Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1858-02-26 / 46. szám

40 Péntfek, február 26-án. 1858-Budapest 9-dik éva­folyam. HÖLGYFUTÁR© Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivéve , mindennap délu­tán , évenként 30 — 40 önálló m­ű’m­e­l­l­é­k­­­e­t­t­e­l, m­ai l­a­­pok, albumok, arc-, szín­padi-, divat-, és genreké­­p­e­k­k­e­l, s egyéb rajzokka­l. Szerkesztőségi szállás: Ujvilág utca, 1-s. sz., 2-dik eme­let , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , és elő­fizetések utasítandók. Napilap az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből-Felelős szerkesztő, és kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj: Postán: egész évre..........................le; frt félévre .................................y évnegyedre............................5 „ Budapesten, házhozküldetéssel egész évre....................................13 fr félévre ........................... 7 évnegyedre............................4 „ Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. AZ ÍTÉLŐMESTER leánya. Történeti regény. Pálffy Alberttel. I. Rákócy György fejedelem Szamos-ujvárott mulatott udvarával. Estére fordulván az idő, a közel vidékről tisztelegni jött urak, a Bánffyak , Kornisok, s nehányan a Béldiek közül, a kastélyban ma­­rasztalának, holott is ősi szokás szerint ezüst kupákban állott a bor az asztalokon, s a vendégek hangos vigalomszó mellett, kockajátékkal valának elfoglalva. A fejedelem, ki személyes tulajdonait illetőleg leginkább vesze­delmes pénz-szomjáról volt az országban ismeretes, ma, mindjárt a harmadik, negyedik kocka fordultára ingerlékeny kezdő lenni. Ugyan­is Bornemissza Pál, ki máskülönben kikiáltott szerencsétlen játékos volt, ez estén nagy h­amarsággal már másodszor kiürite a fejedelem zsebei­t. Ő nagysága , mintha égő parázson állt volna. —’Valami halálmadárnak kell hátam mögött állani, ki rámhozza e szerencsétlenséget — monda türelmetlenül, s vállai fölött vissza nézett. És valóban gyanakvó szemei épen is csak oly alakot pillantha­­tának meg legelőször, kire a fentebbi elnevezés tökéletesen rá illett. A férfiú , kiről szó van , alacson termetű, kopasz, fogatlan öreg­ember volt, ki karjait összefűzve nem anyira a játék folyamát látsza­téri figyelemmel kisérni, mint inkább édes elmerengésében, szemeit az asztalon szerte csörgő aranyhalmaz csábító fényén legeltető. Testét sötétbarna, de igen kopott rövid mente fedé, melynek vé­kony s foszladozó arany sújtása bizonyosan már a második rendbeli posztot is kiszolgálta. Viselete módjával, s egész valójával fölötte elütött a jelenlevő diszes, urias, és igen előkelő vendégek külsejétől. Arcvonásai a szemlélőben kellemetlen, sértő, s visszataszító ér­zést gerjesztenek ; azok közé tartozott ő is, kiket minden béke­szerető lélek messze elkerülni kiván. Azonban távol tőle, mintha e fonák, és esetlen alak, még e ki­választottak körében is megvettetést, vagy épen gúnyt, és nevetséget okozott volna, sőt inkább még a fejedelem legelbizakodottabb kegyen­­cei is, egyenkint félre lépőnek ezen ember elől, kit, ha máskor is va­laki váratlan helyen, és időben véletlenül megpillantott, szivében aka­­ratlanul valamely eddig nem sejtett veszedelemnek közeledtét kény­szerült előérzeni. Az öreg köszönte a fejedelmet, s aztán látszólag ismét vissza­esik előbbi elfogulatlanságába. Kezeit illedelmetlenül oldalzsebeibe feledé. Fanyar arcot mutatott, s csak orrának