Hölgyfutár, 1863. január-június (14. évfolyam, 1-77. szám)
1863-01-22 / 10. szám
74 — Gondol ám. — képzelje csak, azt hiszi, hogy feleségül fogom venni. _És miért nem vehetné ? _Hát lássa én jövendőmtől többet praetenciálok. _Hogyan ? hisz nemes családból való. . . _Nem adok én semmit a származásra, ha nincs mellette . . . és szavak helyett Szerepi homlokára és zsebére ütött. — Ész és pénz, mond Koloska, mind a kettő meg van Petronellánál. — Van ám, de nem sok. Lássa, oly férfiú, a ki maga küzdötte fel magát szabó fiából nemes állásra, kit ügyessége miatt mindenütt keresnek, kinek mint ügyvédnek, négy öt ezer forintra megy évi jövedelme, kinek bátyja esperes és első dinnye-termesztő e vidéken. .. Koloska egymás után háromszor prüszentett. — Tán náthája van lelkecském, szippantson egyet, meglássa, hogy elveszti, mond Szerepi pixisét előkeresve. Koloska pajkosságból kis ujjával belenyúlt a tubákba Szerepi megfogta a kezecskét, meg akarta szorítani, midőn a cigányok a francia négyes első taktusait játszták. — Mennem kell, mert Petronella kisaszonynyal vagyok enga gelrozva. Igaza volt, ez már kereste a teremben, de csak azért, hogy elégedné meg, miszerint a négyest Fellner hadnagygyal járja. Szerepinek jókor jött a kérés, habozás nélkül rá állott, mégis köszönte, és visza sietett kedves helyére. — Hogy nagysága urbátyja esperes és szenvedélyes dinnyész. — De azért én is értek ám hozzá, sokat tanult el már tőlem is bátyám, tudja különösen a mi a görög dinnyéket illeti. . . No lássa, férfi olyan előnyökkel, mint én, hogyan vehetné feleségül Petronella kisaszonyt, aki büszke származására, pedig alig jut neki ötven holdja, azután, ha még értene valamit azonbon soir és adieu szavakon, meg kintorna módjára lejátszott néhány nótán kívül máshoz, de kérem azt sem tudja, minő Verordnung melyik esztendőben jelent meg, hogy már ismét egy új perrendtartáson dolgoznak, hogy a telekkönyvi bejelentésekre már lejárt az editkális esztendő, hogy pedig az csekélység, minő beadványra, micsoda stámoli kell, hogy micsoda különbség van a landes- és komitatsgerichts Rath közt. — Pedig ezeket sjám, vágó szavába kacagva Koloska,egy prókátor feleségének mind kellene tudni. — Hát hogyne ? kérem, találkozhat, hogy én’ fontos dolgaimban ami gyakran történik, elutazom, és azután szükség volna ilyesmi felvilágosításra, nem lehet semmit azokra a haszontalan gyermekekre bízni, nézze ott azt a két fiatal táncost, mind a kettő nálam dolgozik a kancelláriában. — Nézze, nézze, a szőke amint most Petronellával tour des maines váltatott, nem vette észre, karját hogy magához szorította. — No lássa, azután én vegyem el feleségül, no nincs ijj igazam, hogy itt nincs is nekem való partié. Bizon én is csudálom, hogy tud oly mivelt férfiú itt e körben, e vidéken lakni. Ja, lássa, annak is van oka, pugillárisára mutatva, ilyen vidéken lehet olyan énféle okos embernek aratni. De azután nem voltam én mindig itten, én csak az újabb időkben szakadtam ide. — Mindjárt meg is látni. — Én Pesten nevelkedtem. — Gondoltam. Lássa, harminc esztendeig laktam én Pesten, arra is emlékszem, mikor a Dunaparton utolsó volt a Libaschinszky szabó háza, most a Kóburg hercegé, és mostan néha még lejárok, de nem sokat, de leginkább Bécsbe, tudja, mert ott van az oberster gerichts und cassationshof, és ott nem is hinné, minő utakon, néhány amtsciener által, van nagy befolyásom. Hel tudom Pesten is volt nagyságos urnák sok szép ismeretsége. - Volt bizony, mikor nyalka jurátus az ember, sokkal megismerkedik, egy vasárusnak laktam a házában, volt neki egy szőke gömbölyű lánya, Kézinek hitták, hat esztendeig voltam bele szerelmes, mielőtt megkértem, de nincs benne szégyen, kosarat kaptam, és