Hölgyfutár, 1863. július-december (14. évfolyam, 1-78. szám)
1863-11-19 / 61. szám
szerkesztői szállás : (hova a kéziratok bérmentve küldendők) zöldfa-utca 11. sz. Kiadó-hivatal: (hova az előfizetési és hirdetési dijak küldendők) Kertész József könyvnyomdájában , földmasor 13. sz. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Lapvezér: Dobsa Lajos. Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton egy nagy negyedrét ivén. Évenként két nagy műlap- és számos műmelléklettel. HÖLGYFUTÁR. rtmtűrt főElőfizetési dij: bm (vidékre vagiy helyben egyaránt) cEgész évre . 17 frt M Félévre .... 9 frt C Évnegyedre . . 5 frt C Hirdetések C, -'gyorsan és jutányosan '(■ • 'w'-.Vk?^(Illetnek. XIV. évi folyam. II. félév. 6l. szám. Csütörtök, november 19. 1803. A hova lelkem, szivem vágyik. A hova lelkem, szivem vágyik, A magas Mátrának tövébe: Ott mosolyog az ég legszebben Egy szőke kis lány kék szemébe’; Ott nyílik a legszebb bimbó is A lányka pici rózsaszáján, Mosolygásában festi színét Az ég ivén a szép szivárvány. S hol a hold s csillagok sugári Remegve kéjtől, lopva járnak : Sötét lombok közt, a madárdal Viszhangja dallamos szavának; A virágoknak illatnyelve Tőle tanulja a szerelmet, Midőn egy csókban összeolvad Két virág keblén a lehellet. Tőle tanulja könnyűségét A futó csermely tiszta habja, A víz tükrén a gyenge szellő, Ha gyorsan ölbe, táncra kapja, Egy-egy elejtett szál hajából Eret vesz fel a Mátra keble, Sötét ölében drága kincsül Fénylő szinaranyat teremve. Szűz csókjában a teremtésnek, A mindenségnek üdve van meg: Midőn érinti ajkam ajka, Még a zord hegyek is remegnek. A ! lelkem oda, oda vágyik , A magas Mátrának tövébe : Ott mosolyog az ég legszebben Egy szőke kis lány kék szemébe . Komócsy József: A rózsaszín derékszalag. (Egy könnyelmű barátom emlékeiből.) Irta Bercik Árpád. (Folytatás.) III. Biztositom önöket, hogy jóllaktam. — Önök is velem? — Hisz ez udvariatlanság, s én rettenthetlenül folytatom írásomat. — Színházba megyünk, — volt Pista utolsó szava. — Nem, én falusi ember lettem, korán fekszem le. — Tehát kávéházba? — Nagy a füst. — A császárfürdőbe? — Ez se tud felderíteni. — Mi a patvar! te földerítésekről beszélsz ? . . . Lelkemre! a hit szerelmes. Tudtam előre! Falun az ember unalomból is szeret. — Oh, én nem unalomból vagyok szerelmes. — Igaz! hányadik szerelmed ez? — Az első, — viszonzom pathoszszal. —• Ah! te 29-ikszer szeretsz először. ... Vigyázz, ily jeles mathematikai tehetség mellett még akadémikus leszesz. — Ne gúnyolj! — Te pedig ne csapj ily holdvilágos arcokat Beszéljünk prózában, a versemdet nem szeretem. ... Jere Ábrándyékhoz, ez kedves család; a kisasszonyok ugyan libák, de 100 ezer forintos libák, s ez igen becsülendő tulajdon. — Mi nekem a pénz ? — Mátyás! — kiálta Pista, — még egy ilyen istenkáromlás s én itt hagylak. Szünet állt be. Pista fönnebbi blasphemiámon töprengett, én sóhajtoztam. — Keblemben oly különös érzelmek, oly édesbús vágyak támadtak föl. — Szerettem, de nem voltam szerelmes; ingadoztam Ilonka képe s egy fényes jövő álomképe közt; lekössem-e magamat s áldozzak föl egy független, geniális, zajos életet szerelmemnek? — Nem, hisz én csak félig szeretem őt, — biztatom magamat; — a seb kicsiny s be fog gyógyulni. És mégis! . . . Isten tudja, nem tudtam Ilonka képétől megszabadulni. — Neked zaj, lárnia kell, barátom, — szólt végre Pista; — te beteg vagy, téged a földön a legnagyobb szerencsétlenségért ,szerelmes lettél egy szegény leányba! — Hiszen ő nem szegény, — viszonzám habozva. — Tehát gazdag. . . 