Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1852-01-13 / 9. szám
Budapest 3-ik év 1-ső fele. Kedd, jan. 13-án. 1852. Megjelenik, ünnep a vasárnapot kivévén, mindennap délután, divatképek s egyéb műmellékletekkel. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horvát ház, második emelet, hová a kéziratok uta sstandok. Kiadó hivatal: országút, Kunewalder ház, földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. HÖLGYFUTÁ Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő NAGY IGNÁC. Előfizetési díj : Postán: egész évre 16 fr. fél évre 8 fr. 30 kr., évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhozküldéssel: egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr. Hirdetések soronként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. Mézeshetes levelek. VII. Bécs, január 2. Újévi ajándékkul olvasóidnak egy mulatságos kalanddal kedveskedem, melly velem múlt nyáron történt, azaz tulajdonképen az évnek azon szakában, mellyben a szellő megérik, s az ember nem tudja, doszkvn kabátot vagy bundát öltsön magára, ha pár napra kirándul a falura ? Szóval, September elején volt. Néhány napig beteg voltam s az orvos légváltoztatást ajánlott. Már e végett, úgy hiszem, akár toppot sem kellett volna Bécsből kimozdulnom. Van itt elég mindenféle levegő, hol enyhe, hol csípős, s ha néhányszor körül sétálsz a bástyán, akár mind a harminckét szememben részesülhetsz , anélkül hogy úri lábaidat nagyon megeretetted volna. Miután azonban ha valakitől tanácsot kérek, azt, ha ínyemre van, nemcsak meghallgatni , hanem követni is szoktam : neki szántam magamat egy szép nap reggelén, egyik karomra felöltönyömet, a másikra útitáskámat akasztottam , leültem a déli vasútra , s kirándultam Glocknicra. Badenen túl nagyon megritkul a mulatságból utazók száma. Az igazi bécsi ember ritkán hagyja oda a fővárost, meg ami mindjárt a lineákon kívül esik, csak félnapra is, s ha mégis ráveszi felesége vagy a köszvénye, hogy Badenig vagy Vösslauig kihordja szellőztetni drága testét, erre mindig olly óriási előkészületeket tesz, mintha legalább is részt kellene vennie a franklini expeditióban. Pedig csak azt várd, hogy ő Vesslamn, ezen minden kirándulások végcélján, valóságos nonplusultráján túl egy bolhaugrást is tegyen. — Mehet a bolond angol, ha kedve tartja, Franklint keresni; majd bizony , ha mégis a jégtengernek minden második torlaszán serház állana, mellyben bajorsert mérnek frankfurti virstlivel, vagy oda bűvölné Neptun uram az elisiumot, a pratert, meg a schönbrunni majmokat, a la bonheur! úgy csak megpróbálná közölök minden százezredik a luxot, de így hát csak szépen Bandenben vagy Vösslauban marad, testét kívülről belülről meglocsolja, aztán kiviszi lábait vagy kedves családját, esernyőstül és pumi kutyástul együtt, a parkba sétálni, estefelé beszáll még valahol egy pár itce ,Heurigens-re, s végre hazaviszi feleségét vagy köszvényét — egyik baj ollyan, mint a másik — az ágyba. Pedig milly szép ez a vidék Glocknic körül! milly felséges a természet néhány órányira a hiú pompa , üres gőg s tűrhetetlen feszesség lakhelyétől; s milly jól esik az igazi természetbarátnak, ide menekülhetni a nagy város zajából, s lelkét szabadon kitárhatni azon édes , maj gasztos érzelmeknek , mellyek a fölötte uj szó közelebb égből hozzá leszállanak! De milly kevesen is vannak, kik ezen régi áldásnak méltó hajlékot tudnának lelkük belsejében készíteni, s azért jól teszik a fővárosiak , hogy otthon maradnak, tán nem is volna olly isteni e vidék, ha ezt sok ember látogatná. Tíz órakor Glocknicon voltam. Innen azután hol kocsin , hol gyalog bejártam az egész vidéket, s megtekintettem a vasúti óriási építményeket egészen fel a Semmering csúcsáig. Valóban, önként meg kell itt hajolni az emberi ész nagysága előtt, melly áthidalja a völgyeket s összeköti a hegyeket, hogy diadalutat készítsen magának a