Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)

1852-01-22 / 17. szám

koporsót. — A fájdalomtól feldúlt keblű férj tépett jajszava viszhangzott a koporsó födelén, s vegyült az énekszó közé — ,,ne menj el, ne hagy el szentem szentje! kora halottja a feldúlt boldogság édenének. . . tűnő angyala örökös szomorúságomnak!! . Ne menj el! jöj vissza e világra fényes gyermeke életem szerelmének — a másvi­lágon is legkedvesebb halottam, ne hagyj , ne hagyj el“ !! . . Sirt, fájdalmasan sirt a férj a koporsó után, és a kisérő színész mindig nyugtala­nabb, h­omlokboruja mindig sötétebbé lett. Midőn már közel valának a sirhoz, ollyan­­ná vált összehúzott szemöldjei alól kitört szemsugara, mint a kettétörött villám, melly erejét vesztvén, reszketve halványlik el a légben. A halottat eltemették. A kisérő nép már haza ment. A veszteség kriptáját a férj is odahagyta, midőn a szinész még ott állt az uj­ ásott hantok, a halál uj menyasszonya felett keresztbe font kezekkel, elme tenge­rének zavart habjain e nehány szó úszva fent: — „Ne menj el! jöjj vissza e világra fényes gyermeke életem szerelmének! . . a másvilágon is legkedvesebb halottam . . ne hagyj el“ !! . . Eljött az est. A szinész is hazatért. A halott felett csak az éjszaka virasztott, a szinész kuszáit ábrándja, s áldozattársának hideg szelleme. . . . Egy pár nap folyt le. — Talpra barátim! — szólt a szini­­gazgató szinésztársaihoz egyik nap, — e!ő, elő szinpróbára! hogy a holnapi napon megelégedve s tapsok között hagyhassa el a közönség úlhelyét. A szereplők összegyűltek egyen kívül. A függöny felgördült. — Hát Zoltán hol van ? kérdé felin­dulva az igazgató társait, hisz ma épen ne­ki kell vinni az őrült szerepét. — Csak ezelőtt fél órável láttam i­­­gazgató úr, hogy sebes léptekkel a temető felé tartott. Szólt egy alsóbb rendű szinész ollyan hangnyomattal, melly bizonyos két­séges gyanakodásokra szokta fesziteni a lelket. — A patvarba! — kiáltott fel a szin­­igazgató, s reszkető hangja a megindulás és sejtelmeknek nyomait bélyegző — mi dolga annak a temetőben ? s hosszasan mé­lázni kezdett. — Az istenért, csak utána, utána igazgató úr! szólt most egy magas, barna, szakáltalan egyéniség, — az estve mindig e szép halottal fantasírozott, s még álmá­ban is hallom e szavakat: —,,Vissza, vissza e világra.“ A függöny újra visszaesett, s az egész társaság kimért, gyors léptekkel közelgett a temető felé. A nap véresen bukott alá, mintha haragjában gyuladt volna ki arca, hogy az emberek még halottjaikat sem kímélik meg. Mire a színésztársaság a sírhoz ért, már Zoltán bevájta magát a kripta oldalába egész derékig ön körmeivel. Keze véres volt, s véres volt a kihányt hant. — Talán a halottnak nyugalmából feccsent ez ki a földre, jutalmazni a sirturó vakand napszá­mát? . . A vájt üregből éles jajszavak han­goztak fel fel a légbe — „vissza e világra, vissza szép halott! visszaajándékozlak fér­jednek — vissza, vissza e sötét pokolból! “ Melly hangokra megragadták a hyena lábait, s kirántották a sir üvegből. — Mi volt ez Zoltán ? kérdik bámul­­ az­ tan, dühtől felzaklatva szinésztársai a sze­rencsétlen elmebeteget. — Vissza, vissza e világra szép ha­lott! Jajgatott őrülten Zoltán, s tépni kez­­dé magát a körüllevők karjai közt — visz­­sza! vissza !! . . . A szokott orvosságot jól tudták már környezői, mellyel illy percekben gyógyí­tani szokták a szegény szerencsétlent. Az igaszgató elkezdé korbácsolni, s utánna a többi. A lázbetegség elmúlt; Zoltán kinos mosollyal esdeklett „ne bántsátok“!! Megverték a testet, s kijózanult a gondolat a pálca alatt. — Megverték a testet! — És a lélek? Ezt megkorbácsolta a fájdalom. — Zoltánt csakugyan az őrülési lázroham lepte meg, mielőtt a sírhoz futott, kiásni gyönyörű halottját — koránsem szerelem­ből — nem­­ visszaadni őt férjének, vissza­adni a világnak. Ez a fixa idea ragadt kin­­zaklatott elméjéhez, s ha nem háborgatják munkájában, csakugyan visszaadják őt, de véresen, testben, nyugalomban összetépve. Megverték a testet, kijózanult a gon­dolat a pálca alatt. — És a lélek? Ezt megkorbácsolta a fájdalom. — Néhány éve hogy ez történt! azóta már láttam Zoltánt játszani a deszkaszála­kon, s annyi tapsot nyert az élvezetrészeg közönségtől, mint