Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)
1857-01-29 / 23. szám
Budapest, 8-dik évi folyamat. 23. Csütörtök, Január 29-kén. 1851. A. Megjelenik ünnep- és vasárnapét kivévén, mindennap délután , divatképek s egyéb mümellékletekkel és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Ujvilág utca, 1-ső sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet Felelős szerkesztő s kiadó : TÓTH KALMAN. Előfizetési díj : Postán: egész évre . . . . . 16 frt. félévre.....................9 „ évnegyedre................5 „ Budapesten, házhozküldetéssel egész évre.......................13 frt. félévre......................7 „ évnegyedre .... 4 „ Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtatnak el, és gyorsan közö\\n e\-nek, és divat köréből. EGY BOLOND, AKI SZERET. Beszély. Vajda Jánostól. (Folytatás.) Ilyenné azonban az ember absolute — nem születik, hanem a végzet bonyolíthatja sorsát úgy, hogy a fönebbi átok teljesül rajta, a midőn fáj neki a meddő jóság. Minden ember jó akar lenni önmagához, s boldogságot keres. Hadonai még eddig nem tudta, mi által lehetne az emberek legboldogabbika. De midőn Adriénn képét hónapokig bámulta, midőn észrevette , hogy minden iránt közönyös kezd lenni, s a tenger szenvedély, mely erős keblében majd e majd ama tárgy iránt időnkint felváltva föllobbant, egy tárgy iránt kezde öszpontosulni — érezte és tudta, hogy csak e tárgy leírása által lehet boldog, de egyszersmind megdöbbenve gondolt rá, hogy hátha ezt soha nem bírhatja ? Ha tudta volna, hogy a nő úgy van alkotva , miszerint annak szerelmét pusztán szerelemmel megnyerni nem lehet, sőt hogy pusztán szerelemmel csak visszatetszést idéz elő benne a férfiú ; ha tudta volna , hogy előbb, mintsem szeresse Adriénát, előbb valamely szeretetreméltó kalandorságban kell kitűnnie; ha ismerte volna a prózai hasonlat igazságát, miszerint a nőt, ha szerelmét költeni akarjuk, előbb kínozni kell; ha tudta volna, hogy a nő a természettől szolgaságra van teremtve, s azért oly férfiút nem is szerethet, kinek szenvedélye oly határtalan, hogy e miatt bájainak rabjává lesz, ahelyett, hogy azokon uralkodnék — ha mindezt tudta volna, úgy vagy követte volna ez igazságok útmutatását, vagy jó eleve főbe lőtte volna magát, de semmiesetre oly vak bolond nem lett volna, hogy Adriénáért őrjöngjön... a boldogtalan... Egyszerre csak azt vette észre Hadonai, hogy a szó szoros értelmében meg van rontva Adriénától, a boszorkányok leghatalmasbikától és legszebbikétől. És kit ronthatnak meg leginkább, s legátkosabban a boszorkányok, ha nem épen azokat, kik legvigyázatlanabbak , kik erre készülve sem voltak, kikben legtöbb a megrontani való ? Hadonai oly ép, oly erőteljes, oly rengeteg őserdő volt, kivel eddig a szerelemmel hozzá vándorlók egész serege nem birt — most egy meleg nyár meggyújtja , és a rengeteg lángba borúl — s az ég, Adriénn szeme — nem lágyul el, hogy esőjével eloltsa. Hogy és hogy nem — magyarázzák meg a delejesség tanulmányzói — Manó éjjelenkint ébren és álmában Adriéna hasonlíthatlan szép hangját hallotta szünet nélkül, nappal pedig Adriéna szemeitől semmit se látott. Arcképén ama kezeket csókolgatta, melyeket mester barátja nagyoknak állított. Egyszer ily váratlan pillanatban a főúr lepte meg, ki Manó háta mögött sokáig nézte a képet. — Ki és hol e kép eredetije ? — kérdé Manótól. Manó meglepetve, de egyszersmind dühösen ugrott föl helyéből. — E képnek nincs eredetije — feleső szünet múlva — e kép csak eszmény. — Azért csókolgatja ön kezeit, melyeket nem hiszem, hogy parányiságukért csókolgatna. — Akarom tudni, ki e nő ? — Uram — mondom hogy e kép csak eszmény, én nem láttam, nem ismerek ily nőt. — Eh — hazudik ön — s hogy mer ön nekem hazudni ? Hadonai lélekzete szorult e szavakra, de egyebet nem tett, minthogy a főúrnak felmondotta szolgálatát. ------Mehet ön isten hírével — e képet megtartom. — E képnek nincs ára. — Megbecsültetem, s hatszoros áron fizetem ki. Hadonai egy mérges folyadékkal végig öntötte a képet, hogy annak többé vonásait senki nem vehette ki. A főúr, ki mellesleg mondva, indulatos, de különben], mint főreszélyre, vagy ellenállásra , soha nem találván , bátor csak szolgái előtt volt — oly dühbe jött, hogy Manó felé indult fölemelt kézzel. Manó pedig, kiről szinte mellesleg megjegyezve, bábszerüleg szép ugyan nem volt, de arca oly erőteljes vonásokkal birt, melyek a haragnak megdöbbentő kifejezést tudtak adni, egy lépést hátrált, és öklét emelve föl, az elszántság oly határozott hangján kiáltá: — Uram — ne akarjon ön meghalni! Hogy X. főúr, dühében jónak látta megelégedni egy két „Canville"- féle kitétellel, s a fenyegetéssel, hogy majd meglakol e vakmerőségéért — és azzal hirtelen távozott. Hadonai pedig a „Canaille“ szónál keserűen emlékezett fejedelmi származására, mit ha titkolnia nem kelle, most édes elégtételt vehetett volna e szavakért. A főúr valóban — önmaga előtti szégyene is növelvén dühét — kész volt jogtalan bántalomra Manó ellen, s szolgáival akarta kidobatni Manót. A lépcsőn találkozik a maestróval. — Mondja meg ön nekem ama nő adreszét, kinek Manó szobájában láttam arcképét A maestró mindent hűségesen elmondott. A főúr egyet gondolt, aztán lemondott szándékáról, hogy Manót kivettesse palotájából. Sőt egy jó csomó bankjegyet külde Manónak, rövid bár de szelíd s megnyerő hangon írt levélkében. Manó azt szintén engesztelő szavakkal töltött levélben visszaküldötte, miután megtudta maestrójától, hogyan állanak a dolgok, s összepakolván holmiját, útnak indult volna még azon este, de nem volt elég költsége rá. Ha tán későn érkezem, gondolám és veleje meggyuladt. Nem csoda, ha ez állapotban oly esztelenséget követett el, hogy Adriénának levelet írt. Elszakgatott vagy tizet, mert maga is érezte, hogy nincs mit írnia Andriénának. De írnia mégis kellett, mert a föld égett alatta — hanem itt. Tehát itt, és mit írhatott volna mást, mint a legvadabbat, legoktalanabbat: t. i. szerelmet vallott. Midőn a postára tette, már szívesen visszavette volna a szekrényből, mert úgy tetszett neki, mintha Adriénn hangos gúnykacaját hallaná Pesttől Bécsig! És azt ugyan jól sejtette. IV. — Ez a Manó már most is meglehetős kötni való örült, hanem hadd legyen még őrültebb — gondolá a főúr. Amint maestrom leírta e leányt, nem kell féltenem, hogy e szegényházi fráternek megengedje csak kezét is csókoltatni. Lakását ugyan még nem tudom, de az