Hölgyfutár, 1856. január-június (7. évfolyam, 1-149. szám)

1856-05-28 / 121. szám

Budapest, 7-ik évi folyamat. Megjelenik ünnep­ is vasárnapot kivévén,m­­i­n­­d­e­n n­a­p délután , d­i­­vatképek- s egyéb műmellékletekkel, és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Lipót­ utca 3-ik az., 1-ső emelet, hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , előfizetés , és hirdetések utasitandók. Szerkesztőségi ügyek­ben értekezhetni minden­nap délelőtt 9-től 1­ óráig. 121. Szerda, Május 28-án, 1856. HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési dij: Postán: •fész évre . . 16 frt. félévre .... 9 „ évnegyedre . . 5 „ Budapesten, házhozküldéssel egész évre................13 frt. félévre ...................7 „ évnegyedre . . 4 „ Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüstkraj­cárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltetnek. ANGYAL BANDI. Költői beszély, hat énekben. Tóth Endrétől. (Vége.) S ott, a hol legsűrűbb, legébrebb a népség. Visszarántja lovát s meghökkenve néz szét... Egyik reá bámul, más azt kérdi: mi baj ? Nőttön nő körülte tolakodás, zsibaj... Akkor nagyot kiált: ,Itt jön Angyal Bandi!. S elkezd fűnek fának szanaszét rohanni. .. A szörnyű rémület szörnyű csendet várta , Mire Barna Ferke még egyet kiálta — — S jön rettentő jajvész a tenger nép felett, Szanaszét ragadván a bomlott tömeget. Egyik sereg erre, másik arra rohan , S mint két űzött hullám, egy a másra rohan. Hanyathomlok szakad , összevissza , minden, Nem nézi hogy mikint, csak futhasson innen; Tarka barka sátrak felfordulva éllel, Hátán viszi a nép , mintha szállna széllel ; Megriadt lővásár, uratlan paripák, Elragadt fogatok, ki ott állt eltiprák... A félre vert harang oda ér szavával — S a rémület felett rémítőbben szárnyal. Pohos komiszáros, hat torzomborz pandúr, Ld halálába jön , fut kifele Túrbúi... S a mit felfűzhetett Barna Ferke, épen Ott fut nyolc csikóval, rövid vezetéken... ,„Ott fut Angyal Bandi.. ott fut Angyal Bandi!. .III S komiszáros, pandúr arra kezd rohanni... Bandi pedig nézi a parányi dombról, Egyet húz a zablán s F­e­c­s­k­e arra fordul; S midőn az üldözők kiválnak a gyepen — Megereszti lovát.. . mingyár ott is terem... Rárobban hátulról az űző tömegre S egy csákányzúgásra két legény pereg le; Átalrohan rajtok , elejékbe vágtat, Ferke közt, és köztük, iszonyún vet gátat; Vissza vissza fordul... ha rálőnek , felel... S üldözői után új csapat seregei. ... Héja száll a kerek égboltozat alatt, Seregestől űzik az apróbb madarak. Hol közöttük vijjog, hol előttük repked, De hozzája csapni ritka érez kedvet... Kivált a ciditó maradoz valahol — Komiszáros uram, mint egy bütykös bagoly.-----­Mikor Angyal Bandi nem látta már Ferkét, Szárnyára bocsátá jó lovát a Fecskét. Messze maradtak el üldözői nyomán, Egykettő kisérte s alig látta lován. Egyszer csak eltűnik, mint a ki szárnyat ölt, Sötét erdőbe ér, ott elnyeli a föld.. . Otthon van tanyáján, a barlang mélyében. Megpihen, nem pihent ily jó ízűn régen. Másnap viradóig ringatta az álom, Másnap körül nézett a messze határon , nem láthatván Ferkét, azután is leste. Harmadnapra se jött, gyanakodni kezde. Mély, sötét sejtelem szállott kebelére : Hátha azt a fiút valami baj érte ? Nem soká tűnődött. Elindult utána. Hanem mintha szive, mintha lelke fájna, Mintha valami bús százat érintené, Mely az erdőkből hat bucsúzólag felé... Hűvös nyári alkony, csillagos este lett. Halkal léptetett a hangos puszta felett. Apró fürtös selyem guba fedi vállát, Gyéríti körülte az este homályát... Nyakába veszi a pusztát, és tanyáit, Mindenütt otthon van, a­hova beállít.