Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)

1853-01-01 / 1. szám

St. Jagó az­nap éjszaka felségesen aludt. Más nemzetbeli okvetlenül virasztott volna. Másnap reggel 7 órakor találkoztak a fulgida erdőben. A spanyol lovagok röviden végeznek, öt perc alatt el van döntve, ki marad ezen a világon, s ki utazik a másvilágra. A panamai országgyűlések követei tanulhattak volna a spanyoloktól. A dán St. Jagó kardja beletört a dán Riego oldalába. Riegónak voltak legvastagabb bordái egész Toledóban. Az orvos hangosan állította, hogy Riegót kigyógyítja, de ő nagysága har­madnapra a történtek után meggyónva, és megáldozva örökre quietált. A spanyol orvosok között is megtörté­nik, hogy többet mondanak, mint a­mennyit megbiznak, de azért épen úgy kifizették, mint­ha a dán életben maradt volna. Ez különben máshol is úgy megyen. St. Jagó kénytelen volt Toledóból is megszökni. 111. Cadixban a­hova Toledóból költözött, St. Jage a legkomolyabb s legsolídabb férfiak között említetett. Jó hírének alapját abban vetette meg, hogy a gazdag Barbiero nobili 40 éves leányát Kormosát nőül megkérte. Ez volt a legutolsó mód, pénzbeli ügyeit rendez­hetni. Kormosát minden valamire való nobilis­nak egy millióval kinálgatták, negyven évig azonban nem akadt nemes egész Spanyolor­szágban, ki illy szép összeggel, a rút Formo­­sát nőül elvállalta volna. St. Jage minden le­hető számításokból kifogyván, a gazdag For­mosa kezét megkérte, s azt megnyerte. A menyekre, melly egy 1400 éves csa­ládból származott nobili, s egy mesés gazdag­­ságu nobili leánya között terveztelek , csak fényes és pompás lehetett. Kétszáz nagykoma, ugyanannyi kiskoma, és 2000 tanú lön hivatalos. Vőfélynek Cadix valamennyi fiatalabb­­jai, nyoszolóleánynak valamennyi leányai fel­kérettek. Formosa már az esküvő előtt három nappal el kezdett nevetni, s az esküvőig foly­tonosan nevetett. St. Jagó is ígéretet tett ma­gának, hogy a mint az esküvőnek vége lesz, ő is nevetni fog. Az oltárlépcsőzetek vörösbársonnyal vonattak be; az egyház falai, mellyben az es­küvő történt, kék selyemmel díszítettek. Az egyházszolga, ki a szertartást végezte — a cadixi érsek — 50,000 aranyat érő gyémán­­tos gyűrűvel ajándékoztaték meg, az orgonista a villa Viciosát kapta emlékül. Négy hétig egész Cadix kapatos volt, csak a vőlegény és menyasszony voltak józa­nok ; az első az unalomtól, a második az ö­­römtől. Esküvő után a St. Jago háza minden no­­bilinak nyitva állott. Nagyszerű ebédek, esté­lyek, és estelik egymást váltották. A hatodik hónapban St. Jago már 200 percentes pén­zekkel tartogatta fel a nagy életbeli súlyegyént, s Formosával csak minden tizednap váltott pár szót, s akkor is nagyon ouvrier-kitételeket használt. Formosa többször siránkozott, St. Jage végtelenül jó ízűket kacagott. Don Barbiero a „habeas corpus liberum“ ellen szavazott. Egy napon Formosa haza ment szüleihez panaszkodni. . • St. Jagó egyedül maradt Pietróval. — Pietro hívem! hat hónap alatt épen egy millió forintot ráztam le a nyakamról; adj tanácsot, hogy rázzam le Formosát. — Hagyja el nagyságod Gadixot, — miu­tán Formosa Cadixban lakik, e nyomon For­mosa is el fog maradni. — Fiú, te genie vagy, megérdemlenéd, hogy a würzburgi philosophiai társulat tiszte­letbeli tagjává nevezzen. E párbeszéd közepett lépett a terembe don Barbiero Formosával. — Kedves atyám, méltóztassék helyet foglalni, szólt St. Jage udvariasan. Don Barbiero helyet foglalt, Pietro tá­vozott. — Fiam uram­! ön ellen panasz van ! ? — Megtörve, de nem leverve állok a legkegyelmesebb bíró előtt. — Szeretett leányom Formosa azt ál­lítja, hogy St. Jagó nemes, igen nemtelenül bánik vele. — Uram, a millió forintból, mellyel adni méltóztattál, egy fillérem sincsen. — Szeretett leányom Formosa továbbá azt is állítja, hogy St. Jagó nem szereti. — Uram 200 percentes pénzekkel élős­ködöm; ha nem segítesz, a St. Jagó előtti ház sem szabadít meg az adósok börtönétől. — Szeretett leányom Formosa végre azt is állítja, hogy örömest megbocsát St. Ja­­gónak, ha az magát megjavítja. — Uram csak még egyszer utoljára, méltóztassál rajtam könyörülni s ajándékozz meg egy millió forinttal. — Szeretett leányom Formosa nyugal­ma megér egy millió forintot. Még egyszer s utoljára adom a kért összeget, de ha St. Jagó Vasques di Compostella meg nem javítja ma­gát, becstelen lesz előttem, egész Spanyolor­szág. . . — S az egész világ előtt! egészítő ki St. Jagó. A szerelmesek egymás karjaiba rohan­tak , az