Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)

1853-04-22 / 75. szám

gadtam az ekéket, miután az eke, s a valódi legmagasabb, legregényesebb költészet kö­zött olly kitűnő a hasonlatosság. — No barátom Csomboré ! ezt már csak­ugyan szeretném megmutatva látni. — Ezt én neked bebizonyítandom­ egy négytagú periódusban; azonban mielőtt ez é­­pületes működés küszöbére lépnék, figyel­meztetnem kell téged egész udvariassággal, hogy ideje e helyet elhagynunk; a servita-té­­ren lakik ekegyámnokom, induljunk arra. (Folytatása követk.) Csaszágó Salamon: Balatonfelvid­éki levelek.­ ­ Ha való a hir, melly környékünkön álta­lánosan el van terjedve, úgy hazánk gyógy­forrásai száma ismét egygyel szaporodott. Mint bizonyost beszélik, hogy Alapon, Cece köze­lében hasonlithatlan hatású hashajtó gyógy­forrást fedeztek föl, mi vegytanilag létrésze­ire bontatván Kenessey orvostudor által, olly alkatrészeket s olly vegytani vegyületben fe­­dözött fel benne, mellyek erő­s hatékonyság­ra minden eddig létezett hashajtó gyógyszer­tári szereket, s ásványvizi alkatrészeket fölül­múlnak. Mint hírlik a vidéken gyógyszertá­rak palackját már is 10 ezüst krajcáron ve­szik, s a leendő nyereségvágytól mozgásba hozott bérleni akarók a tulajdonosnak — ki­nek telkén e gyógyforrás f­efedeztetett — 16 évres lekötéssel évenkint fizetendő 8000 ezüst forint bért ígértek, mit az — jó birtokos lé­vén — nem fogadott el, a gyógyforrást maga kezelendi, s nyáriszak alatt jöhető betegek illő fogadására kényelmes lakókat szándéko­zik építtetni. A tél hatalma folyvást tart, a hideg uralma szűnni nem akar. Borongok a napok, mint a csak­ szerető arca; fagyosak, mint az érzelemhagyott szív; sötétek mint az elátko­zott lélekismeret. A föld csontkeménynyé fa­gyott, mint önzők szívében a becsületérzés : a fák virága megfeketedve hull alá földre, mint a csalódástól összetépett remény. Lombtalan fákon zeng föl a csalogány dala . . . s e dal olly szomorú, mintha hattyúdalt zengene a hervadó természet felett. Borús arccal, kü­­nyerő szemmel áll a szegény földmi­vel vetet­­len földjei felett . . . s olly mély fájdalom tük­röződik arcán, mint a dalnokén, ha emléke­zete visszaszáll a múltba, hol eszméi s ma­gas reményei eltemetve vannak . . . vagy a szerető hű szivén, ki kedvese sírján kényezi a veszteség fájdalmát. — E hó 15-dik olly nagy mértékben dü­höngő ismét a fagyasztó hideggel s hóeséssel párosult vihar, mint tavaszelő 10—12-kén. Fölszámithatlan kárt s rombolást hagyott ma­ga után. Az előbbi vihar által megingatott fá­kat gyökerestől fölszaggatá, a savanyuvizi hidegfürdők egy részét elsodró, a különben is nagy terimébe szélesült Balatont mind szé­lességi , mind magassági vonalban növelé, úgy hogy jelenleg négy lábbal áll magasab­ban a Balaton vize, mint rendesen állni szo­kott, s szélességi vonala a savanyuvizen egészen az uradalmi istálókig terjed, sziget­té alkotva a kissé fölemelt töltéses alsó séta­tért, mellynek alja szinte víztömegtől van át­hatva, mi kiviláglik azon körülményből, hogy a szél által kitépett jegenyék helyén viz patak­zik fel, s a több jegenyék is meg lévén ingat­va, nehogy jöhető uj szélroham által kilépes­senek, a viharnak nagy kapaszkodási támlapot nyújtó tetőiket lefürészeltetni az uradalom elhatározó, mi a napokban foganatba is fog vetetni. A savanyuvizi kertek jelenleg is víz a­­latt állnak. Sajnálni lehet az olly sok gonddal, fáradság s költekezéssel tenyésztett nemes fajú gyümölcsfákat, mellyek — ha sokáig viz alatt leendnek — okvetlen ki fognak veszni, s a savanyuviz regényességén jelentékeny csor­bát ejtendenek. A bakony bensőjében ismét négy öles hófuvatok vannak. Sok ház eltemetve fekszik a hótömeg alatt, s udvarra a lakosok ki nem mehetvén, három napig nem ivott marháikat megitatandók, szobáikban havat olvasztottak, s fölbontott padláson ereszkedvén le az istálló­­­­ba, hólével itatták karmaikat. A farkasok nagy csapatokban járnak, s­­ pusztítják a juh­nyájakat. Fölöttébb ügyesek.­­ A legnagyobb s kövérebb ük­­ket választják ki,­­ s a nyájvezetö szamarat?—érintetlen hagyják.