Hölgyfutár, 1861. január-június (12. évfolyam, 1-78. szám)

1861-03-16 / 33. szám

litikai irányeszméknek hódolni, s a közhan­gulatnak áldozni, mely évről évre, sőt máról holnapra változhatik ? Az ő hivatása egy nemzeti színháznak, hogy este azoktól visz­­hangozzék, a­mit nappal a poros utcákon, za­jos gyűléstermekben és a lapok fővárosi és vidéki phrasisaiban hallottunk ? S van­­ va­lami jogossága azon bírálatnak, mely elkár­hoztatja mindazt, a­miben nem találja meg épen a mai napra szóló célzásokat?-------Mi­dőn történeti műről van szó, hogyan kívánhat­játok, hogy a régi századok férfiai és esemé­nyei épen a mai kor sokat változható irány­eszméinek kaptájára fittessenek ? — — Ha ez igy menne, a mit nem hiszünk, oda jut­nánk, hogy a történetíró oly ferdén adná elő a nemzet múltját, mint a török császárok krónikásai, sat.------Ide mennek végletei azon iránynak, melyet a t. szerzőnő közönsé­günkről fölteszen. Mindez szomorú volna, ha így volna. A költészet és történetírás egyiránt tönkre jutna. Mindkettő az életnek és nemzet­nek tanítója és vezetője, nem pedig hízelgő udvaronca és rabszolgája, mely mulattathat néhány percig, melyet még szerethetünk is talán hűségéért, de sohasem becsülhetünk.“—■ Arany szavak, melyek mind az Írókra mind a közönségre nézve igen tanulságosak.­­ A vidék elismerésre méltó hálával emlékezik meg a képviselői kijelöléseknél azon derék íróinkról, kik a politikai irodalom terén éveken át kitűnő tehetséggel és jellem­szilárdsággal működtek, így Csengeryt Biharból az élesdi kerület, K. Kemény Zsig­­mondot Kővár vidékéről a nagy-somkúti vá­lasztók kérték föl. U­r­h­á­z­y Györgyöt a „M. Sajtó“ ismert vezetőjét Közép-Szolnokban a zsibói kerület tűzte ki követjelöltül. Hallot­tuk, hogy Pálffy Albertről is megemlékez­tek valahol, ki nemzeti ügyeinknek nem csak a P. Újdonságok terén, hanem más nyelvű la­pokban is igen kitűnőleg használ.­­Közelebb egy diszn­ó érkezett Bécs­­ből, hogy a budai várkápolnát koronázási ká­polnává alakítsa és ékesítse föl. E célra ma­gyar iparost is lehetett volna találni.­­ írják, hogy Bernáth Gáspár „Ki a vivát!“ című­ népszínművét a nemzeti szín­padon is elő fogják adni. Ezen már régóta ta­nakodnak.­­ A szójátékok a politikában is sze­repelnek. Így a velenceiek most e jelszóval üdvözlik egymást: „non piove!“ (nem esik !) Azt értik alatta „Non Pio, V. E.“ az­az: Nem Pius, hanem Victor Emanuel! ! Kassán a színházat a magyar szín­társulatnak ingyen adták ki, s ezután ez —­­valószínűleg — mindig így lessz. A megbé­nult honvédek javára ugyanott három kis víg­játékot adtak elő műkedvelők, név sze­­rint: C­s­á­k­y Tivadar, Gyula és Albin gró­fok, gróf F­o­r­g­á­c­s Eleonóra, K­e­c­z­e­r Ilka, S­e­m­s­e­y Lajos, S­e­m­s­e­y Irma grófnő, K­e­­czer Miklós és Vady J. A darabok „Az első követelés“, „Elveszem német“ és „Tisza­háti libácska“ voltak.­­A császárfürdő elé a Dunapartra sétányt terveznek. Legalább néhány sor­sa igen kívánatos volna. I Joachim számos tisztelői a kitűnő művészt egy harmadik hangverseny tartására kérik.­­ A „Sürgöny“ egy balesetről értesít. Biksics Mihály igen ügyes képfaragó, mi­dőn a szentendrei templom számára egy meg­rendelt művet szállított, a kocsis vigyázatlan­sága miatt az omnibuszban feldőlt, s egyik karját összezuza. Most a nyolc gyermekkel biró családapa, ki övért csak kézi munkája által tartható, a nyomor küszöbén áll. De az emberbarátok bizonyosan segitni fognak rajta. A magyar utcában 33 sz. a. lakik.