Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-11-25 / 270. szám
Budapest. 8-dik évi folyamat. 270. Szerda, November 25-éig. 1857. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- és vasárnapét kivévén, mindennap délután , divatkéjtek s egyéb mű mellékletekkel és rajzokkal. gyürkeszteségi es milfes : Újvilág utca, 1-ső sz.( 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések átnyitandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Kiófizetévi díj ; Postán: egénz évre félévre .... . . k. frt évnegyedre . B u d a p e a.Den: házhozküldetéssel egész évre.................... félévre .... évnegyedre • ■ 4 . Egy hónapra 1 frt. 30 kr. Hirdetések apránkint 3 ezüst kr.ért fogadtatnak el, és gyorsan közöltéinek SZEGÉNY SZŰCS MAROSA. (Beszélj egy régi nótából), Abonyi Lajostól. (Folytatás.) — Várj, még nem végeztem be. . . Amit szóltam, azt csak úgy mondtam , mint egy köztiszteletben álló név birtokosa, most úgy fogok szólani mint atyád! . . Azt mondod reá, az előbbi szavaim a világ által korholt előítéletek alapján voltak mondva, de az kötelességem volt , tisztelet és szent ihlet, melylyel őseim porainak tartozom. . . Mit szólok mint atya ? azt édes fiam, hogy ily viszony semmi állandósággal nem bir, ha ezen bárki higgadtan gondolkozik, pár pillanat alatt meglátja, hogy az ily egyenetlen állású, egyenetlen miveltségű felek között tartós boldogság nem létezhetik. Ha az ifjúi szív forró szerelme elrepül, ez a vakító fény, mely az égő anyagot látni nem engedi, az utolsó láng ellobbantával mindjárt meg lehet látni azt a szembeszökő különbséget, mely a lángok által ott hagyott salakokat jellemzi. Az egyik egyszerű hamu, a másik a nemes érc marad, melyek ugyanazon egy lángtól voltak körül lobogva s egyesülve, s a lángok elrepültével, mint két össze nem egyező tárgy, rögtön külön szakadnak. A tölgy-csemete és a bokor együtt kezdenek nőni, és néhány év alatt a tölgy a magasba vágyik, a fensőbbség húzza, vonja magához, nagy, szálas tölgyfa lesz belőle, s a bokor, a bokor ott marad törpén lábainál s hasztalan sóvárog a tölgy után, hogy magához emelje, a tölgy nem bizonyi erővel, hogy erre őt segélje, s a bokor sokkal erőtelenebb, mintsem ezt magától tenni bírja.... A születési állás és műveltség szinte ily párhuzamban állnak egymással. Ha szerelmed elröpül, pár év múlva bele unnál, megvetnéd, talán még mindig az egyszerű nőt, kit feleségül vettél, a világi körökben pirulnál igénytelensége fölött, s hiszed azt, ha folytonos gúnynak, nevetségnek lennél kitéve, nem meggyűlölnéd őt minél hamarabb, azt, a ki lelked magasabb vágyainak nem tud megfelelni, ki ha szerelmi szavaiból kifogy, még csak egy becsületes szép gondolattal sem bir mulattatni, melynek nyájas elméssége egy szerető férjnek legirigyeltebb boldogsága . . . igen! . . most még midőn fiatalok vagytok, a fiatalság némileg egyenlő állásúvá tesz benneteket ... és évek múlva.. . keserűen néznél vissza eljátszott, könnyelműen elkockázott ifjúságodra, melynek pár boldog éve nem fogja kárpótolni a hosszas évek töprenkedéseit, azon nyűgöt, mely mindinkább gyűlöletesb teherré válik lelketlen. . . . Csak a lélek egyenlősége , a szív ugyanegy hajlamai, egyenlő miveltség