Hölgyfutár, 1861. jűlius-december (12. évfolyam, 79-157. szám)
1861-11-19 / 139. szám
1106 lealázóbb helyzetben érezte magát lenni, s iszonyodva gondolt arra, hogy e szégyendíjak nyereményéből talán ő is részesült. Midőn először jött azon meggyőződésre, hogy férje elhidegült iránta, az fájdalmat okozott ugyan szívének, de saját szerelmét nem volt abból képes kiirtani, mely mindig elég erővel bir némi bántalmakat megbocsátani. — De a szerelemnek — bár vaknak állítják, — sem maradnak örökre lehunyva szemei, s ha ekkor látja, hogy az, mit kölcsön fejében remény lett adni, nem volt egyébb oktalan pazarlásnál, a sértett önérzet előtérbe ,semn s a legforróbb szerelmet is lassankint a hidegség és részvétleiszegi kéjével fogja befedni. Légrádiné keblében már 14^en ki'*volt fejlődve az érzelmek ezen átmenete, de a szív forró érzekneurek kihülése még nem menti fel az embert a rá rótt kötelességek teljesítése alól, és neki tere nyílt a női erények legszebbike : a türelem, az önmegadás gyakorlatára. Miként tudjuk, csak egy esetet hitt, midőn a világ minden balfogalmain felül emelkedve, jogosnak gondolta e kötelékeket széttéphetni ... és mégis midőn férje hűtlensége elvitázhatlanul állott előtte, habozott, s érezte, hogy nincs ereje azt végrehajtani. Azonban hogy ezen felül még olyan esemény is jöhet közbe, mely mellett az ellene vétettek csak gyönge árnyként fognak állani, arra nem számított. Midőn jöhet idő , hogy az irányában elkövetett sérelmekért nem csak megvetni fogja őt, hanem jellemének egy eddig általa fel nem fedezett szenyfoltjáért undorral forduland el tőle ! Ez azon, a legutolsó iparlovagisággal határos kislelkűség, mikép képes kedvesétől pénzt fogadni el, és talán még saját célzatai és viselete is előidézői voltak ezen alárendeltséget eláruló tény előállásának. Miután már a dolog itt állott, az erélyes föllépésre képtelen nőnek hátra kellett idéztetnie, s csak a becsületérzésre büszke emberi méltóságnak hagyatott tér a cselekvésre. A nő szemeiben felszáradtak a kények, miket a meglepetés, s az első rohamos fájdalom idézett elő, halvány, összeszoritott ajkakkal járkált a szobában. Az erős elhatározás részleteinek kiviteléről, mely homlokán feljegyezve látszék, gondolkodott. V. Néhány napra a városban, azon gyorsasággal, mely a kellemetlen híreknek villámként repülő szárnyakat kölcsönöz, terjedt el a hír, mikép Légrádit neje elhagyta. Ez elég okot szolgáltatott volna az embereknek a gyanítgatásokra, ha a sejtelemnek itt bizonyos valószíne is nem lett volna, mely, miként előre hihető volt, a nőt sem akará a vétkesség vádja alól felmenteni. Légrádi megütközéssel vette nejének ezen előre át nem látható elhatározó lépését, de annak indító okáról bensejében meg lévén győződve, nem mert annak ellene mondani, mely esetben bizonyos tárgyról a leplezetlen szóváltást nem kerülhette volna ki, s ő az ingatag, erélytelen emberek szokásaként, inkább engedé a legnagyobbat véghez menni, mintsem valami beavatkozást, mely neki pillanatokra kellemetlenséget okozandó, megengedett volna magának. S különben is hajlandóbb volt azt egy rövid ideig tartó női szeszély befolyásának, sem mint a lélek nyugodt megfontolásából eredő határzatnak tulajdonítani. De miután napok, hetek, s már havak is kezdtek múlni anélkül, hogy neje a hazajövetelre valami szándékot mutatott volna, az önvád is nagyobb tért kezdett elfoglalni keblében. — A vétket, mit elkövet, ha a titok leplével fedezve véli valaki, mindig a tett kissebbitő színében jelenik meg előtte; — de ha nincs oka magát azzal többé ámítani, s a nyilvánosság áruterére kihurcoltatva látja azt, a mások által megállapított értékben kénytelen elfogadni ... s az emberiség a bűnnek meghagyja saját nevét, sőt készebb felfokozni inkább, mint kissebíteni annak súlyát, ha mások felett kell ítéletet mondania. Ezen kívül van valami az ember lényében, mely a kebelben létező, akár nemes akár nemtelen szenvedélyek élvezeténél, megkívánja a kedély nyugodt vagy legalább lanyhaságát; de ha az érzelmek megszokottságokból kimozdíttatnak, s zaklatásban tartják az ideget, az élvezet elveszti azokra ingerét, s helyet enged másnemű befolyásoknak is. A zsidó hölgy szerelme mellett egymás betöltetlen űrt is kezdett érezni szivében, mit később