Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)

1852-06-30 / 146. szám

ményekre, mellyeknek ollykor tanúja vol­tam, és sajnáltam Margit halálát, mint egy remekműnek tökéletes elpusztítását min­dig sajnálni szokás. Valóban lehetetlen volt ingerlőbb szép­séget látni, mint Gautier Margitot.Ő magas volt és talán egy kissé igen is karcsú, de a legnagyobb mértékben bírta a mesterséget öltözetének megválasztása és elrendezése által a természet ezen hibáját jóvá tenni. Schavlja, mellynek csúcsa a földet érte, széles fodrait egy selyem ruhának két fe­lől látni engedé, és a nagy karmantyú, mellybe kezeit rejté, olly ügyesen volt fel­osztott redőzettel körülvéve, hogy még egy igen válogatós szem sem találhatott volna alakjának körrajzában hibát. A gyönyörű fő tárgya volt különös kacérságának; úgy tetszett, mint Musset Alfred mondaná, hogy az anyától úgy ido­mitatott, hogy szorgalmatosan ápoltassék. Az arc leirhatlanul kedves és tojás­­dad volt. A szemöldökök annyira szabályo­san szépek és tiszták voltak, hogy raj­zoltaknak tetszettek , és a fekete szemek hosszú szemszőrrel voltak beleplezve , a­melly a gyöngén piros arcra árnyékot ve­tett. Az orr finom és nemes metszésű volt, s az egész arcnak szellemdús kifejezést kölcsönzött. A száj, melly bármi kifejezés által sem vesztett el valamit ártatlan szép­ségéből, valóban megérdemlő, hogy az em­ber megállóit azt megnézni. A bőr azon finom pelyhességgel birt, mellyen a nap­világ ép úgy játszik, mint az őszi barack­nak, mellyet még semmi kéz sem érintett, pelyhén. A tündöklő fekete haj két egyenlőn széles részre volt elválasztva, mellyek a szemöldökök mellett elsimítva a nyakszir­»«gsipköttettetk s a, fült­ombákat látni engedek, mellyekben két nyolc egész tíz ezer frankot érő gyémánt csillogott. Ezen gyönyörű főnek gyermekiesen szende kifejezése volt; azt lehetett vol­na hinni, hogy ezen nagy ártatlan szemek soha máshová nem tekintettek mint csak az égre és hogy a száj csak szelíd szavakat ej­tett ki s csak ártatlan csókokat osztogatott. Margit Vidal által veteté le magát. Ezen kitünőleg szép kép halála után né­hány napig rendelkezésemre állott, és olly csodálatosan el volt találva, hogy én azzal éltem, olly utasítások adására, mellyeket ta­lán emlékezetemre nem bízhattam volna. Midőn lakását meglátogattam ezen kép már nem volt o­tt; csak a melléje való oldaldarabot láttam a ,,la femme aux étoi­­les“ címűt, mellyet úgy vett. Néhány ezen fejezetbe foglalt tudó­sítást csak később tudtam meg, hanem egy úttal előadom itt, nehogy kénytelen legyek Margitnak történeténél ismét azokra visz­­­szatérni. Margit minden első előadásnál jelen volt, és minden estét, vagy színházban, vagy bálban töltött el. Mindannyiszor valahány­szor új darab adatott bizonyosan egy föld­szinti páholyban ült. Három tárgy feküdt mindig előtte : egy borgnette, egy papír cu­korral, és egy kamélia füzér. Huszonöt napig fehér kaméliája volt, a többi öt napon pedig piros. Ezen szín­változtatásnak oka soha sem tudatott ki; én csak felhozom azt a nélkül, hogy meg­fejteni tudnám , a színházak látogatói, mel­lyekben ő legtöbbször megjelent, és bará­tai ezt egyformán észrevevék. Sohasem lehetett látni, hogy Margit­nak más virágai lettek volna mint kamé­liái ; azt mindazonáltal nem akarom állíta­ni, hogy soha sem kapott volna más virá­got. Azért Bárton asszonyságtól, ki virá­gokkal szolgált neki, a ,,Kaméliás hölgye elnevezést kapta, mellyet meg is tartott. Ez volt mindössze is az, mit róla tud­tam, midőn lakásának megnézése alkalmat nyújtott, mindezen körülmény visszaemlé­kezésére. Ezenkívül tudtam, mint minden bi­zonyos körökben élő párisiak ezt tudták hogy Margit a legcsinosabb fiatal embe­reknek kedvese volt, hogy ő ezt nyiltan bevallotta, s hogy azok maguk is ezzel di­csekedtek. Tehát kölcsönösen egymásra büszkék valának. Három év óta azonban csupán egy idegen főúrnak, egy igen is gazdag her­cegnek, látogatásait fogadta el, mint ezt a hír­hordozó. Ezzel utazott a Bagnéres-i fürdőből vissza Párisba, és ezen út egyet­len tisztelőjének kedvéért, mint mond­ták , előbbi ismerőseivel a viszonyt meg­szüntette. Ezen tiszteletteljes figyelemnek meg­­jutalmazása végett — mert a hercegnek kora csak ezt engedé megjutalmazni — az általunk immár ismert lakást, fogatot és gyémántokat ajándékozá neki, és sokszor lehetett azon páholynak hátterében, melly­­ben Margit ült a herceget észrevenni, ki rokonai dacára sem átalotta, hogy őt azzal együtt látják meg. Életének utolsó évében az agg her­ceg ritkábban jelent meg Margitnál — és mégis gondosan ápolta azt betegségében , és midőn meghalt, utána ment a sírba. Mindenesetre nem közönséges hölgy­nek kellett lennie , miután egy illy magas­­rangú aggastyán őt botrányos szeretetével nyilvánosan tisztelte meg. Ezen viszonyról később következőt tudtam meg. Margit mellbajban szenvedett, melly egyszer őt már csaknem sirba vitte. A párisi téli időszak báljaival és estélyei­vel ezen betegséget mindinkább roszabbá, végre egészen gyógy­ithatlanná tették. 