­­ A b­u­d­a­i lipótmezőn most tavasz­­szal, mellbetegek számára savógyógy-intézetet nyitnak. f Felsőbb rendeletnél fogva a Pesten lakó angol alattvalók számát, korát, nevét szü­letéshelyét és foglalkozását még e hóban össze fogják írni. f A helytartó tanács Pest megyéhez leírt, hogy a honvéd egyenruha ittotti vi­selését gátolja. Nyári Pál különösnek ta­lálta azon megbízást, hogy a megye a lako­sok ruhatára fölött őrködjék. s Szalay László tiszteletére múlt szer­dán este az „Európában“ lakomát adtak. De­ákot, Szalayt, Gorovét és Kacskovicsot is meghívták Egy „fait accomplit“ azonban nem akartak elismerni, és Szilágyit mellőzték. Sok nevezetes egyén volt jelen. Többi közt Dun-­­­o­p angol követségi titkár is, kit — nemze­tével együtt — melegen éltettek.­­ Hugó Károly „Báró és bankárija Lipcsében nagyon tetszett. Nálunk is tetsze­nék, ha adnák, kivált bajól adnák. Tisztelt igazgatóság! valamivel több figyelmet for­díthatna létező jobb drámáinkra.­­ Szép olvasni, a­mint S­z­a­l­a­y László választóinak elmondá, hogy mint lett törté­netíró. „Azon évek elsejében — mondá — midőn már nem csak elleneink, de még ba­rátaink is nemzeti életünk végszakát látták elérkezettnek; midőn voltak, kik már törték a követ, mely sírunkra volt fektetendő ; szük­ségét éreztem a végenyészet előtt még egy­szer átélni gondolatban népünk ezer éves tör­ténetét, így lettem Magyarország történetíró­jává. És a történet írása közben mindinkább meggyökerezett bennem a hit, hogy valamint e szent földön a germánok és szlávok meghiú­­sult kísérletei után, államot alkotni a magyar fajt bízta meg a gondviselés , úgy ezentúl is magyar fog maradni ezen állam, bármenyi rész tornyosuljon ellene, ha hívek maradunk magunkhoz , hogy fejlődni fog dicsően és mindig dicsőebben, ha jövendője a democra­­tia igényeit mindinkább érvényesíti.“ sat. „ Köztünk mulató írótársunk H­e­­­f­y Ignác „Mindenféle és semmi“ című be­­szélyfü­zetéből második javított és bővített ki­adás fog megjelenni. Ezt Müller Emil könyvnyomdatulajdonos adja ki, kinek kiadói nevével régóta nem találkozunk. Egy példány ára egy ft, s „A puszták gyermekei“ című no­vellával bővített munka az előfizetésre nyom­ban megküldetik.­­ Osterlammnál egy hasznos kis könyv jelent meg. Címe: „A magyar ki­rályság földrajz­a“, az alkotmányos föl­osztás szerint, iskolai s magán használatra irta Batizfalvi István tanár sat. Ára negyven kr.­­ Kalocsáról szomorú gyászjelentést vettünk. Pataki Potoczky Elek neje szül. B­o­­­v­á­r­y Mária Magdolna asszony, egy körében átalában igen szeretett, kedélyes derék asszony, jó honleány és buzgó iroda­lombarát, közelebb, életének 31-dik évében meghalt. Mindenki, a ki csak ismerő és szeret­te, fájó részvéttel gondol a derék magyar nő kora elvesztésére. Áldás poraira.­­ Tegnap márc. 15 dike, sok vissza­emlékezés napja volt. Egész csendben múlt el, s az egyetemi ifjúság már előre meghazud­toló azon rosszakaratúlag terjesztett híreket, mintha az ifjúság tüntetésekhez készülne. s Szilágyi Virgilt nagy fáklyás zené­vel akarták megtisztelni választói. Szilágyi azonban kijelenté, hogy jobb szeretné, ha az e célra szánt összeget jótékony célokra adnák. Elhatározták tehát, hogy az összegyűlt 300 ftot egyenlő arányban a Kisfaludy társaság­nak , a honvédsegélyző egyletnek és írói se­gély­pénztárnak küldendik be.