Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)
1853-04-22 / 75. szám
gadtam az ekéket, miután az eke, s a valódi legmagasabb, legregényesebb költészet között olly kitűnő a hasonlatosság. — No barátom Csomboré ! ezt már csakugyan szeretném megmutatva látni. — Ezt én neked bebizonyítandom egy négytagú periódusban; azonban mielőtt ez épületes működés küszöbére lépnék, figyelmeztetnem kell téged egész udvariassággal, hogy ideje e helyet elhagynunk; a servita-téren lakik ekegyámnokom, induljunk arra. (Folytatása követk.) Csaszágó Salamon: Balatonfelvidéki levelek. Ha való a hir, melly környékünkön általánosan el van terjedve, úgy hazánk gyógyforrásai száma ismét egygyel szaporodott. Mint bizonyost beszélik, hogy Alapon, Cece közelében hasonlithatlan hatású hashajtó gyógyforrást fedeztek föl, mi vegytanilag létrészeire bontatván Kenessey orvostudor által, olly alkatrészeket s olly vegytani vegyületben fedözött fel benne, mellyek erős hatékonyságra minden eddig létezett hashajtó gyógyszertári szereket, s ásványvizi alkatrészeket fölülmúlnak. Mint hírlik a vidéken gyógyszertárak palackját már is 10 ezüst krajcáron veszik, s a leendő nyereségvágytól mozgásba hozott bérleni akarók a tulajdonosnak — kinek telkén e gyógyforrás fefedeztetett — 16 évres lekötéssel évenkint fizetendő 8000 ezüst forint bért ígértek, mit az — jó birtokos lévén — nem fogadott el, a gyógyforrást maga kezelendi, s nyáriszak alatt jöhető betegek illő fogadására kényelmes lakókat szándékozik építtetni. A tél hatalma folyvást tart, a hideg uralma szűnni nem akar. Borongok a napok, mint a csak szerető arca; fagyosak, mint az érzelemhagyott szív; sötétek mint az elátkozott lélekismeret. A föld csontkeménynyé fagyott, mint önzők szívében a becsületérzés : a fák virága megfeketedve hull alá földre, mint a csalódástól összetépett remény. Lombtalan fákon zeng föl a csalogány dala . . . s e dal olly szomorú, mintha hattyúdalt zengene a hervadó természet felett. Borús arccal, künyerő szemmel áll a szegény földmivel vetetlen földjei felett . . . s olly mély fájdalom tükröződik arcán, mint a dalnokén, ha emlékezete visszaszáll a múltba, hol eszméi s magas reményei eltemetve vannak . . . vagy a szerető hű szivén, ki kedvese sírján kényezi a veszteség fájdalmát. — E hó 15-dik olly nagy mértékben dühöngő ismét a fagyasztó hideggel s hóeséssel párosult vihar, mint tavaszelő 10—12-kén. Fölszámithatlan kárt s rombolást hagyott maga után. Az előbbi vihar által megingatott fákat gyökerestől fölszaggatá, a savanyuvizi hidegfürdők egy részét elsodró, a különben is nagy terimébe szélesült Balatont mind szélességi , mind magassági vonalban növelé, úgy hogy jelenleg négy lábbal áll magasabban a Balaton vize, mint rendesen állni szokott, s szélességi vonala a savanyuvizen egészen az uradalmi istálókig terjed, szigetté alkotva a kissé fölemelt töltéses alsó sétatért, mellynek alja szinte víztömegtől van áthatva, mi kiviláglik azon körülményből, hogy a szél által kitépett jegenyék helyén viz patakzik fel, s a több jegenyék is meg lévén ingatva, nehogy jöhető uj szélroham által kilépessenek, a viharnak nagy kapaszkodási támlapot nyújtó tetőiket lefürészeltetni az uradalom elhatározó, mi a napokban foganatba is fog vetetni. A savanyuvizi kertek jelenleg is víz alatt állnak. Sajnálni lehet az olly sok gonddal, fáradság s költekezéssel tenyésztett nemes fajú gyümölcsfákat, mellyek — ha sokáig viz alatt leendnek — okvetlen ki fognak veszni, s a savanyuviz regényességén jelentékeny csorbát ejtendenek. A bakony bensőjében ismét négy öles hófuvatok vannak. Sok ház eltemetve fekszik a hótömeg alatt, s udvarra a lakosok ki nem mehetvén, három napig nem ivott marháikat megitatandók, szobáikban havat olvasztottak, s fölbontott padláson ereszkedvén le az istállóba, hólével itatták karmaikat. A farkasok nagy csapatokban járnak, s pusztítják a juhnyájakat. Fölöttébb ügyesek. A legnagyobb s kövérebb ükket választják ki, s a nyájvezetö szamarat?