hosszú vékony hegye jára le kedélyesen csókolózni kefe módjára lenyirt bajuszának tüskéire. Valami újság van, Kassai uram? — Kérdé­zem minden ag­godalom nélkül a fejedelem ? — Hirt hoztak embereink innen onnan, nagyságos uram. —­ Sürgetés ? — Nem késünk el vele, nagyságos uram. — Titok ? — Ez óta Kolozsvárott úton útfélen beszélik. Itt mindketten elh­allgatának. Ő nagyságának nem tetszék e dolog. Bizonyára nem mindennapi hir lehetett az, melynek meghozatala végett Kassai uram roskadt csontjaival lóraveté magát, s négy mértföldet,ügetett egy hosszában. Miután azonban az öreg nem fejezé ki magát bővebben, a feje­delemnek is elég okai lehettek egyelőre tovább nem kérdezősködni. Annál inkább furcsán eshetett az uraknak, mi szükség van itt titkolózni oly hírek fölött, mikről ez óta Kolozsvárott úton útfélen be­szélnek ? Ítélőmester Kassai István uram, ha olyan ügyes udvaronc lett volna, mint a­hogy kis ujján csavarhatta az ország törvényeit, a vilá­gért sem követi el e szembetűnő hibát, hogy ily számos társaság előtt kezdjen olyasmibe, mit aztán folytatni, és befejezni tanácsosnak nem tartott. Azonban az itélőmester a milyen helyén volt a tanácsban, s az országgyűlés törvényszékén, épen oly faragatlan maradt a palotában. Erdély e nevezetes törvénytudója közrendű szülőktől szárm­azott. Hogy Kassainak hivták, arra méltó joga volt. Nem mintha ősei valaha a felföld híres fővárosát örökben bírták volna, hanem mivel ott született, nevelkedett, s onnan származott Erdélybe. Atyja valami erszénycsináló mesteremberféle lehetett. Azonban, ha itélőmester uram boldogult édes atyja ötven évig is űzte mesterségét, még­is teljes életében nem gyárthatott anyi üres er­szényt, mit jelenleg fia, kész­pénzzel, aranynyal, s vert tallérokkal színig tele nem tölthetett volna. Kassai István uram ez időben Erdély legpénzesebb embere volt. E mellett fösvény volt, hogy a ki hallott róla némely történeteket fukarságairól, hajszálait felemelkedni érzé borzalmában. Honnan szerzette kincseit ? Nem kereskedett, hogy terhelt hajói kincsesei rakodtan érkez­hettek volna vissza messze Indiákról. Hadvezér sem volt, hogy pusz­tító dandárival gazdag tartományokat felprédáltatott volna. Uzsorás sem lehete, miután soha senkinek, még a fejedelemnek sem akart kölcsönözni, ha ez néha úgy szintette, mintha megszorult volna költő pénz dolgában. Hol van tehát a világon ily gazdag pénzforrás, mely napjaink­ban talán bedugulva, ismeretlenül, s eltemetve hever a feledés ho­mályában ? Ám a titok rövid magyarázata. Ő nagysága Rákócy György uram, mint tudva van, olyan ural­kodó volt, hogy a mire kezeit kegyelmesen rátehette, az ugyan ki nem siklott ujjai közül. Nincs az a fényes úri család Erdélyben, melynek tagjai között e példátlan gazdálkodási rendszernek egyes áldozatai ne találtat­nának. Az üldözés, s jószágkobzás egész küclönágát téve a kormány­zásnak , melylyel Rákócy György e kies hazát boldogitá. Ha valahol hire ment, hogy rakott kincstárak léteznek az urak kastélyiban, mindjárt megkezdődének a cselszövények a tulajdono­sok ellenében. Tanuk támadtak, kik a birtokosok ajkairól külön al­kalmak folytán a fejedelem ellen intézett nyilatkozatokat ellesék, összeálliták, s értelmét elcsavarák. Mikből aztán könnyíiszerüleg összeesküvési perek kovácsoltatván, a dolog rendesen jószágvesztés­sel, s az illetők száműzetésével végződék. Ilyen esetek voltak, a mégis színből netalán menthető Zólyomi

Next