a­mennyi porszemet tán kiszórt a kripta oldalából. Szegény Zoltán! szegény színész !! Az ember a mivé lesz éltében, ve­zérgondolatai képezik azzá. Furcsa­ az agyvelőn terem a gondolat, s e parányi helyen nőtt vesszősuhintás alatt sokszor egész embernek meg kell görnyedni lélek s akaratában, mint meghalik a tenger nyu­galma, ha a vész erős ostorával felette vég­ig pattogat. — A gondolat s vágyak parancsára szol­galáncot cepel a lélek. . Hyena lesz az em­berből, s felveri testvérje koporsóját csupa szenvedélyből, mellyet lélekbetegségnek nevez a tudós világ. . . A gondolat delej­tűje a léleknek; arra hajlik ez, merre a rokonerők számára irányt parancsolnak. . . Sokszor bűnre, s gyalá­zatra kell hajolnia. — Tehát még is szabad a lélek emberek ? Nem­­ tagadom !! A lélek rab , melly a gondolatok , vá­gyak s fájdalmak láncait zörgeti. . . . Roboz J. Táncművészet. A tánc, a tánc, a kedves tánc! Tehát a művészet ez ágáról követke­zik most szólanunk. Múlt évi lapjain a kedvelt „Hölgy­futár“ meghozá az előbbálló művészetek­ről­ értekezleteket a kedvesedes szép olva­sónőknek , hogy azonban azon szeretetre méltó hölgyeknek se maradjunk adósok, kikhez ez évben van szerencsénk, vagy más szóval, kik pártunkra álltának, hogy fegy­ver forgatásainkat, akarók mondani toll forgatásainkat figyelemmel kisérjék, el­mondjuk röviden ismételésül a mondotta­kat, megértvén ez által láncolatát okadatolt nézeteinknek. A költészet , hangászat és szí­­­nészetről beszélgettünk. A költészetben tisztán a szellemélet nyilvánulata tündöklik szavak által. A hangászatban már alábbszállás van mert gondolatok nem, csak érzelmek fejez­tethetnek ki hangok által, melly hangok Napokat a teSti élet mivoltában , , színészet, e két említett művészet­ágnak közvetítője, de a mennyiben a szer­­zőművészek teremtményeinek úgy­szólván új életadója: a közvetítői szerep mellett a művészet önálló ágainak sorozatába lép A táncművészet ezek után áll Nem igényel hosszas fejtegetést, mi-Amazokban, a lélek és érzelem, min­den változataival, együtt érthető, felfog­­ható, látható, hallható s érezhető volt, mert szavakkal, hangokkal, s mozdulatokkal, mellyek a gymnastica határaiból kölcsö­­nüzvek s kellőleg alkalmazvak, eléggé nyíl­­vánitatott az illető művészek vagy művész­nők által. Itt t. i. a táncművészetben, a lelki és érzelmi mozzanatok, már csak a testi moz­dulatok által valósitatnak. Milly, észrevehetőleg alább áll már e művészet ág a többinél. A lélek, ez az életnek fensége, mint­egy elnyugodni látszik már lassan kint, mint hosszas pályája után az égi fény, de mégis ki nem hal, mint tán sokan tartják. A lélek jelenléte vagy inkább meg­­lelkesítési műveletnek mindig kell a művé­szetben lenni, legyen az tánc, festészet, szobrászat, vagy épen a művészet legalsó foka bár, az építészet. Hiszen minden művész teremt, a te­remtés fogalma pedig okvetlen feltétezi az életet, s a­hol élet van, ott a lélek bár milly rokoni léte elvitázhatlan. Tehát bár melly, művész, ha az ihlet szárnyain művészete szép honába leng, s ott alkot, müvébe kimaradhatlanul saját lel­két ülteti át, melly azt élteti, örökiti s é­­pen igy lesznek aztán műveik által a valódi művészek örökké élők. Nézzük a költőket, kiket évezredeken át annyi jók nem győztek eléggé dicsérni, s kiket mi, eme kikiáltói nagyságokkal tar­tunk, miért nem hanyatlanak emlékezetünk világában ? Mert a nagy és nemes lélek él mindegyik műveiben, melly kivívta számuk­ra a halhatatlanságot, melly megőrzi az enyészet sötét éjjelétől a századok végte­lenségében. Homér és társai a múló időnek,­­ melly feledékenységgel borítja a kicsi­nyeket s az érdemetlen nagyokat, ha ugyan vannak illyenek — soha nem esnek marta­lékul ! így a hang-­színművészek stb. (Vége, köv. Hamari D. Hirharang. Länderer nyomdatulajdonos saj­gói sok jó került már ki, sok olly mun­­mellynek ugyancsak meg volt színe és latja , és ereje, meg hatása , valamint a­z, úgy a szívre is; sajtóinak minden ed- i szüleményét messze túlhaladja azon­­, az, melly most jelent meg szadai­aiból, és nem kötetekben ugyan, hanem­­y üvegekben húsz krajcáron kapha­t, A legjobb sajtóműben is lelhetni egy i­ enyösséget, de ezen szadai bői an idén tiszta , erős , és változatlan , mint a

Next