teremtenek öszhangzást, mely öszhangzás fő tényező a házaséletben, és melyek nélkül meg van zavarva az élet, — különbözők a vágyak, a gondolatok, az akarat. . . . Nos ? ... és boldogságot nyújt az, ha, akik együtt élnek, nem értik meg egymást és akaratjok különböző! Pali ez alatt mindinkább csüggedett, s elcsüggedésében szomorúan kezeibe ereszté fejét. — Oh! én ezt mind tudom ! .. . mind tudom! — szólt fájdalmasan. — Ismered az örvényt ... és még sem iparkodol szabadulni. — Oh istenem ... de mikor úgy szeretem, úgy szeretem őt! — Feledni! Pali!, feledni! — Megcsalni! . . . elhagyni . . . eldobni szegényt! . . oh nem , hisz ez gyalázat, ez bűn volna! Az öreg úr nem szólt semmit, magát is megdöbbentő e gondolat. — Szavamat nem tartani . . . hazudni mint egy alávaló kalandor, kijátszani azt, ki az életben legforróbban szeretett, kétségbeejteni, boldogtalanná tenni. ... Oh ez irtóztató! . . én gyilkos lennék akkor, megölném őt.... Öt? ah istenem ! Az öreg úr könyező szemekkel nézte a habozót. — Nem ! , nem! — szólt hirtelen Pali — nem ! , ezt sem föld sem ég nem kívánja tőlem... én megyek . . . nincs erő, mely vissza tarthason. Atyja szelíden felé nyújtá kezét, mint egy csöndesíteni lázas izgatottságát. — Nem! nem, — szólt magán kívül az ifjú — hasztalan, engem nem tarthat vissza többé senki, semmiféle erő. — Nem édes fiam! . . nem is erővel, — szólt Almándy úr — hanem szerető karjaimmal, atyai szeretetemmel. E szavai után kebléhez szorította őt, megcsókolta homlokát, megsimogatta arcát kezével, s szelíden szemeibe nézett. — Eszmélj ! gondolkozzál higgadtan. ... ne kockáztasd jövődet, hallgass reám. . . reám, kit ez esemény úgy is nem tudom nem törnek meg anyira, hogy tíz évet veszítenék életemből azon egyetlen perc alatt. — Atyám, édes atyám! — szólt Pali atyjára tekintve, ki úgy tűnt föl neki e pillanatban, mintha azon percek óta, hogy együtt vannak, nagyon megöregedett... arca , szemei beesettebbek voltak, hajszálai között több volt fehér... Oh! egy könnyelmű fiú is meglát minden ilyest s egy könnyelmű fiú szivére nagyon tud az ilyesmi hatni. A legerősb ostrom-eszköz volt az, mit az öreg úr fia ellen fordított, a szív világának egy része, a fiúi tisztelet s szeretetre való emlékeztetés... Hátha még azt mondotta volna egyszerre... „Csak nem akarod anyádat ideje korán sírba vinni... a szegény jó anyát, kinek a könnyelmű Pali még eddig kézcsókolására sem sietett, hanem minden kötelesség elé helyezé szive szilaj vágyait. — Atyám, édes atyám! tanácsoljon tehát az Isten szerelmére mit tevő legyek. — Ne menj vissza többé ! maradj itt... és nem sokára a feledés fog borulni az egészre. — Mit fog mondani, mit fog gondolni felőlem. Kárhoztatni fog édes fiam, szenvedni fog ... de évek múlva hálát ad istenének, hogy visszatérhetett szerény, csendes életébe. — De én .. én... éh istenem ... boldog fogok én lenni a lélek mardosó terhe alatt ? Édes atyám, nem fog-e egy átok kisérni egész életemen át ? — Aki szeret, az nem átkozódik. — De micsoda öröm... micsoda vigasztalás marad nekem ? Az öreg Almándy megfogta Pali kezét, oda vezett az ablakhoz és szólt. — Akarsz pár nap alatt megvigasztaltatni, akarsz boldog és nyugodt lenni.