Hölgyfutár, 1863. január-június (14. évfolyam, 1-77. szám)

1863-03-26 / 37. szám

290 hagyja el ön tehát az én Károlyom fia, azért is volt előttem arca olyan ismerős, de igyék csak még egy csésze levest, az egészen helyre fogja­­ önt állítani, aztán beszélgetünk tovább. — A jó öreg szemében köny csillogott, midőn atyámat emlité s me­legen szok­tá meg kezem, — a második csésze­leves hihetetlenül meg­erősített; fejfájásom eltűnt, lélegzetem szabad jön, s ereimben ujravi­­gabban pezsg a vér. — — No kedves Imre öcsém, — mondá most az ör£g ur, — hom­lokod bekötjük igy ni, aztán az ágyat el is hagyhatod,— most beszél­jünk kissé körülményeidről, de nyíltan szólj­am­,gondold, hogy szegény apád áll személyemben itt. Hanem előbb tudd meg, hát hol vagyunk, felébredésedkor úgy is igen kíváncsian tekintgettél körül, ez a lakás Cserháti Leona özvegy bárónőé, kit húgával a kedves Emmával ma megmentettél, ájulásod alatt hoztak ide, s ápolásodra a báróné engem házi orvosát, hivatott, a nők igen aggódtak miattad, de már tudattam velük jobban létedet,ennyit a jelenről, most menjünk tovább. Én a fő­város keresettebb orvosai közé tartozom, van szép jövedelmem, de senkim, kivel megoszthatnám jólétemet, téged fiú a jó végzett hozott elém, anyádróli gyengéd gondoskodásod és mai tetted eléggé jel­lemeznek, apádra ütöttél, ki ifjú korunkban sokszor rántott ki a hínár­ból engemet. Légy nyugodt, ezután én leszek apád, hozzám jösz lak­ni s anyáddal együtt a nyomortól ne félj, megóvlak én. — — Kedves bátyám, vég nélkül örülök, hogy apámnak gyakran említett barátját találom fel önben, s gondoskodását szivemből köszö­nöm, de lássa, én megszoktam dolgozni már, s tevékeny ember mért tartatná más által magát, nagylelkűségét köszönöm, s szegény anyám miatt igénybe is veszem; ha munkásságomnak tér nyílik, én képes vagyok mind­kettőnket eltartani, azért ideiglenes segítségét hálával fogadom, de megbocsát, ha------------­— Értelek fiú, atyád büszkeségét öröklöd te is, félsz, hogy ala­mizsnának látszik ajánlatom, jól van, tehát másként intézkedünk, én elősegitlek működésedben, hogy mily téren, arról később szólhatunk, de addig vedd e néhány­­ darab bankjegyet, semmi álszégyen, vissza fizeted, a mikor tudod, — anyádnak és magadnak is gyorsan kell se­gély, igy! — — öltözködéseddel rendben vagy, én rögtön hozatok bérkocsit, mely lakásodra visz, hol édes anyád eddig szivszakad­­va j­ár. — — De kedves bátyám, ez összeg roppant nagy, öt darab szá­zas ! hisz ennyire nincs is szükségem , aztán mikor tudom én ezt megtéríteni. — Ej, nyakas gyerek, megtéríted, a mikor tudod, apádtól haj­­dán többet is kaptam én, s örvendek, hogy fiának vissza adhatom aztán lakásodat öltözékedet kell rendbe hoznod, s a mai világban min­den méregdrága, — s azt mondom fiú, hogy én veszélyes vén doctor vagyok, ne ellenkezzél velem, ha azt akarod, hogy szeres­selek.­­­— Köszönöm, köszönöm szenvedő anyám nevében e szives gon­doskodást, ön életemet menti meg s jóságát feledni nem fogom. — Jól van jól! én megyek kocsit rendelni, s a bárónéval né­hány szót váltani, vissza térek mindjárt, aztán indulhatunk, ha fedez­ve lesznek égetőbb szükségeid, majd vissza térünk a bárónőhöz, ki derék asszony s köszönetét személyesen akarja kifejezni segítsége­dért. Isten veled, azonnal itt leszek. A derék orvos távozott én, zavart fővel egy pamlagra vetem ma­gam, s rendezni igyekszem gondolatimat, mind az, mi velem történt, oly csodás, oly álomszerűn tűnik szemem elé, annyi bizonyos, hogy mentve vagyok, s hogy nincs mit aggódnom többé anyám sorsa fö­lött, úgy áll előttem az öreg orvos, mint az arabregék jótevő szellemi, mint fog örülni anyám, ha e szerencsés találkozást elmondom neki. Ah Istenem! Kőkuthy oly soká tér vissza, s én repülni szeretnék anyám karjai közé, hogy sorsunk jóra fordultát tudassam vele , de ab,­kan lépések hangzanak, az ajtó nyílik, ő az. Az öreg úr vidám arccal, kezét dörzsölve lép be. No öcsém, mehetünk, lenn várakozik a kocsi, nesze, terítsd vállaidra a meleg köpenyt mert az esti jéghideg,ködös, a bárónő miatt ne aggódjál, mondottam neki, hogy anyád lakására viszlek, kinek jelenléte jótékony hatással lesz reád, s hogy holnap teendőd nála tiszteleted. — — Édes kedves bátyám !