Hölgyfutár, 1861. január-június (12. évfolyam, 1-78. szám)
1861-02-26 / 25. szám
Budapest 12-dik évi folyam. 25 Kedd február 26-án 1861. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb félives, másodnapi szétküldéssel , évenként két nagy műlap,és számos műmelléklettel. Szerkesztőségi szállás : lövész-utca 10. sz. 1. emel., hová minden szerkesztőségi kézirat utasítandó. Az előfizetési- és hirdetési dijak Emich Gusztáv úr kiadó-hivatalába (ferenciek terén, 7-dik sz. földszint) küldendők. Köziöny az irodaid m. társasélet, művészet, vidék Szöekfys fentegy iránt. Egész évre .... 17 uj frt. és divat köréből. Évnegyedre ' * '. 5 Hirdetések Felelő, szerkentő: TÓTH KÁLMÁN. , I AH,“''?Siki$ \"t tendő. Őszi éj. Csöndes, bűvös őszi éj Elnyugodt az élet harca, mint egy alvó gyermeké, Szelid a természet arca. Csak a szenvedő viraszt; Álma nincs a szenvedőnek; A fájdalom és keserv Mint a lóbusz , éjjel nőnek. Az éjfél midőn közéig, A szellemvilág föléled, S fölkeresi társait A békére vágyó lélek. Társalognak csöndesen, Szebb világról, jobb hazáról, Hol nem hervad el virág 8 lomb nem hulladoz a fáról. Fölmosolyg a szenvedő, Bár a fájdalmak nem szűnnek, Hivólag a szellemek Suttogva, csendben eltűnnek. Lanka Gusztáv: RÉGEN VÁRT NAPOK. (Történeti elbeszélés.) Irta: Deák Farkas. (Folytatás.) Mellette jobbra ült gróf Caprioli, balra egy öreg tiszta ovallonők szürkés egyenruhájával, s mindnyájan a belépő ifjúra szegték átható szemeiket. — Nos ifjú úr, miért szöktünk Erdélybe ? Mért nem maradtunk Karánsebesen vagy Temesvárt, vagy az ördögben akárhol ? — Én uram, hazámba jövök, s bár nem számitok ily kemény sorsra, de ha előre tudom is, hogy elfogatsz, mégis jöttem volna. — úgy látszik önnek sürgős dolgai lehettek hazájában, mert minden áron be akart jönni. Jó néven venném, ha velem is közölné fontos teendőit. ■—Én azt hiszem, hogy minden jó hazafinak fontos teendője azon munkálni, hogy hazájában a rend és nyugalom , a személy és vagyonbiztosság helyreálljon, menyivel inkább egy erdélyinek, ki ha végig tekint szegény hazáján, lehetlen, hogy vérkönyeket ne sírjon annak gyászos sorsa fölött. — És ki oka e szomorú helyzetnek, mint inkább önök uraim!— csattant föl Básta. — Önök, kiknek viszketegsége e hont folytonos izgalom és lázban tartja, kik miatt ő felsége nem veheti igénybe jogait, s kik miatt ő felsége biztosai mint ide nem tartozó usurpátorok nézetnek, gyülöltetnek, s minden dolgaikban kisebbittetnek, sőt fegyverrel is megtámadtatnak. — Igen ifjú ur, igen, ti vagytok okai ez ország veszedelmének, ti, te magad, Székely, Bethlen, Pókay, az Aporok, Béldiek, Ugronok, Kornizsok, s mindazok a fönhéjázó kis királyok, kik a nép zsirján elhatalmasodva nem akartok engedelmeskedni sem a hatalomnak, sem pedig a törvénynek, ha nem lázongtok magatok, lázitjátok a népet, de meg foglak tanítani titeket s megmutatom, hogy oly alázatosok és engedelmesek lesztek, mint a mily büszkék és nyakasok vagytok. — Azon párt, kiknek főnökeit emliteni méltóztatott, nem a lázongók pártja, az a honfi, az a nemzeti párt, s nincs helyén azon