öreg Barbiero mosolyga, s igen jól­ érezte magát. Egy millió még meg nem zavarja a spa­nyol nobiliket, s ily csekélység miatt a mo­soly el nem szökik ajkaikról. St. Jage még azon éjjel eljátszotta az egész összeget, de azért egész Spanyolor­szágban senki sem aludt jobb ilyen nálánál. Felserkentekor úgy találta, hogy Formosa most még sokkal rútabb mint azelőtt volt, s kiadta a parancsolatot, hogy egyedül kíván regge­lizni. A vágás sokkal keményebb volt, hogy sem azt Formosa eltűrhette volna , nyomban ment Barbieróhoz panaszra. Barbiero hatod magával jelent meg St. Jagónál. A piacon is azonnal beszélgetni kezdettek, hogy St. Jagónál nagy dolgok me­­nendnek végbe. Barbiero a főterem ajtaja előtt mégegy­­szer ismételte ordréit. — Én don Barbiero los Bajustados becs­telennek fogom St. Jagót nevezni. — Mi ismételni fogjuk — kiáltottak a nobilik egyszerre. — Ha kardot ránt?! — Mi is kardot rántunk ! — Ha erőszakot használ ?! — Felnyársaljuk! — S igen, hogy el ne feledjem, szívesen látom önöket ebédre. Nagy sarkantyúkkal és nagy kardokkal nyitottak be a terembe. Minden szobát össze­vissza kerestek, minden szoba üres volt. — A nagyságos úr mindenét összepa­kolta , s elutazott. Ennyit egy hátrahagyott domesticus mondott, kit mind a hatan nyakon vertek. A történ­tek meghallása után Formosa görcsökbe esett, s csak akkor szabadult meg a görcsöktől, midőn a görcsök tőle. Éjfélkor kiadta lelkét. A cadixi lapok három hasábot töltöttek meg a fényes és pompás temetés leírásával, mellyekből mindenki meggyőződhetett, hogy a gazdagok között épen úgy akadnak bolon­dok , mint a szegények között. — IV. Két évvel a történtek után la Mancha tartományban Ciudad Real, és Valdepenas kö­zött ódivatú útikocsi haladt egy osztály mell­­vértesektől fedezve. A kocsiban benn egyet­len személy ült, a szenvedélyes angol utazó Lord Chester, a bakon inasa, s egy fogadott fuvaros. A mellvértesek lépést haladtak, a lé­pést vonszolt terheskocsi előtt, után, és kö­rül, s majd nemzeti danákat hangoz­tatának, majd pedig fütyörésztek. Az angol mint szen­vedélyes sajt- és liktárium evő, egy mázsa limburgert, s 200 üveg liktáriumot cipelt ma­gával, s kizárólagosan ezen falható tárgyak fedezése és védelmezése végett, fizetett min­den mellvértest mintegy két váltóforintjával állomásonként. A la­manchai vidék azon idő­ben hírhedt rablók által fenyegetteték,és nyug­­talanul túlél. Az angol minden állomásig megevett egy pár üveg liktáriumot, s minthogy azoknak alkatrészei elmaradoztak csupasz ajkain és orra alatt, még maguk a fedezetre kirendelt mellvértesek is azt hitték, hogy valami mo­gorva nagy bajuszú magyar táblabiró Borsod vármegyéből, a kit kisérnek. Az angol vagy evett, vagy aludt, vagy a spanyol institutiókat szidalmazta. Inasa minden bakjában egyegy rablót látott, s majd magáért, majd honhagyott nejéért s gyermekeiért sóhajtozott. Uljok egy sűrű sötét erdőben épen Val­depenas helység felé kányát ült, a mint a ren­geteg sűrűjéből éles füttyök hangzanak. — Los ladrones! kiáltott a csapatve­­zér, s csatarendbe állitá mellvértes legényeit. A kardok egy perc alatt kirántanak a hüve­lyekből, a pisztolyok kakasai felhuzattak. — Ha személyemet s a liktariumot meg­mentitek, tripla leningot kap minden legény, szólt az angol, s egy üveg szeder liktariumot, mit legjobban szeretett, oldalzsebébe rejtett. A tripla lenung ígérete neki bátorítá a legénységet, annyival inkább, mert eddig elé a simplát sem szedegethették fel rendesen. Negyven főből álló rablósereg rohanta meg az utazókat s a mellvértes fedezetet. Egyetlen lövés sem hangzott, a mellvértesek látván az alterumlaniumot, szép csendesen visszavonultak, s magára hagyták a megriadt angolt, jó sajtjaival és liktariumaival. Hollófekete paripán azon percben a kocsi előtt termett a rablóvezér. Vörös man­­tilban volt, arany hímezésekkel, fekete ba­rettjén fehér toll hullámzott alá. Külseje a ve­zérnek vonzó volt és érdekes. Magas sugár­termet, fekete fürtök és szemek, barnás ba­jusz és barkó a szebb férfiak közé sorozták a büszke labradoreiket. — Uram! méltóztassál kiszállni! ezt olly jól érte ki angolul, hogy a lord hirtele­­nében azt gondolható, miszerint Londonban Boz Dickenssel conversál. A lord engedelmeskedett. — Van a pénzed gentleman ? — Van, de nem hordom magammal, assignátáim vannak több spanyol kereskedő házakra. — Assignálákkal nem bajlódunk, hát mit viszesz magaddal ? — Sajtot és libtáriumot! Mind a negyvenen el­kezdtek nevetni.

Next