Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)

1852-01-13 / 9. szám

Budapest 3-ik év 1-ső fele. Kedd, jan. 13-án. 1852. Megjelenik, ünnep­ a vasárnapot kivévén, min­dennap délután, divat­képek­ s egyéb m­ű­­mellékletekkel. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horvát ház, második eme­let, hová a kéziratok uta sstandok. Kiadó hivatal: országút, Kunewalder ház, földszint, hová az előfize­tési és hirdetési díjak kül­dendők. HÖLGYFUTÁ Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő NAGY IGNÁC. Előfizetési díj : Postán: egész évre 16 fr. fél évre 8 fr. 30 kr., évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhoz­­küldéssel: egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évne­gyedre 4 fr. Hirdetések soron­ként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyor­san közöltétnek. Mézeshetes levelek.­­ VII. Bécs, január 2. Újévi ajándék­­­kul olvasóidnak egy mulatságos kalanddal­­ kedveskedem, melly velem múlt nyáron történt, azaz tulajdonképen az évnek azon szakában, mellyben a szellő megérik, s az ember nem tudja, doszkvn kabátot vagy bundát öltsön­­ magára, ha pár napra ki­rándul a falura ? Szóval, September elején volt. Né­hány napig beteg voltam s az orvos lég­változtatást ajánlott. Már e végett, úgy hiszem, akár toppot sem kellett volna Bécs­­ből kimozdulnom. Van itt elég mindenféle levegő, hol enyhe, hol csípős, s ha né­hányszor körül sétálsz a bástyán, akár mind a harminckét szem­emben részesülhetsz , a­nélkül hogy úri lábaidat nagyon megere­­tetted volna. Miután azonban ha valakitől tanácsot kérek, azt, ha ínyemre van, nemcsak meg­hallgatni , hanem követni is szoktam : neki szántam magamat egy szép nap reggelén, egyik karomra felöltönyömet, a másikra úti­táskámat akasztottam , leültem a déli vas­útra , s kirándultam Glocknicra. Badenen túl n­agy­on megritkul a mu­latságból utazók száma. Az igazi bécsi em­ber ritkán hagyja oda a fővárost, meg a­mi mindjárt a lineákon kívül esik, csak fél­napra is, s ha mégis ráveszi felesége vagy a köszvénye, hogy Badenig vagy Vöss­­lauig kihordja szellőztetni drága testét, er­re mindig olly óriási előkészületeket tesz, mintha legalább is részt kellene vennie a franklini expeditióban. Pedig csak azt várd, hogy ő Vesslamn, ezen minden kirándulá­sok végcélján, valóságos nonplusultráján túl egy bolhaugrást is tegyen. — Mehet a bolond angol, ha kedve tartja, Franklint keresni; majd bizony ,­­ ha mégis a jég­tengernek minden második torlaszán serház állana, mellyben bajorsert mérnek frank­furti virstlivel, vagy oda bűvölné Neptun uram az elisiumot, a pratert, meg a schön­­brunni majmokat, a la bonheur! úgy csak megpróbálná közölök minden százezredik a luxot, de így hát csak szépen Bandenben vagy Vösslauban marad, testét kívülről belülről meglocsolja, aztán kiviszi lábait vagy kedves családját, esernyőstül és pumi kutyástul együtt, a parkba sétálni, este­felé beszáll még valahol egy pár itce ,Heu­­rigens-re, s végre hazaviszi feleségét vagy köszvényét — egyik baj ollyan, mint a má­sik — az ágyba. Pedig milly szép ez a vidék Glock­­nic körül! milly felséges a természet né­hány órányira a hiú pompa , üres gőg s tűrhetetlen feszesség lakhelyétől; s milly jól esik az igazi természetbarátnak, ide menekülhetni a nagy város zajából, s lel­két szabadon kitárhatni azon édes , ma­j gasztos érzelmeknek , mellyek a fölötte u­­j szó közelebb égből hozzá leszállanak! De milly kevesen is vannak, kik ezen r­égi áldásnak méltó hajlékot tudnának lel­kük belsejében készíteni, s azért jól teszik a fővárosiak , hogy otthon maradnak, tán nem is volna olly isteni e vidék, ha ezt sok ember látogatná. Tíz órakor Glocknicon voltam. Innen azután hol kocsin , hol gyalog bejártam az egész vidéket, s megtekintettem a vasúti óriási építményeket egészen fel a Semme­ring csúcsáig. Valóban, önként meg kell itt hajolni az emberi ész nagysága előtt, melly áthidalja a völgyeket s összeköti a hegyeket, hogy diadalutat