Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)
1853-06-30 / 130. szám
Budapest. 4-ik évi folyamat. ISII Csütörtök, junius 30-án 1853. Megjelenik, ünnep- s vasárnapot kivévén , mindennap délután dívaképek- b egyéb m ü m e 1lékletekkel és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: ujvilágutcai 14 számú ház első emelet, hová a kéziratok ittasitandok. Kiadó-hivatal: •Munasor , kegye.-rendieképületében levő nyomdai iroda, hová az előüzelési és hirdetési dijak küldetődök. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Előfizetési díj: Postán: egész évre 1 fi frttel évre 9 ., évnegyedre 5 „ Budapesten hú/ho/.küldéssel: egész évre . . 13 frt, fél évre . . . 7 ,, évnegyedre . . 4 ,, Hirdetések soronként 3 ezüret krajcáron fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. Tulajdonos szerkesztő : Nagy Ignác, kiadó: Kozma Várol. Előfizetési fölhívás: A „HÖLGYFUTÁR“ jövő félévben is, ünnep- s vasárnapokat kivévén, mindennap megjelenik, mint „közlöny a szépirodalom, társasélet, művészet és divat köréből,“ bátorkodunk tehát t. c. olvasóinkat az előfizetés mielőbbi megnjitására tisztelettel felszólítani. Kérkedni, ígérni nem szoktunk, hanem kötelességünknek lehetőségig megfelelni lélekismeretesen iparkodunk. Főtörekvésünk leen, lapunk béltartalmát folyvást érdekesbíteni. Intézkedtünk, hogy műmellékleteink a legfinomabb ízlést is kielégíthessék, s azért ezentúl nem annyira a mennyiség, mint inkább a minőségben fogunk érdemet keresni, mindenkor a t. olvasó közönség részvétének nyilatkozata szerint. Fametszvényeink oly általános tetszést nyertek, hogy erőnk szerint mindig tökéletesebbet iparkodandunk e nemben is nyújtani. Előfizetési díj: postán félévre 9 for.; — évnegyedre 5 for. — Budapesten (házhoz hordással) félévre 7 for.; — évnegyedre 4 for. p. p. ISCsz Többrendü kívánat következtében ezennel jelentjük, miszerint t. előfizetőink kényelme s könnyebbsége iránti tekintetből, lapjainkra most is fogadunk el estészévi előfizetést. 1853 j u.1-től 1854 j in. végéig postán küldve tizenhat pengő forinttal. Az előfizetéseket bérment levelekben mielőbb megküldetni kérjük, hogy nyomtatandó példányaink száma iránt kellőleg intézkedhessünk. — Budapest, júniusban 1853. Hagy Ignác, a ,Hölgyfutkra tulajdonos szerkesztője. A színésznő. (Folytatás.) Delfini ajkairól a meglepetés és csalódás állati sikoltása hangzott szét. — Giovanni! Giovanni! — sikolta éles hangon, s egyetlen rántással ketté szakitá a csengetyű gyöngyhímzetű szalagát. Lelketlen arccal jelent meg az inas e vészjósló hívásra. — A kisasszony ? . . — Nem jött haza eccelenza. A kocsi üresen tért meg. — Kárhozat! és Tomio ? — Szinte kimaradt. Talán gyalog kiséri haza a kisasszonyt. Az est igen szép. — A kocsist, a kocsist! —ordita sebzett oroszlánként, s dühében lábaival tombolt. Az inas elsietett. — Megszökött, megszökött a kígyó! — hörgő kétségbeesetten, s nem bírván elviselni dühének súlyát, erőtlenül hanyatlott a karszékbe. Perc múlva a kocsis rémült alakja mutatkozott az ajtó küszöbén. — Gazember! . . — Eccelenza! — Hol van Fioretta ? — A kisasszonyt egy idegen ifjúnak karján láttam kilépni a színházból, s a kocsit haza parancsoló. — Ő volt!.. És Tomio ? — Hátra maradt, azonban fülembe sugá , hogy értesítsem nagyságodat, miszerint figyelemmel kisérendi az idegent. — Hah, jól