lássa, minő jót tett, lementem volna lakni apósomhoz, nyárs polgár válik belőlem, elrontottam volna minden szerencsémet, aláásom híremet, nevemet. — Lám, mit mindent visz az ember haza egy kosárban. — A vásároslányról nemes kisasszonyra jöttem, de még legalább bárónő lesz a feleségem. — Bel boldog egy teremtés nagyságos uram, szabadon választhat, mig mi szegény szobaleányok olyan szabólegény féléknek vagyunk teremtve. — Az igaz, az én anyám is . . . azaz az én apám is mindig azt mondta . . . hebegett Szerepi egyet tubákolva. A táncteremen kívül valami rendkívülinek kellett történni, a házi kisasszonyok különösen felizgatottak kezdtek lenni, Tola után kiáltottak, szobájukba mentek, fejüket, ruhájukat újból rendbe igazították, mert nagy szerencse köszöntött be, egy új vendég, egy Adonis érkezett meg, csak úti pongyolájából átöltözködik, és bizonyosan táncra fogja őket felkérni, azután kitudja, tán még feleségnek. Koloska folytatta incselkedésit Szerepivel, már anyira mentek, hogy a kék köves gyűrűt oda adta neki az újára próbálni. Ekkor lép be a terembe az új vendég, kit nagy zsibongás közt valamenyi körülvesz, sietett maga Szeripe is, hogy a nevezetességgel elsők közt kezet szoríthasson. Koloska ajkáról egy sikoltás, és a hozzá siető Ida karjaiba rogyott. V. Másnap Lebenyi kisasszonynak nem kellett csengetni, Ida megjelent gyertyával a szokott órában. A szegény tán le sem feküdt volt. Jó reggelt mondott, kezet csókolt, és begyújtotta a belől fűlő kályhát. Arra lett figyelmeztetve, hogy zörejével fel ne ébreszsze a mellékszobában nyugvót, ő pedig nem várt semmit oly csengve, mintsem hogy Koloskának életjelét hallja. Még ruhája, batyuja is nála van, mert amint az éjjel későn haza értek, be nem eresztette magához, hanem úgy, amint volt, szoba ajtaját magára zárta. Ida előtt rejtély volt az éjeli jelenet, anyit meg is értett, hogy a férfiú megjelenése fájdalmat okozott Koloskának, kerülni akarta, különben nem kívánkozott volna el minden áron, nem érdekelte többé, vagy félt tőle, mert máskép szobaleányi minőségében megmaradhatott és megleshette volna az ajtók közt. Ida alig bírta őt karjai közt kivinni a szabadba. Amint feleszmélt, csak haza, az ágyba kívánkozott, de hogyan, a kocsis haza ment a lovakkal, más alkalmatosságról nem volt gondoskodva. Koloska nyugtalan lett, gyalog akart menni. Ida a legnagyobb zavarban volt, neki, mint cselédnek, senki sem fogat be, el nem árulhatta, hogy aki vele van, úrhölgy. Koloska magára dobta téli öltönyeit, és indult, maga sem tudta merre. Az istállóknál egy úri szánból épen ki akartak fogni, abba vetette magát, és parancsolta, hogy induljon. A hang nem volt itj a kocsis előtt, ismerte forintos pengését, alig volt ideje Idának, hogy batyujukat összeszedje, a szánba dobja és maga is beugorjon. Az alsó lebenyi kastély belakatolt kapujáig nem tudta, holtat kisér-e haza, vagy élet. Képzelhetni, hogy reggel Koloska sorsa menyire nyugtalanította, elrémült a következésektől, melyeket a meggondolatlan éjeli kaland maga után vonhat. Lefeküdt-e, alhatott e, nem történt-e valami baja, nem vitte-e valami szerencsétlen gondolatra a kétségbeesés, mert az tagadhatatlan, hogy egészen magánkívül volt. Sűrű tejszínnel készült ma a kávé, kár hogy elmulasztja. Nem csodálkozott nénje a hosszú alváson, azt hitte, a két nap előtti út hidege ma tört ki rajta az álmot. Nagy volt Idának álmélkodása, midőn a délharangra Koloska ép egészségben, vidám képpel, csinosan felöltözve lépett ki szobájából, mintha mi sem történt volna. Víg volt az ebéd alatt, enyelgett, az ölebecskékkel, mesterségekre akarta tanítani, melyekhez nem volt többé fogékonyságuk, legjobb falatjait osztotta meg a macskákkal, dicsérte a rendet a ház