magyarnak szive, ki velök nem tart; s hála az égnek, egyetlen egy sincs jelenben, ki nagyméltóságod vallonjaival kezet fogjon. De ön tábornagy ur hazám belügyeit idegen szemüvegen nézi, s idegen hon gyermeke lévén, nem csodálkozhatom, hogy nem érti; de azon nagyon csodálkozom,hogy nem értvén ügyeinket,mégis rendezni akarja. — Fiatal ember, mondhatom, nagy bátorságot mutat, midőn Básta Györgyöt akarja leckézni. — Ó uram, oly embernek, ki már a vesztőpadra is készen áll, nem sok bátorság kell arra, hogy egy más halandónak anyit mondjon : te vesztedre törsz. — Hm! hadd halljuk! — szólt Básta több kíváncsisággal, mint gúnynyal. — Mindenki előtt tudva van, hogy önök joga azon erőtelen szerződésen alapszik , melyet excellentiád és Báthori Zsigmond készitenek, s melyet erővel s karddal összekergetett s a didergésig félénk nehány ember elfogadott, és nagyméltóságod ezen érvénytelen irat végrehajtójául tolta föl magát. A milyen a szerződés, olyan a végrehajtás. És most azt kérdem, váljon egy szabadsághoz, független, alkotmányos élethez szokott ország fiait ily szerződvényekkel meg lehet szerezni ? s bárki számára meg lehet-e nyerni ? vagy oly eljárással, mint excellentiád és kapitányai gyakorolnak engedelmességre téríthetni gondolják? Ó e gondolat, ha nem volna borzasztó, szörnyű nevetséges volna! Haljanak meg inkább a gyermekek az anyák méheiben, palotáink helyére sirkantok boruljanak sötét temetővé, dögpiaccá váljon szép országunk, mintsem dicsőséggel szerzett őseinktől bántatlanul reáns maradt szabadságunk s édes nemzetiségünk fölött minket nem értő, nem ismerő idegenek rendelkezzenek. Valamint ön tábornagy úr, úgy én is jelen voltam Prágában , midőn Báthori Zsigmond ott volt, s először monda le országáról, s tudom, hogy őt mindenki oly férfiatlannak hiszi, mikép szava vagy esküje anyit ér, mint a pehely, melyet a szél szárnyaira kapott, s még is vannak emberek, kik egy ily honát árulgató ember szavára idejönnek, hogy Erdélyt, e független, e hatalmas büszke hont rabláncokba fűzve, vele tetszésök szerint bánjanak. Véghetetlenül csalódni fogtok uraim! Pillanatnyi kábultság elnyomhat bennünket, s tán évekig apathikus hidegséggel fogjuk szenvedni a zsarnokságot, eljöhetnek a zsoldosok, s elpusztíthatják falvainkat, városunkat, kiölhetik a védtelen népet, melynek a segélyére jöttek , elüldözhetik, meggyilkolhatják a honfiak nagy részét, — de jönni fog egy óra, melyben azt fogjuk kiáltani, hogy többé nem tartunk, és fog támadni a romok közül sereg, mely borzasztó leszen, és fog támadni vezér, mely rettenetes lészen, ki mint a fergeteg a megküszködtséget, ki fogja tisztítani az országot, s a csőcselék hadat maga előtt seperve Bécs kapuit fogja a buzogányával döngetni, s elégtételt fog kérni az igazság, a nemzetjog, a mindenható Isten nevében mind azon tettekért, melyeket itt a törvénytapodók véghez vittek. —S pedig mi másként le-hetne minden ! Én tudom tábornagy úr, legjobban tudom, hogy e nép és e hon minden fia gyűlöli a török szövetséget, gyűlöli kelet sagát, s vágyó pillantással tekint nyűgöt polgáriasultsága