halhatatlanság fellegvárához. Nem tagadom, hogy önkénytelenül megborzadtam, midőn e szédelgő magasságu hidakon s kőbástyákon állva az iszonyú mélységbe tekintettem. Hátha a mozdony e helyütt egyszerre megbomlanék s az egész menetet magával lesodorná? Ámde itt is, mint mindenütt, isten szeme őrködik felettünk! Már késő est volt, midőn Reichenauba értem. Kocsisom a históriai nevezetességű Wásznixhoz hajtott. A históriai nevezetességet itt bécsi értelemben kell venned: az öreg Wásznix tudniillik korcsmárosa ,Schneebergi lábánál, jó sörtyér, ízletes borjúpecsenyét készit, s szép pincérnőket tart. Van elég históriai nevezetességű ember, kinél nem bírsz hamarjában ennyi érdemet feltalálni. Az utas itt azonnal otthonosnak teszi magát. Meg van, mit szeme szája kíván, s ha még többet kívánna, az öreg Wásznix ezt is elő tudná teremteni. Különös kellem ömlik el minden élő s lelketlen tárgyon. Még a tehenek is szebben bőgnek, meg a bárányok is zengzetesebben mekegnek, mint collegáik oda lent a síkságon. Tiszta, csendes, meleg éj volt. A kertben vacsoráltam; világítom a pincérnő két tüzes szeme, s a teljesfényű hold volt, melly a ,Raxalpes tetejérül lekandikált, sfris vízzel töltött poharamban ezüst arcát tükrözd. — Nagynehezen váltam meg e bájos helytől. — Vidorképű, fürge leány vezetett fel szobámba, mellyben jól készített tiszta ágy várakozott fáradt tagjaim elfogadására. Nem is hagytam sokáig várakozni, s néhány perc múlva hófehér patyolatkarjai közé vetettem magamat. Alig aludtam el azonban, midőn édes álmaimból kocsirobogás ébresztett fel. Hát még itt sem alhatik az ember békességeden reggelig ? — Rövid idő múlva megnyílik a szomszédszoba, lépteket és hangokat hallok , vendégek érkeztek. Csak vékony bemeszelt deszkafal által voltunk egymástól elválasztva , s azért minden szót értelmesen lehetett hallani, a mi nyughatatlan szomszédoknál nem szokott épen nagyon kellemes időtöltés lenni, kivált ha az ember ollyan álmos, mint én voltam. — Ágyam épen a szomszédszobába nyíló ajtó mellett állott, mellyet itt rendesen be sem zárnak, miután az egymásba nyiló szobák nagyobb társaságban érkező vendégek számára folytonosan nyitva tartatnak. Így történt azután, hogy midőn az erősebb robaj megszűntével a szobaleány, jó éjt kivánva , a szobából távozott, a következő, halk hangon vitt párbeszédet hallottam : Női hang: Ah, Vilmos, nem mondhatom , milly nagyon félek . Férfihang: Légy nyugodt, kedvesem , hiszen tudod, hogy erős karjaim közt vagy. Női hang: Váljon meg tudnak é ezek ótalmazni a gonosz nyelvek s az ő boszujától ? Férfi hang: A szerelmeseknek különös istenük van, ki leginkább a tiltott szerelmet pártolja, s azonfölül e hegyek közt sem ő, sem az irigy nyelvek nem fognak bennünket felkeresni. . . Női hang: Adná isten, de mégis bizonyos homályos sejtés untalan gyötri lelkemet. Férfi hang: Ezt csak a kaland szokatlansága okozza . . E párbeszéd még jó darab ideig folyt illy értelemben. Világos volt, hogy szomszédaim nem jártak jó uton. Ez azonban nem annyira érdekelt, mint maguk a cselekvő személyek, kik hangok után igen ismereteseknek tetszettek, csakhogy hamarjában nem emlékeztem, hol találkoztam velük a fővárosi körökben ? Nem is törtem rajta sokáig fejemet, majd csak megtudom reggel a többit. — Az alatt Seladon uramnak is sikerült kedvesének gondjait eloszlatni; legalább nem panaszolkodott többé , s az sem valószínű, hogy a vékony falon áthallott egyes rövid sóhajok aggodalom vagy bánat kitörései lettek volna. Végre mindnyájan szerencsésen elaludtunk. — Frankenburg Adolf. (Vége köv.) Ceylon gyöngyei. (Folytatás.) Az egész háznál már csak ketten éltek. E pillanatban lépteket hallottak , vad nép fogá őket körül, ordítozva a többieknek. A nő e pillanatban már nem látott semmit, ájulva feküdt a földön, keblére a mosolygó leány borult, mint a szivárvány a meghalványult égen, szívük erősen vert, a