Hon és Külföld, 1846 (6. évfolyam, 1-105. szám)
1846-12-03 / 97. szám
HOSI ÉS KÜLFÖLD 1846. (Második félév.) 9T.(Nk SZdIII. Kolozsvár. Csütörtök december 3-ban 1846. Tartalom! Maryland. Apafi Mihály a’ budai hídon. Élegytár. Maryland. (Folytatás.) A’ levél. Levelem már bévégeztem ’s lepecsételtem volt. Fel kelle szakasztanom, Harrym ’s megirnom néked: at te Ceciled boldog. Marytól levelet kaptam. Leirom el darabka papirosra. Itéld meg magad, ha boldognak mondhatom magamat. Itt az egész levél : „Mylord ! „Csak Isten tudja mennyi tusakodásomba került önnek felelnem, de meg is felelek; minden arra kötelez; lássa szivem belsejét, úgy mint Istenem látja azt. Úgy tekintem önt, mint egy haldokidd barátot, ki előtt veszély nélkül fedezhetem fel titkomat. ’S nem haldokid barátom-é ön? A mérhetetlen óczeán úgy áll kezünkbe, mint egy nagy sír ’s ön egy ismeretlen világba vándorol, mint csillagok alatt van ugyan, de ránk nézve olyan, mintha a csillagok felett volna.11 „Ön, maga tartományát rólam akarja elnevezni; azt gondolta, talán örömet szerez nekem vele; köszönöm barátságát; de a név csak gyötrelmemet nevelte. Ch mylord ! mily büszke tehetett volna ön kódolása, mily boldoggá tehete, vagy kelle tennie’ nem érdemlett hódolatnak ; de én az nem vagyok. Nyugodtabb lennék higgadtabb kedélylyel. Sokkal erősebb vagyok én fájdalmaim hordozására, mint másokéra. De Isten megerősít engem annak elhordozására.” „Édesanyja gyűrűjét csak másnap reggel látám-meg, tüstént rá ismertem. Elfelejtette-e, hogy egykor mutatta nékem azt, hogy gyermekéveiről ’s a' megboldogultról nékem oly sokat beszélt? De miként jött ujjomra nem tudtam. Műtord ! megtartom azt, mint ajándékát. A' legbecsesb kincs, a' legszentebb emlék lesz előttem ’s ha meghalok temessék el velem. Más férfi gyűrűjét nem fogom soha viselni.” „Gyűrűinket elcseréltük. Ha e szegény szócska bár legkisebb örömet szerezhet önnek, legyen kimondva. Tartson engem örökre jegyesének. Tudom nem vagyok méltó valódilag azzá lenni. Ön nemesebbet érdemel. Azonban e szó önt nem kötelezi. Válaszsza a méltóbbat. Én legalább gondolatban lehetek a legméltóbb mátkája, de csak gondolatban! Ön érzelmeitől elragadtatott, mi nagyon természetes, ha a megszokott társalgás hirtelen ketté szakad. Akkor valójában gyakorta azt hiszszük, azon személyek, kiktől elválandunk, sokkal kedvesebbek előttünk, mint azelőtt valának. Engedje telni a’ heteket, hónapokat ’s akkor másként fog gondolkozni. Megköszönendi nékem ’s nemesszivüségemet méltánylandja. Jól érzem ’s tudom, hogy oly férfira, mint ön, oly szeretettel hatni, mint ön azt nevezi, elégtelen vagyok.” „Óhajtom önt nálunk láthatni. Nagyatyám minden nap emlegeti é s naponként önért könyörög. Szeretném, látogatásával rövid időn szerencséltessen és óh mylord, még is reszketek e’ látogatástól. Névtelen szorongás gyötör engem. De mégis jöjjön, had lássam még egyszer, ha önben a halált látnám is. Csak a halált ? Oh az még nem a legroszabb lenne.” „Levelét, kedves nagyatyámnak megmutattam. Némely dolgokról kérdezősködött. Nem titkolóztam előtte. Meghagyta megírnom, önt mily nyugtalanul várja. Önnel mindenként beszélni akar. Mylord, ha ön maga magában meg nem csalatkozott, úgy megkérheti tőle kezemet. Én néki határtalanul engedelmeskedem. Saját akaratom nincs. Éljen boldogul. Önnek elkötelezettje Mary.” Látogatás Skóziában. Newhouseban Norrth-Benvik mellett. Majus Ildikón 1633-ban. Vele egy fedél alatt vagyok már. Harrym, reggeli magános óráimat el veledi társalgásra szerencsém kelteződik, midőn azt nyílt, barátságos kebledbe öntöm.