reánk s ne szegény gyermekünk fejére is omlana! A vad vajda megindult s mentegetőzni kezde. — Én — szólt — senkinek sem adtam, parancsot a szegény pap legyilkolására. Ő szelíd papi ember volt s nem ország kormányára való. Okaidat megfontolva, magam is szánni kezdem őt. . . Szegény pap! Szegény pap! sopánkodéka halvány halott főre tekintve s e szánakozás olly jól állott neki, mint midőn a hóhér mosolyog. 2004 Levelek Jenőhöz. III. Barátom, jársz kávéházba ugye ? Világos! Tekézel is, hogy ne? A geometria tanait, mellyeket „Táti”-„cum magno pectoris dolore“ annyi bajjal tölcséreit belénk, szükséges gyakorolni nem csak a zöld mezőn tarka virágok fűszeres illatában, hanem a zöld asztalokon számos izzadék , szivar, szén, kávé s egyéb mindenféle gőz barátságosan testvéresülő bűzében is, mert mindig szép és hasznos , komoly tudományokkal foglalkozni — s ennél fogva hiszem , hogy tekézel is. De barátom fogadd meg tanácsomat, és ne tedd le tekézés közben téli kabátodat, kissé meleged lesz ugyan , de legalább a kabát megmarad , s ha elveszne, nem tudom, nem lenne a téli idő dacára is nagyobb meleged. Kérdezhetnéd, honnan jövök én arra, hogy néked illy bölcs tanácsokat adjak? Hja barátom , ki többet tapasztal, többet is tud, s e szerint ebben a tekintetben tanulhatsz tőlem. Mert, látod , elmégy a kávéházba , és tekézni akarván, leteszed fölső kabátodat, tüstént oda terem egy valaki a „galéria14 közöl é s elviszi ? nem viszi az, hanem csak rá ül. Ez magában nem volna épen rész, sőt miután egy kabátodat őrzi, köszönettel is tartozol neki. Igen de azon valaki csakhamar — körülbelől midőn kevés vagy senki sem veszi észre — föláll, s a csudák csudája a kabát is föláll vele, mintha csak hozzá enyvesztették volna. Azonban akad egy más jószívü ember, ki elválasztja egymástól a két kabátot, már azon valakiét meg a tiedet, de történetesen nem tudván ki ennek a gazdája, ki felé indul vele. S mit csinál aztán? Tán elakarja vinni vagy épen magának megtartani ? Dehogy ő koránsem olly önző, hanem vannak sokan, kiknek azon ruhájuk, melly a nyáron olly rettenetesen meleget tartott, most télszakán egészen megtagadja jellemét, s igy azon kényszerűségben találják magukat, hogy mással cseréljék föl vagy födözzék el: tehát, látod, az illyeneknek adná el azon önzésnélküli egyén egy pár bankóért a tiedet — ha t. i. e nagylelkű műtéteiben nem akadályoztatnék, a pénzen pedig szappant venne — hogy megegye? dehogy egye, hanem hogy lemossa a szennyet, mellyel e kezelés arcát elborította , mert, barátom , azon ember olly igen érzékeny, hogy , midőn látja, mikép működése észrevétetett, s gyanítja hogy balramagyaráztatott, kész elpironkodni annyira, hogy a terem hátulsó ajtaján vonja vissza magát az őt látni óhajtók kandi szemei elöl, keblében vivén el azon fájdalmát, miszerint egy jótétemény szándéka füstbe ment, s aztán van olly rideg , ki örül, hogy ez így történt. Én ez egész dolgot rád alkalmaztam, mint jó tanácsomat támogatandó példát, melly ugyan nem esett rajtad és a te kabátodon, sem pedig a „sasban“ vagy „zöldfában“, hanem megtörtént igy, miként hűségesen előadatott, itt Pesten egyik leginkább látogatott kávéházban számos lámpának világítása mellett, hogy a tett fényesebb legyen. Ha aztán azon többször említett valakiket valamellyik bérkocsi vagy „Einspanninger“ az utcán elgázolta volna, nem szólnék semmit, mert a nagy búnak és bánatnak miatta lehajtván fejüket, nem láthattak előre, — de hogy engem, ki anynyira magasan hordom a magamét, mintegy 5‘ 7“ a földtől, a múltkor csaknem elgázolt egy „Einspanninger“, azt már nem hagyhatom panasz nélkül. Eddig csak a bérkocsisokról lehetett illyesmit hallani, de most, mióta a gőz, villany s egyéb illyenemű elemek közönségesekké kezdenek válni, nem lehet nem hinnem , miszerint a lovakat is gőzzel tartják , s az Einspaningerek szinte kicivilizálódnak annyira, mennyi szükséges arca, hogy valakit legázolhassanak. Képzelem , mennyire elbusulnák magukat némelly hitelezők, ha némelly fiatal ember illy szerencsétlenül veszne el; de , az emberi nem erkölcsiségének megmentésére legyen mondva, egy fiatal ember sem gyűlöli őket, hogy illynemű bűgonddal terhelni akarná, úgyis elég baj szegényeknek, hogy hiteleztek, annál nagyobbat számos ellenségeinknek sem lehet kívánni. Ellenségről lévén szó, egy kérdést intézek hozzád , s alkalmasint magam felelek rá. Nem régen egy igen gazdag urhölgy, mivel azon férfi, kit szeretett, nem vette el, méreg által a halál karjaiba vetette ma