van ! Tomio ravasz mint kígyó, s ki nem kerülik boszomat ... Ha a kisasszony megérkezik, előleges jelentést tegyetek. Tomio azonnal küldessék hozzám, s a kocsi készen álljon. Értetted parancsomat? — Betűig, eccelenza ! — Most takarodjál! A kocsis sietett túltenni magát ura szeszélyén. A visconti hátradőlt székében, s fellázadt lelkén legiszonyúbb boszutervek villantak át. Azután szemeit az óra másodperc mutatójára szegte, s oly lelkiismeretes pontossággal számlálta a perceket, mintha azoknak számához szándéklotta volna mérni a büntetés nagyságát. Húsz perc múlva sebes léplek nesze hangzott végig a termeken. A visconti sebesen fordult visssza székében. — Tomio! — Eccelenza! a kisasszony ... — s szavait elfojtá a sebes lélegzés. — Beszélj, vagy kárhozzál el! — Egy idegen úrral . . . — Hol van? — ordilá Delfini és felszökött. — Éji sétát tartott . . . Bocsánat eccelenza !... a sebes futás... elfojtó szavamat... — Hol van Fiorella ? szólj gazember! — Szólok, szólok, hiszen csak szólhatnék ... A színházból egy idegen úr karjain láttam kilépni a kisasszonyt, s a kocsit haza parancsold. Ez felötlött előttem, s igy okoskodtam: Tomio! te lángész vagy, tégedet nagy tettekre szült anyád, itt az alkalom. Ha valami szerelmi kaland titkát leszesz képes kiszaglálni, eccelenza pénzzsákjait nyitod meg erszényed számára. Az idegen urat meglepte a díszkocsi, és hosszú léptekkel távozott. A kisasszony azonban utána sietett, s hosszas tanakodás után a St. Alessandro-kapu felé mentek, hol egy romladékos emeletes házba tűntek el. — Megjegyezted a házat? —■ Mintha ajándékba kaptam volna. Sőt tudni akartam azt is, mellyik szobába rejtőznek. Az emeletnek csak két ablaka volt halványan kivilágítva, s mire oda siettem, a függönyök mögött három árnyékot láttam elvonulni. — Elég, Giovanni! — Parancs ? — A kocsi álljon elé. — Bocsánat eccellenza, a kocsizörej el fog árulni azért ha magassága nem tartaná terhesnek a gyalog utazást, biztosabb eredményű lenne a váratlan meglepetés. — A boszu erőssé tesz. Giovanni! a kocsi maradjon el. Most köpenyt, és pisztolyaimat. Tomio vigyorgó arccal adta elő a kívánt tárgyakat. — Töltvék e pisztolyok? — kérdé a visconti jéghidegséggel, melly alatt a kiszámított boszu vulkánja égeti. — Ma reggel nyitám meg a töltvényeket. — Vezess! Giovanni kövessen. A következő percben három köpenybe burkolt alak hagyta el a Delfini palotát. IV. A világesemények színvonaláról leáldozott álladalmak, s önnagyságuk súlya alatt összeroskadt országoknak építészete saját jellemmel bir. Komor, mohos épületek, beomlott ampleiteátrumok, sötét lakatlan paloták, s csendes kiholt utcák mutatják a nemzet életének haldoklását és hatalmát az időnek, melly a közenyészet sírjába dönt mindent . . . Olaszhon városai nagyrészint a leáldozott századok dicsőségének síremlékei, szomorú tanyái a melancholiának, s az időnek. Ilyen Brescia is ... A minden évtizeddel fogyó lakosság mindig mélyebben húzódik a belvárosba, míg a külvárosok épületei elhagyatnak és összeomlanak. Hasonlók e városok a kerti tóhoz, mellynek csillogó tükrét mindig szükebb és szűkebb körbe szorítja a szárazság, s a virágok, mik rengő habokba marták kelyheiket, a víz elfutása után elhervadnak, kivesznek. Illy elhagyatottság bélyege ült az emeletes épületen is St. Alessandro kapu mellett.