készítsen ma­gának a halhatatlanság fellegvárához. Nem tagadom, hogy önkénytelenül megborzadtam, midőn e szédelgő magas­­ságu hidakon s kőbástyákon állva az iszo­nyú mélységbe tekintettem. Hátha a moz­dony e helyütt egyszerre megbomlanék s az egész menetet magával lesodorná? Ám­de itt is, mint mindenütt, isten szeme őr­ködik felettünk! Már késő est volt, midőn Reichen­­auba értem. Kocsisom a históriai neveze­tességű Wásznix­hoz hajtott. A históriai nevezetességet itt bécsi értelemben kell venned: az öreg Wásznix tudniillik korcs­­máros­a ,Schneebergi lábánál, jó sört­yér, ízletes borjúpecsenyét készit, s szép pin­­cérnőket tart. Van elég históriai neveze­tességű ember, kinél nem bírsz hamarjában ennyi érdemet feltalálni. Az utas itt azonnal otthonosnak teszi magát. Meg van, mit szeme szája kíván, s ha még többet kívánna, az öreg Wásznix ezt is elő tudná teremteni. Különös kellem ömlik el minden élő s lelketlen tárgyon. Még a tehenek is szeb­ben bőgnek, meg a bárányok is zengzete­­sebben mekegnek, mint collegáik oda lent a síkságon. Tiszta, csendes, meleg éj volt. A kert­ben vacsoráltam; világítom a pincérnő két tüzes szeme, s a teljesfényű­ hold volt, melly a ,Raxalpes tetejérü­l lekandikált, sfris víz­zel töltött poharamban ezüst arcát tükrö­zd. — Nagynehezen váltam meg e bájos helytől. — Vidorképű­, fürge leány veze­tett fel szobámba, mellyben jól készített tiszta ágy várakozott fáradt tagjaim elfo­gadására. Nem is hagytam sokáig vára­kozni, s néhány perc múlva hófehér patyo­latkarjai közé vetettem magamat. Alig aludtam el azonban, midőn édes álmaimból kocsirobogás ébresztett fel. Hát még itt sem alhatik az ember békességeden reggelig ? — Rövid idő múlva megnyílik a szomszédszoba, lépteket és hangokat hal­lok , vendégek érkeztek. Csak vékony bemeszelt deszkafal ál­tal voltunk egymástól elválasztva , s azért minden szót értelmesen lehetett hallani, a mi nyughatatlan szomszédoknál nem szo­kott épen nagyon kellemes időtöltés lenni, kivált ha az­ ember ollyan álmos, mint én voltam. — Ágyam épen a szomszédszobába nyíló ajtó mellett állott, mellyet itt ren­desen be sem zárnak, miután az egymás­ba nyiló szobák nagyobb társaságban ér­kező vendégek számára folytonosan nyitva tartatnak. Így történt azután, hogy midőn az erősebb robaj megszűntével a szobaleány, jó éjt kivánva , a szobából távozott, a kö­vetkező, halk hangon vitt párbeszédet hal­lottam : Női hang: Ah, Vilmos, nem mond­hatom , milly nagyon félek . Férfihang: Légy nyugodt, ked­vesem , hiszen tudod, hogy erős karjaim közt vagy. Női hang: Váljon meg tudnak é e­­zek ótalmazni a gonosz nyelvek s az ő bo­­szujától ? Férfi hang: A szerelmeseknek kü­lönös istenük van, ki leginkább a tiltott szerelmet pártolja, s azonfölül e hegyek közt sem ő, sem az irigy nyelvek nem fog­nak bennünket felkeresni. . . Női hang: Adná isten, de mégis bizonyos homályos sejtés untalan gyötri lelkemet. Férfi hang: Ezt csak a kaland szokatlansága okozza . . E párbeszéd még jó darab ideig folyt illy értelemben. Világos volt, hogy szom­szédaim nem jártak jó uton. Ez azonban nem annyira érdekelt, mint maguk a cse­lekvő személyek, kik hangok után igen is­mereteseknek tetszettek, csakhogy hamar­jában nem emlékeztem, hol találkoztam velük a fővárosi körökben ? Nem is törtem rajta sokáig fejemet, majd csak megtudom reggel a többit. — Az alatt Seladon uramnak is sikerült ked­vesének gondjait eloszlatni; legalább nem panaszolkodott többé , s az sem valószínű, hogy a vékony falon áthallott egyes rövid sóhajok aggodalom vagy bánat kitörései lettek volna. Végre mindnyájan szerencsésen ela­ludtunk. — Frankenburg Adolf. (Vége köv.) Ceylon gyöngyei. (Folytatás.) Az egész háznál már csak ketten él­tek. E pillanatban lépteket hallottak , vad nép fogá őket körül, ordítozva a töb­bieknek. A nő e pillanatban már nem látott sem­mit, ájulva feküdt a földön, keblére a mo­solygó leány borult, mint a szivárvány a meghalványult égen, szívük erősen vert, a

Next