Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1852-01-22 / 17. szám
koporsót. — A fájdalomtól feldúlt keblű férj tépett jajszava viszhangzott a koporsó födelén, s vegyült az énekszó közé — ,,ne menj el, ne hagy el szentem szentje! kora halottja a feldúlt boldogság édenének. . . tűnő angyala örökös szomorúságomnak!! . Ne menj el! jöj vissza e világra fényes gyermeke életem szerelmének — a másvilágon is legkedvesebb halottam, ne hagyj , ne hagyj el“ !! . . Sirt, fájdalmasan sirt a férj a koporsó után, és a kisérő színész mindig nyugtalanabb, homlokboruja mindig sötétebbé lett. Midőn már közel valának a sirhoz, ollyanná vált összehúzott szemöldjei alól kitört szemsugara, mint a kettétörött villám, melly erejét vesztvén, reszketve halványlik el a légben. A halottat eltemették. A kisérő nép már haza ment. A veszteség kriptáját a férj is odahagyta, midőn a szinész még ott állt az uj ásott hantok, a halál uj menyasszonya felett keresztbe font kezekkel, elme tengerének zavart habjain e nehány szó úszva fent: — „Ne menj el! jöjj vissza e világra fényes gyermeke életem szerelmének! . . a másvilágon is legkedvesebb halottam . . ne hagyj el“ !! . . Eljött az est. A szinész is hazatért. A halott felett csak az éjszaka virasztott, a szinész kuszáit ábrándja, s áldozattársának hideg szelleme. . . . Egy pár nap folyt le. — Talpra barátim! — szólt a szinigazgató szinésztársaihoz egyik nap, — e!ő, elő szinpróbára! hogy a holnapi napon megelégedve s tapsok között hagyhassa el a közönség úlhelyét. A szereplők összegyűltek egyen kívül. A függöny felgördült. — Hát Zoltán hol van ? kérdé felindulva az igazgató társait, hisz ma épen neki kell vinni az őrült szerepét. — Csak ezelőtt fél órável láttam igazgató úr, hogy sebes léptekkel a temető felé tartott. Szólt egy alsóbb rendű szinész ollyan hangnyomattal, melly bizonyos kétséges gyanakodásokra szokta fesziteni a lelket. — A patvarba! — kiáltott fel a szinigazgató, s reszkető hangja a megindulás és sejtelmeknek nyomait bélyegző — mi dolga annak a temetőben ? s hosszasan mélázni kezdett. — Az istenért, csak utána, utána igazgató úr! szólt most egy magas, barna, szakáltalan egyéniség, — az estve mindig e szép halottal fantasírozott, s még álmában is hallom e szavakat: —,,Vissza, vissza e világra.“ A függöny újra visszaesett, s az egész társaság kimért, gyors léptekkel közelgett a temető felé. A nap véresen bukott alá, mintha haragjában gyuladt volna ki arca, hogy az emberek még halottjaikat sem kímélik meg. Mire a színésztársaság a sírhoz ért, már Zoltán bevájta magát a kripta oldalába egész derékig ön körmeivel. Keze véres volt, s véres volt a kihányt hant. — Talán a halottnak nyugalmából feccsent ez ki a földre, jutalmazni a sirturó vakand napszámát? . . A vájt üregből éles jajszavak hangoztak fel fel a légbe — „vissza e világra, vissza szép halott! visszaajándékozlak férjednek — vissza, vissza e sötét pokolból! “ Melly hangokra megragadták a hyena lábait, s kirántották a sir üvegből. — Mi volt ez Zoltán ? kérdik bámul az tan, dühtől felzaklatva szinésztársai a szerencsétlen elmebeteget. — Vissza, vissza e világra szép halott! Jajgatott őrülten Zoltán, s tépni kezdé magát a körüllevők karjai közt — viszsza! vissza !! . . . A szokott orvosságot jól tudták már környezői, mellyel illy percekben gyógyítani szokták a szegény szerencsétlent. Az igaszgató elkezdé korbácsolni, s utánna a többi. A lázbetegség elmúlt; Zoltán kinos mosollyal esdeklett „ne bántsátok“!! Megverték a testet, s kijózanult a gondolat a pálca alatt. — Megverték a testet! — És a lélek? Ezt megkorbácsolta a fájdalom. — Zoltánt csakugyan az őrülési lázroham lepte meg, mielőtt a sírhoz futott, kiásni gyönyörű halottját — koránsem szerelemből — nem visszaadni őt férjének, visszaadni a világnak. Ez a fixa idea ragadt kinzaklatott elméjéhez, s ha nem háborgatják munkájában, csakugyan visszaadják őt, de véresen, testben, nyugalomban összetépve. Megverték a testet, kijózanult a gondolat a pálca alatt. — És a lélek? Ezt megkorbácsolta a fájdalom. — Néhány éve hogy ez történt! azóta már láttam Zoltánt játszani a deszkaszálakon, s annyi tapsot nyert az élvezetrészeg