-------­— Jó jó, azt majd elmondhatod máskor is, de most anyád vára­kozik reád, s tudod, minő helyzetben van szegény ! — A lépcsőkön gyorsan leérünk, a kapu előtt bérkocsi áll, én kése­delem nélkül beülök. — — Holnap délben Béla utca 10-ik szám alatti lakásomon találsz — szólt az öreg úr még egyszer melegen megszorítva kezem. A kocsi tova robogott. Egy óra múlva szerény kis szobában, édes anyámmal ízletes estek­ mellett ülök, a kályhában vígan pattogó tűz ég, a szoba mér­séklete kellemes meleg, édes anyám­ oly édes megelégedéssel néz reám! Visszatértemen határtalan, volt öröme, elrejté a kiállott szenve­déseket, s midőn szerencsés találkozásom elmondám neki, örömkön­nyekben úsztak szemei és hálás sóhaja szállt az ég felé. A kiállott szenvedések után oly boldognak érezzük mindketten magunkat, s egymás szemében látva az öröm édes sugarát, boldogsá­gunk kétszeresre nő. -- Ne félj anyám! elfordult tőlünk a sors haragja, s rózsa­szín sugarát küldi elénk a jövő, bennünket jólét s megelégedés fog környezni majd, s ha az Ínség önsúlya nem nyomja vállaim, köny­­nyebb lépésekkel haladok előre én is, hogy mint ember és orvos, be­­töltsem hivatásomat. Oly kevés kell az embernek, hogy boldog, megelégedett legyen. Később pihenni dőltünk, mindketten nyugton, boldogan, hosz­­szú idő után először hozott az éj nekem édes álmokat. (Foly. köv.) Baas Gansendonck: Conscience Henrik regénye. (Folytatás.) Korlát nélkül pezsgett a vér az ifjú ereiben ; szemei szikráztak, fogait, csikorgatva szorította össze, s midőn a románt utolsó versei Liza és a báró szájából egyszerre, mint felemésztő tűzszikra hullt szi­vére, akkor hajszálai az égre meredtek : „Pitié mon trouble est extreme. Ah, dites jé vous aime ! Je vous aime ! — Bravo, bravo ! — kiáltott a baas tapsolva, — ah mily szép Egy mély sóhaj repült fel az ifjú kebeléből, — midőn a házban belépett. A mint a szobában megjelent, az ijedtség és meglepetés miatt mind felugráltak; Liza egy kétségbeejtő sikoltást hallatott, s karjait kerőleg emelte Károly felé; a báró kevélyen s kihivólag nézett rá, a baas nyughatatlanul dobogott lábával, s gúnyosan morgott valamit magában. Károly egy ideig eszméletlenül állt ott, kezét egy székre tá­masztva ; oly igen reszketett, hogy lábai testének súlya alatt csaknem megtörni látszottak ; arca halottsápadt volt, görcsös vonaglások fu­tottak át homlokán s arcán; egész lényén valami rémítő terült el, mert a báró, bármily bátor volt is máskor, most szintén elsápadt, s néhány lépést hátrált, hogy a dühös sörföző köréből kiszabaduljon. Egyedül jön Kaas Gansendonek látszott Károlyt gúnyolni, s lenéző mosolylyal tekintett rá. Hirtelen a boszo­s gyűlöletnek egy tüzes pillanatát vetette a fiatal­ember a báróra, ki azáltal magát sértve érezte, s dacosan kiáltott : —­ Nos, mit jelentsen e gyerek­játék ? Tudja ön, hogy ki áll előtte ? Kikérem magamnak, hogy az ily szemtele­n pillantásoktól kí­méljen meg! Dühösen ragadta meg a sörfőző a széket s fel akarta emelni, hogy a bárót azzal földre sújtsa, de mielőtt ezt tehette volna, már Liza kiáltozva s kézőleg a nyakán függött. Oly csdöleg tekintett rá, oly szerelemmel nézett szemébe, s oly édes néven nevezte, hogy a széket v erőtlenü­l leejtette, mialatt mély sóhajjal szólt hozzá: — Köszönet, köszönet Liza. Ön megmentett engem, ön nélkül­­ megtörtént volna.

Next