Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)
1853-01-01 / 1. szám
St. Jagó aznap éjszaka felségesen aludt. Más nemzetbeli okvetlenül virasztott volna. Másnap reggel 7 órakor találkoztak a fulgida erdőben. A spanyol lovagok röviden végeznek, öt perc alatt el van döntve, ki marad ezen a világon, s ki utazik a másvilágra. A panamai országgyűlések követei tanulhattak volna a spanyoloktól. A dán St. Jagó kardja beletört a dán Riego oldalába. Riegónak voltak legvastagabb bordái egész Toledóban. Az orvos hangosan állította, hogy Riegót kigyógyítja, de ő nagysága harmadnapra a történtek után meggyónva, és megáldozva örökre quietált. A spanyol orvosok között is megtörténik, hogy többet mondanak, mint amennyit megbiznak, de azért épen úgy kifizették, mintha a dán életben maradt volna. Ez különben máshol is úgy megyen. St. Jagó kénytelen volt Toledóból is megszökni. 111. Cadixban ahova Toledóból költözött, St. Jage a legkomolyabb s legsolídabb férfiak között említetett. Jó hírének alapját abban vetette meg, hogy a gazdag Barbiero nobili 40 éves leányát Kormosát nőül megkérte. Ez volt a legutolsó mód, pénzbeli ügyeit rendezhetni. Kormosát minden valamire való nobilisnak egy millióval kinálgatták, negyven évig azonban nem akadt nemes egész Spanyolországban, ki illy szép összeggel, a rút Formosát nőül elvállalta volna. St. Jage minden lehető számításokból kifogyván, a gazdag Formosa kezét megkérte, s azt megnyerte. A menyekre, melly egy 1400 éves családból származott nobili, s egy mesés gazdagságu nobili leánya között terveztelek , csak fényes és pompás lehetett. Kétszáz nagykoma, ugyanannyi kiskoma, és 2000 tanú lön hivatalos. Vőfélynek Cadix valamennyi fiatalabbjai, nyoszolóleánynak valamennyi leányai felkérettek. Formosa már az esküvő előtt három nappal el kezdett nevetni, s az esküvőig folytonosan nevetett. St. Jagó is ígéretet tett magának, hogy a mint az esküvőnek vége lesz, ő is nevetni fog. Az oltárlépcsőzetek vörösbársonnyal vonattak be; az egyház falai, mellyben az esküvő történt, kék selyemmel díszítettek. Az egyházszolga, ki a szertartást végezte — a cadixi érsek — 50,000 aranyat érő gyémántos gyűrűvel ajándékoztaték meg, az orgonista a villa Viciosát kapta emlékül. Négy hétig egész Cadix kapatos volt, csak a vőlegény és menyasszony voltak józanok ; az első az unalomtól, a második az örömtől. Esküvő után a St. Jago háza minden nobilinak nyitva állott. Nagyszerű ebédek, estélyek, és estelik egymást váltották. A hatodik hónapban St. Jago már 200 percentes pénzekkel tartogatta fel a nagy életbeli súlyegyént, s Formosával csak minden tizednap váltott pár szót, s akkor is nagyon ouvrier-kitételeket használt. Formosa többször siránkozott, St. Jage végtelenül jó ízűket kacagott. Don Barbiero a „habeas corpus liberum“ ellen szavazott. Egy napon Formosa haza ment szüleihez panaszkodni. . • St. Jagó egyedül maradt Pietróval. — Pietro hívem! hat hónap alatt épen egy millió forintot ráztam le a nyakamról; adj tanácsot, hogy rázzam le Formosát. — Hagyja el nagyságod Gadixot, — miután Formosa Cadixban lakik, e nyomon Formosa is el fog maradni. — Fiú, te genie vagy, megérdemlenéd, hogy a würzburgi philosophiai társulat tiszteletbeli tagjává nevezzen. E párbeszéd közepett lépett a terembe don Barbiero Formosával. — Kedves atyám, méltóztassék helyet foglalni, szólt St. Jage udvariasan. Don Barbiero helyet foglalt, Pietro távozott. — Fiam uram! ön ellen panasz van ! ? — Megtörve, de nem leverve állok a legkegyelmesebb bíró előtt. — Szeretett leányom Formosa azt állítja, hogy St. Jagó nemes, igen nemtelenül bánik vele. — Uram, a millió forintból, mellyel adni méltóztattál, egy fillérem sincsen. — Szeretett leányom Formosa továbbá azt is állítja, hogy St. Jagó nem szereti. — Uram 200 percentes pénzekkel élősködöm; ha nem segítesz, a St. Jagó előtti ház sem szabadít meg az adósok börtönétől. — Szeretett leányom Formosa végre azt is állítja, hogy örömest megbocsát St. Jagónak, ha az magát megjavítja. — Uram csak még egyszer utoljára, méltóztassál rajtam könyörülni s ajándékozz meg egy millió forinttal. — Szeretett leányom Formosa nyugalma megér egy millió forintot. Még egyszer s utoljára adom a kért összeget, de ha St. Jagó Vasques di Compostella meg nem javítja magát, becstelen lesz előttem, egész Spanyolország. . . — S az egész világ előtt! egészítő ki St. Jagó. A szerelmesek egymás karjaiba rohantak , az