­­ V­a­c­h­o­t Sándorné „Anyák hetilapja“ című heti­lapot akar szerkeszteni. A Jókai Vukovárról a következő sür­gönyt kapta: „azon nemesszabadelvűség mél­­tánylatául, melyet ön követte jelöltetése al­kalmával a nemzetiségi jogokat illetőleg nyil­vánított, szívélyes zsi­­ónk ! Több vukovári szerb nevében Stoicsevics.“­­ Szomorúan értesülünk egy jó bará­tunk halálesetéről. Balku Gyula Borsod­ból , ki az 52-dik honvédzászlóalj századosa volt, kibujdosván, Galacon febr. 21-én meg­halt. Számos bajtársa környező koporsóját, melyre a távolból buzgó áldást mondunk. " Dr. Szabó Alajos úr előttünk úgy nyilatkozott, hogy a Werfer-nyomdát nem ő záratta be.­­ Azt halljuk, hogy a Szilágyi sub­­ventio­ kérésének az az alapja, hogy a t­á­m­o­­gatást (nagy hibásan) subventiónak fordí­tók, most, utólagosan. Ha ez áll, akkor csak­ugyan sok lárma volt semmiért. Különben a nagyon kegyetlen ellenségek mindig használ­nak. Ezt még e sajnálandó esetből is megta­nultuk.­­A nyitramegyei privigyei kör. kö­vetjelöltje Simonyi Ernő, Londonban lakó menekült. 262 Joachim 2 dik hangversenye. Márc. 14 én a múzeum terme ismét a szo­rongásig megtelt. A közönség újra bámult, és lelkesült azon bevégzett művészi hegedüjáté­­kon, mély fölfogáson és nemes szellemen, mely­­lyel Joachim a Beethoven és Mendel­sohn remek hangversenyműveit, közkívánatra a „magyar modorú hangversenymű“ szép ro­máncát, s Bach egyik művét (präludium, menuette, gavotte,) játszó. Aztán közkívánatra a „R­á­k­ó­c­z­i - i­n­d­u­l­ó­t“ is előadó, mesteri kettős fogásokkal, s végül T­a­r­t­i­n­i „Ördög trilláját,“melylyel leginkább hat a közönségre. El kell ismerni, hogy e művész Beethovennek legméltóbb képviselője az előadó zenészei­ben, s vele e tekintetben csak egy nő —Schu­mann Róbert özvegye versenyezhet. Közbe Huber Ida k. a. szép, teljes han­gon a „Szevillai borbélyából egy áriát éne­kelt, s a zenede növendékei egy sikerült val­lásos szerzeményt adtak elő gróf B­a­tt­h­y­á­­nyi­ S­z­é­c­h­e­n­y­i Franciskától.Címe : „Angya­li üdvözlet.“ A számok közt érdekes intermezzo is történt. A kitűnő művész e hangverseny nagy jövedelmét zenedénkjavára ajánl­ván, a növendékek nemzeti szín szalagos ko­szorúval, és szónoklattal lepték meg. A fiatal szónokló kifejező bámulatát Joachim nagy ze­­nészi érdemei fölött, sajnálatát rövid u­tmula­­tása miatt, s végre abbeli reményét, hogy egykor, midőn babérkoszorúsan visszatér, e szülő hon lakosa leendő sat. Joachim megha­­tottan köszönte meg e szép és megérdemlett kitüntetést. Úgy halljuk, a művész tisztelőinek sike­rült kivinni, hogy még egy harmadik, búcsú hangversenyt rendezzen. Veszprémvidéki levelek. Márc. 6. Mihelyt a megyei állandó bizottmány ülé­sében megpendü­lt a honvédsegélyzés eszmé­je , a veszprémi polgári társas­ egyletnek ne­mesen érző s hazafiúi szellemtől áthatott tag­jai azonnal megtevék azon indítványt, mely az eszmét gyümölcsöző megtestesüléséhez kö­zelebb vitte. Oltárt indítványoztak, melyre a résztvevő szív, a hazafi lélek letehesse áldozatát . . . s ez oltárt „az 184- dik évi csatákban meg­csonkult honvédek fölsegélésére rendezett hangverseny“ megtartásával emelték föl. A hangverseny f. hó 24-kén este a „Ko­rona“ vendéglő teremében tartatott meg, kö­vetkező sorozattal: Első szakasz: 1. „Rákóczi induló“, Berlioz átirata sze-

Next