10,000 frt évi jövedelme ? Tagadólag ráztam fejemet. — Tehát 20.000? Pönnebbi mimika. — Pompás! ... 30—40—50,000 frt jövedelem ? — Dehogy! ... Neki semmije sincs. . . — Semmije? — (alig tudott barátom torkán e szó kiférni) —Voh Mátyás! te veszve vagy, nem tudod-e, hogy ez egy vétkes nő? ... Igen, mert a modern hitvallás szerint a szegénység nem baj, hanem bűn, egyike a 7 főbűnnek, sőt: mind a 7 főbűn együttvéve. — Különös elveket hirdetsz, de én: Oly nőt kívánok, aki birtokot, Hevet, jóllétet csak nekem köszönhet, De a ki hozzon olyan kincseket, Miket magának senki sem vehet: Az ifjú szépség tündérbájait, A tiszta elme szent sugárait, A szív legelső gyöngéd hajlamát, És az erény örök liliomát. — Befejezted? — szólt Pista szivarját a földhöz vágva. — Látszik rajtad az idylli falun lakás eredménye; fiatal ember soha se menjen falura, mert elveszti modorát. — De hát — feleltem, — nem ismered a szerelmet ? — A szerelmet? Ki az, mi az, hol lakik? Még nincs nekem bemutatva! ... Hajdan, mikor divat volt Árkádiában tejet inni, még megjárták az ily elvek; de most, midőn a salonok és estélyek korát éljük ... mehetsz Kamcsatkába nézeteiddel. . . Jobban fogod tenni, ha egy kissé szemügyre veszed vis-á-vis-mat, most néz ki az ablakon. — Csinos nő. — Ugye ? és elegáns saloni delnő; ez kell neked, pajtás. — Szép haja van. — Tetszik? — Igazán csinos.— Ismerkedjél meg vele. — Nem megy, nem . . . tudod, én megígértem, hogy hű leszek. — Hiszen jól volt; az ember megígéri az efféléket, de meg nem tartja, s elég botor azon nő, a ki elhiszi. — De igazán, én föltettem magamban. Hm! az a nő igazán szép, az ilyen arcokat szeretem. — Tehát beleszerettél ?— Kibe ? — Vis-á-vis-mba. — Nem tudom, hogy jól teszek-e? •— Manó vigye lelkiismereteskedéseidet. Egy szó mint száz! holnap meg kell vele ismerkedned. — Legyen! Ez a szó volt szerelmem hattyúdala. — úgy éreztem ugyan magam, mint a ki roszat tesz, de hiába a kisértés nagy volt, s végre is, gondolom, hiszen nem vagyok köteles egy holdvilágos este adott szavamat beváltani. IV. „Asszonyom! bocsássa meg, hogy az ismerkedés e kissé szokatlan módjához nyúlok, de nem lévén ismerőim közt a ki bemutasson, ehhez kelle folyamodnom. — Ha nem vet meg egy fiatal szivet, mely csupán kegyedért lángol, jelöljön időt, helyet és módot. Daruszeghy Arthur.“ — (A Mátyás nevet igen csúnyának tartottam, még valami prózai, mindennapi embernek gondolna.) E billet-doux-t ama III. fejezetbeli vis-ávisnak küldöm. „Uram! Holnap déli 12 órakor a császárfürdői sétányon legyezőmet fogom elejteni, emelje föl Adeline.“ — Ezzel vége volt a diplomatiai jegyzékváltásnak. Hm! — gondolom — nem sok —akadályt gördít elém, bizonyosan hallott rólam már. 61