Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)
1856-08-01 / 177. szám
Budapest, 7-ik évi folyamat. 177. Péntek, Augustus 1-én, 1856. Megjelenik ünnep- ée vasárnapot kivévén,mindan nap délután , divatképek- egyéb műmellékletekkel, és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Lipólt-utca 3-ik sz., 1-s5 emelet, hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , előfizetés , és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1óráig. HÖLGYFUTÁR: Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj: Postán: egész évre . . 16 frt. félévre .... 9 ,, évnegyedre . . 5 n Budapesten, házhozkldéssel egész évre . .... 13 frt. félévre ...................7 ,, évnegyedre . . 4 Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüstkrajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. PIROSKA: Történeti jellemrajz. Mészáros Károlynéi (Vége.) A szülemlő események azonban, árnyékot szoknak vetni magok elé. S ezen árnyék, mint gyakran, úgy most is sokkal szétfolyóbb vala, semhogy abban a dolgok valódi rugóit határozottabb alakban láthatnék kifejezve. De a történetek árnyékában Piroska alakja mégis legkiismerhetőbb a többi képek közöl, habár azt a régi hagyományok igen homályos ecsettel festék is. A magyar király s görög császár közötti háborúnak, mely immár szabadon bocsátá fúriáit, igazi s legvalószínűbb oka ugyan az volt, melyet imént említünk. De nem csak Thuróci és Bonfinius évkönyveiben, hanem a görög íróknál különfélekép találjuk ezen eseményt indokolva, mit jelennen fölhozni már csak azon okból sem tartjuk fölöslegesnek, minthogy a vélemények ezen különbsége némileg bepillantanunk hagy Piroska családéletébe is. Említett honi krónistáink akkér adják elő a háborút megindító tényt, mintha Piroska, ki igen szeretett szülőfölde ügyeiről férjével beszélgetni , amint István király nevét szóba hozta volna, a császár durva s illetlen szavakat mondott, a magyar királyi zsarnok, kegyetlen s baromembernek nevezte volna. Piroska, ezen kifejezésekben nemcsak fejedelmi rokona személyét, hanem nemzete becsületét is megmegsértve érezvén, nemes felindulásában ellent mondott férjének, ki a szelíd s magas érzületü nőt, heves természete egyik őrizetlen órájában nyelveskedéséért — mint mondani szokás — kíméletlenül megverte. Piroska aztán férjének ezen méltatlan bánásmódját tudtul adván Istvánnak , ez sértett büszkeségében elhatározta magát vérrel boszulni meg a kevély s goromba görögöt. ’) Cinamus és Nicolas görög irók, ellenkezőleg ezzel, a már általunk mondott, s Almos herceg és párthívei, kiadatására vonatkozó s tagadó választ említik a háború okaul, mit mi vitatni nem is akarunk, csupán azt jegyezvén meg, hogy mindemellett ezek is hibásan adják elő Almos herceg rokonsági öszeköttetését, kiről azt állítják, mintha István király testvér bátyja lett volna, holott ellenkezőleg, ennek nagybátyja vala. Tévednek abban is — s ezen tévedést követi szintén Bonfinius, — mintha Piroska Manuel görög császár leánya, vagy mint Anna Commena állítja, nem László, hanem Kálmán király leánya lett volna. * 2) Azonban már elbeszélésünk elején lerajzolók a családfát, melynek Piroska egyik tisztes lombja vala, vegyük föl most az események fonalát. Piroska, Istvánt jogtalan ellenségeskedésétől viszatartóztatandó s száműzött honosait annak kegyetlen boszújától megóvandó, egy rokoni bizalmassággal teljes levelet küldött hozzá, kérvén őt, hogy hagyna föl kegyetlen szándékával, s mérsékelné féktelen indulatát, mely a különben is szegénységnek indult, megcsonkított, s vérező hazát, kikerülhetlen szerencsétlenségekbe döntené. De Istvánt e feddő hangulat még nagyobb haragra lobbantá , s hadait, támogatva számos francia , normán s főleg olasz zsoldosokkal, kiket Roger siciliai fejedelem — adott rendelkezése alá , — azon ürügy alatt, mintha a háborút, állítólag a branizovai lakosok által a magyar kereskedőkön elkövetett igazságtalankodások megtorlása végett folytatná — Nándorfehérvár alá termett , e várost kemény ostrom alá vette, falait lerombolá, s omladványában átellenben a Szerémség határcsucsán a görögöktől „Zengme“nek hivott Zimony városát épitteté. Innét aztán Szerb- és Bolgárországnak fordulván , iszonyú pusztítások között egész