Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-10-09 / 230. szám
Budapest, 8-dik évi folyamat. 230. Péntek, Október 9-én. 1851. • • HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén, mindennap délután , divatképek a egyéb mümellékletekkel és rajzokkal. Seerkettztőségi szállás , újvilágutca, l-nősz. 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények , kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasítandók. 8zerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj: Postán: egész évre ...................... félévre........................... 16 frt évnegyedre ...................... 5 . Budapesten: házhozküldetéssel egész évre................................. 13 frt. félévre............................ 7 évnegyedre .... 4 . Egy hónapra . . t frt.30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. HOPPON MARADT! Beszély. Kovács Páltól. (Folytatás). — Helyesen ! az én vagyok. Nos? Gyula urfit irtóztató borzadály lepé meg, s ideiglegesen némává tévé azoni félelme, hogy vele a gonosz lelkek űzik Kálmán királyunk boszorkányüző bölcs törvényének dacára is, pogány játékukat, — s még utóbb kényszeritendik őt, az igazi helyett, ezen ide csempészett vuklis fejet, minden ráncával, s tubákos orrával együtt elszöktetni! — Uram, ne vigy a kisértetbe! — ezt Gyula urfi csak úgy magában, hosszabb imádság helyett sóhajtá el! — Kicsoda ön ? — kérdé végre türelmetlenül a mogorva arc. Bár az intonatio kissé hamis volt is ez inprovizált recitativóban , Gyula urfit mégis egyszerre az igaz útra terelé, ki most már elég töredelmes szívvel ugyan, de mégis hitelesen bevallá, hogy ő a szomszéd helységbeli közbirtokos, Iharosy János, vagy — Gyula, — vagy — a hogy ő méltóságának jobban tetszik ! — Ah ! tehát ön az a szép madár, — kezdé az elébbi rozsdás ált hang, egy oktávával fölebb — ki az én Náncsimat, hű és erényes (?) komornámat elcsábitá, s most öt magával elszöktetni készült ?! Gyulával most már csakugyan hármat fordult a szoba, s hogy a fényes, sikamlós padlaton magát e percben hányát nem vágá, csak is annak köszönhető, hogy az igazi báróné asszonyság csöngetésére, rögtön két izmos inas rohant a terembe, kik őt, a már ingadozót, erős karjaikkal fölfogák, s miután úrnőjök szilárd parancsát, miszerint ezen fiatal embernek mutassák meg a kastély legnagyobb kapuját , vették volna; őt csakugyan elég kímélő módon a lépcsőkön levezetve , saját kocsijába ülteték, meghagyván a kocsisnak, hogy most már csak forduljon meg, s nyargaljon urával olyan sebesen, a mint tetszik, oda vissza, a honnét jött! Tehát a bárónénak vélt urhölgy Náncsi, a komorna volt, ki ez álarc alatt szeretett volna legalább tekintetes asszonysággá avanzsírozni. Az igazi báróné pedig még jókor megérkezék, s az irigy cselédek által a dolog mibenállása felöl értesülvén, a hű és erényes, de kissé nagyravágyó komornának, ki az ő méltóságos személyét felvenni merészelés talpa alá úti füvet köte, — a jámbor lovagot pedig, mielőtt a legnagyobb bakot meglőtte volna, mamájához, épségben, egészségben visszautasitá! Gyula urfi csak akkor tért egészen magához, midőn már saját udvarán, a tiszteletére összegyűlt tisztes vendégkoszoru , őt harsány vivátokkal fogadá. — Másnap azonban még hajnalban jónak látá a világ gonosz nyelve elöli elillanást, jól tudván annak azon kérlelhetlen rosz szokását, miszerint ily botrányok után