a játék szenvedélyével igyekezett betemetni, — s annak káros hatásaiban zilált lelkének megnyugvást szerezni. Légrádiné anyja, — ki még élt, s kinek háza menhelyül szolgált a szerencsétlen nőnek, — elhirtelenkedettnek tartotta leányának ezen lépését, de később, miután a viszonyok semmi kétséget sem hagytak fel többé veje jellemére nézve, a végelválást akarta kieszközölni, de ehez sem Légrádi, sem neje — legalább most egyelőre beleegyezéseket nem akarok adni. Abban, hogy ez Légrádinál ellenzésre talált, a legkisebb csodálkozni valót sem fogjuk találni, ha meggondoljuk , mikép őt e viszony létezése soha sem terhelte, sőt inkább most, miután annak lehetősége felmerült, hogy nejéről örökre le kell mondania, a szívében csak hátra idézett, de ki nem aludt rokonérzelem kezdett feltámadni, s a hozzá köteldhetési jogot nem akarta elveszteni. — Azonban hogy neje, ki megmásithatlan meggyőződésből tette azon utat, melyen nem lehetett szándéka visszatérni, vele ebben szintén egyet értett, ezt talán kevésbé fogjuk indokolhatni. Pedig mégis léteztek, nem anyira megcáfolhatlan, kézzel fogható, minőket a törvény s az okoskodásra hajlandó emberi ész elfogadna, hanem a lélek belső élete s annak érzékenységére hatályosan működő indokok. Vannak az életnek olyan pillanatai, midőn a fájdalom oly zsibbasztólag hat az idegekre, mikép elvesznek a világ külső behatásai értékeinkre nézve, s azon százélű tér, mely az emberek véleményét képviseli, csak lágy szellő érintésének tetszik keblünk nehéz súlyához képest, — midőn azt hisszük, hogy mindenről lemondani, mindent áldozni tudnánk, hirt, nevet, mikben a világ balfogalmai öszpontosulnak, csak hogy e tehertől menekedhessünk. — De midőn lényünknek ezen fárasztó küzdelmei után végre eljönek a nyugalom órái, s elfogulatlanul engednek pillantanunk az életbe, hol már nem csak a nehéz jelent, s fáradalmasan átélt múltat látjuk, hanem a jövő is elmulaszthatlanul elénk jőni Ígérkezik kissebb nagyobb követeléseivel, azon parányi és mégis mindent érő dicsőségről nem mondhatunk le, mit a világ irányunkbani jó véleményébe helyezünk. Légrádiné habozását is innét magyarázhatjuk ki, midőn óvakodott az első határozott lépést megtenni. De miután olyan körülmények fejlettek ki, melyek azt elhalaszthatlanná tevék, legalább azon kellett igyekeznie, hogy a világ rá mondott ítéletében hibásnak ne találtassák. Szilashalmi László, ki a nő helyzetét ismerte, annak férjétől elkülönözésében nem látott egyebet: önmaga irányában tartozó kötetelességnél, s mint iránta rokonszenvet érező barátja jogosítva érzé magát őt olykor meglátogatni, s figyelmét azon eszmétől, mely lényét emészteni látszék, más tárgyakra vonni. — De legtávolabbról sem gondolva arra, mikép nem volna e lehetetlen a nő jelenlegi helyzetét előnyére feliratóznáni. És mégis ezen látogatások szolgáltattak bizonyítékot az emberek kezében, melynek értelmében hoztak ítéletet a nő felett. Légrádiné csak sejtette ezt, mert az emberekkeli gyakori érintkezést kerülvén, ez nyíltan tudomására nem juthatott, h igy elkerülhetlenül szükségesnek tartotta azon ok megszüntetését, mely e gyanitgatásokra alkalmat adott. Midőn erre nézve nyíltan és bizalomteljesen közlé gondolatait Szilashalmival, ez helyeseknek ítélte azokat, s önkénytesen felhagyott a nála tett látogatásokkal. Az életet, mely semmi érdekkel sem bírt többé rá nézve, így akarta fűzni tovább azon pillanatig, melyen túl megszűnnek a szív sajgó szenvedései. S a férjétőli elválásba azért nem akart beleegyezni, mert szabadságának hasznát úgy sem vette volna, az embereket pedig nem hagyható azon tévhitben, mintha szenvedései csak végül szolgáltak volna holmi tiltott áruk rejtegetésére, te hogy ne tekintessék többnek, mint bármelyik nő a nagyközönségben ! Légrádi végre azon kínos bizonytalanságot, melyben folytonosan lennie kellett, nyomasztóbbnak találván, egy felvilágosítást kérő kérdés kockáztatásánál — irt nejének , hogy minő szándéka van a jövőre nézve? . . . mire nem késett a válasz. „Önnek lelkiismerete — ha a nő, legkimeritőbb feleletet adhat kérdéseire. — Tetteiben félre nem magyarázhatólag rejlik az ok, mely engem e lépésre kényszerített. A világ sokszor csalatkozó véleménye semmi befolyással sem volt arra, saját tapasztalataim .