Hon és Külföld, 1846 (6. évfolyam, 1-105. szám)
1846-11-08 / 90. szám
lan Roma csudái várnak ’s az őskor hőseinek szellemei lengenek körül az ő műveik romjai közti; engem od! egy gyengéd, talán haldokló atya ’s ezer viszszás viszonyok a’ városban, falun ’s az udvarnál. Utam a’ türrhenumi partoktól Genuáig gyors és szerencsés volt. Állandóul kedvező szél feszítette vitorláinkat. Utazás közben csak kétszer nyugodtam, azon kívül éjjel nappal utaztam. Ezért nem írhattam néked oly hamar, mint kívántad. Ezen soraimat is sietve írom, mert egy óra múlva elutazok. Londonból többet írok. Önként vagy akaratlan is munkához kell látnom. Lepke éveim eltűntek már. Ismerem atyám nézeteit. A’ dologtól nem félek; de igen attól, hogy használatlanul éljek. Veled egy szép magányban akárhol is jól lennék. Én valóban nem tartozom a’ mai emberek közzé ; nem azon szövevényesekhez, kik közti ingerelve érezzük magunkat; nem azon módos képmutatókhoz, kikkel mindég fársányi bábot játszunk, de nem mulattatót, nem az ön haszonvadászokhoz, hol kiki maga bálványa, mit titkon imád ’s imája után újabbért epedez ; nem a’ hamis elvek, political ;s vallásos babonák ’s költemények szenvedélyes űzőihez ’s pártolóihoz. Valójában kedves Harrym, mi egy századdal, vagy többel is korább születtünk. Ha érzelmeinket mind ketten nyilvánítanék, irgalom nélkül bolondok házába ítélnének. És még is Istenemre semmit sem akarunk egyebet, csak mit a’ józan okosság 's a’ hajdankor legnemesbjei akartak. Lyonból egy parlamenti tagot hoztam ide szekeremben. Volt dolgunk egymás társaságában az úton. Egész Párisig czivódtunk. „Tagadhatja-e ön” mondám „hogy állításaim valódilag erényesek ’s józan értelműek ?” — Éppen nem” felele, „ön magában eléggé jól ’s okosan beszélt; de polgári viszonyainkra nézve éppen semmit sem. Megengedem, lenne úgy; de mivel nem úgy van, ön igaza igaztalanná lesz, igazsága hamis, ’s erénye álladalomrontó , józan okossága kárhozatra méltó, mivel minden fennálló rendet szétrombolni kiván.” Mit mondasz e’ testesült ostobaságra? Megnéztem a’ parlamentaris urat, ha valyon nem tréfálkodik, ő azonban bámulásig komoly volt. Mivel tehát a’ világ fonák neveltetésében, vallásos fogalmaiban ’s állodalom szerkezetében mindent természetellenileg ölel—fel , azért kelle annak mi gyalázatos jónak ’s annak, mit minden idők bölcseségnek tartottak, bolondok házába ítéltetni. Az öreg parlamentáris úr őskori, hires, nemes család ivadéka volt. Nem vesződtem neve megtartásával. Semmit sem kétkedett azon, hogy egy nemes ember isteni igazság útján hágott a’ polgárok ’s földmivesek nyakára. Halld csak ötletét, midőn mondottam, hogy ’a nemesség természet elleni intézet, mit évezred előtt nem ismertek. Azt felelte: az emberiség megnemesitette magát ’s az istenség képéhez mind inkább közeledik annyira, hogy a’ föld végre mennyországgá válik. Akkor egy Isten, arkangyalok, angyalok, szentek, idvezültek leendenek az égben. A’ földön egy király, vératyafi, herczegek, fő- ,s alnemesség, polgárok, földmivesek ’s több effélék. Mely fonákság ’s eszelősség egy csomóban, az eget a földi rangozat szerinti aristocratiával czifrázni fel ! Lásd, fogadok, ha egy régi nemes családból való embernek egészséges emberi esze van, az törvénytelen gyermek. Mert mint az apai betegségek, úgy a’ lelki senyvedés és szívromlottság is örökségül szállanak a’ maradékra. Szekerembe már béfogtak. Harry tudósíts, majd Londonból tizenkét ívből álló levelet irok néked. Sebőit sincs jó dolgom, csak nálad. Harry, szeretnék sírni mint a’ gyermek. Aequam memento rebus in arduis Servare mentem! Csak nem könyv nélkül tudom az isteni Horáczot. Csókollak lelkemben. Oh miért nem tehetem azt testi ajkakkal is ! Harry, én téged igen igen szeretlek. Jó, hogy elválunk azért, hogy el ne kényeztetődjünk. Örömet és fájdalmat ne nélkülözzünk, de emelkedjünk felül mindeneken. Végre is csak rabszolgája lettem volna bántadi szeretetemnek, örvendek, hogy elszakadtam tőled. Élj boldogul védangyalom. Hajó törés. Egy parti halászkunyhóban, nem meszsze Lewestől October 4-dikén reggel 1632. Sárga tentával, szürke papirosra, vastag tollal, ingadozó asztalnál, egy halász részszerkezetü kunyhójában irok néked Harrym. Ha látnál, nevetned kellene. Félmeztelen vagyok, mezítláb, gazdámnak az öreg halásznak, egy durva inge ’s ujjas mellénye rajtam. írni való időm elég volt. Most reggel van. Nehezen mehetek itt ma tovább. A’ nap hoszszu. Hajótörést szenvedtem ,s ritka kalandom volt. Engedd körülményesen leírnom. Vidám ’s boldog vagyok mint istenség. Tudod Harry, mennyiszer óhajtottam már veszélyt ’s szükséget ? Valójában szivemből hálát adok Istennek, a’ rám bocsátott szerencsétlenségért, mint minden szerencséért. A’ szerencsétlenség felemel, a’ szerencse alá nyom. Calaisban hallám, hogy több angol nők is vannak a’ ladikban, a’ csatornán átköltözendők. Semmi érzelgést sem kedvellek, mi ily esetben