a legártatlanabb lelkeket is rozsdás pontokkal szokta megpettyegetni. Szegény feje e szerint ezúttal — hoppon maradt! De hisz majd helyre hoz ő mindent Pesten, csak tűrni kell addig, míg az emberszóló nyelvek gépezete, elfogyván alóla a tüzelő, önmagától meg fog állani! Úgyis lett! Pár hétig minden ember Gyula urfi kalandjáról mesélt, és miután rá senki vissza nem felelt, elnémult magától a mindent felforgatni készülő vihar. Gyula urfi pedig sokkal távolabb volt a színhelytől, hogy nem csak hajaszála is meggörbült volna, a honi darabig kimélytelenül dúdoló szélvésznek miatta! Hősünk csakugyan megérkezett Pestre szerencsésen, — tárcájában a kishidi árendás pénzével, — szivében — néhány üresen maradt, de minden percben kiadandó hónapos szállással! —Szerencséjére — vagy inkábban megfordítva — a teleerszényt akaszthatá ki cégévül, minek következtében joggal reménylhető, hogy nem sokáig fog az üresen állani, — s mire tárcája kiürülend, szive bizonyosan tele lesz — hónapos vendéggel. Hanem jelenleg a nővilágra kegyetlenül megharagudván, anyira, hogy ha az akkor már irodalmi lap lett volna, annak ő semmi esetre előfizetője nem leendő, most már elhatározó szilárdul, hogy szivébe lakosokat, csak is a nemszép nemből, azaz a férfi világból fogadand! Ezekben sincs hiány Pesten; csak tudja az ember a módját, hogyan kell ott jó barátokat szerezni? ! Gyula barátunk ugyan nem igen dicsekedhetett ezen hasznos tudománnyal, de a vak sors, gyakorta helyettesíti gyarló embereknél a bölcseséget, megragadá hát ez orránál fogva hősünket is, s vezeté őt több kutykaringós utcán keresztül, egyenesen a — Komlókertbe! Esti tíz óra lehetett, a színházból már kijöttek. — Gyula úrfi alig talált magának egy üres széket, melyen fáradt tagjait kipihentesse ! Hallott ő már valamit erről a nevezetes kertről, melynek közepén képzelé virítani a hajdani paradicsomi minden jónak tudásának fáját, — alatta pedig az irodalom nehéz és könnyű lovagjait, lesve szent áhitattal a tiltott almát, mely minden kígyós ármány nélkül, magától, annak szájába hullandó, ki legjobban föl tudá azt reája tátani! Miután letelepedett, s szemeit a tarka vegyületű vendég tömegen szakértőleg megjártatá, azt kezdé a különféle arcvonalakból találgatni : ki, miféle napszámosa a nemzetnek ? tulajdonkép, melyik ír drámát, melyik regényt ? s ki legyen az a félelmetes vitéz, világmozgató jupiteri szemöldökkel, ki a másik kettőnek munkáit pár tollvonással megsemmisíteni képes, hogy ne maradjon azokból csak hírmondó is a jövő kornak, internáltatván egy szatócs szűk boltjába, jóféle illatos kvárgli takaróknak?! Mindezen épületes dolgokat szépen elképzelé magában a mi Gyulácskánk, bár nem a legtalálóbban, mert akit kritikusnak szánt, az csak a tányérján gőzölgő rostélyos minéműségét bírálgatá magában, és az előtte fogytán álló seres palackot méregető, oly világmozgatóknak látszó nagy szemekkel! Az, kinek arcáról regényeket olvasó, nem volt egyéb, mint egyik városnegyed ismertebb figarója, ki eseményeket, adomákat böngésze holnapra, melyekkel kedélyesen mulattathassa bóbiskoló kundsehaftjait — borotválás közben ! Hát az a drámaíró, kiben minden toll, egy Shakespearenek tetszik Gyula urfi előtt, váljon ki lehetett ? Sem több, sem kevesebb, mint egy becsületes timár mester ember, ki cserrel dolgozik ugyan ,de cserkoszrut munkájáért sem nem vár, sem nem kap !