Hon és Külföld, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)
1847-09-16 / 74. szám
HON ÉS KÜLFÖLD 1944. (Második félév.) 44-filk SZÓZD. Kolozsvár. Csütörtök September 16-kan 1947. Tartalom . Futó viszszapillantás. Kairói nők. Nevezetes széles fövénynadrág Cselországban. Elegytár. Futó viszszapillasztás. Egy utazó naplójából. Férfias ügyekkel foglalkozó, nem igen szakaszthat időt magának divatlapok olvasására. Nem annyira azért, mert azokat nőnem számára írvák , mint inkább azért, hogy annak számára is nem a’ legczélirányosabban szerkesztvék ; balitéletei ’s hibái leöltözésére, érzelmek és lelkületük hivatásszerű idomitására nem kellőleg irányozvák. Azonban jön oly helyzetbe sokszor az ember, hogy unalmában azt olvas, a’ mit kap. Így járok én közelebbről a Pesti Divatlappal, melynek idei 10-dik számában a’ Budapesti szemlék rovatában leverőleg olvasám el gúnyos közleményt: a „Múlt és Jelenbe Novella közöltetik Zongor és Mari czim alatt. A’ Múlt és Jelen ’s több erdélyi írók magyarságára nézve, jó volna úrbéri szabályozást behozni a’ közelebbi hongyülésen.” Ezért ugyan a’ Vasárnapi Újság becsületesen megfizetett; de hihető csak magáért. Mihez képpest lapunk érdekében, mint egyik nemcsak olvasója, de méltánylója is, következőleg nyilatkozunk. Hlasonlittassék bár egybe lapunk és a’ Pesti Divatlap tridoma (stylus) az oly helyeken, hol költői tárgyak adatnak elő ’s korántsem láthatni a’ kettő között azon nagy hézagot, melyet a Pesti Divatlap szerkesztője lát. Higgje el az érdemes szerkesztő, hogy csalódás, halitélét ’s külszin határozzák el többnyire e’ vagy ama tárgy iránt véleményünket. ’S ha kegyed lapja oly szép papíron ’s csinos alakban nem jelennék meg, sem közleményei nem lennének oly szépek, eszméi oly eredetűek ’s meghatók, sem előfizetői anynyin; miképp az egyszerűleg csinos, miveit ’s tisztajellemű falusi leánykának sincsenek anynyi nézői templomban és piaczon, mint némely erkölcsi szegénységét ’s hűtlenségi előkészületeit, piperehalom alá rejtő ’skóta szerint lépdelő városi leánynak. Az ily dolgokbani ítélet minősége attól szokott feltételeztetni, ha váljon megromlott vagy romlatlan jellem lépik fel a’ bírói székben? Tehát az úrbéri szabályozás gúnyos felemlitése az erdélyi lapok és írókra vonatkozólag helytelen; annyival inkább, hogy e’ tekintélyt magának még a’ magyar tudós társaság is — melynek igazán a’ nyelvmivelés főelhivatása — szerényül vonakodik tulajdonítani ’s a’ lehető egyéni belátást annak reformjából nem zárja ki. De továbbá helytelen volt e’ gúnyos megjegyzés azért is, hogy a’ midőn már az írói kar és a’ költők szavazott többséggel döntötték el az Unió kérdését s azonban a’ végrehajtást más tartotta fenn magának); hideg, eltaszító és atyafiatlan vonszalomra mutat a’ kisebb haza íróival oly megvetőleg bánni. Magyarok vagyunk mi is, hallá-e a’ szerkesztő úr? még pedig nem csinált, hanem eredeti magyarok ’s kik e’ lap körül működünk, éppen úgy működünk a’ magyar érdekben, mint önök. Valakit pedig csak azért támadni meg, hogy miért nem tesz többet a’ hon oltárára, mint tőle kitelik : igaztalanság, éretlenség, valamint arra, hogy valaha egygyé legyünk, nem a’ legcsalogatóbb ’s czélszerűbb eszköz. De ezeken kivül a’ sem a’ legnagyobb honszeretetnek tányjele, miként idei első számában az Újévi kivártatok között nem átallá azon januárban is meztelenül járó kivánatát nyilvánítani, miképp „Múlt és Jelennek jövőt nem óhajt,” mert ugyanakkor azt kívánta, hogy ne azon honboldogitó politikai tervezetekkel foglalkozzunk, melyek a’ körülmények minőségénél fogva kivihetők, hanem olyanokkal , melyek álomképek, aranyvárak, kivihetetlenek, következőleg a’ hon bajain semmit segítők. Még leverőbben olvasám ugyan azon rovatból, kihirdetését a’ gróf Széchenyi „Politicai Programm töredékek” czimű munkájának, melyre hasonlóan e’ gúnyos megjegyzés létetik: A’ gróf e’munkájában azt állítja, „hogy ő sem az ellenzéki, sem a’ konservativ felekezetnek nem tagja.” Az elsőt tudtuk; de bezzeg megjár a’ conservativoknak. Hallá-é szerkesztő úri! Honfinak honfitársát — hacsak a’haza idve tőle függvén, azt még sem eszközli—két hon előtt gúny tárgyává tenni nem a’ legszebb jellemek sajátja; de ki azt gúnyolja ki, kinek Magyarhon köszönheti azt, hogy a’ hályog szeméről leesett és most lát, ki megmutatta a’ nemzeti nagyság és dicsőség útját, melyen a’ nemes testvérhon, óh magasztos öröm ! ! felküzdve 74