Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-11-21 / 267. szám
Budapest, 8-dik évi folyamat. 267. Szombat, November 21-én. 1857. libar HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén, mindennap délután , divatképek s egyéb mümellékletekkel és rajzokkal. Szerkesztiségi szállás: Ujvilágutca, 1-s. sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. tilmfizetési díj: Postán, egész évre . . . . . 16 frt félévre . . .... 9 . évnegyedre . Budapesten: házhozküldetéssel egész évre . . . félévre . . évnegyedre • • • • 4 . Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek Oh lelkem!... Oh lelkem! e sok bús gondolatot Magadról mért le nem hullathatod ? Ha zúg a néma hervadásban A csöndes őszi szól: A hervadt fáról nagy rakásban Hull a halvány levél. .. S te lelkem, e sok bús gondolatot Magadról mért le nem hullathatod ? Szász Károly: SZEGÉNY SZŰCS MAROSA. (Beszély egy régi nótából). Abonyi Lajostól. (Folytatás.) A kocsi házak mellett haladt el, a nélkül hogy megállt volna, Marosa szorongva fordult Palihoz,aki ekkorra már az egész esemény fonalát megfejtette. — Ne félj!, ne félj !, szólt Pali hozzá, a kastélyba megyünk ... az emberek el akartak választani bennünket, most már nem válunk el többé soha. Most már csak az ég választhat el tőled E naptól fogva Marosa a kastélyban lakott, és megint boldognak élté magát, százszor boldogabban, mint azelőtt. A fonóban pedig a tamburás nem sokára egy új dalt játszott tamburáján. Azt hogy: Minden áldott este hatot üt az óra, Minden eladó lány készül a fonóba Szegény Szűcs Marcsa is oda indult volna Ha az ég fölötte be nem borult volna. Beborult, beborult, be is sötétedett A szegény Szűcs Marcsa el is keseredett, Elment a fonóba, leült a lócára Kihívta egy legény csak egy minutára. Jertek lányok jertek, rajtam segítsetek! Jaj soha nem jövök fonóba veletek. Kérdi a gazdasszony, valljon ki lánya ? Beugrik egy legény, biz az én rózsám. S az, a kinek ő rózsája volt, nyájasan mosolyogva szemeibe, mondogatta neki. — Boldogok leszünk ! csak pár nap még... csak pár nap még a azután elválaszthatlanul, örökre össze fog kötni bennünket egy oly kötelék, mely igazol engem, igazol téged, s igazolja szerelmünk szilárdságát az egész világ előtt. * * * Szegény Szent udvary Piroska pedig délutánonként ott ült ablakában , elnézett a távol felé. — Mért nem jön? mért nem jön ? Oh istenem, mikor fog jönni? Mily fájdalmas az a gondolat: — Talán soha! ? IX. A gyermek őrangyala. Mint egy villanysugár futott szét egy örömhir, a szép derék magyar huszárok közt, Nagy Taljánországban. . .. Nem sokára hazájok földét fogják meglátni, ha nem épen otthon is, de az a pár mértföldnyi messziség még is csak nem oly nagy távol a hazavágyó szívnek. ... Az anyi már, mintha csak honn volnának. Bécs alá mennek lágerbe, maga Ferdinánd császár is ott lesz, nézni fogja őket , gyönyörködni fog legszebb katonáiban, s azoknak a sok hercegeknek, a kik ott lesznek, mind kedvök telik a magyar huszárokban. Bécs városa! hej! hogy dobogott erre a szóra a férfias huszár szív. Bécs városa! hisz onnan már legalább a kedves magyar haza hegyeit láthatni . . . s ottan folyik az a széles nagy folyó, melybe ha beledobunk egy falevelet, elviszi egészen kedves hazánkba, ha könyeink hullanak bele is , mint gyöngyöket őrzi meg s elhömpölygeti, addig a két szép kedves városig, mely szinte,ottan fekszik ennek a folyóvíznek partján. Régen nem voltak már ilyen közel szülöttei a földjükhöz, a regiment meg sem tudom mondani, milyen régen, a vitézek meg, ki hat, ki nyolc, ki tíz esztendeje. Volt, aki csak egy vagy két éve búcsúzott el hazulról, de meglehet azért hosszabb volt ennek ez az egy esztendő, mint másiknak a tíz. Az ifjú huszárkapitányon is nagy változást idézett elő azon rövid idő, mióta visszatért Olaszországból, kisded bajusza neki szélesedett, neki sürüdött úgy, hogy az arany gallér bátran megillette, s a legvénebb huszár is, midőn a fiatal őrnagy szemébe nézett, tisztelettel telhetett meg komoly és férfias tekintete előtt. Nem is volt tiszt az egész ezrednél, kit úgy szerettek volna a huszárok, mint öt, ez a fiatal ember volt az apja a legvénebb huszárnak is, ez volt pártfogója, segítője mindeniknek, ez volt tanácsadója • ,r • • valamenyinek. . . Ő , aki maga is közlegénységből oly hirtelen tisztségig vitte, jól tudta, hogy egy részről mit tehet az emberséges bánásmód, s mit a másik részről a szilárd akarat. Szép is volt az egész ezred. A legénység, mintha mind tisztnek lett volna öltözve, oly csinos volt, a kis őrnagy osztálya volt mégis a legcsinosabb, legkackiásabb. . . . Azért is rendelte föl a főhadi kormány épen ezt az ezredet Bécsbe, mivel legszebb volt, s hogy a nagy hadi gyakorlaton, melyet egynéhány idegen fejedelem is bámulni fog — a huszárság legméltóbban legyen képviselve. Ha a legmegbámultabb díszcsapat ez az ezred volt, úgy ebben a legmegbámultabb férfi nem volt más , mint a fiatal őrnagy, azon déli alak , ki egy őskori levente mintaképeként tűnt föl. ... Mint egy vidám gazella szökdösött vele játékos paripája, és maga mintha onnan lett volna kinőve a nyeregből, teste büszke magatartásával kisérte a ló játszi ingásait. A hölgyek nem bírták szemeiket levenni róla, a a nagyobb