Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-08-01 / 176. szám
Megjelenik , ünnep- s vasárnapot kivévén , mindennap délután, divatképek- s egyéb műmellékletekkel. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horváth ház , első udvar , harmadik emelet, hová a kéziratok utasítandók. Kiadó hivatal: országút , Kunewalder ház , földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác. E lő f i z e t é si díj : Postán: Egész évre 16 fr., fél évre 8 fr. 30 fr. , évnegyedre 4 fr. 311 kr. Budapesten házhoz küldéssel : egész évre 13 fr. , fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr., egy hónapra 1 fr. ,0 kr. Egyes számára egy ezüst garas. Hirdetések soronként egy ezüst krajcárért fogadtatnak el és gyorsan közöltetnek. Budapest, 2-ik év 2-dik fele. 1.II. Péntek, aug. 1. 1851. Népdalok. I. Ki van az ég kékre festve , Nappal is szép, de szebb estve , Ha a rózsám szemét látom, Az eget meg sem csodálom. Nem nézek én a tükörbe ,galambom összetörte , Hargfax-vezek a szemébe VHsrtTR-hivő a mennyégbe. N.llej de hosszú most az idő Nálad nélkül, Tán megtoldták. — vagy kihúzták A helyébül, Tán kitört az idő lába , S mankó helyett, Ólomlábat csináltatok — Hogy nem mehet. Ha , ha az idő Nálam meglát, Fél lábon is ugrani fog , Jerever hát; Vagy ha tetszik az időnek Ne mozduljon , Csak mi együtt legyünk, s a hon Felviruljon. III. Nem megyek ma, tán holnap sem hozzád, Elkerüllek , de nem haragszom rád ; Fura vagy , mint a találós mese , Föl nem foghat a szerelmem esze. Nagyon nagy a te szerelmed árja, Ha úgy árad fölvet nem sokára, — Ha fölvet, le is hajint a mélybe, Ez a tenger hullámnak törvénye. Ha tengerbe halsz , s arany hal leszesz , Ha a szivem hajója ott evez, Kifoglak a reménység horgával. Nem adlak a halálnak sem által. Benőfi Soma: Balatonvidéki levelek. (C*** nek.) XXI. Egyik napig poharazás között voltam mulató ismerőseimmel. Folyt a vörös bor — lelke a palacknak — mint csatában a vér. Sűrűn kocintottuk össze csengő poharainkat, mint a kedv rendesen hozza magával , de mégse hasonlítsuk azon múlthoz, mikor még a bánat is öröm volt mostani perceinkhez képest. Csengett a pohár, mint a jó harang. Élt a kedves szeretett haza ajkainkon, élt a nemzet, a szerelem, a lány s éltek a távollevő kedves barátok, kik hozzá fűzték emlékben napjainkhoz, mint egymáshoz a láncszemek — mint a világot elhagyni készülő haldoklónak ügyeimé az utolsó megragadott ponttal — az ismerősök könyével. . Ha a hont köszöntöttük, kicsordult a t Íjohár.. hg, a szerelmet, leányt s barátot, rabzott az s gyöngyöket szórt felszínére, épen mint szivre a szerelem, s midőn a bánatot köszöntötte el egyik cimbora — összetörött a pohár kezében, mintha lélek és türelemből lett volna az. Kinél is ne törnék össze a kehely jelentikben, ha eszébe jutnak bánatai, s a sors— az a szigorít mostoha apa - melly naponként sorba korbácsol bennünket. Hej sors apó! csak tekinthetnék be gépezeted titkaiba, s lökhetnék egyet kerekeden ! — örömest odaadnék körül néhány évet életemből, mert kerekeden csak egy billentés, s a szerelmi boldogság határába varázsoltatnánk. Hol maradt a pohár ? hol is hagytam a borozást, illy keserűvel váltva fel az úgy is keserű italt. Jaj ! Így van a szegény ember ! Az ő itala többnyire keserűség, ha maga tölti poharába, ha a sors. Uj kocintás! a bor tovább habzott, s emlékezünk mindenről, mire csak emlékezni fájt. Kiki tudja, mit tesz emlékezni; részemről, mint rég egy barátomnak irom, inkább egy fészek mérges kígyót táplálok keblemen, mint agyamban a visszagondoló erőt, mert ez agyvelőrendszerem tépi szét, mig amaz keblemről szivott néhány vércseppel is megelégszik. . . . Inkább egy fészek mérges kigyó, mint csak egyetlen tépő emlék a hűtlen kebel felett, mellyhez még reménység sincs kötve. Uj kocintás!mig poharunkat kiürítettük, minden elküldött gondolat egy sötét képpel tért vissza, melly fekete rámába volt foglalva. Ráismertünk a hű festészre, s a kiürített pohárba könyet cseppent bor helyett, ezt is kiittuk, mert ez legdrágább része volt a kehelynek. Nem volt több kocintás! borunk elfolyt, kelyheink összetörtek, összetörött kedv, gyönyör újra; minden, minden, csak a lélek nem, hogy még több tusája legyen a szenvedés és bánattal, így telnek napjaink itt falun. Folyik, de lassan folyik az idő! . . . Folyik a bor, s ha egy pillanatnyi ütött kedvünk van is — még jól meg se fogtuk madárként már elszáll, mint pipánk füstje. Gyönyörünk csak füst, s az élet sziklakő felettünk!!! Borunk elfolyt leánykedvünk összezúzva ! ! Ugyebár szomorú áldomás ? ! ! XXII. Csak nem rég írtam , hogy nem jó az emlékezet, s már megint tele van vele agyam, mint a tömött könyvtár. Tovább emlékezem . . . Percenként ott csügg feletted a kinszírlött, mint légben a pacsirtadal, mellyet a hajnal rózsaszínű papírjára kottáz fel, hogy a kis operahős ei ne felejtse a jövő tavaszig, midőn újra mulattatni kell a természetet. Nincs különben! mert ez egy madár, melly nem szereti a bokrot énekének, hanem felfelé száll a fellegek karához , ott belenéz a kottába, s énekel hallhatatlan éneket, mellyben a szántóvető lelke megdicsőül a mezők virágai között. . . . Ez a toborzója a tavasznak, mellyre megindul fa és virág, levelet hajt a fa, s megjön hangja a pataknak, mellynek nyelvét a tél kimetszette. . . . Tavasz! tavasz!! siratom ezerszinü bársonyruhádat, pedig még csak nyár van, hát ha jön az ősz, jön a tél, ez a megőszült zsarnok, melly koronként kiraboltatja a természet kincstárát . . . beszedeti — mintegy emlékül—a virágok aranyporát, a fű és levelek hamvas ezüstjét — a harmatot és ködöt . . . jön a tél! mi lesz akkor belőlem ? Reménységgel kecsegtetsz ugye gyöngyvirág?! hogy várjam az uj tavaszt............ Várom . . . várom, de tán meg sem érem, mig napjaink felett uj virágok nőnek, mert a mostaniak csak szemfedél mellé illenek. Igen ? kérded leányka ! úgy van ! ! Minden napunk egy liliomszála a gyötrelemnek, mellyből füzér készül koporsónkra. .. . Ismersz é egy öreg szikár embert leány , mellynek koponyájáról már ezred évekkel ezelőtt lehulltak az ősz hajszálak. Melly vakon született, mégis lát, melly együtt lett a legelső élettel, azóta mindig uralkodva él, bár ez időtérben millió élet elveszett. . . . Ismersz é egy öreg embert, mellynek urodalma a nagy világ, a melly