—érintetlen hagyják. Egy ajkarendeki német vásárról vezeti vén haza felé lovait a nagy hófuraton keresztül, történetesen egy nyulra botlott, melly gyors szökésekkel igyekezett az észre vett ember üldözése elöl menekülni. Látván a német, hogy a hófuvatban sülyedező nyúl kergetés eseténi elfogása bizonyosan sikerülendő lovait az után hagyja, s üldözőbe veszi a menekvő vadat. Félnegyed órai üldözés után elfogván, ürömmel siet vissza utánhagyott lovaihoz, de milly nagy volt meglepetése, midőn nemcsak lovait nem találta a megjegyzett helyen — de még nyomot sem látható sehol, a havat folytonosan sodró szél hatalma által eltűnt lovainak csapása is behordatván. Kétség s remény között sietett haza; kezében a nyulat, szivében az aggodalom sötét kígyóját vivén. Folyvást táplálta azonban a remény, hogy haza érkeztekor lovait hon találandja. — Csalódott. Lovai nem mentek haza, s máig sem akadt nyomukba. Másnap délben hazaérkezte után szomorúan ették meg a fatális nyulat. Ez aztán igazán drága nyúl-ebéd volt! Vas Gereben Falusi Estéke ha nem is annyian , mint előre vártuk, de mégis meglehetős számmal fizetnek elő. E lapnak jutott a magasztos hivatás, megkedvelteim az irodalmat a néppel, mellytöl az eddig olly idegen volt. Óhajtani lehet minél szélesebb körbeni elterjedését, az irodalom iránt általa a népben felköltendő rokonszenv meghozandja óhajtott gyümölcsét, a nép szellemi emelkedését, s az irodalomnak ez által eszközölhető virágzásra jutását! ! Pap Gábor: 311 Csemegézzünk. * Egy férfitársaságban azon vitatkoztak, ki a legszebb hölgy X. városban ; végre egy gazdag kereskedő leányára esett a szavazat — mindenik tudott róla valami dicséret mondani. — Van egy hibája — szólalt meg egy házi nevelő — lábai igen nagyok. — — Hazudság, ugrott fel rá legdühösebb imádója a szóban levő szépségnek. — Ah kérem alássan én a szobaleányát értettem, igazitá ki a nevelő szerényen. * — Mért nem taníttatja a tekintetes ur a kis Gusztikét guitározni ? — szól Lanti művész , ügyvédhez — igen szép hangja van. — Majd felküldöm Pestre. — Ah hiszen ott se tanítanak sikeresebben, mint provincián. — Sőt inkább magam is ott tanultam és azóta meglehetősen értem „a húzó muzsiká !“ felelt az ügyvéd. * Színházba ment a falusi atyafi, hol épen drámát adtak elő, csak nézte egy darabig, végre elunva magát, haragosan kiáltott a karzatról : Ugyan minek az a sok cifra beszéd, lássuk már a medvét is. * — Nagysád kertjében az ibolyák már szépen nyílnak — hizelgett az éretlen iparlovag egy ötven éves komoly asszonyságnak — én imádom a virágokat. — Én csak gyönyörködöm múló szépségükben — szólt az asszonyság. — Oh de én az illy hervadhatlan virágokat értem, mint szép nagyság — folytató tovább a hízelgő. — Ha ön igazán beszél, csakugyan teljesülni fog múlt éjjeli álmom — felelt ismét az asszonyság. — Ugyan mit álmodott a múlt éjjel? — Azt hogy önnek igen nagy fülei nőttek. * A k .... i biró igy szokott felsóhajtani „Jaj be fájnak a fejeim!!“ * Egy falusi kántor illyen sírverset irt a harangozónak: Harangozott, még is meghalt, Mikor meghalt egy szót se szólt. Itt nyugosznak tetemei Siratják a gyermekei; Barátai sajnálkoznak, És sírjára hantot hoznak. Éit 52 éveket. * — Mióta udvarol uraságod Aranka kisasszonynak ? — kérdé Hörcsök , Oroszlán Mátétól egy házimulatságban. — Farsang óta ismerem, — felelt a kérdezett. — Engedje ön át nekem a jövő francia négyesre. — Szívesen. A jövő francia négyest Hörcsök és Aranka kisasszony együtt táncolták. Másnap Oroszlán Máté illyen levelet kapott: Máté! Haragszom magára, maga nem nemes oroszlán, hanem hiéna, maga engemet csúnyán megcsalt, tegnap tánc közben azt beszélte Hörcsök, hogy maga részeges, garázda, a múlt vasárnap is kocsisokkal verekedett a kocsmában, én hát magáról lemondok örökre és többé nem akarom látni , látása csak keserűséget okozna, azt pedig nem érdemli tőlem, már ma is tele sírtam egy tálat. Aranka. Még eddig párbaj nem történt. * A cigány tyúkot lopott s bevádolták. — A többek közt igy mentette magát a biró előtt: „Nagyságos fűbiró uram! ne higyjen semmit, ne halljon semmit, hiszen ki tudná megfogni azt a vadállatot?“ * „Nagy küzdést“ hirdetett a magyar hercules Toldy János. Vetélytársa egy vállalkozó s erejéről elhiresült mészáros legény volt. — Tódult a nép az arénába s kevés idő alatt szűk lett a nézőhely, és mindenki türelmetlenül várta a nagyszerű jelenetet. — Végre megjelent Toldy s nagy haját fölmutatva a publicumnak, ellenfelének intett, ki szinte megjelent a küzdhomokon. Megkezdődött a birkózás, s egy óranegyedig folyt bizonytalan eredménynyel, mind a két fél erősen tartotta magát, mígnem Toldy egy mesterséges vállrántást használva, diadalmasan állt a lábaihoz terült mészároslegény felett. — Újra ! újra ! . . . — kiáltott ekkor a közönség. — Nem igazság! — ordított a jobboldal. — Még egyszer nem jól van, — zúgtak a balpártiak.*