Hon és Külföld, 1846 (6. évfolyam, 1-105. szám)
1846-11-19 / 93. szám
elárulják. Ha a’ szabadság hősei a’ tömlöczben eszékre térni nem akarnak, egy araszszal megkurtitja az ember őket ,s idves intópéldát ád.” Mit mondjak ily elvekre ? — Ezek-e azon elvek, mik által egy népet boldoggá, egy országot nagygyá, egy trónust ingatlanná tehetnek? tehát a’ világ közönséges históriájából nem tanulhattak-é? — Kiveszett-é tehát egész országban a’ természetes elmésség? — A nemzet valódi szükségein nem aggódnak, mivel azokat nem ismerik és nem ismerik azért, mert ismerni nem akarják Az erőtlen király nem tudja mi történik! A’ körűlötte lévő udvaronczok utánitéli a’ nemzetet. Csak annak viszhangját hallja, mit önvakultságában mond. A' nemzet szava el nyomatik. Minden szabad lépés lázadásnak czimiződik. A csillagkamara nem pirul a leggyülöletesebb ’s minden nemzet előtt legutálatosabb rendszabályokhoz nyúlni. Nem csak titkos, hanem nyilvános, fizetett és hivatalos czimekké felruházott kémeket és fülelőket tart. Leveleire tört fel, házvizsgálatot rendelt szégyentelenül tépi le a fátyolt a polgári családok titkairól, csupán gyanúból becsületes embereket hurczoltat satus fogházába, hetekig, hónapokig évekig tartják ott, bárha semmivel sem is tudják bűnösíteni, ismét eleresztik ’s még magasztalják a kormány szelidségét ’s igazságszeretetét. Méh pokoli igazság kiszolgáltatás ártatlanokat hoszszasan fogva tartani ’s még dicsekedni, hog meg nem büntették, mivel meg nem büntethették !— Lásd Harry, ennyire ment nálunk a’ dolog Angliában. A’ kifejlődés előre látható. A udvar előtt gyűlöletes elvek éppen azért, mirt üldöztetnek, annál sebesebben és tikosabban terjednek el, a’ köznép annál kiváncsiabban veszi bé azokat, igazakat ’s hamisakat elegyesen. A méreg titkon rágódik, midőn a’ tűz egyszer veletlen kiüt.Tedd úgy ezt kedves Harrím, mint bévezetést azokra, mikről írni fogok, de a’ mik még magam sem tudok. Több honfiak, jobbár az elnyomottak közzül, mint például a’ katholkusok, könnyen gondolható okokból, egyesülte hitsorsosaik ’s szenvedő társaik sorsán, ha tehet, valamiként javítani ’s könnyíteni. Több rendbéli tanácsot tartottak a’ felek. Báró Kilben hivott-meg engem a’ gyűlésbe. Némelyek fenni gondolkoztak. A’ többség törvényes úton aka fellépni, csak előterjesztés és kérelem által kvánta az udvart felindítani. Mások mindenre nézve kétségbe esni látszottak, mert minden eddi felterjesztési kísérleteket sikeretlenül láttak enyészni. Másfelől hasztalanoknak láták azért szak rendszabályait az udvar pillanatnyi túlnyomó súlya ellen. Hasztalanoknak még akkor , ha a nemzet utólszori feltámadásakor túlnyon súlyát elvesztette volna, mivel az episcopalisok és presbyterianusok ábrándozó dühösségéért minden katholikusok lakoltak volna. Végre engem bízanak meg az utolsó kísérletet Laud érseknél megtenni ’s őt egyházunk ügyéről ’s annak követőiről felvilágosítani. Már megesett! Az érsek maga elibe bocsátott’s a’ kihallgatást holnap délutánra határozta. Tanult, lelkes ’s igen ügyes ember. Lénye kellemes, külsője gondolkozó, hidegen fontoló munkás férfiúra mutat. E’ hatvankét éves státuskormányzó, még fiatal hévvel buzog kedveik eszméi mellett; de egyszersmind egy öreg makacsságával ’s minden további tekintet nélkül ragaszkodik akaratjához. Egyike azoknak, kik azt hiszik, hogy mivel magasan állanak, mindent legjobban értenek, kik az ellenmondást pártütésnek tekintik, csak akkor megelégültebbek, mikor az öszszes emberiséget móriakként forgatják kezűkben. Akkor azt képzelik, az Isten munkáját ők végezhették ’s a’legjobb világot ők teremthették volna. Sok lekötelezőt kezde előhordani megholt atyámuram, családomról ’s rólam. Nékem az olaszhoni udvarokról kelle némely dolgokat elbeszélnem; azután azon kérdésére, miként találtam Angliát viszszatértemkor, a mit rövid ideig mulatásom alatt tapasztaltam elmondáni, oly kiméllettel, a’ mint csak lehetett. Elmondám néki, hogy minden párt szenvedélyes elkeserültségében mindenütt áthágja az igazság határát, így lehetetlen, hogy jó vége legyen. Igaza van, „mondá az érsek, tökéletes igaza van az úrnak.” Minden szerencsétlenségünk a’ pártszellem mive. A’ trón körül, hivatalviselőkül kezet kell fognunk 's a’ pártzavaroknak sebesen véget vetnünk. Azt gondolom a’ pillanat már nincs meszsze ’s a’ jó ügy győz.” Adja az ég! mondám; de soha sem látszott nékem e’ győzelem nehezebbnek, mint most. ■— „Ne aggódjék, mylord ! minden jól elvan intézve. Kétségen kívül tudja, hogy a’ király nehány hónap mulva Skótziába menend, koronáztatása innepére. A* presbyteriánusok külömbféle főnökei átlátják tévelygésüket ’s ellenszegülésük káros voltát. A’ többiek követni fogják őket, vagy ha nem akarnak, kénszerittetni fognak. A’ presbyteriana egyház a’ püspökökkel egyesittetik ’s igy az egyházi ügyekbeni felsősége a’ trónusnak mind két királyságban megismertetik. Akkor béke leend. „De a’ szakadás rettenetesebb is lehet.” „Tudom mylord mit akar mondani, az úr egy idő óta sokat társalog Dun Olallinnal, az öreg fanatikus bolonddal. Akarnám, az úr kerülje őt; árt vele nevének ’s hitelének, ő eszelős, hn kímélem őt, mivel Skótziában követői vannak. Ha a’ király egyszer Skótziában lesz, majd más