­­ Egy ajkarendeki német vásárról vezet­­i vén haza felé lovait a nagy hófuraton keresz­tül, történetesen egy nyulra botlott, melly gyors szökésekkel igyekezett az észre vett ember üldözése elöl menekülni. Látván a né­met, hogy a hófuvatban sülyedező nyúl ker­getés eseténi elfogása bizonyosan sikerülendő­­ lovait az után hagyja, s üldözőbe veszi a me­­nekvő vadat. Félnegyed órai üldözés után el­fogván, ürömmel siet vissza utánhagyott lo­vaihoz, de milly nagy volt meglepetése, midőn nemcsak lovait nem találta a megjegyzett he­lyen — de még nyomot sem látható sehol, a havat folytonosan sodró szél hatalma által el­tűnt lovainak csapása is behordatván. Kétség s remény között sietett haza; kezében a nyu­­lat, szivében az aggodalom sötét kígyóját vi­vén. Folyvást táplálta azonban a remény, hogy haza érkeztekor lovait hon találandja. — Csalódott. Lovai nem mentek haza, s máig sem akadt nyomukba. Másnap délben hazaérkezte után szomorúan ették meg a fatális nyulat. Ez aztán igazán drága nyúl-ebéd volt! Vas Gereben Falusi Esték­e ha nem is annyian , mint előre vártuk, de mégis meg­lehetős számmal fizetnek elő. E lapnak jutott a magasztos hivatás, megkedvelteim az irodal­mat a néppel, mellytöl az eddig olly idegen volt. Óhajtani lehet minél szélesebb körbeni elterjedését, az irodalom iránt általa a népben felköltendő rokonszenv meghozandja óhaj­tott gyümölcsét, a nép szellemi emelkedését, s az irodalomnak ez által eszközölhető virág­zásra jutását! ! Pap Gábor: 311 Csemegézzünk. * Egy férfi­társaságban azon vitatkoz­tak, ki a legszebb hölgy X. városban ; végre egy gazdag kereskedő leányára esett a szavazat — mindenik tudott róla valami dicséret mon­dani. — Van egy hibája — szólalt meg egy házi nevelő — lábai igen nagyok. — — Hazudság, ugrott fel rá legdü­hösebb imádója a szóban levő szépségnek. — Ah kérem alássan én a szobaleányát értettem, igazitá ki a nevelő szerényen. * — Mért nem taníttatja a tekintetes ur a kis Gusztikét guitározni ? — szól Lanti mű­vész , ügyvédhez — igen szép hangja van. — Majd felküldöm Pestre. — Ah hiszen ott se tanítanak sikere­sebben, mint provincián. — Sőt inkább magam is ott tanultam és azóta meg­lehetősen értem „a h­ú­z­ó m­u­z­s­i­­ká !“ felelt az ügyvéd. * Színházba ment a falusi atyafi, hol épen drámát adtak elő, csak nézte egy darabig, végre elunva magát, haragosan kiáltott a kar­zatról : Ugyan minek az a sok cifra beszéd, lássuk már a m­e­d­v­é­t is. * — Nagysád kertjében az ibolyák már szépen nyílnak — hizelgett az éretlen iparlo­vag egy ötven éves komoly asszonyságnak — én imádom a virágokat. — Én csak gyönyörködöm múló szép­ségükben — szólt az asszonyság. — Oh de én az illy hervadhatlan vi­rágokat értem, mint szép nagyság — folytató tovább a hízelgő. — Ha ön igazán beszél, csakugyan telje­sülni fog múlt éjjeli álmom — felelt ismét az asszonyság. — Ugyan mit álmodott a múlt éjjel? — Azt hogy önnek igen nagy fülei nőttek. * A k .... i biró igy szokott felsóhaj­­tani „Jaj be fájnak a fejeim!!“ * Egy falusi kántor illyen sírverset irt a harangozónak: Harangozott, még is meghalt, Mikor meghalt egy szót se szólt. Itt nyugosznak tetemei Siratják a gyermekei; Barátai sajnálkoznak, És sírjára hantot hoznak. Éit 52 éveket. * — Mióta udvarol uraságod Aranka kisasszonynak ? — kérdé Hörcsök , Oroszlán Mátétól egy házimulatságban. — Farsang óta ismerem, — felelt a kér­dezett. — Engedje ön át nekem a jövő francia négyesre. — Szívesen. A jövő francia négyest Hörcsök és A­­ranka kisasszony együtt táncolták. Másnap Oroszlán Máté illyen levelet kapott: Máté! Haragszom magára, maga nem nemes oroszlán, hanem hiéna, maga engemet csú­nyán megcsalt, tegnap tánc közben azt beszél­te Hörcsök, hogy maga részeges, garázda, a múlt vasárnap is kocsisokkal verekedett a kocsmában, én hát magáról lemondok örökre és többé nem akarom látni , látása csak ke­serűséget okozna, azt pedig nem érdemli tő­lem, már ma is tele sírtam egy tálat. Aranka. Még eddig párbaj nem történt. * A cigány tyúkot lopott s bevádolták. — A többek közt igy mentette magát a biró előtt: „Nagyságos fűbiró uram! ne higyjen semmit, ne halljon semmit, hiszen ki tudná megfogni azt a vadállatot?“ * „Nagy küzdést“ hirdetett a ma­gyar hercules Toldy János. Vetélytársa egy vállalkozó s erejéről elhiresült mészáros le­gény volt. — Tódult a nép az arénába s kevés idő alatt szűk lett a nézőhely, és mindenki tü­relmetlenül várta a nagyszerű jelenetet. — Végre megjelent Toldy s nagy haját fölmu­tatva a publicumnak, ellenfelének intett, ki szinte megjelent a kü­zdhomokon. Megkezdődött a birkózás, s egy órane­gyedig folyt bizonytalan eredménynyel, mind a két fél erősen tartotta magát, mígnem Toldy egy mesterséges vállrántást használva, diadal­masan állt a lábaihoz terült mészároslegény felett. — Újra ! újra ! . . . — kiáltott ekkor a közönség. — Nem igazság! — ordított a jobboldal. — Még egyszer­ nem jól van, — zúg­tak a balpártiak.*

Next