közönségtől, mint amennyi porszemet tán kiszórt a kripta oldalából. Szegény Zoltán! szegény színész !! Az ember a mivé lesz éltében, vezérgondolatai képezik azzá. Furcsa az agyvelőn terem a gondolat, s e parányi helyen nőtt vesszősuhintás alatt sokszor egész embernek meg kell görnyedni lélek s akaratában, mint meghalik a tenger nyugalma, ha a vész erős ostorával felette végig pattogat. — A gondolat s vágyak parancsára szolgaláncot cepel a lélek. . Hyena lesz az emberből, s felveri testvérje koporsóját csupa szenvedélyből, mellyet lélekbetegségnek nevez a tudós világ. . . A gondolat delejtűje a léleknek; arra hajlik ez, merre a rokonerők számára irányt parancsolnak. . . Sokszor bűnre, s gyalázatra kell hajolnia. — Tehát még is szabad a lélek emberek ? Nem tagadom !! A lélek rab , melly a gondolatok , vágyak s fájdalmak láncait zörgeti. . . . Roboz J. Táncművészet. A tánc, a tánc, a kedves tánc! Tehát a művészet ez ágáról következik most szólanunk. Múlt évi lapjain a kedvelt „Hölgyfutár“ meghozá az előbbálló művészetekről értekezleteket a kedvesedes szép olvasónőknek , hogy azonban azon szeretetre méltó hölgyeknek se maradjunk adósok, kikhez ez évben van szerencsénk, vagy más szóval, kik pártunkra álltának, hogy fegyver forgatásainkat, akarók mondani toll forgatásainkat figyelemmel kisérjék, elmondjuk röviden ismételésül a mondottakat, megértvén ez által láncolatát okadatolt nézeteinknek. A költészet , hangászat és színészetről beszélgettünk. A költészetben tisztán a szellemélet nyilvánulata tündöklik szavak által. A hangászatban már alábbszállás van mert gondolatok nem, csak érzelmek fejeztethetnek ki hangok által, melly hangok Napokat a teSti élet mivoltában , , színészet, e két említett művészetágnak közvetítője, de a mennyiben a szerzőművészek teremtményeinek úgyszólván új életadója: a közvetítői szerep mellett a művészet önálló ágainak sorozatába lép A táncművészet ezek után áll Nem igényel hosszas fejtegetést, mi-Amazokban, a lélek és érzelem, minden változataival, együtt érthető, felfogható, látható, hallható s érezhető volt, mert szavakkal, hangokkal, s mozdulatokkal, mellyek a gymnastica határaiból kölcsönüzvek s kellőleg alkalmazvak, eléggé nyílvánitatott az illető művészek vagy művésznők által. Itt t. i. a táncművészetben, a lelki és érzelmi mozzanatok, már csak a testi mozdulatok által valósitatnak. Milly, észrevehetőleg alább áll már e művészet ág a többinél. A lélek, ez az életnek fensége, mintegy elnyugodni látszik már lassan kint, mint hosszas pályája után az égi fény, de mégis ki nem hal, mint tán sokan tartják. A lélek jelenléte vagy inkább meglelkesítési műveletnek mindig kell a művészetben lenni, legyen az tánc, festészet, szobrászat, vagy épen a művészet legalsó foka bár, az építészet. Hiszen minden művész teremt, a teremtés fogalma pedig okvetlen feltétezi az életet, s ahol élet van, ott a lélek bár milly rokoni léte elvitázhatlan. Tehát bár melly, művész, ha az ihlet szárnyain művészete szép honába leng, s ott alkot, müvébe kimaradhatlanul saját lelkét ülteti át, melly azt élteti, örökiti s épen igy lesznek aztán műveik által a valódi művészek örökké élők. Nézzük a költőket, kiket évezredeken át annyi jók nem győztek eléggé dicsérni, s kiket mi, eme kikiáltói nagyságokkal tartunk, miért nem hanyatlanak emlékezetünk világában ? Mert a nagy és nemes lélek él mindegyik műveiben, melly kivívta számukra a halhatatlanságot, melly megőrzi az enyészet sötét éjjelétől a századok végtelenségében. Homér és társai a múló időnek, melly feledékenységgel borítja a kicsinyeket s az érdemetlen nagyokat, ha ugyan vannak illyenek — soha nem esnek martalékul ! így a hang-színművészek stb. (Vége, köv. Hamari D. Hirharang. Länderer nyomdatulajdonos sajgói sok jó került már ki, sok olly munmellynek ugyancsak meg volt színe és latja , és ereje, meg hatása , valamint az, úgy a szívre is; sajtóinak minden ed- i szüleményét messze túlhaladja azon, az, melly most jelent meg szadaiaiból, és nem kötetekben ugyan, hanemy üvegekben húsz krajcáron kaphat, A legjobb sajtóműben is lelhetni egy i enyösséget, de ezen szadai bői an idén tiszta , erős , és változatlan , mint a