Hölgyfutár, 1859. január-június (10. évfolyam, 1-77. szám)

1859-01-22 / 9. szám

Budapest 10-dik évi folyam. Szombat, jan. 22-kén 1059. • • HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat leg­nagyobb féliven, másodnapi szét nagyobb tényen, másodnapi szét­ i­­s „ 1 s .. .. „ • _ i i » › , , ,, , küldéssel; evenként két nagy i\ 0 7 I Ö NI J az irodalom, társasélet, művészet, műlap, es szám­osmunn­el-08 divat köréből,­léklettel. Szerkesztőségi szállás: Szerb utca, 5. sz. 1. em. az egye­tem mögött. Minden kézirat, elő­fizetési , és hirdetési dij ide utasí­tandó. Felelős szerkesztő és kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési dij : Vidékre, és helyben egyiránt: Egész évre . . . . 17 uj frt Félévre.....................9 „ Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések: Gyorsan közöltétnek : egy hasá­­bozott sorért 5 uj krajcár fize­tendő. Előfizetési fölhívás a „Hölgyfutár“ 1859-diki folyamára. A „Hölgyfutár“ jövőre is a legnagyobb szépirodalmi lap marad, s az eddigi hat féliven a t. i. közönségnek minden másod nap fog szétküldetni. Számos rendes műmellékletein kívül ezúttal minden előfizetője egy pompás színezett műlapban részesül, ily cím alatt: „Csokonai a csikóbőrös kulac­csal.“ Gyűjtök minden hat előfizető után egy tiszteletpéldányban, 10 után pedig P­e­t­ő­f­i újabb költeményeiben részesülnek. Előfizetési díj helyben úgy, mint vidéken; egész évre 16 régi vagy 17 új forint; félévre 9, évnegyedre 5 régi, vagy új forint. Az előfizetések a „Hölgyfutár szerkesztőségéhez szerb utca 5 sz. az egyetem mögött“ küldendők. S­z­e r­k. Szemrehányás. Nem is bánod, — nem is kérded, Hogy mért nem áll el dalom ? ! Nem is tudod, hogy miattad, Öl meg a bú­s fájdalom ! ? Nem is tudod, hogy szeretlek! — Néma az én szerelmem, Hol vennék szót arra, mit még Más nem érze előttem! Szűkkeblű arra a világ , Hogy igy tudna szeretni, Nem elég egy élet ily nagy Szerelmet átérzeni. E mostani élet előtt Szerettelek már téged, Ezerféle alakokban, Találkoztam már veled. Egykor patak voltam , te meg Csillag valál, angyalom ! Hő vallomást küldtél hozzám Epede sugáridon. Azután meg virág voltam, És te harmat, angyalom! Csókjaiddal ébresztél föl Engem minden hajnalon. Végre madár voltam, te meg Rózsabokor, angyalom! Illatos árnyadban zengem Hozzád szerelmes dalom. Oh! te mindezt elfeledted, Nem is ösmersz engemet! Nem tudod, hogy az én lelkem Újra ismer és szeret! Hozzá, kit oly hőn szerettél Anyi számos életen: Ezredévi szerelmedhez Hogy lehettél hittelen!! ? Atala HERR VON KRÄMER ÓRÁJA. (Elbeszélés.) Kiséritől. (Vége.) — Szegény ember — felelt nyugtalanul Krämerné — Zamóczy úr nélkül nem mehetünk, a jegyek nála vannak. — Istenem, miért nem jön már! sokajta Bettiké. — Va­lahára!!! Lépések hallattszottak a konyhában. Azonban a léptek nem Zamóczy úrei voltak, hanem a bérkocsi­séi , ki­jelenteni jött, hogy vagy menjenek, vagy ő itt hagyja a bagá­­zsiát, mert ha tíz órakor a vasútnál nem lesz , megbüntetik. Az asszonyok kezdtek kétségbeesni. Mit tegyenek ? Ha tovább várakoznak, ez a goromba bérkocsis itt hagyja őket, mást már most nem kapnak, gyalog pedig ki menne olyan helyre, és anyira. — Hiszen — mondta Herr von Krämer­, — itt voltak a választ­mányi tagok mind, s ha Zamóczy úr nem jöhet valami ok miatt, el­­mehettek ti jegy nélkül is, hisz ismernek benneteket.. — Igaz — kiáltó örömmel Bettiké — Zamóczy úr azt mondta, hogy ő fog az ajtónál állani! — Úgy hát isten hírével! mondá Herr von Krämer. A bérkocsis repült, s hölgyeink egy negyedóra múlva a fényesen kivilágított, szőnyegekkel bevont oleanderes lépcsőn haladtak a tánc­terem felé, honnan kihangzott a vig zene. A lépcsőn illatos légben könnyű, csillogó vig alakok lebegtek, öröm sugárzott minden arcról, mintha az egész épület járó virágokkal lett volna tele hintve. Bettike szorongva nézte ezt az előkelő fényt és otth­oniasságot, mit ő most látott először életében, s eltörpülni érezte magát a ragyogó szépségek előtt. A bejárathoz értek. Egy csinos jogász vörös szalaggal attilája zsinórján, udvariasan kérte jegyüket, míg néhány társai az érkezőket fogadták. — Jegyet? kérdezte félénken Kramerné — a mienk Zamóczy Béla úrnál van. — Bocsánatot kérek, kinél? — Zamóczy úrnál, —felelt Bettiké. — Zamóczy ? ismétlé a csinos jogász — nem tudnák megmon­dani kegyetek, hányad éves joghallgató az az úr ? — Ebben az évben végez. — Tehát negyed éves volna. Én ismerem az egyetemen levő negyedéveseket, de ezen úr nevére nem emlékszem. — Kramerné el­sápadt , mintha halálos ítéletet mondtak volna fölötte. — Meglehet azonban —■ folytatá a jogász — hogy kegyetek nevére emlékezni fo­gok, mert részt vettem a jegyek kiadásában. — Én Kramerné vagyok — mondá a mama egy kis reménynyel. — Nem emlékszem, hogy ezen névre lett volna jegy kiállítva. — Istenem, Istenem! mondá rémült arccal Bettiké — hiszen minket ismernek a választmányi tagok, estélyen is voltak nálunk. — Emlékeznek kegyetek azon választmányi tagok neveire , kik ott voltak ? — Igen — kiáltá egyszerre Kramerné és Betti — Losonczy úr, Zord úr, Huty úr, Haver. . . — Megbocsássanak — mondá a jogász mosolyogva a szapora

Next