Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1858-04-22 / 91. szám
Budapest 9-dik évi folyam. 91 Csütörtök, Április 22-én. 1858. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnepe a vasárnapot kivéve , mindennap délután , évenként 30—40 önálló műmelléklettel, műlapok, albumok, arc-, színpadi-, divat-, és genre képekkel, s egyéb rajzokkal. Szerkesztőségi szállás : Ujvilág utca, 1-ső sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , és előfizetések utasítandók. Napilap az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből-Felelős szerkesztő, és kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj: Postán: egész évre..........................16 frt félévre .................................9 évnegyedre ...................... 5 Budapesten, házhozküldetéssel egész évre.....................................13 frt félévre..................................7 évnegyedre............................4 „ Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Uj évnegyedes előfizetésékét teljes számú példányokra folyvást elfogadunk, és pedig ápriltól junius végéig helyben 4, vidékre 5 pfftal. Nyitott rózsám . . . Nyitott rózsám, fehér lesz a virága, Hogy csalfa légy, nem hittem én, leányka. Sír a lelkem, fordítsd reám szemedet; úgy , mint én, édes anyád sem szeret. Keserves a fülemile vallája . Mintha neki is az én nagy búm fájna. Szánj meg engem, kit a madár megsirat, Szeress, amig ha szivem meg nem szakad! Sál Ferenc: KUN-VILÁG MAGYARORSZÁGON. (Történeti beszély). Vértesi Arnoldtól. (Folytatás.) — Előtted a pálya, melyen dicsőség, fény vár reád; lépj merészen oda. Téged a sors ezrek közül választott ki, hogy nagygyá tegyen. — Hol keressem a dicsőséget ? viszonzá Iván , talán a király udvarában ? Megalázzam magamat a kegyenc kunok előtt ? Segítsem a büszke Istvánt korlátlan uralomra, hogy egy szavára reszkessen egész ország ? Semmi közöm az udvarral. — Te nem ismered az udvart, ellenvető Bors. — Nem is akarom ismerni, feleli Iván. Inkább élek itt dicstelen, de szabadon, mint fényes szolgaságban. — Azt mondod, hogy itt szabadon élsz ? Vigyázz, a király keze hosszú. — Nekem nincs miért félnem, bűnös nem vagyok. — De veszélyes vagy s az elég. Iván nem tudott mit felelni. Bors erősen szemébe nézett s folytatá : — Nem hallod az elégületlenség szavát, mely a királyt vádolja? Vagy ha hallod, nem érted, mit jelent ? A széles országban ég titkon a lázadás tüze ; nemsokára lángra kap. S e lázadás vezéréül tudod, kit emlegetnek ? — Kit? — Téged, Iván. Iván megrettenve lépett vissza. — Hazug koholmány, istenemre mondom, szólt ingerülten. — Én hiszek szavadnak, viszonzá Bors, de fog-e mindenki hinni ? Elhiszi-e a király ? Talán már besúgták neki az árulkodók , de ha még nem tudja is, megfogja tudni. Akkor mit teszesz ? — Megmutatom a királynak ártatlanságomat. Nem lehet, hogy a rágalmazók egészen elzárták volna előlem fülét, szivét ? Meg fog hallgatni, s látni fogja, hogy a ,vád, melyet reám koholtak aljas hazugság. — Csalódol Iván, ha azt hiszed, hogy a király meghallgat. Azon perctől óta, midőn nevedet mint a pártütők fejének nevét, ki mondani hallotta, veszve vagy. Kihallgattan fog elitélni. — Nincs hát út a szabadulásra ? szólt komoran Iván. Bors közelebb jött és nyájasan mondá: — Reméljünk minden jót, Iván. Neked nem szabad elveszned, te egyetlen reménye vagy az árva bűnnak, vigaszt, segélyt tőled várnak a szenvedők. Légy férfi, légy bátor, hogy ne várjanak hiába. — Nem értelek, szólt Iván elcsodálkozva. — Nem értesz ? Légy bátor; a bátrakat szerencse kiséri. István trónja ingadozik, a lázadás kitörő félben ; csak vezér hiányzik, ki a zászlót fölemelje. —• Most értelek, kiáltott föl Iván. Keress magadnak máshol cimborákat; én megőrzöm szentül a hűségesküt, melyet őseim esküdtek a fejedelemnek. Bors ajkába harapott. — Hallgass meg, Iván. Te vagy más, mindegy, de vezére csakugyan akad a lázadásnak és ha az nem gyáva, győzni fog. Annál roszabb reád nézve. Merre fordulsz ? Bukni akarsz az elbukó királylyal ? Föláldozod magadat azért, ki talán e percben adja ki a halálparancsot ellened, puszta gyanúból ? Vagy hódolsz a szerencsés pártütőnek s uradnak fogadod, ki most alattad áll ? Iván kardjára tette kezét s szomorúan szólt: — Inkább halált, mint árulást Árpád vére ellen! Sújtson isten büntetése, ha valaha e kardot királyom ellen vonom ki. — Ez emberben csalatkoztam, gondolá boszúsan Bors; másfelé kell fordulnom. Aztán mosolyt erőszakolt ajkaira. — Próbára tettelek, szólt vidáman ; emberül kiálltad. Bár mind oly bis emberei lennének István királynak, mint te vagy. És most nyújtsd a serleget és többet szót sem erről. Még két napig mulatott Bors, Iván várában, aztán visszatért az udvarhoz. VII. — Engedetlenség és forrongás napról napra, szólt a király, szemeit sötéten a földre szögezve. Szigorú példát mutattam s mégsem okulnnk. A lázongás tüze tovább tovább harapózik. E féktelen urak mindig magasabbra emelik fejöket; megérem, hogy saját palotámban ők osztogatnak parancsokat. A király komor gondolatokba sülyedt. Bors, ki egyedül állt mellette, megszólalt: — Vannak még kivei is felségednek, kik rendületlen állják körül a trónt. — Hagyd el, Bors! szólt a király. Többen gyűlölnek, mint szeretnek engem; elleneim száma tengernyi sok. — Hadd gyűlöljenek, csak féljenek, viszonzá az udvaronc. Mutasd meg hatalmadat, allázd meg a kevélyeket. Itt helyeslőleg intett neki a király. — Irtsd ki a lázongást gyökerestől, folytatá Bors. Egy csapással megsemmisítheted, légy elég erős e csapást megtenni. A király feszült figyelemmel kiséré szavait. — Egy százfejű szörnynyel van dolgod, uram király, melynek hasztalan vágod le fejeit; minden levágott fő helyébe új nő. Szúrj egy kardot szivébe és akkor megölted. Hasztalan ítéled el a pártosokat, míg a pártoskodás éltető lelke életben marad.