Philippopol városáig nyomult, honnét a meglepett görög császár rémülve futott tovább. Ez alatt a buja kéj s vad indulatok zajától csaknem gyermekkora óta zaklatott király nehéz betegségbe esvén, kénytelen volt a csatatért elhagyni, s hadainak vezérletét a táborozás tovább folytatása végett egy Stephel nevű német lovagra bízni, ki néhány magyar zászlóaljt átvervén a Dunán, a közelgő görög csapatok előnyomulását szándékozott feltartóztatni. A görögök inkább bízva a vizi csatába, melyhez nagy ügyességgel bírtak, most a Feketenger öbléből számos fegyveresekkel megrakott hadihajókon egész Nándorfejérvárig felúsznak a Dunán, öszecsapnak István harcosaival, felgyújtják a magyar naszádokat , s viszavonulásra kényszeritik Stephel dandárait. Ezek nyomatvák az ellenségtől, folytonos csatározás között már a Duna partjáig jutottak, s itt hirtelen egy repülő hidat vervén esze, által akartak hatolni a túlsó partra; de a hid leszakadt a futamlók súlya alatt, s egy részök a habokba veszett el, más részeket — köztök számos főurakat vagy levágta vagy elfogta a győzelmes ellenség. A görög császár most az egész Szerémséget elbobta hadaival, bevette Zimonyt és Haramvárt, a Szerémséget, mely Bazil császár alatt különben is a birodalom kiegészítő része volt, elfoglalta Branizovát vagyis némelyek szerint Orsovát, Curtitius nevű hadvezére kezeire bizva, őrséggel megrakván, viszatért Byzáncba. Ugyanez időben s alkalommal, egy másik görög hadraj a temesi bánságba törvén, Karassó folyamnál támadta meg a magyar tábort, s itt csatára kelvén a felek, oly iszonyú vérontást követtek el, miszerint az elhulltak testhalmaza, mintegy hidal szolgálna a vértől hullámzó folyamon át. A hadi szerencse itt is elfordult őseinktől, de a holtakkal borított vérmező mutatta, mikép az ellenség nem olcsó áron jutott e győzelemhez. Ezen csapások méginkább fölláztták az időközben betegségéből felüdült király harctüzét, s alig hogy a császár Byzancba ért, egy új sereg élén, támogatva Sobieszlav cseh fejedelem frigyes hadától, már az aldunai részeken találjuk őt az elfoglalt részek viszahódításában fáradozva. Mindenek előtt Zimonyt, s Szeremséget tisztitá meg az ellenségtől, azután Branizovát vette ostrom alá, melyet Curtius hős védelme dacára viszafoglalt, s felgyújtott. Ugyanez időben a szerbek, kik már régóta lestek alkalom után a görög igát lerázni, bátoritvák a magyarok sikeres táborozása által, szintén fegyvert ragadtak a császár ellen, s egyesülve a magyarokkal Rasumot (Rácvárdát) kemény ostrom alá vették, s elfoglalták. A császár ősz felé megint megjelent hadával a Dunánál s Branizova helyreállításához fogott. Mialatt azonban itten időzék, a tél beköszöntött, s táborában a rendkívüli hideg évszak, s váratlanul kiütött ragálykor oly pusztítást tön, hogy nyilt csatába bocsátkozni a ma *) Thuróci írja (Chron. II. Cap. 63.) Interea imperatrix constantinapolitami, Alia regis Ladislai, nomine Pyr is h nunciavit regi Stephano , quod Imperator ipse, indelicet maritus suus in ejus oprobrium ipsi regi improperaret, dicens , regem Hungáriae esse hominem saevum , quam etiam contradicentems, Imperator castigasset. Cum autem haec audisset rex , pro nimia reputavit iniuria , et collecto exercitu, in impetu spiritus sui invasit partes Graeciae. „Bonfinius (Dacad II. Libr. Ili) hasonlag: Huius belli causam hanc referunt : Pyrish divi Ladislai filia Constantinopolitani. Imperatori olim nuptus tradita, quem Emmanuelem fuisse plerique volunt, cum in sermonem Regis Ungariae incidisset, cum ajunt Stephanum dirum et immanem appellasse , contradicentem aliquanto obstinatius uxorem graviter pulsasse , hanc ha pervitam , omnia rite significasse nepoti/' 2) A tévedést leginkább Dinamus következő szavai idézték elő : olga/wv tjy.ovTEg anoxqiVqioi TtaQa tu xqVIi u svSsqu tiic AagXnag; — vagy: „követek lévén Dáciából a királytól, s a császár aiától“. Minthogy e tény előadása arra vonatkozik, midőn Kálmán Elek császárhoz küldött követséget, a görög írókat leginkább az zavarta meg, mivel Kálmán úgy emlittetik, mint emennek ipa. Thuróci írja : Jacebantque loricati homines in fluvio tarquam trunci super quibus fugientes et persequentes transibant rivulum quasi: super ponté. Chron. IICap. 63.