Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1852-06-30 / 146. szám
ményekre, mellyeknek ollykor tanúja voltam, és sajnáltam Margit halálát, mint egy remekműnek tökéletes elpusztítását mindig sajnálni szokás. Valóban lehetetlen volt ingerlőbb szépséget látni, mint Gautier Margitot.Ő magas volt és talán egy kissé igen is karcsú, de a legnagyobb mértékben bírta a mesterséget öltözetének megválasztása és elrendezése által a természet ezen hibáját jóvá tenni. Schavlja, mellynek csúcsa a földet érte, széles fodrait egy selyem ruhának két felől látni engedé, és a nagy karmantyú, mellybe kezeit rejté, olly ügyesen volt felosztott redőzettel körülvéve, hogy még egy igen válogatós szem sem találhatott volna alakjának körrajzában hibát. A gyönyörű fő tárgya volt különös kacérságának; úgy tetszett, mint Musset Alfred mondaná, hogy az anyától úgy idomitatott, hogy szorgalmatosan ápoltassék. Az arc leirhatlanul kedves és tojásdad volt. A szemöldökök annyira szabályosan szépek és tiszták voltak, hogy rajzoltaknak tetszettek , és a fekete szemek hosszú szemszőrrel voltak beleplezve , amelly a gyöngén piros arcra árnyékot vetett. Az orr finom és nemes metszésű volt, s az egész arcnak szellemdús kifejezést kölcsönzött. A száj, melly bármi kifejezés által sem vesztett el valamit ártatlan szépségéből, valóban megérdemlő, hogy az ember megállóit azt megnézni. A bőr azon finom pelyhességgel birt, mellyen a napvilág ép úgy játszik, mint az őszi baracknak, mellyet még semmi kéz sem érintett, pelyhén. A tündöklő fekete haj két egyenlőn széles részre volt elválasztva, mellyek a szemöldökök mellett elsimítva a nyakszir»«gsipköttettetk s a, fültombákat látni engedek, mellyekben két nyolc egész tíz ezer frankot érő gyémánt csillogott. Ezen gyönyörű főnek gyermekiesen szende kifejezése volt; azt lehetett volna hinni, hogy ezen nagy ártatlan szemek soha máshová nem tekintettek mint csak az égre és hogy a száj csak szelíd szavakat ejtett ki s csak ártatlan csókokat osztogatott. Margit Vidal által veteté le magát. Ezen kitünőleg szép kép halála után néhány napig rendelkezésemre állott, és olly csodálatosan el volt találva, hogy én azzal éltem, olly utasítások adására, mellyeket talán emlékezetemre nem bízhattam volna. Midőn lakását meglátogattam ezen kép már nem volt ott; csak a melléje való oldaldarabot láttam a ,,la femme aux étoiles“ címűt, mellyet úgy vett. Néhány ezen fejezetbe foglalt tudósítást csak később tudtam meg, hanem egy úttal előadom itt, nehogy kénytelen legyek Margitnak történeténél ismét azokra viszszatérni. Margit minden első előadásnál jelen volt, és minden estét, vagy színházban, vagy bálban töltött el. Mindannyiszor valahányszor új darab adatott bizonyosan egy földszinti páholyban ült. Három tárgy feküdt mindig előtte : egy borgnette, egy papír cukorral, és egy kamélia füzér. Huszonöt napig fehér kaméliája volt, a többi öt napon pedig piros. Ezen színváltoztatásnak oka soha sem tudatott ki; én csak felhozom azt a nélkül, hogy megfejteni tudnám , a színházak látogatói, mellyekben ő legtöbbször megjelent, és barátai ezt egyformán észrevevék. Sohasem lehetett látni, hogy Margitnak más virágai lettek volna mint kaméliái ; azt mindazonáltal nem akarom állítani, hogy soha sem kapott volna más virágot. Azért Bárton asszonyságtól, ki virágokkal szolgált neki, a ,,Kaméliás hölgye elnevezést kapta, mellyet meg is tartott. Ez volt mindössze is az, mit róla tudtam, midőn lakásának megnézése alkalmat nyújtott, mindezen körülmény visszaemlékezésére. Ezenkívül tudtam, mint minden bizonyos körökben élő párisiak ezt tudták hogy Margit a legcsinosabb fiatal embereknek kedvese volt, hogy ő ezt nyiltan bevallotta, s hogy azok maguk is ezzel dicsekedtek. Tehát kölcsönösen egymásra büszkék valának. Három év óta azonban csupán egy idegen főúrnak, egy igen is gazdag hercegnek, látogatásait fogadta el, mint ezt a hírhordozó. Ezzel utazott a Bagnéres-i fürdőből vissza Párisba, és ezen út egyetlen tisztelőjének kedvéért, mint mondták , előbbi ismerőseivel a viszonyt megszüntette. Ezen tiszteletteljes figyelemnek megjutalmazása végett — mert a hercegnek kora csak ezt engedé megjutalmazni — az általunk immár ismert lakást, fogatot és gyémántokat ajándékozá neki, és sokszor lehetett azon páholynak hátterében, mellyben Margit ült a herceget észrevenni, ki rokonai dacára sem átalotta, hogy őt azzal együtt látják meg. Életének utolsó évében az agg herceg ritkábban jelent meg Margitnál — és mégis gondosan ápolta azt betegségében , és midőn meghalt, utána ment a sírba. Mindenesetre nem közönséges hölgynek kellett lennie , miután egy illy magasrangú aggastyán őt botrányos szeretetével nyilvánosan tisztelte meg. Ezen viszonyról később következőt tudtam meg. Margit mellbajban szenvedett, melly egyszer őt már csaknem sirba vitte. A párisi téli időszak báljaival és estélyeivel ezen betegséget mindinkább roszabbá, végre egészen gyógyithatlanná tették. 