Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)

1852-02-14 / 36. szám

E lángcsók, e pillantás, Kedves édes szentem! S e lágy, forró lehellet, Ez az én szerelmem ! . . Ah! én így szerettelek, Szivem tűzlángjával, S magas, fényes ábrándim Tündérhatalmával: Ezer mennyet teremtek Egyetlen perc alatt, S ott láttam mindenikben Hűtlen angyalomat, S én vágyam erejében Olly hű voltam hozzád, Mint egy félistenhez az Erő és bátorság. Mint a hithez a remény Úgy illettem hozzád; Hited tört, s tiszta kristály- Reményem megcsalád. S te énnekem mim lettél ? — Kárhozott angyalom! Egész világ öröme, Csak nekem bánatom. El e vérző kebelről! . . Ölj meg óriás bánat! Gyötrelem, tedd szivemre Töviskoronádat. S most, mig szerelmem olly szent, S lelki folt nem érte, Jöjj vész! hű szerelmemben Hadd halok meg értté! . . — De nem jön a gyilkos vész! Nem hoz örökálmat; Csak a bitang szenvedés Tesz lelkemre jármát. Haragszom rád bűbánat! Mért vagy ollyan gyáva?! Inkább volnék egy veszett Oroszlán torkába — Mint a te körmeid közt Jámbor saskeselyü. Kit mindig kiengesztel A remény és könyv. El veled lomha féreg! Ne rágódj lelkemen ; Jöjj, repülj sebes villám, Törj át e kebelen! Átok rád költői kín! Szerelmi gyötrelem! Minek tépnél tovább is Cél, hit, s reménytelen. Mi mély, milly örvényes vagy, S nem veszhetek beléd; Fájdalmad lágy hullám lesz, S ringen foly szerteszét. Majd égő szikratenger, Majd reményzuhatag, Mellynek szilaj omlása Nyilt örvénybe ragad. Eget mint a gyehenna, Gyötör, de meg nem öl, Hajgat, metsz, tombol rajtam, Szeliden öldököl. 143 Majd mint vadon darázs csíp, Szurdal mint a tövis, Apró kínnal hemzseg még A hajszálamban is. Majd mintha a csillagos Égbolt szakadna rám, Ollyan fényes, nehéz kínt Érzek hullámzatán. Majd lágy önkivülettel Rám álomként borit: A merengő epedés Deléjes kinjait. Majd rémesen dulong, ing, Mint a földindulás: Azt hiszem hogy éltemet, Pedig: csak lelket ráz. Hiennaként fölássa Halott reményimet, Hogy újra megeméssze Őket, s — nem engemet! — így dúl, tép a szerelem! Hah! de mind hiában; Szivem összeroncsoltan Áll, s szenved magában ! E kín mind puszta kín csak, Melly végét nem leli; S egy bűnös angyalért Bolond ki szenvedi, Ki hűtlenségével álly Mélyen szivén sérte: Jöjj vész! mert hűn szerettem Hadd halok meg értté ! Te utánad fáj lelkem Életölő bánat, Gyilkos kétségbeesés, melly Halálosan támad. Vagy ha nem, hát... kitépem Lelkem fenekéből: Hej habár szivem tündér- Országa összedől. S én, ki voltam ábrándos Gyötrelmek királya, Ki búja felhőivel Az eget megszállja. Hull főmről a csalódás Töviskoronája: S leszek apró örömek Egyszerű gazdája. Levetem az ábrándok Szivárvány ruháját. Élet, való váltja fel Szerelmem babáját. — Jöjj hát rideg lemondás! Keményedj árva szív ! Bájvilágodból egy hűbb Élet nyugalma hív. Tündérem de bájos vagy! Édes csalfa lélek ! Lemondás, de nehéz vagy! Úgy remegek lélek! Lánglelkem fenekéből, Csikorogva, dédva, Mintha egy ezredéves Kőszikla mozdulna. Már mozdul, most szakad ki. Örökre, végképen . ...S szivemben tört virággal Hintett puszta lészen!! Lisznyai Kálmán: Vidéki élet. Szaniszló, febr. 5. Tisztelt barátom ! Mióta a nagykárolyi műkedvelő társaságról e lapokban emlékezem, az, ötször működött mégpedig a legkívánatosabb sikerrel, teli, sőt tömött teremben. Mellőzve az előbbi előadásokat, jelenben csak az első februári estéről fogok szólani, annyival inkább, mivel azt estek hat órától, éjjelis tizenegy óráig magam is keresztül élveztem. Adattak: ,,Három egyszerre“ vígjáték 1 felvonásban és a ,Párisi naplopó4 vígjáték 2 felvonásban. A két darab között ,,Ne házasodjatok, és házasodjatok című versek szavaltattak el. A „három egyszerre 44 vígjátékban meglepőleg jól játszottak : Ádel P. Irma kisasszony. Márta B. Elleonora kisassz. ki mint színésznő bizonyosan babérkoszorúzottan hagyta volna el e csillagot. Játékában annyi bensőség, és jellemvonások találhatók, hogy egy időre szinte feledtük, miként műkedvelők játékait szemléljük. P. Irma ha nem játszanék is olly jól, mint miilyen jól játszik, mégis kedves külseje miatt, mindenkor hatást gyakorolna, s érdemlett tapsokkal találkoznék. A férfiakat nők bírálják meg, én azokról hallgatok. A „Párisi naplopó44 még kitűnőbb sikerrel adatott. Az oldalbordámat fúrná ki, ha Józsi szereplőjét M. Ignác urat meg nem említeném, a nélkül hogy nevetségessé tenném magamat, ki merem mondani, miként M. Ignác úrhoz hasonló Józsit nem találunk, bár mennyit keressünk is, provinciális színpadon. B. Eleonóra k. a. mint Liza ismételve kiérdemlett tapsokat aratott. A két darab között egy előttem ismeretlen , általam soha sem látott borzas egyéniség állott ki, az az igazabban szólva ült le egy karszékbe, s olvasta fel az említett versezetett. Mint maltam annyit mondhatok, hogy kemény hangon beszélt, s talán épen azért eszközölt lágy hatást, vizsgálódva tekintett többször végig a közönségen, mintha ismerkedni akart volna, pedig mint fültanú annyit ismét mondhatok, hogy a borzas egyéni egész Nagykároly, — valamint ő is a nagykárolyi közönséget igen jól ismeri, — azután felállott, meghajtotta magát, s elment. Hogy felállott, meghajtotta magát, s elment, azt jól tette, hanem hogy leült abban hibázott, mert ha mi közönség, öt egész óráig állhattunk, ő borzassága is állhatott volna öt percig , annyival inkább , mert a pihenés csak azokat illeti akik fáradnak, ő pedig nem igen látszatott magát a felolvasott versezetek készítésekor megerőtetni. Különben maga az alapeszme is, meglehetősen szerencsétlenül választatott, mindenben inkáblehet positív tanácsokat osztogatni, mint a házasodásban, vagy nemházasodásban, mert számtalanszor még az egyik boldogságot nyer általa, egy másik földönfutóvá lesz. Bízzuk azt kikinek saját meggyőződésére. *) Mi is ismerjük, és nyájas olvasóink is. Sze rk. **) Ő már olly sok embert fölültetett, hogy méltán leültették őt. Szerk.