Hon és Külföld, 1846 (6. évfolyam, 1-105. szám)

1846-11-19 / 93. szám

elárulják. Ha a’ szabadság hősei a’ tömlöczben eszékre térni nem akarnak, egy araszszal meg­­kurtitja az ember őket ,s idves intópéldát ád.” Mit mondjak ily elvekre ? — Ezek-e azon elvek, mik által egy népet boldoggá, egy orszá­got nagygyá, egy trónust ingatlanná tehetnek? tehát a’ világ közönséges históriájából nem ta­­nulhattak-é? — Kiveszett-é tehát egész ország­ban a’ természetes elmésség? — A­ nemzet va­lódi szükségein nem aggódnak, mivel azokat nem ismerik és nem ismerik azért, mert ismerni nem akarják Az erőtlen király nem tudja mi történik! A’ körűlötte lévő udvaronczok utáni­téli a’ nemzetet. Csak annak viszhangját hallja, mit önvakultságában mond. A' nemzet szava el nyomatik. Minden szabad lépés lázadásnak czimi­ződik. A­ csillagkamara nem pirul a­ leggyülö­­letesebb ’s minden nemzet előtt legutálatosabb rendszabályokhoz nyúlni. Nem csak titkos, ha­nem nyilvános, fizetett és hivatalos czimekké felruházott kémeket és fülelőket tart. Leveleire tört fel, házvizsgálatot rendelt szégyentelenül tépi­ le a­ fátyolt a­ polgári családok titkairól, csupán gyanúból becsületes embereket hurczol­­tat satus fogházába, hetekig, hónapokig évekig tartják ott, bárha semmivel sem is tudják bűnö­­síteni, ismét eleresztik ’s még magasztalják a kormány szelidségét ’s igazságszeretetét. Méh pokoli igazság kiszolgáltatás ártatlanokat hosz­­szasan fogva tartani ’s még dicsekedni, hog meg nem büntették, mivel meg nem büntethet­ték !— Lásd Harry, ennyire ment nálunk a’ do­log Angliában. A’ kifejlődés előre látható. A udvar előtt gyűlöletes elvek éppen azért, mirt üldöztetnek, annál sebesebben és tikosabban ter­jednek­ el, a’ köznép annál kiváncsiabban veszi bé azokat, igazakat ’s hamisakat elegyesen. A méreg titkon rágódik, midőn a’ tűz egyszer ve­letlen kiüt.­­Tedd úgy ezt kedves Harrím, mint béve­zetést azokra, mikről írni fogok, de a’ mik­ még magam sem tudok. Több honfiak, jobbár az elnyomottak közzül, mint például a’ kathol­kusok, könnyen gondolható okokból, egyesülte hitsorsosaik ’s szenvedő társaik sorsán, ha te­het, valamiként javítani ’s könnyíteni. Több rend­béli tanácsot tartottak a’ felek­. Báró Kilben­ hivott-m­eg engem a’ gyűlésbe. Némelyek fenni gondolkoztak. A’ többség törvényes úton aka fellépni, csak előterjesztés és kérelem által k­vánta az udvart felindítani. Mások mindenre néz­ve kétségbe esni látszottak, mert minden eddi felterjesztési kísérleteket sikeretlenül láttak e­­nyészni. Másfelől hasztalanoknak láták az­ért szak rendszabályait az udvar pillanatnyi túlnyo­mó súlya ellen. Hasztalanoknak még akkor , ha a­ nemzet utólszori feltámadásakor túlnyon súlyát elvesztette volna, mivel az episcopalisok és presbyterianusok ábrándozó dühösségéért min­den katholikusok lakoltak volna. Végre engem bízanak­ meg az utolsó kí­sérletet Laud érseknél megtenni ’s őt egyházunk ügyéről ’s annak követőiről felvilágosítani. Már megesett! Az érsek maga elibe bocsátott­­’s a’ ki­hallgatást holnap délutánra határozta. Tanult, lel­kes ’s igen ügyes ember. Lénye kellemes, kül­sője gondolkozó, hidegen fontoló munkás férfiú­ra mutat. E’ hatvankét éves státuskormányzó, még fiatal hévvel buzog kedveik eszméi mellett; de egyszersmind egy öreg makacsságával ’s minden további tekintet nélkül ragaszkodik aka­ratjához. Egyike azoknak, kik azt hiszik, hogy mivel magasan állanak, mindent legjobban érte­nek, kik az ellenmondást pártütésnek tekintik, csak akkor megelégültebbek, mikor az öszszes emberiséget móriakként forgatják kezűkben. Ak­kor azt képzelik, az Isten munkáját ők végez­hették ’s a’legjobb világot ők teremthették volna. Sok lekötelezőt kezde előhordani megholt atyámuram,­ családomról ’s rólam. Nékem az olaszhoni udvarokról kelle némely dolgokat el­beszélnem; azután azon kérdésére, miként ta­láltam Angliát viszszatértemkor, a­ mit rövid i­­deig mulatásom alatt tapasztaltam elmondáni, oly kiméllettel, a’ mint csak lehetett. Elmondám néki, hogy minden párt szenvedélyes elkeserült­­ségében mindenütt áthágja az igazság határát, így lehetetlen, hogy jó vége legyen. Igaza van, „mondá az érsek, tökéletes iga­za van az úrnak.” Minden szerencsétlenségünk a’ pártszellem mive. A’ trón körül, hivatalvise­lőkül kezet kell fognunk 's a’ pártzavaroknak sebesen véget vetnünk. Azt gondolom a’ pilla­nat már nincs meszsze ’s a’ jó ügy győz.” Adja az ég! mondám; de soha sem lát­szott nékem e’ győzelem nehezebbnek, mint most. ■— „Ne aggódjék, mylord ! minden jól el­van intézve. Kétségen kívül tudja, hogy a’ ki­rály nehány hónap m­ulva Skótziába menend, koronáztatása innepére. A* presbyteriánusok külömbféle főnökei átlátják tévelygésüket ’s el­lenszegülésük káros voltát. A’ többiek követ­ni fogják őket, vagy ha nem akarnak, kén­­szerittetni fognak. A’ presbyteriana egyház a’ püspökökkel egyesittetik ’s igy az egyházi ü­­gyekbeni felsősége a’ trónusnak mind két király­ságban megismertetik. Akkor béke leend. „De a’ szakadás rettenetesebb is lehet.” „Tudom mylord mit akar mondani, az úr egy idő óta sokat társalog Dun Olallinnal, az öreg fanatikus bolonddal. Akarnám, az úr kerülje őt; árt vele nevének ’s hitelének, ő eszelős, hn kí­mélem őt, mivel Skótziában követői vannak. Ha a’ király egyszer Skótziában lesz, majd más­

Next