1842-ik év tavaszán annyira gyönge volt és anynyira megváltozott, hogy az orvosok fürdőt ajánlottak neki, és ő Bagnéres-be utazott. Bagnéresben egy fiatal leányka tartózkodott atyjával. Margittal hasonlatossága majdnem hihetlen volt. Két testvérnek lehetett volna őket tartani, csakhogy a fiatal idegennő az aszkórnak immár harmadik stádiumában volt, és Margitnak megérkezése után nem sokára meghalt. Az atya vigasztalhatlannak látszott leányának halála fölött, és fájdalma mindazoknál részvétet gerjesztett, kik őt látták. De nincs is fájdalmasabb látvány mint egy öreg, ki gyermekét siratja. A bánat közepett, mellyet néki ezen halál okozott, a herceg észrevevé Margitot, ki szinte olly szép, szinte annyi idős s ugyan azon bajban szenvedő volt mint leánya. Úgy tetszett neki, mintha isten küldötte volna ezen leányt, hogy fájdalmát enyhitse , és azon önelfeledéssel, mellyet egy aggastyánnál mindig kimenteni lehet, különösen pedig akkor, ha ez annyira szomorú mint a herceg volt, hozzája ment, kezeit megfogta, azokat siránkozva kebléhez szorita s a nélkül hogy kérdené kicsoda, engedelmet kért tőle, hogy többször is melátogathassa. Margit egyedül volt szobaleányával, s ezen fölül nem is félt, hogy becsületét kockáztatni fogja. Beleegyezett a herceg kívánságába, és mélyen meghatva jön azon elbeszélés által, mellyet a herceg neki első látogatása alkalmával tön, meghatottak az okok is, mellyek azt hozzája vezették. Bagners-ban voltak vendégek, kik Margitot ismerék, és a herceget szolgálatkészséggel értesítették az általa csaknem istenesitett leánykának viszonyairól. Az agg herceget ezen közlés fájdalmasan hatotta meg, mert látta, hogy Margitnak leányávak hasonlatossága csak a külsőre szorítkozik. Kora és fájdalma azonban csak hamar elfelejteték véle a szép bünösnőnek múltját, ki ingerlékeny állapotában könnyen megnyerettetett valamelly eszmének s miután az aggastyánnak az igazságot siránkozva megvallotta volna, megigérte neki, hogy előbbi életmódjáról egészen lemond, ha az őt mint atya szeretni fogja — egy olly vonzalom, mellyet még eddig soha sem ismert. A herceg ezen ígéretek által megindittatva szeretetének mellyel leánya iránt viseltetett, nagy részével ezen hölgyet ajándékozá meg. Margit, ezt nem kell elfelejteni, ekkor beteg volt, és múltjában kérése egyik fő okát siülödésének, és azon babonásszerü reményt táplálta, hogy isten bűnbánása és gondolkozás módjának megváltoztatása következtében meghagyja néki szépségét, mellyre annyit tartott. A fürdők, a séták és a nyugalmas rendes életmód, mire a nyár kiment, a beteget valóban csaknem helyre állították. A herceg utazó kocsit vett és Margitot Párisba kiséré, hol ezt ép úgy mint Bagnéres-ban állandóan meglátogatta. Ezen viszony, mellynek valódi okát nem tudták, Margit barátnéinál igen feltűnt, mert a herceg igen gazdagnak ismertetett és Margit iránt igen igen bőkezűnek mutatta magát. Azt sugdosák immár egymásnak füleibe, Hogy Margit bájitalt talált fel, és a hercegnek azzali gyöngéd viszonyát a gazdag öregeknél gyakran előforduló kéjvágynak tulajdonították átalánosan. (Folytatása köv.) 591 Irodalmi figyelmeztetés. „MAGYAR THALIA“ cím alatt kiadandó játékszini almanachom már szerkesztve lévén sajtó alá , örömmel jelenthetem a t. olvasó közönségnek , hogy lelkesebb íróink felfogták célomat, nálunk a maga nemében egészen új színezetű tervemet, s főkép a régibb s újabb magyar játékszínre, nemzeti színházunk és összes vidéki színészetünk mozgalmaira vonatkozólag, a legérdekesebb adatokkal és művekkel járultak annak előmozdításához. Külöönösen egy érdemdús veterán színészünk és színköltönk, s egy szép tehetségű fiatal drámaírónk szinészeti naplói, tanulságos és mulattató tartalmukkal mindenki figyelmét magukra vonhatják. — Én magam a világ játékszíneinek átalános műtörténetét irtáta meg, melly minden egyes nemzet régibb, újabb szinköltészete és szinművészete ismertetését foglalja magában, legfőbb figyelmet fordítván a magyarra. — A világ letünőbb szinköltői- színészei s egyéb színpadi művészeinek változatos élet- és jellemrajzai külön rovatot képeznek, és mindez olly modorban van előadva, hogy hölgyeink is gyönyörrel olvashassák. A tisztán szépirodalmi rész egy mulattató eredeti vígjátékot, s nevesebb íróinktól leg-