1842-ik év tavaszán annyira gyönge volt és anynyira megváltozott, hogy az orvosok fürdőt ajánlottak neki, és ő Bagnéres-be utazott. Bagnéresben egy fiatal leányka tar­tózkodott atyjával. Margittal­ hasonlatos­sága majdnem hihetlen volt. Két testvér­nek lehetett volna őket tartani, csakhogy a fiatal idegennő az aszkórnak immár harma­dik stádiumában volt, és Margitnak meg­érkezése után nem sokára meghalt. Az atya vigasztalhatlannak látszott leányának halála fölött, és fájdalma mind­azoknál részvétet gerjesztett, kik őt látták. De nincs is fájdalmasabb látvány mint egy öreg, ki gyermekét siratja. A bánat köze­­pett, mellyet néki ezen halál okozott, a herceg észrevevé Margitot, ki szinte olly szép, szinte annyi idős s ugyan azon bajban szenvedő volt mint leánya. Úgy tetszett neki, mintha isten kül­dötte volna ezen leányt, hogy fájdalmát enyhitse , és azon önelfeledéssel, mellyet egy aggastyánnál mindig kimenteni lehet, különösen pedig akkor, ha ez annyira szo­morú mint a herceg volt, hozzája ment, kezeit megfogta, azokat siránkozva keblé­hez szorita s a nélkül hogy kérdené kicso­da, engedelmet kért tőle, hogy többször is melátogathassa. Margit egyedül volt szobaleányával, s ezen fölül nem is félt, hogy becsületét kockáztatni fogja. Beleegyezett a herceg kívánságába, és mélyen meghatva jön azon elbeszélés által, mellyet a herceg neki első látogatása alkalmával tön, meghatottak az okok is, mellyek azt hozzája vezették. Bagners-ban voltak vendégek, kik Margitot ismerék, és a herceget szolgálat­készséggel értesítették az általa csaknem istenesitett leánykának viszonyairól. Az agg herceget ezen közlés fájdalmasan hatotta meg, mert látta, hogy Margitnak leányávak­ hasonlatossága csak a külsőre szorítkozik. Kora és fájdalma azonban csak hamar elfe­­lejteték véle a szép bünösnőnek múltját, ki ingerlékeny állapotában könnyen megnye­­rettetett valamelly eszmének s miután az aggastyánnak az igazságot siránkozva meg­vallotta volna, megigérte neki, hogy előbbi életmódjáról egészen lemond, ha az őt mint atya szeretni fogja — egy olly vonzalom, mellyet még eddig soha sem ismert. A herceg ezen ígéretek által megin­­dittatva szeretetének mellyel leánya iránt viseltetett, nagy részével ezen hölgyet a­­jándékozá meg. Margit, ezt nem kell elfe­lejteni, ekkor beteg volt, és múltjában ké­rése egyik fő okát siülödésének, és azon babonásszerü reményt táplálta, hogy isten bűnbánása és gondolkozás módjának meg­változtatása következtében meghagyja né­ki szépségét, mellyre annyit tartott. A fürdők, a séták és a nyugalmas rendes életmód, mire a nyár kiment, a be­teget valóban csaknem helyre állították. A herceg utazó kocsit vett és Margitot Pá­risba kiséré, hol ezt ép úgy mint Bagné­­res-ban állandóan meglátogatta. Ezen vi­szony, mellynek valódi okát nem tudták, Margit barátnéinál igen feltűnt, mert a herceg igen gazdagnak ismertetett és Mar­git iránt igen igen bőkezűnek mutatta ma­gát. Azt sugdosák immár egymásnak fülei­be, Hogy Margit bájitalt talált fel, és a her­cegnek azzali gyöngéd viszonyát a gazdag öregeknél gyakran előforduló kéjvágy­nak tulajdonították átalánosan. (Folytatása köv.) 591 Irodalmi figyelmeztetés. „MAGYAR THALIA“ cím­ alatt kiadandó játékszini almanachom már szerkesztve lévén sajtó alá , örömmel jelenthetem a t. olvasó közönségnek , hogy lelkesebb íróink felfogták célomat, nálunk a maga nemében egészen új színezetű ter­vemet, s főkép a régibb s újabb magyar já­tékszínre, nemzeti színházunk és összes vi­déki színészetünk mozgalmaira vonatkozó­lag, a legérdekesebb adatokkal és művek­kel járultak annak előmozdításához. Külöö­­nösen egy érdemdús veterán színészünk és színköltönk, s egy szép tehetségű fiatal drámaírónk szinészeti naplói, tanulságos és mulattató tartalmukkal mindenki figyelmét magukra vonhatják. — Én magam a világ játékszíneinek átalános műtörténetét irtáta meg, melly minden egyes nemzet régibb, újabb szinköltészete és szinművészete is­mertetését foglalja magában, legfőbb fi­gyelmet fordítván a magyarra. — A világ letünőbb szinköltői- színészei­ s­ egyéb színpadi művészeinek változatos élet- és jellemrajzai külön rovatot képeznek, és mindez olly modorban van előadva, hogy hölgyeink is gyönyörrel olvashassák. A tisztán szépirodalmi rész egy mulattató e­­redeti vígjátékot, s nevesebb íróinktól leg-

Next