-------­— Országszerte kire futamodott, röktön, Túri vásáron is legközelebb mit tön ? Ezer darab arany fáradtsága bére , Ki a haramiát előadja élve. Fele, hogyha holtan. És közhírré teszik S a hol hire se járt, még ott is keresik. Vármegyék kelnek felhajhászó sereggel, A nagy alföldségen egész hadsereg kel. Dél, nyűgöt, és észak s kelet felől szállnak , Minden zegezugán a térés pusztának. Egyiket a hírvágy, másikat az érdek Viszi kutatásra, s lesbe áll tömérdek. Itt egy erős­ csapat jóféle fegyverrel, Ott vasvillás csoport minden nádast felver. Azt hiszik talán, hogy lappang a haramia ? Pedig most nem fedi rejtelmes barlangja, Egyedül boroz a madarasi csárdán, Hűséges cselédjét csak hiába várván. Piros két orcája halovány lett váltig, Nem aludt két hete , nem egy minutáig. Éjes nappal jött, ment, nem találva nyugtot: Szegény Barna Ferke ! tán húrokra jutott? Se híre, se hamva i­s érzi mélyes-mélyen : Sose lesz többet ily hűséges cselédem ! — „Hallod-e menyecske ? de igazat beszélj ! — A csaplárosnéhoz Bandi ekép beszél — Hát csakugyan itt volt Barna Ferke, nálad ? És a­mint állítod, csikóit is láttad?“­­Ejnye lelkem adta! — felelt a csapjamé — Hát Angyal Bandinak hazudozok már én ? ,Olyan igaz, lelkem, minthogy itt beszélek . Azt mondta , lemegyen egész érmelléknek. Ott túltesz jószágán . . . s gondom legyen rája: Nyugodjék meg, hogyha keresi gazdája. —­ Ekkor a kocsmáros megjön valahonnan S még lováról kiált: hát az asszony hol van ? — S kifut a menyecske, kiszalad elébe. (Szinte lángot vet a ravaszságtól képe) S oda súg urának ... ez gyorsan int rája . . . ,„Ne csak beszéddel tartsd,Ferkét csak hadd várja, Kecskemét városa épen most kíséri. . . S Angyal Bandi útját se jobb sors vezérli.­“ — A kapzsi menyecske reszketett a pénznek. Szemei a képzelt aranyokra néznek. Hajdan orgazdasszony, cinkos volt a roszka, De most a sok arany markát csiklandozza. A bűnös bűn ellen szegődik, ha látja: Többet ad az egyik , mint régi barátja. Megtudván a dijjat, mi tettéért járul: Elébb Barna Ferkét tette el útjából . . . Kecskemétre küldé , lovain túltenni, Hova férje ura is vele fog menni. El is ment vele, oda is vesztette. Azóta törvényt is mondottak felette. Most már Angyal Bandin lenne a sor, úgymond. Hanem ez, amannál, mégis csak nagyobb gond ! Lúg-búg az urával . . . s még azon az éjen Madarasi csárdás a pusztákra mégyen. Kutató csapat jár nem messze ... s ha lehet — A rabló kezére vetik a kötelet. — — Ez alatt oda benn Bandi iddogála, Azután végig nyúlt egy hosszú padkára. Mint az ág, a melyről lerongyolt a levél, Olyan mostan lelke : nem hisz , mégis remél. Nem hiszi Ferkének sorsa hogy jó lenne , Mégis szól a remény, ha búsan is, benne, Estendet benyitott a menyecske hozzá, kezében jóféle ételt italt hozván. Kínálta vendégét, váltig sürgött forgott. Tudta szóval vinni­­a hamis a dolgot. Oda ült hozzája, incselkedett véle ... (Ámitott az aszony, mégis pezsgett vére.) Hanem Angyal Bandi gyanúperrel élve, Vissza viszi a szót jó Barna Ferkére; Néha ingerülten tudakoló jöttét, Ki-ki néz, hanem már az este is sötét; S a fortélyos aszony mindenkép csitítja, Haragos homlokát még meg is simítja.... Egyet gondol Bandi: még az étel várja. S kifordult a házból annak udvarára. Aztán paripáját szerbe számba hozta, Rátette a nyerget, fel is kantározta. Ez után bement, és nem sok idő múlva Elfujta a mécsest s ő is szemet húnya. — Vakító sötét és borult a határra, Langyos nyári éjel, még szellő se jára. Mélységes csöndesség ül a puszták felett, Csak a vízibika bömböl egyet-egyet . . . S a síkság közepén magában a csárda, Az is olyan csendes, nincs most benne lárma. Valahol nem messze megrendül a nádas , Fölrebbent közötte valamelyik szárnyas, A lilik a zajra kisuhan a fűből, Följajdul a bibic erősebb zörejtől . . . S hallik erre arra szárnya zuhogása — Embernek kell járni a nagy pusztaságba. S lassan-lassan tompa lábdobogás hallik, Zizeg az éles sás, mit a nyom lehajlit . . . És a sötét éjbe fekete folt merül, Mintha egy kormos hegy jönne onnan felül. . . Húzódik, húzódik közelebb, közelebb — Egy csapat lovas nép , fegyveres közeleg. Most megáll az első, megfordítja lovát. Akkor ennyit hallat egy erős hang: — no hát?! — — Mondtam, ugy­e, — felelt­emaz első rája — De jó uram nem hajt az ember szavára . . . Nem jó helyen járunk, csak forduljunk hátra , Mingyár bele veszünk valami hinárba!—

Next