öreg Barbiero mosolyga, s igen jól érezte magát. Egy millió még meg nem zavarja a spanyol nobiliket, s ily csekélység miatt a mosoly el nem szökik ajkaikról. St. Jage még azon éjjel eljátszotta az egész összeget, de azért egész Spanyolországban senki sem aludt jobb ilyen nálánál. Felserkentekor úgy találta, hogy Formosa most még sokkal rútabb mint azelőtt volt, s kiadta a parancsolatot, hogy egyedül kíván reggelizni. A vágás sokkal keményebb volt, hogy sem azt Formosa eltűrhette volna , nyomban ment Barbieróhoz panaszra. Barbiero hatod magával jelent meg St. Jagónál. A piacon is azonnal beszélgetni kezdettek, hogy St. Jagónál nagy dolgok menendnek végbe. Barbiero a főterem ajtaja előtt mégegyszer ismételte ordréit. — Én don Barbiero los Bajustados becstelennek fogom St. Jagót nevezni. — Mi ismételni fogjuk — kiáltottak a nobilik egyszerre. — Ha kardot ránt?! — Mi is kardot rántunk ! — Ha erőszakot használ ?! — Felnyársaljuk! — S igen, hogy el ne feledjem, szívesen látom önöket ebédre. Nagy sarkantyúkkal és nagy kardokkal nyitottak be a terembe. Minden szobát összevissza kerestek, minden szoba üres volt. — A nagyságos úr mindenét összepakolta , s elutazott. Ennyit egy hátrahagyott domesticus mondott, kit mind a hatan nyakon vertek. A történtek meghallása után Formosa görcsökbe esett, s csak akkor szabadult meg a görcsöktől, midőn a görcsök tőle. Éjfélkor kiadta lelkét. A cadixi lapok három hasábot töltöttek meg a fényes és pompás temetés leírásával, mellyekből mindenki meggyőződhetett, hogy a gazdagok között épen úgy akadnak bolondok , mint a szegények között. — IV. Két évvel a történtek után la Mancha tartományban Ciudad Real, és Valdepenas között ódivatú útikocsi haladt egy osztály mellvértesektől fedezve. A kocsiban benn egyetlen személy ült, a szenvedélyes angol utazó Lord Chester, a bakon inasa, s egy fogadott fuvaros. A mellvértesek lépést haladtak, a lépést vonszolt terheskocsi előtt, után, és körül, s majd nemzeti danákat hangoztatának, majd pedig fütyörésztek. Az angol mint szenvedélyes sajt- és liktárium evő, egy mázsa limburgert, s 200 üveg liktáriumot cipelt magával, s kizárólagosan ezen falható tárgyak fedezése és védelmezése végett, fizetett minden mellvértest mintegy két váltóforintjával állomásonként. A lamanchai vidék azon időben hírhedt rablók által fenyegetteték,és nyugtalanul túlél. Az angol minden állomásig megevett egy pár üveg liktáriumot, s minthogy azoknak alkatrészei elmaradoztak csupasz ajkain és orra alatt, még maguk a fedezetre kirendelt mellvértesek is azt hitték, hogy valami mogorva nagy bajuszú magyar táblabiró Borsod vármegyéből, a kit kisérnek. Az angol vagy evett, vagy aludt, vagy a spanyol institutiókat szidalmazta. Inasa minden bakjában egyegy rablót látott, s majd magáért, majd honhagyott nejéért s gyermekeiért sóhajtozott. Uljok egy sűrű sötét erdőben épen Valdepenas helység felé kányát ült, a mint a rengeteg sűrűjéből éles füttyök hangzanak. — Los ladrones! kiáltott a csapatvezér, s csatarendbe állitá mellvértes legényeit. A kardok egy perc alatt kirántanak a hüvelyekből, a pisztolyok kakasai felhuzattak. — Ha személyemet s a liktariumot megmentitek, tripla leningot kap minden legény, szólt az angol, s egy üveg szeder liktariumot, mit legjobban szeretett, oldalzsebébe rejtett. A tripla lenung ígérete neki bátorítá a legénységet, annyival inkább, mert eddig elé a simplát sem szedegethették fel rendesen. Negyven főből álló rablósereg rohanta meg az utazókat s a mellvértes fedezetet. Egyetlen lövés sem hangzott, a mellvértesek látván az alterumlaniumot, szép csendesen visszavonultak, s magára hagyták a megriadt angolt, jó sajtjaival és liktariumaival. Hollófekete paripán azon percben a kocsi előtt termett a rablóvezér. Vörös mantilban volt, arany hímezésekkel, fekete barettjén fehér toll hullámzott alá. Külseje a vezérnek vonzó volt és érdekes. Magas sugártermet, fekete fürtök és szemek, barnás bajusz és barkó a szebb férfiak közé sorozták a büszke labradoreiket. — Uram! méltóztassál kiszállni! ezt olly jól érte ki angolul, hogy a lord hirtelenében azt gondolható, miszerint Londonban Boz Dickenssel conversál. A lord engedelmeskedett. — Van a pénzed gentleman ? — Van, de nem hordom magammal, assignátáim vannak több spanyol kereskedő házakra. — Assignálákkal nem bajlódunk, hát mit viszesz magaddal ? — Sajtot és libtáriumot! Mind a negyvenen elkezdtek nevetni.